Az Európai Unió kohéziós forrásainak hatékonyságával kapcsolatban a magyar közéletben és társadalomtudományos kutatói szférában gyakran merülnek fel súlyos, rendszerszintű aggályok: 

• Az európai uniós források jelentős részét nem feltétlenül a gazdasági racionalitás mentén használják fel a tagállamok, jelentős a pazarló és a kis hozadékkal járó projektek aránya.
• A pénz számottevő része nem a vidék fejlesztését, hanem a politikai finanszírozást és klientúraépítést szolgálja. Ugyan Magyarország a visszaélésekre vonatkozó adatok alapján messze kiemelkedik a mezőnyből, Bulgáriában, Romániában és a többi térségbeli országban sem ismeretlen ez a jelenség.
• Egyes értékelések szerint az uniós források olyan politikai gazdaságtani helyzetet teremtenek, mint a nyersanyagátok vagy Holland-kór néven ismert jelenség: a kormány különösebb gazdaságpolitikai teljesítmény nélkül jut jelentős pluszbevételhez (akárcsak egy nagy olaj- vagy gázmező felfedezése esetén), amely jellemzően csökkenti a gazdaságpolitikai hatékonyságra való hajlamát és (az adóbevételek arányának relatív csökkenése miatt) politikai elszámoltathatóságát.

Mindemellett egy idén megjelent tanulmány alapján az aktuális hétéves ciklusban 392 milliárd eurós kerettel futó, a teljes uniós költségvetés mintegy harmadát felemésztő kohéziós politika hatása nem csak a források elosztásáról döntő tagállami kormányok inkompetenciája vagy korruptsága miatt maradt mérsékelt az EU-ban.

• A kohéziós politika egyes nagyobb uniós régiók felzárkóztatását célozza. Ám az uniós egyenlőtlenségek nagyobbak az egyes régiókon belül, mint a nagyobb régiók között, emiatt a régiós megközelítés nem képes érdemben csökkenteni a különbségeket.
• A források régiós szintű felhasználása általában ahhoz vezet, hogy a pénz többsége az eleve fejlettebb régiós központokban hasznosul, és ezzel növeli a régión belüli egyenlőtlenségeket. Ebből fakadóan a felzárkózás helyett enyhén nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek a kohéziós politika következményeként.

A fenti hatás mindazonáltal azt is jelzi, hogy az uniós kohéziós politika összességében működik: helyalapú adatok alapján a forrásokból részesülő területek jövedelmi szintjét tényleg emeli a források elköltése – ugyanakkor a fenti, regionális torzítások miatt a pénzosztás nem a leginkább rászorulókat éri el.

A szegény régiók gazdag rétegei profitálnak

A fenti eredményeket megalapozó elemzéshez Valentin Lang, Nils Redeker és Daniel Bischof, a Mannheimi Egyetem, a Jacques Delors központ és az Aarhusi és Zürichi Egyetem kutatói 2,4 millió európai háztartás 1987 és 2017 közötti jövedelmi adatait gyűjtötték össze és harmonizálták különböző tagállami felmérésekből, így le tudták vezetni az egyes uniós régiók közötti, illetve régiókon belüli jövedelmi egyenlőtlenségek alakulását. Az így kapott, rendkívül részletes egyenlőtlenségi adatokat aztán összevetették az EU-források regionális felhasználására vonatkozó adatokkal.

