A szerző a GKI vezérigazgató-helyettese. Az Ekonomi a G7 véleményrovata.

Tavaly Magyarország technikai recesszióba került, súlyos egyensúlyi problémákba ütközött, s nem sikerült az EU-transzferek tényleges beáramlását eredményező megállapodásra jutnia az EU-val. E kedvezőtlen folyamatok egyelőre idén is folytatódnak. Lesz-e fordulat?

A GDP 2022 harmadik negyedévében 0,7 százalékkal, negyedik negyedévében 0,4 százalékkal volt kisebb az előző negyedévinél, s ezzel bekövetkezett a technikai recesszió. Ez Magyarországon kívül a 27 tagú EU-ban csak további három országgal, Cseh-, Észt- és Finnországgal történt meg. Az idei első negyedévről természetesen még nincsenek adatok, de a januári számok a magyar recesszió folytatódására utalnak. 2023 januárjában 2022 decemberéhez képest az ipari és építőipari termelés mintegy 5 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 0,6 százalékkal tovább csökkent.

A közbeszédben a visszaesést az előző év azonos időszakához képest szokás használni. Ebben az értelemben ez tavaly összességében még a negyedik negyedévben sem történt meg, az idei első negyedévben azonban már aligha volt elkerülhető. Januárban az ipari és építőipari termelés 0,2, illetve 3,6 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 4,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Igaz, a turizmus helyzete javult, a vendégéjszakák száma januárban jelentősen emelkedett. Egy hónap adataiból természetesen még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de az üzleti várakozások egyelőre legfeljebb némi javulást valószínűsítenek. A GKI üzleti bizalmi indexe ugyan márciusban magasabban állt, mint decemberben, ez azonban döntően a szolgáltató cégek növekvő optimizmusának volt köszönhető. Az iparban és a kiskereskedelemben a pesszimizmus oldódása minimális volt, az építőiparban pedig egyenesen romlás következett be. Aligha véletlen, hogy a két markánsan borúlátó ágazat az építőipar és a kereskedelem, ezek ugyanis közvetlenül kapcsolódnak a belföldi felhasználáshoz, a beruházásokhoz, illetve a fogyasztáshoz. Márpedig ezek visszafogása a magyar gazdaság egyensúlyi problémái miatt elkerülhetetlen. Az ipar és a szolgáltatások egy része viszont jelentős részben a külpiacokra termel, illetve szolgáltat. Januárban például az ipar belföldi értékesítésének több mint 10 százalékos csökkenésével szemben a kivitel több mint 5 százalékkal emelkedett, a szálláshelyek esetében pedig a belföldi vendégéjszakák száma csak 6 százalékkal, a külföldieké 34 százalékkal nőtt. A magyar gazdaság tehát idén szükségképpen exportorientált pályán halad. Ugyanakkor a kivitel növelésének a külső kereslet is gátat szab. A korlátokat jelzi, hogy az európai gazdasági hangulatindex márciusban kissé csökkent. A magyar szempontból különösen fontos német ipari bizalmi index mérséklődése messze átlagon felüli.

A recessziós folyamattal párhuzamosan emelkedik a munkanélküliség, a tavaly júniusi 3,4 százalék 2022 végére 3,8, idén februárra 4 százalékra emelkedett. Kedvező viszont, hogy márciusban az üzleti szférában már egy hajszállal magasabb volt a létszám bővítését, mint csökkentését tervező cégek aránya. Bár a magyar gazdaság előző negyedévhez viszonyított zsugorodása a második negyedévre megállhat, az év egészében a tavalyihoz képest 0,5 százalék körüli visszaesés várható.

Az év eleji adatok az egyensúly kedvezőtlen alakulásáról is tanúskodnak

Az államháztartás hiánya már két hónap alatt elérte az egész évre előirányzott összeg közel felét (45 százalékát). A külkereskedelmi áruforgalom deficitje 0,4 milliárd euró volt, háromnegyedével több, mint egy évvel korábban. Ezt nem az importált energia magas ára magyarázza, a cserearány ugyanis a tavalyi 6,5 százalékos romlás után örvendetes módon 1 százalékkal javult, hanem az import exportnál 2 százalékponttal gyorsabb emelkedése (volumenben). A folyó fizetési mérleg januári deficitje 0,8 milliárd euró volt, tavaly az egész első negyedévben 2,2 milliárd eurót ért el. A fizetési és tőkemérleg – ez utóbbiba tartoznak az EU transzferek is – januári egyenlege -0,7 milliárd euró volt, alig kisebb a folyó fizetési mérleg hiányánál.

