(A szerző a Concorde vezető makrogazdasági elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

Mit mond egy jamaicai, ha elfogy az… államadósság?

Ha a tisztelt olvasónak Jamaicáról nem az államadósság az első, ami eszébe jut, semmiképpen ne marcangolja magát. Az első mondat is, az ismert viccet parafrazeálva, finoman utal a jamaicaiak sokkal ismertebb, híresen-hírhedten gyakran használt (szippantott) termékére, melynek váratlan hiánya a vicc szerint azonnal felveti a rejtve maradt kérdést: „Mi ez a szörnyű zene?”

Természetesen haladéktalanul elhatárolódunk a viccben rejlő mindenféle potenciális rosszmájúságtól, és rögtön átevezünk arra a sokkal komolyabb gondolatra, hogy erről a festői szépségű közép-amerikai országról az is eszünkbe juthat még, hogy „Jamaica a jamaicaiaké”. Ez írásban persze könnyen megy, de tessék csak hangosan kimondva gyakorolni! Már csak azért is, mert valóban, Jamaica egyre inkább a jamaicaiaké, legalábbis abban az értelemben mindenképp, hogy egyre kevésbé a hitelezőké: a magyar szaksajtóban méltatlanul elhanyagolt jamaicai makrogazdasági háttérben ugyanis felsejlik az államadósság ugyancsak már-már festői szépségű csökkenő tendenciája.

És ezzel máris komolyra fordul a történet, ugyanis a szikár statisztikai tények valóban azt mutatják, hogy miközben a világ nagy része – legyen akár szegényebb, akár jómódúbb ország – egyre inkább fuldoklik az állami költségvetések által felhalmozott adósságban, addig Jamaicában 2012 és 2023 között a GDP-arányos államadósság szinte hajszálpontosan megfeleződött: 144 százalékról 74 százalékra zsugorodott. Ez önmagában is megsüvegelendő teljesítmény, de még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy közben ez a folyamat csak minimális gazdasági növekedésnek adott teret: ebben a bő évtizednyi időszakban az egy főre jutó GDP mindösszesen 5 százalékkal emelkedett (dollárban, vásárlóerő-paritáson számolva). De legalább nem rokkant bele az adósságcsökkentésbe a gazdaság: itt Kelet-Közép-Európában még emlékezhetünk az 1980-as évek Romániájára, ahol sikerült gyakorlatilag nullára csökkenteni az államadósságot – de milyen áron!

Hasonló adósságeltüntető példát már komolyabb kutatómunkával kellene keresnünk: a tartós és komoly adósságcsökkentési periódus világszerte ritka, mint a fehér holló – akár a fejlett, akár a feltörekvő gazdaságok kategóriájában böngésszük a statisztikákat. Különösen jelentős eredménynek tűnik tehát a jamaicai, ha globális összevetésben tekintünk rá.

Az államadósság tehát világszerte egyre nagyobb mértékben telepszik rá a különböző gazdaságokra. Így a jamaicai gazdaság földrajzi és egyéb értelemben is tőlünk távoli mivolta ellenére érdemes lehet felvetni a kérdést, hogy tanulhatunk-e valami hasznosat a jamaicai államadósság megfelezésének történetéből. A szakirodalomban és a szaksajtóban megjelent vélemények erről megoszlanak. Ami egyértelműnek látszik, hogy a nemcsak az adósságcsökkentés folyamata időigényes, de az az út is, amíg egy gazdaság egyáltalán eljut ennek a pályának a startkövére.

A jamaicai sikertörténetnek két kulcsmozzanatát azonosíthatjuk, melyek közül az egyik relatíve könnyen átvehető más országokban is, és viszonylag gyorsan életbe léptethető. A másik önmagában is egy több éves felvezető szakaszt igényelhet, mielőtt az adósságcsökkenés mint látható gyümölcs elkezd beérni.

De mikről is van szó? Az első, a könnyebbnek látszó eszköz a fiskális szabályok bevezetése. A „Fiscal Responsibility Framework” néven futó szabálycsomag fő eleme Jamaicában egy egyszerűen számszerűsíthető adósságrátacél, illetve -célsorozat volt. Ez évekre előre lebontva tartalmazta az adósságcsökkentés számszerű mérföldköveit. Ez nemcsak könnyen adaptálható módszer, de a gyakorlatban több országban is bevezették különféle formákban. Magyarországon is működik olyan szabály, ami a GDP-arányos adósság évről-évre történő csökkenését hivatott garantálni.

Ami a jamaicai sikerhez érdemben hozzájárult, az az volt, hogy az adósságszabályt olyan többéves költségvetési terv egészítette ki, amelyben pontosan és átláthatóan lehetett követni, hogy hogyan jut el az adósságmérséklés folyamata az egyik év célértékétől a másikig. Ennek életképessége érdekében parlamenti döntésekkel erősítették meg az állami vállalatok és a köztestületek irányítását, hogy megelőzzék a kiadási túllépéseket.

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy: „na jó, itt hagyjuk abba, többéves költségvetés ilyen ködös és volatilis gazdasági környezetben?” – erre máris elmondhatjuk, hogy igen, Jamaicában sikerült ezeket a többéves terveket és költségvetési szabályokat úgy megalkotni, hogy a rugalmasság és a hitelesség kellő egyensúlyban legyen, egy alkotmányosan garantált függetlenséggel rendelkező auditor irányítása alatt.

