A legrosszabb forgatókönyv még elkerülhető, de az eddigi lépéseknél sokkal többre van szükség, további késlekedésre egyszerűen nincs idő, az éghajlati és ökológiai rendszer visszafordíthatatlan kárai szempontjából döntőnek tartott másfél fokos melegedés tartására is csak extrém optimista forgatókönyv esetén látszik még némi esély – az IPCC hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésének fő üzenetei ismerősen unalmasnak tűnhetnek a közvéleményben, miközben egy, a korábbiaknál is erősebb vészjelzésről van szó. A klímakommunikáció szokásos paradoxona: az apokaliptikusnak érzett figyelmeztetések kifáradnak, a visszafogott szakmai tónus viszont sem a döntéshozók, sem a közvélemény ingerküszöbét nem üti át.

Az IPCC elnöke talán ezért is inkább “a remény üzenetét” próbálta átadni: “Rendelkezünk a szükséges technológiával és tudással a klímakérdés megoldásához. Az energiahatékonyság növelésében nagyon sok lehetőség van, az energiafogyasztással járó kibocsátás 40-70 százalékkal csökkenthető , és óriási potenciál van erre a városi környezetben is” – hangsúlyozta a friss IPCC-jelentés hétfői bemutatásán Hoesung Lee, az ENSZ alá tartozó kormányközi testület dél-koreai elnöke.

A klímaválság kezelésére javasolt konkrét receptek azonban hiába egyre bővebbek, csak nagyon szelektíven főznek belőlük, és az adagok is sokkal kisebbek, mint amire globálisan minimálisan szükséges lenne.

Pedig, mint a friss jelentés is kiemeli: a lehetőségtér egyre szűkül. Az elmúlt 125 000 évben az utolsó volt a legmelegebb évtized, a mostanihoz hasonlóan gyors felmelegedésre pedig az elmúlt két évezredben nem volt példa. Ahhoz, hogy a globális felmelegedést az ipari forradalom előtti időszakhoz képest másfél fokon belül lehessen tartani (már most 1,1 foknál tartunk) az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását 2030-ig közel a felére kellene csökkenteni, különben elkerülhetetlenül elérjük azt a pontot, ahonnan már a szén-dioxid-szint esetleges későbbi csökkentésével sem lehetne visszatérni a mostani, már most is súlyos veszteséggekel teli állapothoz.

Szűkülő lehetőségtér: a későbbi kibocsátáscsökkentés (vörös árnyalatok) a korábbiakhoz (kék) képest értelemszerűen rosszabb kimenetekre determinálnak, vagyis aelkésett cselekvés esetén később már nincs lehetőség ugyanazt az állapotot elérni, mint gyors beavatkozásnál. (Forrás: IPCC)

Ehhez képest idáig nemhogy nem csökkent a kibocsátás, hanem továbbra is növekszik: 2022-ben 37 gigatonna CO2-vel új rekordot ért el. Miközben tehát mindenki a kibocsátáscsökkentésről beszél, soha korábban nem került annyi ÜHG a légkörbe, mint éppen most. A viszonylag optimista olvasatban ez nem is olyan tragikus, hiszen az energiaválságban újra erősödő szénfelhasználás hatása még rosszabb is lehetett volna. Ehhez képest az, hogy a kibocsátásnövekedés tavaly “csak” 0,9 százalék volt, akár pozitív hírnek is tekinthető.

Az aktuális előrejelzések szerint a globális kibocsátás valamikor most tetőzik, és legkésőbb 2025-től már tényleg lefelé kell indulnia. Ebben leginkább a megújulók, a szél és a napenergia gyors terjedése, illetve ezek, valamint az akkumulátorok meredek áresése a reményt keltő: a tizes években a napenergia és a lítiumionos akkumulátorok egységára egyaránt 85 százalékkal csökkent, míg a szélenergia előállítása 55 százalékkal lett olcsóbb, mint 2010-ben volt.

Ahhoz azonban, hogy a 2030-as célok teljesüljenek, most már minden évben 7 százalékkal kellene csökkennie a globális kibocsátásnak, és amíg ez nem kezdődik el, az arány évről-évre növekszik. Erre pedig a klímaígéretek ellenére egyelőre nem látszik határozott politikai akarat. Ha az országok mind be is tartanák idáig tett kibocsátáscsökkentési vállalásaikat (ezek az ENSZ klímacsúcsokon jó esetben folyamatosan növelt nemzetileg meghatározott hozzájárulások, az NDC-k), a globális kibocsátáscsökkentés 2030-ig alig hét százalékos lenne a másfél fokhoz szükséges 43 százalék helyett. A század végére így  kb. 2,8 fokkal nőne a globális átlaghőmérséklet a remélt másfél helyett.

Politikai alkuk

Az IPCC legközelebb ennyire átfogó értékelő jelentése, a sorban a hetedik, éppen 2030-ban lesz esedékes. Hogy akkor mit fognak megállapítani az addig elért eredményekről, nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a mostani hatodik jelentés az újabb kutatások alapján sok tekintetben még súlyosabb képet rajzolt fel az éghajlatváltozás folyamatáról, mint az előző, 2014-es.