Az infláció minden bizonnyal januárban tetőzött Magyarországon, az akkori 25,7 százalék februárra 25,4 százalékra csökkent. A tetőzés jó hír, azonban a magyar áremelkedési ütem nemcsak továbbra is toronymagasan a legmagasabb az EU-ban, de az EU-átlag több mint két és félszerese. Előre tekintve kedvező, hogy a cégek áremelési törekvése fél éve folyamatosan csökken. Míg 2022 augusztusában a cégeknek még kétharmada, idén márciusban már csak bő egynegyede tervezett áremelést, s mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása is. Az elemzők körében is egyetértés van az áremelkedési ütem fokozatos, igazi lendületet azonban csak a második félévben nyerő csökkenéséről. (Ez utóbbi az ún. bázishatás következménye, tavaly ugyanis májusban vált kétszámjegyűvé, majd szeptembertől 20 százalék felettivé az áremelkedés.) Éves átlagban az infláció elérheti a 19 százalékot.

A reálkeresetek csökkenése – januárban több mint 7 százalékkal – kemény korlátot állít az áremelések elé, nem véletlen a kereskedelmi láncok árcsökkentési reklámhadjárata. Ugyanakkor az egyes hónapok újabb és újabb áremelései – például a telekom és pénzügyi szektorban már történtek ezzel kapcsolatos bejelentések –, az áremelkedések tovagyűrűző, költségeket emelő, úgynevezett másodkörös hatása. Emellett a munkavállalók sikeres bérkövetelései ugyancsak emelkedő költségekkel és további áremelésekkel járhatnak. Valószínűtlen a jelenleg viszonylag alacsony földgázár tartóssága. Bizonytalan az importált infláció mérséklődésének mértéke. Például az euróövezetben márciusban emelkedett a maginfláció.  Kérdéses a forint idei erősödésének tartóssága. Az EU-val való megállapodás további csúszásának, netán kudarcának egyértelművé válása ugyanúgy gyengülést okozhat, mint ha az MNB – szakítva deklarált óvatosságával –, önszántából, vagy a már most is tapasztalható erős politikai nyomásnak engedve, túl hamar vagy túlzott mértékben csökkentené az irányadó kamatot. Mindezt csak fokozná a hitelminősítők által adott, jelenleginél gyengébb osztályzat.

A miniszterelnök, s ezzel a kormány politikai célja, hogy ez év végére egyszámjegyűvé váljon az infláció. Ez a jelek szerint immár öncéllá vált. Elérése érdekében a kormányzati retorikában mintha ismét felerősödne az április 30-ig érvényes ársapkák, esetleg egy részük fennmaradásának meghosszabbítása. Holott ezt már a kormányzathoz jellemzően lojális, magyar tulajdonú mezőgazdasági, élelmiszeripari és kereskedelmi cégek is

határozottan és nyilvánosan ellenzik.

Valójában közgazdaságilag nincs nagy jelentősége annak, hogy a decemberi infláció 9,9 vagy 11 százalékos lesz-e. Sokkal fontosabb a tartós antiinflációs politika hitelessége, az egész gazdaságpolitikával való összhangja. A kormányzat növekedési céljait is jobban és kockázatmentesebben szolgálná az ársapkák megszüntetése, mint például az irányadó kamat csökkentése, mely sokak számára népszerű, de a tapasztalatok szerint könnyen bumeráng hatású lehet.

Miközben a kormányzat az egyik oldalról látványos adminisztratív, a növekedést akadályozó módszerekkel igyekszik letörni az inflációt, más oldalról ugyancsak látványosan kedvezményes hitelekkel és támogatásokkal törekszik élénkíteni a gazdaságot, s ezzel – sajnálatos módon – az áremelkedést is. A látványosság és a népszerűségre törekvés maga alá gyűri a közgazdasági racionalitást.