Ahogy jeleztük, ez a komplex, de elvileg bármely ország által lemásolható lépéssorozat csak a siker egyik kulcsa volt. Az évtizedes folyamatos adósságmérséklés másik pillérét úgynevezett partnerségi egyezmények alkották. Ezzel egy gazdasági programbizottság, illetve -tanács foglalkozott, de a részvétel széleskörű volt: a kormányzat képviselői mellett szakszervezetek és civil csoportok is közreműködtek. Az így létrehozott „Partnership for Jamaica Agreement” nem a semmiből pattant elő: több évtizedes előzményei voltak a költségvetési terhek társadalmon belüli szétosztását aprólékosan szabályozó egyezmények rendszerének, melyek történelmi és társadalmi hátterétől sem tekinthetünk el.

A rasszok és társadalmi osztályok sokaságára szabdalt Jamaica még az 1970-es években lépett egy olyan útra, melyre nem sok hasonló helyzetben lévő országnak sikerült. Ez a megosztottság felszámolásának útja volt, ha úgy tetszik, a társadalmi párbeszéd útja a különböző érdekeket követő kisebb csoportok sokasága között. Mindez egy olyan tanulási folyamatot jelentett, melynek tanulságait sikeresen ültették át az állami költségvetési pálya szabályozásába is. Egyúttal egy olyan széleskörű elkötelezettség alakult ki az államadósság csökkentése érdekében, amit elkötelezetten monitoroztak is – a korábban az adósságcsökkentés terén eredménytelennek bizonyult IMF-programnál is hatékonyabban.

A jamaicai makrohelyzetet mélyebben elemzők fontosnak látták hangsúlyozni, hogy az adósságpálya tanúsága szerint a két fő gazdaságpolitikai eszköz csak együtt lehetett sikeres: önmagában csak az egyik vagy másik nem vezetett volna egy fenntartható adósságcsökkentési pályához. A program második elemének már a puszta felvázolása is mutatja, hogy ez a nehezebben másolható része a példának: a társadalmi konszenzushoz bizony idő kell, és nem árt, ha egyéb területeken sem szétszabdalt vagy megosztott az ország lakossága, illetve intézményei.

Az egy irányba húzó és megfelelő célokat kitűző gazdaságpolitika tehát „csak” a szükséges minimum: a már-már elcsépelten hangzó társadalmi összefogás teheti tartóssá a kedvező adósságpályát. Ennek sikeréhez Jamaicában hozzájárultak a konkrét pénzügyi-gazdasági folyamathoz szükséges intézmények felállításán túl olyan „spontán” folyamatok is, melyek sokszor egy-egy elismert művész vagy népszerű vezető személyes hatására épültek, de benne volt az ország függetlenné válása utáni néhány évtized sokszor erőszakos társadalmi széthúzásából való kiszabadulás vágya is.

A jamaicai adósságcsökkentési sikertörténet második fő elemének tanulságai tehát túlmutatnak a szűkebben vett adósságmenedzselésen és fiskális politikán. De mit mond egy jamaicai, ha elfogy az… államadósság? Csak hogy az első mondatban felvetett kérdésre komoly, már-már tankönyvi választ is adjunk, az adósságstatisztikákat böngésző jamaicai polgár elégedetten nyugtázhatja, hogy ha még nem is fogyott el teljesen az államadósság, de a globálisan is kiemelkedő példaként bemutatható adósságcsökkentési folyamat az eredményes 2012-23-as szakasz után is folytatódik, és jó esély van az adósság további érdemi mérséklésére.

A tanulsághoz tehát az is hozzátartozik, hogy ha az út nem is egyszerű és az előttünk álló jó példa több szempontból egyedinek tűnik is (bár hozzánk közelebb, Írország esetében is felfedezhetünk néhány hasonló vonást), a „lemásolással” érdemes lehet próbálkozni. Ráadásul Magyarország esetében már eleve onnan indulhatunk, ahova Jamaica egy évtized alatt ért el, azaz a 70 százalékos GDP-arányos adósság közeléből. A 2022-23-as magyar inflációugrásból azonban a megszaladó éves költségvetési hiányok miatt keveset tudott profitálni az államadósság^*Aránylag fegyelmezett állami gazdálkodás mellett az infláció segít a GDP-arányos államadósság-ráta csökkentésében, hiszen a forintban kifejezett GDP sokkal nagyobb lesz – a szerk., ráadásul 2024 is kevesebb mint fél év alatt elért közel teljes éves hiánnyal indult. Ezzel eltértünk a korábbi években kitűzött céloktól.

Ugyanakkor már az idei és a 2025-28-ra vonatkozó pénzügyminisztériumi tervek is pozitív elsődleges egyenleget céloznak, vagyis a kamatfizetéstől eltekintve bevételi többlettel kalkulálnak. Ez alapvető technikai feltétele a fenntartható adósságcsökkentésnek. Ha ezt olyan kiadási és bevétel szerkezetben sikerül megvalósítani, ami mögé gazdaságpolitikai és társadalmi egység, elégedettség is felsorakozik, akkor az adósságpálya fenntarthatóságával is elégedettek lehetünk majd.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenéseNemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSokat költött gazdasági terjeszkedésre a kormány, aztán jött az energiaválságMindig is többet költött a Fidesz-kormány gazdasági ügyekre az uniós átlagnál, majd ezt tovább növelte az energiaárak elszállása. Az államadósság terhe már szintén kiemelkedővé vált.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMekkora gond a magyar államadósság?Magyarország a térségünk legnagyobb arányú és legköltségesebb államadósságával kerül bele az egyébként is sok turbulenciával járó gazdaságszerkezeti és geopolitikai átmenetbe.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Világ adósság államadósság jamaica Olvasson tovább a kategóriában