Az Ukrajna katonai támogatásával kapcsolatos leggyakoribb kritika, hogy az csak meghosszabbítja a háborút és az emberek szenvedését, de nem tudja megakadályzni az orosz győzelmet, hiszen a népesebb és tehetősebb ország képes szinte bármekkora veszteséget pótolni. Ennek az érvelésnek a legnagyobb gyakorlati hibája, hogy a jövőbe vetíti az eddigi trendeket, miközben a folytatást egyáltalán nem lehet biztosra venni.
Ennek legegyértelműbb példái az olyan nehézfegyverek, mint a tankok, egyéb páncélosok és tüzérségi fegyverek. Az viszonylag széles körben ismert, hogy ezek harctéri veszteségeinek pótlásában az orosz hadsereg nagyon nagy mértékben támaszkodik a Szovjetuniótól megörökölt készletekre. Ezek azonban bármennyire is hatalmasak – legalább ezres nagyságrendűek az egyes kategóriákban -, természetesen nem végtelenek. Ráadásul az állapotuk erősen vegyes, sok eszközt csak gyári nagy felújítás után lehet a frontra küldeni, ez pedig időigényes.
Jól mutatja ezt, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban az orosz katonák egyre gyakrabban indulnak rohamra motorkerékpárokon, rögtönzött páncélzattal ellátott teherautókon vagy olyan kínai Desertcross-1000-3 típusú terepjárókon, amelyeket eredetileg hobbicélokra, vadászoknak és horgászoknak szántak, így természetesen nem páncélozottak, sőt, felülről nyitott a felépítményük. Alkalmazásuk oka, hogy olyan gyors ütemben pusztulnak a gyalogság szállítására és támogatására szolgáló BMP, BTR és MT-LB páncélosok, hogy nem képesek ezeket megfelelő számban pótolni. Pedig az orosz tárolóbázisokon még több ezer van belőlük.
Fizikailag ezek valószínűleg tényleg nem fogynak el egyhamar, a tüzérségi eszközöknél azonban már élesebb lehet a helyzet. Az orosz tárolóbázisok állapotát követő X (korábban Twitter) fiókok közül több is a napokban tett közzé ezzel kapcsolatos új információkat. Ezek közül az egyik nemrég fejezte be azt a sorozatát, amely az orosz hadsereg által használt valamennyi önjáró tüzérségi löveg*Ezek olyan aknavetők vagy ágyú/tarackok, amelyeket egy páncélozott felépítmény hordoz, általában olyan alvázon, amelyeket eredetileg harckocsikhoz terveztek. esetében vizsgálta a tárolt állomány változását.
1/ At the start of the invasion russian storage bases had 4327 SPGs. Since then at least 1554 have been removed and the composition of stored systems has changed. In this thread I will present some analysis based on the counted storage numbers and make predictions.⬇️ pic.twitter.com/DU4W4sPatG
— high_marsed (@HighMarsed) April 18, 2024
Ahogy látszik, az azonosítható*Elméletileg nem kizárt, hogy fedett tárolókban is vannak még önjáró lövegek, de ez nem valószínű, mert ezeket a minden bizonnyal legjobb állapotban lévő fegyvereket állíthatták elsőként újra aktív szolgálatba. önjáró lövegek száma erősen megcsappant a háború kitörése óta, számuk 4327-ről 2773-ra esett vissza. Ráadásul a második legnagyobb tároló bázis esetében elég régi, tavaly februári a legfrissebb elérhető műholdkép, és erősen valószínű, hogy azóta az ottani állomány tovább fogyatkozott. Emellett a felvételeken megfigyelhetők a kannibalizáció jelei, a legegyértelműbben az, hogy eltávolítják a fegyverek lövegét, és csak a páncéltestek maradnak a bázison. Ennek mértékét a sorozat szerzője típustól függően 5 és 50 százalék közé teszi.
A könnyebb áttekinthetőség kedvéért grafikonra vittük az egyes típusok állományváltozását.
Alább pedig a tárolásból kivont mennyiség mellett az látható, hogy melyikből mekkora volt az orosz hadsereg háború előtti állománya, és eddig mekkora a felvételekkel igazolt veszteség*Csak a megsemmisült és az ukránok által zsákmányolt fegyverek, nem számolva a megrongálódott és harctéren hagyott darabokkal, hiszen az utóbbiakat később ismét birtokba veheti és megjavíthatja az orosz hadsereg. az Oryx adatbázisa alapján.
Ebből az jön ki, hogy akár 3320 aktív önjáró lövege is lehetne az orosz hadseregnek, a valós szám azonban ennek valószínűleg csak a töredéke, a RUSI brit védelmi agytröszt februárban 960-ra becsülte ezt a számot, kifejezetten csak az ukrajnai hadszíntérre vonatkozóan. Ennek egyik oka, hogy mivel idős, jellemzően több évtizeddel ezelőtt gyártott fegyverrendszerekről van szó, gyakran kell őket javítani, egy-egy adott pillanatban akár több százat is.
Ennél és a harctéri veszteségeknél is jelentősebb korlátozó tényező lehet azonban a csőkopás: a lövegek csövét néhány ezer*A pontos szám függ például a lövegcső gyártási minőségétől és attól, hogy milyen messzire lőnek vele – minél messzebbre, annál nagyobb nyomást gyakorol a lőportöltet a cső falára, így annál gyorsabban fárad el az anyaga. lövés után cserélni kell, mert ennek híján előbb a pontosság lesz egyre rosszabb, majd csőrobbanás is bekövetkezhet, ami megölheti vagy megsebesítheti a kezelőket.