• Egyrészt összevetették, hogy hogyan változtak az egyenlőtlenségek a kohéziós forrásokból még éppen részesülő, illetve a forrásokhoz való hozzáférés felső határát (főszabály szerint az átlagos uniós fejlettségi szint 75 százalékát) épphogy megugró, és emiatt alapból a forrásokból nem részesülő térségek között.^*Az uniós kohéziós politika összesen öt alapot fed le, ezekből a legnagyobb a 2021-2027 közötti pénzügyi ciklusban 214 milliárd eurós kerettel működő, a régiók fejlettségi szintje közötti különbségek enyhítését célzó Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA).
  A foglalkoztatást támogató Európai Szociális Alap Plusz 95 milliárd euró;
  a környezetvédelmi beruházásokat és a transzeurópai infrastrukturális hálózatok kiépítését finanszírozó Kohéziós Alap 39;
  a klímasemlegesség elérését támogató Igazságos Átmenet Alap 20 milliárdos keret felett diszponál.
  Az ERFA keretéből egy további, 10,7 milliárdos alapot pedig interregionális, azaz régiós és tagállami határokon átívelő projektekre külőnítettek el.
  A regionális fejlesztési alapból és a szociális alapból főszabály szerint az uniós átlagos fejlettség 75 százaléka alatti régiók, a Kohéziós Alapból a 90 százalék alatti régiók részesülhetnek. Ugyanakkor a felzárkózó – 75 és 100 százalékos fejlettség közötti – régiók ezen alapokból legalább 84 milliárdos, a fejlett, az uniós átlag 100 százalékát meghaladó régiók pedig összeurópai szakpolitikai célok, például az innováció, a zöld átmenet és a foglalkoztatás támogatása mentén 30,5 milliárdból részesülhetnek.
• Másrészt azt nézték meg, hogy hogyan alakult a helyzet azokban a térségekben, amelyek az EU keleti bővítését követően (az unió átlagos fejlettségi szintjének csökkenése, és ezért a bővítésből fakadó relatív „felzárkózásuk” miatt) elvesztették a kohéziós forrásokhoz való hozzáférést.     
• Mindemellett azt vizsgálták, hogy a jövedelmeken túl az uniós források elköltése milyen hatással van a foglalkoztatási, munkanélküliségi, beruházási adatokra, a lakásbérleti árakra és a (régiókon belüli, illetve régiók közötti) migráció alakulására.

A tanulmány egyik fő üzenete a szerzők szerint, hogy a források gyakran rossz helyre mennek, és nem a korrupció, hanem a régiós megközelítés miatt. A kohéziós forrásokat az EU Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrájának második szintjén (NUTS2) osztják el. A 448 milliós EU-ban 240 ilyen régió van, a minimális népességük 800 ezer, a maximális 3 millió fő lehet. Magyarország esetében ez nyolc statisztikai régiót jelent,^*Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Pest, Budapest, Közép-Dunántúl, Nyugat-Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl 880 ezres és 1,7 milliós népesség között. A 2010-es években az uniós források GDP-arányos értéke egyes régiókban meghaladta az 5 százalékot.

Az egyes európai régiók átlagos fejlettsége (fekete pontok), valamint a vásárlóértéken számolt jövedelmek eloszlása jövedelmi tizedenként. Nils Redeker, Daniel Bischof, Valentin Lang: Fixing Cohesion – How to Refocus Regional Policies in the EU, Jacques Delors Center, 2024 jún. 6.

Ezeken a relatíve nagy régiókon belül nagyon jelentős eltérések vannak az egyes települések és körzetek fejlettségi szintje, valamint a felső és alsó társadalmi rétegek jövedelme között. A kutatók számításai szerint az EU-n belüli vagyoni egyenlőtlenségeknek kevesebb mint a negyedét adják a régiók közötti eltérések, míg a maradék a régión belüli egyenlőtlenségből fakad. Magyarul a gazdag régiók szegényebb részei uniós összevetésben kifejezetten szegények, míg a szegény régiók gazdag települései – például megyeszékhelyei – gyakran elérik vagy meghaladják az uniós átlagot. A felzárkózó (azaz épphogy átlag alatti) régiókra is igaz, hogy azokon belül a legmagasabb jövedelmi decilis tagjai az unió leggazdagabb polgárai közé tartoznak.

Ugyanakkor a források régión belüli elosztását illetően relatíve szabad kezet kapnak a tagállamok, nincs uniós szintű szabályozás vagy megkötés a pénz területi elosztására vonatkozóan, csak a szakpolitikai célokat szabja meg az Európai Bizottság. Emiatt a kohéziós források gyakran azokba a régiós központokba folynak, amelyek egyébként uniós összevetésben nincsenek igazán leszakadva, miközben a szegényebb vidéki részek kisebb arányban részesülnek az uniós fejlesztésekből. Ez is hozzájárulhatott, hogy miközben a régiók közti egyenlőtlenség mértéke az 1990-es évek vége és a 2010-es évek vége között számottevően csökkent, a régiókon belüli egyenlőtlenség nőtt.