Azóta, különösen a klímatéma 2017-es globális berobbanása után az IPCC ismertsége, közvélemény- és politikaalakító szerepe sokat nőtt, és bár a “klímaszkeptikusok” időnként megpróbálták valamiféle alarmista, pánikot keltő túlzó intézménynek beállítani, ennek nem sok köze van a valósághoz. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete a világ klímakutatóit fogja össze, a most kiadott jelentésen 650 delegált dolgozott 139 országból. Ez a mérvadó szakmai konszenzus, amit ráadásul a világ kormányai is jóváhagynak, mielőtt hivatalossá válik.

Ez Ürge-Vorsatz Diana, az IPCC munkacsoportjának magyar alelnöke szerint annyiban előnyös, hogy egyetlen állam döntéshozói sem mondhatják utólag, hogy nem értenek egyet, vagy hogy teljesen légből kapottnak tartják a megállapításokat. Ugyanakkor az IPCC jelentései emiatt mindig ki vannak téve a politikai kompromisszumoknak.

A politikai egyeztetés kényszere éppen az olyan nagy összegző dokumentumok kapcsán a legerősebb, mint a most hétfőn kiadott szintézisjelentés vezetői összefoglalója. A megszövegezés ilyenkor igazi politikai kötéltánc, ahol minden szónak tétje van. Ebben a műfajban a  korábbi jelentéseket összegző szintézisből hoznak létre egy politikusok által is jóváhagyott vezetői összefoglalót, amit minden kormány képviselője jóváhagy. Bár az érvek és a viták szakmai jellegűek, abba, hogy pontosan mi és milyen formában kerüljön be, a politikai delegáltaknak komoly ráhatása van.

Emiatt csúszott a hétvégén 24 órát a végső dokumentum elfogadása. Azért csak ennyit, mert végül a delegáltak úgy döntöttek, hogy amíg nem tudnak megállapodni a végleges szövegben, inkább már nem mennének el aludni.

Twenty-four hours after the scheduled end of the meeting, #IPCC delegates prepared to forgo sleep entirely, agreeing to work non-stop until they finish their work to approve the #AR6 synthesis Summary for Policymakers

Highlights ➡️ https://t.co/GI6TkmC5Az#climate #IPCC58 pic.twitter.com/YhaBbNrFMC

— Earth Negotiations Bulletin (@IISD_ENB) March 19, 2023

Ürge-Vorsatz Diana elmondása szerint az utolsó 60 órában összesen, ha három órát aludt, és mint hazaérkezése után (a magyar kutató, ha teheti, a vasutat választja, most is éjszakai vonattal jött haza Zürichből) a Másfélfok sajtóbeszélgetésén megosztotta, egy ponton már kifakadt elkeseredésében, “mert már annyira politika lett ebből”, és arra kérte a résztvevőket, segítsenek, hogy a tudományé legyen a fő szó. Más források szerint a résztvevő kutatók egy része éles tiltakozással igyekezett megkísérelni, hogy egyes államok teljesen felvizezzék a szöveget.

“Az utolsó szó azért mindig a szerzőé. Ők vállalják a felelősséget, hogy tudományosan vállalható legyen a szöveg, ez biztosítja az egész jelentés hitelességét” – hangsúlyozta most a beszélgetésen a magyar kutató. Mint elmondta, leginkább attól tartottak, hogy a klímaváltozáshoz szükséges finanszírozási igénnyel kapcsolatos számítások nem fog átmenni politikai okokból.

“A klímacélok eléréséhez az adaptáció és a mitigáció finanszírozását is a többszörösére kell emelni” – áll az elfogadott vezetői összefoglalóban, és végül azok az adatok is bekerültek, melyek alapján a felmelegedés 1,5-2 fokon tartásához a mostani globális költések legalább három-hatszorosára van szükség.

Étel, lakás, megújulók

Önmagában a fejlődő országok csoportjában évi százmilliárd dolláros nagyságrendű megújulóenergia-befektetésre lenne szükség. A fejlődőknek az IPCC számításai 2030-ig évi 127 milliárd, 2050-re évi 295 milliárd dollár adaptációs forrásra lenne szükségük – ehhez képest jelenleg nagyságrendileg 50 milliárd dollár áll rendelkezésre erre a célra. Nem meglepő, hogy éppen a legsérülékenyebb régiók, így a szubszaharai Afrika különösen szerény finanszírozási forrással rendelkezik.

Messze legnagyobb kibocsátáscsökkentési potenciált a jelentés továbbra is a nap- és szélenergiaprojektekben látja, de arányaiban a szárazföldi közlekedésben is 67, az épületeknél 66, a táplálkozásban, élelmiszeriparban pedig 44 százalékos megtakarítási lehetőséggel kalkulálnak.

