Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. október 11. 14:15 Közélet, Pénz

A minisztérium 50 százalékkal felülárazná a napelemes támogatásokat, ami 25 milliárd forint fölösleges kiadás lenne

A tervek szerint 20 ezer háztartás részesülhet az új napelemes elszámolási rendszerrel együtt jövőre induló támogatási program 75 milliárd forintos keretéből – közölte szerdán Steiner Attila energetikai államtitkár. Ezekből a számokból ugyanakkor az következne, hogy arányaiban jóval több támogatást adnának egy háztartásnak, mint amennyi a jelenlegi piaci árak alapján indokolt lenne. 

Előzmények: korábban Lantos Csaba miniszter jelentette be, hogy jövő évtől az állam olyan háztartási méretű napelemes rendszerekhez nyújt támogatást, amelyek egyrészt nem túl nagy kapacitásúak, másrészt olyan akkumulátorokat is tartalmaznak, ahova a feleslegben keletkező energiát átmenetileg el lehet tárolni. Utóbbival azt szeretnék ösztönözni, hogy a háztartások jobban önellátóvá váljanak.

Számokban: a támogatott rendszerek napelemes részének kapacitása nem lehet majd nagyobb 4 kilowattnál, az akkumulátor pedig legfeljebb 8 kilowattórás lehet. A telepítési költségek 65 százalékát fedezné a támogatás.

  • Ebből az is következik, hogy a minisztérium szerint egy ilyen támogatott, úgynevezett hibrid (akkumulátorba és hálózatba is tölteni képes) napelemes rendszer átlagosan 5,77 millió forintba fog kerülni, hiszen ennek 65 százaléka, azaz 3,75 millió forint lehet a támogatás, amely 20 ezer telepítés feltételezve kiadja a 75 milliárd forintos keretösszeget.

Igen, de: ahogy arra pár telepítőcégnél rákérdeztünk, ezekkel a paraméterekkel ma legfeljebb 4 millió forintba kerül egy ilyen rendszer, de inkább kevesebbe. A minisztériumban ezek alapján a jelenlegi piaci árakhoz képest legalább 44 százalékos felárral számolnak.

  • Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi piaci árak mellett mintegy 10 ezerrel több háztartást támogathatnának vagy 25 milliárd forinttal csökkenthetnék a program költségét.
  • Délelőtt megkerestük az államtitkárságot, hogy miért számoltak ilyen látszólag magas költségekkel, de a kért határidőig nem reagáltak.

Alulnézet: a napelemes rendszerekhez kapcsolódó akkumulátorok piacán egyébként ma az 5 kWh-ás egységek a jellemzőek, így nem világos, miért 8 kWh-ás akkumulátort kell építeni. Ehhez ugyanis a nagykereskedőknek át kellene állnia a 4 kWh-ás egységek beszerzésére a mostani 5 kWh-ások helyett.  

Tágabb kontextus: a 20 ezer háztartás a meglévő igényekhez képest olyan alacsony szám, amiből arra is lehet következtetni, hogy a szaldó elszámolás megszüntetése, illetve a bruttó elszámolás jelenleg ismert paraméterekkel való bevezetése miatt a piacon csökkenni fog a kereslet.

  • A napelemes háztartások száma jelenleg 220-230 ezerre tehető, de amikor 2022 októberében bejelentették, hogy átmenetileg felfüggesztik a betáplálási lehetőséget, hirtelen mintegy 200 ezer új igénylést adtak be. Ez arra utal, hogy jelentős keresleti tartalék volt még az országban, ám ezt a bruttó elszámolás és a támogatási keretösszeg jelentősen csökkentheti (támogatás nélkül uyganis az új elszámolási rendszerben erősen korlátozottá válik a napelem létjogosultsága).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan megoldás arra, hogy mindenki jól járjon a háztartási napelemekkelA nyári napenergiás plusztermelés téli eltárolása irreális, ám a hálózatba kötött otthoni akkumulátorok a lakosságnak és az országnak is rengeteg hasznot hozhatnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Pénz akkumulátor megújuló energia napelem Napenergia Plusz Program Steiner Attila támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. május 9. 05:33 Közélet

A kormány és a multik sem járnak rosszul az ország gazdasági függőségével

A magyar és a lengyel nemzeti kormány is jobban támogatta a multik beruházásait az elődeinél. Egy új tanulmány szerint ez nem ellentmondás, az EU szabályaiból következik.

Stubnya Bence
2024. május 8. 10:13 Közélet, Vállalat

Folytatódnak az áremelések, amik miatt megorrolt a bankokra és a telekomcégekre a jegybank

Átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe idén a nagyobb bankoknál nyitható egyszerűbb számlák tavalyhoz képest.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. május 9. 15:47 Adat, Élet

Durván az olcsó élelmiszerek felé lökte az infláció a bevásárlásokat

A vásárlások értéke jóval nagyobb mértékben csökkent tavaly is, mint a volumen, vagyis nagyon nagy arányú volt a lefelé vásárlás.

Stubnya Bence
2024. május 9. 10:06 Adat

Uniós élmezőnyben van az összes magyar régió az autók számának növekedése alapján

Csak román régiók hagyták le a magyarokat a lakosságarányos autók számának bővülésében. A legszegényebb magyar régiókban volt a legnagyobb növekedés.

Hajdu Miklós
2024. május 8. 15:13 Pénz

A magas magyar áfa olyan drog, amiről nehéz lejönni

A kormány igyekszik minimalizálni a vállalati nyereségek adóztatását, emiatt nincs tér adócsökkentésekre sem a jövedelmeknél, sem a fogyasztásnál.