Gyors reformra lenne szükség

A másik, kapcsolódó probléma, hogy a háztartások jövedelmi eloszlásának változását vizsgálva az derül ki: az uniós források leginkább a magas jövedelmű háztartások helyzetét javítják. A kedvezményezett régiókon belül a leggazdagabb 30 százalék esetében erős ok-okozati összefüggést mutat a jövedelmük növekedése a források felhasználásával, míg a társadalom alsó jövedelmi felébe csak nagyon kevés csorog le az uniós pénzosztásból, az is csak közvetetten és hosszabb távon.

Ez a kutatás alapján nem abból fakad, hogy az uniós források előnyben részesítenek egyes gazdasági szektorokat mások kárára, vagy hogy elsősorban a tőketulajdonosokat (azaz vállalkozókat és ingatlantulajdonosokat) támogatnák: a jó hír az eredményeket illetően, hogy a kohéziós politika számos iparágban kimutatható módon serkenti a foglalkoztatást és a beruházásokat, és a haszon nem csak a tőkéseknél csapódik le.

Az EU-s jövedelmi egyenlőtlenségek lebontva régiók közötti (piros) és régión belüli (kék) komponensekre. Nils Redeker, Daniel Bischof, Valentin Lang: Fixing Cohesion – How to Refocus Regional Policies in the EU, Jacques Delors Center, 2024 jún. 6.

A rossz hír, hogy a kohéziós források a gyakorlatban kifejezetten a magas képzettségű – azaz eleve jól fizető – munkaköröket támogatják, nem a leszakadó rétegeket karolják fel. Az egyik potenciális ok, hogy az uniós pályázati rendszer összetettsége miatt (a politikai kifizetőhelyeken túl) jellemzően nagyobb, magasabb termelékenységű, hatékonyabb vállalatok képesek sikeresen uniós pénzhez jutni, ezek pedig jellemzően nagyobb arányban alkalmaznak magasabban képzett embereket.

Ez természetesen a források felhasználásának hatékonysága szempontjából pozitív dolog (nem sok értelme lenne rosszul működő cégeknek pénzt adni), viszont a kohéziós politika szociális céljaival ellentétes folyamatokat szül. Másrészt politikai szempontból sem üdvözítő a helyzet. A kohéziós források a szociális és szakpolitikai célok mellett az EU népszerűsítését is szolgálják, ám a populista politikai erők elsősorban a leszakadó vidéki régiókban tudtak megerősödni, azaz a támogatások által leginkább kedvezményezett területek az euroszkepticizmus melegágyai.

A rendszer emellett azért is sürgős reformra szorul, mert a jövőben jelentősen csökken majd az EU fiskális mozgástere. A kohéziós alapokhoz hasonló célok és működési mechanizmus mentén kialakított, a koronavírus-válság kezelését, a zöldátmenet és általában véve az európai beruházások felpörgetését célzó, közös hitelkibocsátással finanszírozott NextGenerationEU nevű, 807 milliárd eurós gazdaságélénkítő keret törlesztése 2028-tól komoly összegeket fog lekötni az uniós büdzséből, ezért a kohéziós alapok is jóval kevesebb pénz felett tudnak majd diszponálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz ingyen pénz ára a korrupcióAz uniós támogatások a fogadó országokban hozzájárulnak a korrupció szintjének növekedéséhez. Főleg akkor, ha az ellenőrző intézmények nincsenek résen.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegtalálta a kormány, hogyan táplálja a klientúrát az uniós eljárás ellenéreJelentősen csökkent az uniós finanszírozású közbeszerzések korrupciós kockázata, a magyar adófizetők pénzéből megvalósulóké viszont az egekbe szökött.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz uniós pénzek nagy részét úgy égetjük el, hogy nem lesz belőle jólét hosszabb távonLényegében elégettük az Európai Uniótól származó támogatásokat. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy nálunk volt arányaiban a legtöbb csalás.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ egyenlőtlenség elmaradott régiók Európai Unió európai uniós támogatás kohéziós alap uniós támogatások Olvasson tovább a kategóriában