Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. április 25. 19:04 Vállalat, Világ

Kifogynak az alkatrészekből az orosz hajógyárak

Az Ukrajna tavalyi megtámadása után elrendelt szankciók már az orosz hajógyártásban is éreztetik a hatásukat, az ágazat két legnagyobb vállalata egyaránt csak késve vagy egyáltalán nem képes teljesíteni a megrendeléseket – írja a Wall Street Journal.

A lapnak az Egyesített Hajóépítő Vállalat egyik képviselője azt mondta, hogy bár cégét már 2014 (a Krím elfoglalása) óta szankciók sújtják, ezek tavaly öltöttek szisztematikus jelleget. Ennek hatására már egyáltalán nem jutnak nyugatról motoralkatrészekhez, üzemanyag-szivattyúkhoz és hajócsavarokhoz, illetve az ezek beszereléséhez szükséges szaktudáshoz. Hasonló problémákat tapasztalnak a Zvezdánál is, amely az ágazat másik nagy szereplőjeként szintén többféle hajót gyárt az atom-tengeralattjáróktól kezdve a fregattokon át a civil jégtörőkig és tankerekig.

Az utóbbiakra különösen nagy igény lenne a szankciók miatt, ha ugyanis az oroszok a 60 dolláros árplafonnál drágábban akarják eladni az olajukat, akkor nem vehetik igénybe a nyugati országokban bejegyzett szolgáltatók közreműködését a szállítás során. Tavaly még nem volt vészes a helyzet, mert bár az orosz cégek által átadott új hajók darabszáma 20 százalékkal csökkent 2021-hez képest, de vízkiszorításban mérve némi növekedést tudtak felmutatni a Zvezda által befejezett két nagy tankernek köszönhetően.

Az Egyesített Hajóépítő Vállalatnál viszont már tavaly is baj volt: míg 2020-ban 17, egy évre rá 16 hajót adott át, tavaly csak négyet, a korábban Németországból beszerzett kormánylapátokat ugyanis nem tudta pótolni. Így erősen bizonytalan, hogy az építés különböző fázisaiban járó 59 hajót mikor tudja befejezni. A lap információi szerint (hivatalosan egyik vállalat sem reagált a megkeresésre) a Zvezda már a szankciók előtt biztosította az alkatrészeket az idén átadni tervezett 50 hajóhoz, de a hasonlók beépítésében korábban közreműködő dél-koreai szakemberek segítségére már nem számíthat a vállalat.

Orosz iparági vezetők részben a hiányzó részegységek otthoni gyártását igyekeznek megszervezni, részben Kínából próbálják ezeket beszerezni, de mindegyik idő- és költségigényes. Egyes vállalatvezetők szerint a szektor most van a legnehezebb helyzetben a Szovjetunió összeomlása óta, és a következő egy évben több ezer állás szűnhet meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTényleg hatástalanok az Oroszországra kivetett szankciók?Oroszország nem omlott össze, de a nyár végére az olajbevételek elapadtak, az ipar megrogyott és a költségvetés is egyre nehezebben bírja a háború költségeit. Az azonban még mindig kérdéses, hogy ennek lesz-e hatása a moszkvai politikára.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország másfélszeresére növelte az orosz kőolaj importját az elmúlt évben, miközben Európa hatodával csökkentetteA Mol az egyik legnagyobb nyerészkedő az uniós piacokról kiszoruló, csak jelentős diszkonttal értékesíthető orosz olajon. A szankciók miatt százmilliárdos állami többlet bevételhez jutott a kormány is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMegfelezték Oroszország olajbevételeit a szankciókAz orosz olajexport mennyisége nem esett vissza, de sokkal kevesebbet kerestek vele februárban, mint egy évvel korábban.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ gazdasági szankció hajógyártás hajók Oroszország szankciók tankerek Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Torontáli Zoltán
2024. május 1. 04:34 Élet, Vállalat

Hogyan lehet olcsóbb az Afrikából ideszállított eper, mint a magyar?

Az semmi, hogy a görög-spanyol-egyiptomi szamóca olcsóbb, mint a magyar, de lassan a német-holland-belga is az lesz, ha nem fejlesztjük sürgősen az ágazatot.

Fontos

Stubnya Bence
2024. május 7. 05:38 Közélet, Világ

A románok fogyasztanak, a magyarok beruháznak, de ki lesz ettől gazdagabb hosszú távon?

Románia fogyasztásorientált gazdasági stratégiával hagyta le egy főre eső GDP-ben Magyarországot. A magyar gazdaságpolitika viszont még inkább a beruházásokra fókuszálna.

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Jandó Zoltán
2024. május 4. 05:07 Adat

Soha nem volt még ilyen enyhe az év eleje Magyarországon

Nemcsak globálisan, Magyarországon is kiugróan magas volt az átlaghőmérséklet 2024 első harmadában. Februárban és márciusban is megdőlt a hőmérsékletrekord.