Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Rövid ideig úgy tűnt, hogy éjszakánként nem termelhet a Samsung gödi akkumulátorgyára, de aztán gyorsan kiderült, hogy mégis folyamatos maradhat a termelés.

Mi történt? Az Index a Pest Vármegyei Kormányhivatal határozata alapján azt írta szombaton, hogy túl zajosan működik a hűtőtorony és a régi kazánházak, ezért a gyár működését felfüggesztették esténként 10-től reggel 6-ig.

  • Vasárnap azonban a Göd-Ért városvédő egyesület alelnöke, Bodnár Zsuzsa az RTL Klubnak azt nyilatkozta: a korlátozás csak az említett egységekre vonatkozik, az üzem többi része továbbra is megy éjszakánként.

Idézet: „Ha kijön ide egy stáb éjszaka, hallja a dübörgést, zúgást, morajlást, ami elviselhetetlen a lakosság számára. Nem ennek a két zajkeltő forrásnak, hanem a nyolcvanvalahánynak, aminek a működését engedték” – fogalmazott.

  • Nem kaphatott volna engedélyt a gyár, mert már öt éve túl nagy zajszennyezéssel, így törvénytelenül működik – tette hozzá Bodnár Zsuzsa.

Háttér: a kormány és az államapparátus feltűnően kedvez a Samsungnak, a környezeti hatásokkal, veszélyes anyagokkal kapcsolatos ügyek úgy mennek át a hatóságokon, mint kés a vajon.

  • A járvány alatt „méltányossági okokból” a cég Kárpátaljáról érkezett munkavállalói még a hatósági karanténból is bejárhattak dolgozni.
  • Miután a gyár közelében lévő kutakban mérgező oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, az Átlátszó pert indított, amely után kiderült: a gyár területén lévő mérőkútból 2016 óta nem vettek mintát, 2018-ban pedig be is temették. A tervek szerint a jövőben 10 mérőkút lesz majd.

Számokban: ahogy az RTL felidézte, az elmúlt években a gyárat 39-szer büntette meg a katasztrófavédelem. Ezeknek a milliós vagy tízmilliós nagyságrendű büntetéseknek azonban nincs elrettentő hatásuk.

  • Közben zajlik a gyár bővítése, amit 34 milliárddal támogat a kormány. Egy korábbi, mostani árfolyamon 41 milliárdos állami támogatást hosszú vizsgálat után hagyott jóvá az Európai Bizottság.
  • A gyár áramellátásának megoldására az állam 50 milliárdot költ, a közmű- és útfejlesztések költségei 92 milliárdnál járnak.

Felülnézet: a kormány gazdaságstratégiájának sarokkövévé vált az akkumulátorgyárak becsalogatása, ezt szolgálja a támogatások mellett a szabályozási környezet alakítása is.

  • Egy új szabály szerint nem lehet megbüntetni egyes vállalatokat szennyezés miatt, ha szerződésben vállalják a probléma megszüntetését.
  • Miután hisztérikus jelenetek alakultak ki a CATL tervezett debreceni üzemének közmeghallgatásán, olyan szabályt hoztak, hogy ezek a jövőben online is megtarthatók.

Alulnézet: a fentiek miatt sokan nem bíznak abban, hogy egy akkumulátorgyárral szemben érvényesíthetik az egészséghez való jogukat, ami hozzájárult a merev ellenállás kialakulásához.

  • A Göd-Ért egyesület bíróságon támadja meg a most kiadott egységes környezethasználati engedélyt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAkkor is kockázatos lehet egy akkumulátorüzem, ha csak egy részegység gyártására képesUtánajártunk, hogy milyen kockázatokkal járnak az akkumulátorgyártás egyes lépései.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem lehet majd elmaszatolni, hogy tényleg szennyeznek-e az akkugyárakMagyar kutatók az ivóvíz lítiumtartalmát vizsgálták, az eredményeiket a Nature közölte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA pávatáncban többet segíthet az akkugyártás Magyarországnak, mint a felzárkózásbanA gazdasági racionalitás talaján nehéz jó okot találni az akkugyártás támogatására, de a változó világrend és a külpolitikai pávatánc magyarázhatja a dolgot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat akkumulátorgyár akkumulátorgyártás catl göd Samsung samsung sdi zajszennyezés Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Fontos

Hajdu Miklós
2024. május 10. 14:02 Közélet

Furcsa szimbóluma lesz a magyar-kínai közeledésnek a cseresznye és a marhasperma

Infrastrukturális beruházások előkészítése mellett a cseresznye és a szarvasmarhafélék örökítőanyagának kiviteléről is megállapodott a magyar kormányfő a kínai elnökkel.

Mészáros R. Tamás
2024. május 10. 05:20 Közélet, Világ

Magyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeket

Az európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

Hajdu Miklós
2024. május 9. 13:33 Vállalat

A mostani miniválság mutatja, miért veszélyes az akkugyáraknak való kiszolgáltatottság

A hazai ipar és gazdaság erősen megérzi az akkumulátorok iránti kereslet mostani, enyhe gyengélkedését is, ami figyelmeztető jel a jövőre nézve.