A mezőgazdaságban lévő megtakarítási potenciál ugyanakkor egyelőre alig van kihasználva. Míg az energiaszektor a költségek gyors leszorításával a korábban reméltnél is jobban előreszaladt, az agráriumban nagyon kevés a zöld befektetés és innováció, itt a pénzügyi források 10-30-szorosára lenne szükség. Ez a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás miatt is elengedhetetlen lenne: a kukorica termőterületei és a hozamok egy három-négy fokos hőmérséklet-emelkedésnél nagyon jelentősen csökkennének már Európában is.

“Az újabb kutatások alapján egyre lejjebb csúszik az a határérték, aminél azt gondoljuk, hogy még lehet alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz. Sajnos már másfél-két fokos emelkedésnél is elérhetjük az alkalmazkodásunk bizonyos határait. Európában a víz, a mezőgazdaság és a hőhullámok kapcsán érhetünk el 2-3 fokos emelkedésnél is már ilyen adaptációs határokat. Vannak objektív korlátok – ha nincs víz, azt nincs honnan pótolni” – mondta Ürge-Vorsatz Diana.

A jelenlegi kormányzati vállalások tartásával a globális átlaghőmérséklet legvalószínűbb várható emelkedése 3,2 fok lenne. (Forrás: Ipcc)

Az IPCC új jelentésének talán az a fő üzenete, hogy minden egyes tizedfok-emelkedéssel nőnek az ökológiai rendszereket érő visszafordíthatatlan hatások, ezért minden klímacélt és törekvést meg kell tartani és erősíteni. Ez ugyanakkor kommunikációs szempontból sem egyszerű, hiszen a másfél fokos cél az idő haladtával szűkülésével egyre nehezebben tartható. A mostani jelentés szerint a 1,5 fokos vagy azt meghaladó emelkedés a mostani kibocsátási szintek és reális forgatókönyvek esetén már 2040-ig, vagyis a következő évtizedben megtörténik.

“Ha kevésbé ambiciózus lenne a kibocsátáscsökkentési cél, azzal azt mondanánk, hogy feladnánk a klímacélokat”

– fogalmaz Ürge-Vorsatz Diana.

Pályák és terelések

Az elköteleződést ugyanakkor nem segíti, hogy még a nagyon hatékony mérséklési politikáknak is csak két évtizedes távlatban lehet legkorábban érezni a hatását. Ha azonban nem történik semmi, még a mostani fiatalok életében nagyon jelentős felmelegedésre kell számítani. Mint az alábbi ábrán látható, a most született kisgyerekek időskorára a 2,5-3,5 fokos emelkedés nagyon is reális forgatókönyv.

Várható felmelegedés a kibocsátáscsökkentési pályák függvényében különböző generációkra számolva. Forrás: IPCC

Az IPCC szokás szerint több kibocsátáscsökkentési pályát is felállít, ezek abban különböznek egymástól, hogy milyen gyorsan és milyen mértékben sikerült csökkenteni az üvegházhatású gázok globális kibocsátását. Ez az a kérdéskör, amiben a várható költségek miatt talán a legélesebbek a politikai ellentétek, és ez a mostani jelentés elfogadására is rányomta a bélyegét.

Az egyik fő törésvonal így az azonnali kibocsátáscsökkentést erőteljesebben szorgalmazók és a halogatók között húzódik. Azt már Ürge-Vorsatz Dianától tudhatjuk, hogy az utóbbi országok kedvéért tettek bele az összefoglalóba a négy javasolt kibocsátáscsökkentési szcenárió mellé végül egy ötödiket is, melyben a fájdalmasabb intézkedéseket a többinél csak jóval később lépnék meg.

Sajtóinformációk szerint többek között Szaúd-Arábia lépett fel erősen annak érdekében, hogy megengedőbb kifejezésekkel írják le a fosszilis energiatermelés éghajlati következményeit, és a gyors cselekvés helyett inkább a későbbi technológiai lehetőségeket hangsúlyozzák. Ez valóban fontos, az IPCC is azt hangsúlyozza, hogy még a legideálisabb forgatókönyv esetén is csak “negatív kibocsátással” együtt van bármi remény a másfélfokos cél tartására, vagyis akkor, ha csökkenő kibocsátás mellett érdemi mennyiségben sikerül a már a légkörben felhalmozott szén-dioxid egy részét kivonni.

Ez részben természetes úton, például okosan kivitelezett erdőtelepítésekkel lehetséges, de a kémiai alapú szén-dioxid befogása is terítéken van. Utóbbi azonban gazdaságos módon, nagy léptékben még nem megoldott, az jövőbeli technológiai innovációkon múlik. Azok az államok, amelyek nem akarnak záros határidőn belül lemondani a fosszilis energiahordozókról és jelentősen csökkenteni a kibocsátásukat, mégis erre hivatkoznak, annak ellenére, hogy ez egyelőre meglehetősen bizonytalan forgatókönyv. Ürge-Vorsatz Diana szerint:

“Nem szabad túl optimistának lenni a szén-dioxid eltávolítási technológiákkal kapcsolatban, a jövőbeli szénkivonó technológiákra fogadni nagyon kockázatos lenne.”

 

---

A cikk a Free Press Unlimited támoigatásával készült.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet ipcc klímaváltozás Ürge-Vorsatz Diana Olvasson tovább a kategóriában