A lövegcsövek elhasználódása miatt minden bizonnyal sokkal több önjáró löveg esik ki, mint ellenséges tűz következtében. Ráadásul az elérhető információk szerint az összes fenti löveg közül csak a 2Sz19-est gyártja az orosz hadiipar, így a többihez új lövegcsövek sem készülnek. Így ha a fenti típusok közül eltűnik néhány, az jó eséllyel nem azért lesz, mert az összes megsemmisül, hanem mert elkoptak a lövegeik, vagy esetleg már elfogyott a csak az adott fegyverhez felhalmozott, már szintén nem gyártott lőszerkészlet. Ez utóbbi különösen a 2Sz7-est és valamivel kisebb mértékben a 2Sz5-öst fenyegeti.*Az előbbi 203 milliméteres lőszere teljesen egyedi a mai orosz arzenálban, az utóbbié pedig nem csereszabatos más 152 milliméteres lövegekével, azt csak a fegyver vontatott változata, a Giacint-B használja még. De a gyártás hiánya miatt ez a többit is fenyegeti, legkevésbé a valaha idehaza is használt Gvozgyikát, amelyből még rengeteg van raktáron.
Közben az új önjáró lövegek gyártásáról még annyit sem tudni, mint más fegyverekéről. Például a fronton lévő egyik legjobb típusnak, a 2Sz19-esnek elvileg gyártják a korszerűsített változatát*2Sz19-SzM2. Ám a bevetési felvételek, illetve a veszteségek alapján úgy tűnik, hogy ebből csak nagyon kevés jut el Ukrajnába – vagy eleve keveset gyártanak –, ahol az állomány nagy részét még mindig az alapváltozat teszi ki.
A nagy fanfárral beharangozott 2Sz35 Koalicija-SzV önjáró lövegekről pedig még egyáltalán nem jelentek meg harctéri felvételek, és még mindig csak hivatalos orosz források állítják, hogy elkezdődött a sorozatgyártásuk.
Eleve nagyon keveset tudni arról, mennyire képes új tüzérségi lövegcsöveket előállítani az orosz hadiipar. Korábbi becslések szerint évente legfeljebb pár tucatot gyártott, ami egyáltalán nem tűnt problémának a hatalmas szovjet készletekkel a háttérben, hiszen a 2022-es orosz haditerv egyáltalán nem számolt elhúzódó háborúval, ahol évente milliós nagyságrendű a tüzérségi lőszerfelhasználás, gyors ütemben koptatva a csöveket.
Az orosz hadsereg persze akkor sem vesztené el automatikusan a háborút, ha egyetlen önjáró lövege sem maradna, hiszen ott vannak még a vontatott lövegek, a rakéta-sorozatvetők, a levegőből indítható rakéták és bombák, valamint a tüzérség feladatát részben ma már elvégezni képes drónok. Vontatott lövegből eleve sokkal több van Ukrajnában, mint önjáróból, a RUSI idézett tanulmánya szerint mintegy 3800 az orosz oldalon. Ezeknél azonban ugyanúgy probléma a csövek kopása, amelyet egyelőre szintén a tárolt készletek felhasználásával kezelnek, ám ezek még gyorsabban fogynak a bázisokról, mint az önjáró lövegek.*Ennek egyik oka lehet, hogy azonos típuscsaládon belül vontatott lövegek csövét használják fel pótlására az önjáróknál; egy másik, hogy az újonnan felállított alakulatokat elsősorban vontatott lövegekkel szerelték fel.
Az utóbbiak kiesése azonban mindenképp fájdalmas lenne, az ukrán tüzérség elleni harcot – gyors helyváltoztató képességük miatt – ugyanis eddig elsősorban ezek végezték. Ebben hasznos kiegészítőjük lett a Lancet kamikaze drón, teljesen azonban nem tudta kiváltani az önjáró lövegeket. És nagyon nem mindegy, hogy a – hamarosan nagyobb lőszerkészlethez jutó – ukrán tüzérség mennyire tudja zavartalanul végezni a feladatát.
Természetesen nem elképzelhetetlen, hogy a készletek végéhez közeledve az orosz hadiipar fel tudja pörgetni a tüzérségi lövegek gyártását, például Kínából beszerzett gépek segítségével. Addig pedig megvásárolja Észak-Koreából elavult lövegek csöveit. Ezek azonban mind csak feltételezések, és egyáltalán nem biztos, hogy erre képesek lesznek. Ha a páncélosok hiánya már most az említett improvizált, veszteségeket növelő megoldásokra kényszeríti az orosz hadsereget, akkor arra lehet számítani, hogy a szovjet készletek vége felé közeledve egyre több fegyverrendszerrel lehetnek hasonló gondok. Hiszen ilyen esetekben először mindig a jobb állapotú felszerelést állítják újra szolgálatba, a maradéknál egyre több munkára, alkatrészre, időre van szükség, hogy harcképes állapotba hozzák ezeket a régi fegyvereket.
Egy másik, páncélosok számolására specializálódott X-fiók kezelője meg is jegyezte a napokban, hogy a korábbi 1,5-2 év helyett már inkább csak 1-1,5 évre becsüli, amíg kifogyhatnak a tárolt orosz készletek. Persze abban az esetben, ha nem pörög fel az orosz gyártás és/vagy az import, illetve az eddigihez hasonló szintűek lesznek a veszteségeik. A katonai segélycsomagok pont abban segíthetik az ukránokat, hogy ez továbbra is így legyen, ami, ha nem is vezet feltétlenül ukrán győzelemhez, de segíthet abban, hogy kedvezőbb feltételeket érjenek el egy esetleges fegyverszüneti vagy béketárgyalásokon – hiszen az orosz vezetés aligha várná meg az engedmények belengetésével, hogy teljesen elfogyjanak a készletei.
Adat
Fontos