A napokban jelent meg az Eurostat felmérése arról, hogy a tagországokban átlagosan hány órát dolgoztak, azaz töltöttek az emberek a munkahelyükön 2022-ben. Az uniós átlag 37,5 óra volt, de a szórás elég nagy a tagállamok között. A hollandok mindössze 33,2 órával tudják le a munkahetüket, a görögök viszont 41-et töltenek a munkahelyükön, a két véglet között évente 405 óra és 36 perc a különbség (amit a szabadságokkal lenne érdemes csökkenteni, de ezzel most az egyszerűség kedvéért nem számolunk). Az uniós tagságra pályázó, de még nem tag Szerbia a felmérés éllovasa, ott 43,3 óra a munkával töltött idő. 

A magyar adat is elég magas, 39,6 óra, és ha sorba rendezzük a számokat, akkor az a minta is jól látszik, hogy néhány kivételtől eltekintve a kelet-európai országokban az uniós átlagnál többet, a nyugatiakban viszont jellemzően kevesebb időt töltenek az emberek munkával. Ezt mutatja be az alábbi grafikon.

Ugyanezek a számok így néznek ki, ha százalékban adjuk meg őket, vagyis az uniós átlagot tekintjük 100 százaléknak:

A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP adatsort ezúttal nem tesszük ide grafikonon, mert talán e nélkül is nyilvánvaló az a jelenség, hogy az európai megosztottság ebben a mutatóban nagyjából fordított. Néhány kivételtől eltekintve általános trend, hogy a kelet-európai országok GDP-je az átlagnál kisebb, a nyugatiaké pedig az átlagnál nagyobb érték.

A két adatsort közvetlenül nem lehet egybevetni, de arra jó lehet, hogy újabb intuitív adalékot mutasson, hogy a kontinens nyugati felén jellemzően kevesebb idő alatt nagyobb értéket hoznak létre. A termelékenység azért fontos, mert növekednie kellene ahhoz, hogy a hétköznapi értelemben vett felzárkózásról beszélhessünk.

Az alábbi grafikonon azt mutatjuk be, hogy egy dolgozó egy munkaóra alatt az EU átlagához képest mennyi értéket termelt 2005 és 2022 között a régiós országokban, illetve a nyugati összehasonlítási alapnak tekintett Ausztriában.

Magyarországon az átlaghoz képest 105,6 százalékos időtartam mellett mindössze 70 százaléknyi értéket sikerül megtermelni – szintén az átlaghoz képest. A mutató az utóbbi években nem javult, legjobb szándékkal nézve is stagnált.

Ebben az összevetésben leginkább Románia és az utóbbi években Lengyelország teljesített jól, előbbi 2022-ben meg is előzött minket.

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet egyik 2019 végén megjelent (pdf-ben itt elérhető) tanulmánya részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, és ebből többek között az is kiderül, hogy miért látunk 2010 után a magyar termelékenységi adatban egyenesen csökkenést.

A szerzők arra mutatnak rá, hogy a magyar gazdasági növekedés fő motorja ebben az időszakban a foglalkoztatottság erőteljes emelése volt (kezdetben a közmunkaprogramon keresztül, majd annak visszaszorulása után az új munkahelyteremtő beruházások támogatásának folytatásával). Ahogy a szerzők írják, az impozánssá váló magyar foglalkoztatottsági mutatóknak nyilvánvalóan kedvező szociális hatásai voltak és vannak, de eközben érdemes azt is figyelembe venni, hogy az összes ledolgozott munkaóra számát nem feltétlenül olyan munkákkal sikerült megnövelni, amelyek a korábbinál magasabb hozzáadott értéket képviselnek. (Ebben az összefüggésben nem az egy hét alatt átlagosan ledolgozott órák számáról van szó, amelyről az Eurostat friss adata szólt, hanem a foglalkoztatottság növelése következtében abszolút értékben megnövekedett, országszerte összesen ledolgozott munkaórákról. Ez az, ami nem hozta meg arányosan a több érték teremtését.)

Önmagában tehát a felzárkózási problémát nem oldja meg, hogy egyre többen álltak munkába, ráadásul uniós összehasonlításban még a munkával töltött idő is elég magasan áll, ha közben a termelékenység nem emelkedik, sőt akár még hígul is a mutató.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet Eurostat munka munkaidő munkaóra termelékenység Olvasson tovább a kategóriában