A kormány a magas beruházási rátát – ez az elmúlt években jellemzően a második legmagasabb az egész EU-ban – fontos sikermutatójának tekinti, s évek óta hirdetett újraiparosítási koncepciója velejárójának tartja. A magas beruházási ráta azonban önmagában – gondoljunk csak az ötvenes évek magyar gazdaságtörténetére – nem garancia a sikerre. Erre utal az az elmúlt hetekben erős visszhangot kiváltott Eurostat közlés, miszerint Románia a vásárlóerő paritáson számolt GDP-ben 2022-ben beérte Magyarországot. Történt ez annak ellenére, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben a régióban kiugró mértékben növelte a beruházásokat, míg Románia a fogyasztással tette ugyanezt.

Magyarország újraiparosításának gondolata 2011-ben született meg, ami alatt az ipar GDP-n belüli 30 százalékos, az EU-n belül legmagasabb arányának elérését értették. Ezt a kissé vulgármarxista ihletettségű, az ipart a szolgáltatásokkal mesterségesen szembeállító célt az eredeti tervek szerint már évekkel ezelőtt el kellett volna érni. Valójában azonban az ipar aránya 2015 és 2020 között még csökkent is, miközben a gazdaság jellemzően gyorsan növekedett. A jelenlegi arány 24 százalék körüli, ami az EU-n belül a magasak közé tartozik.  Valószínűleg nem véletlen, hogy a gyors gazdasági növekedés éveiben az újraiparosítás szlogenje háttérbe szorult, ám idén már a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram nevében is újra szerepel ez a kifejezés. Ezer milliárd forintos programról van szó, ahol a forintkamat maximum 6 százalék lehet. A tapasztalatok szerint az ilyen kedvezményes lehetőségekkel elsősorban a kormányzathoz lojális cégek tudnak élni, emellett az alacsony kamat csökkenti a hatékonysági kényszert. A gazdaságfejlesztési miniszter közlése szerint az egyedi kormánydöntésű nagyberuházásoknál (ilyenek például az akkumulátorgyárak) a támogatás mértéke nagyjából eléri az amerikai 20 százalékos átlagot (17,4 százalék), ez Európában átlagosan 5 százalék. A magyarországi akkumulátorgyártással kapcsolatban sok a kérdőjel, hiszen hiányzik hozzá az energia, a munkaerő, a víz, s hozzáadott értéke is szerény, miközben környezetszennyező kockázatok kisérik (lásd például Győrffy Dóra cikkét).  Ráadásul a kormányzat részben éppen az akkumulátorgyártás energiaigényével indokolja az energiatermelés növelésének elengedhetetlenségét. Miközben már az energiaellátás jelenlegi szintje is kockázatokkal terhes, a beruházási források szűkösek, az EU irányelvei pedig az energiakereslet csökkentését várják a tagállamoktól.

A fenntartható gazdasági növekedéshez a várhatóan továbbra is kiugróan magas (27-28%-os) beruházási ráta és vitatható fejlesztési célok helyett hasznosabb lenne a humántőkébe, így az oktatásba, egészségügybe való befektetés, mivel ezek elmaradottsága lényeges eleme a magyar gazdaság versenyképességi gondjainak, a rossz társadalmi közérzetnek és életminőségnek. Ehhez azonban a kormányzat egész, zsákutcás gazdaságfejlesztési stratégiájának felülvizsgálatára lenne szükség.

Ráadásul a beruházások öncélú hajszolása a kereslet növelése, a kamat- és egyedi fejlesztési támogatások költségvetési hatása következtében inflációs hatású. Vagyis ellentétes a deklarált infláció-leszorító törekvésekkel, a szigorú monetáris politikával. A gazdaságpolitika tehát nem konzisztens, hiszen kormányzat egyszerre nyomja a fék- és a gázpedált. Sőt, az EU-transzferek tényleges beérkezését lehetővé tevő megállapodás folyamatos csúszása arra utal, hogy a helyes irány megtalálásához egy határozott kormánymozdulatra is szükség lenne.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet gazdaság Magyarország recesszió transzferár Olvasson tovább a kategóriában