Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. április 6. 12:02 Világ

Drónfelvétel: több millió elhagyatott spanyol ingatlan hever romokban

2007-ben a spanyol ingatlanpiaci buborék kipukkadásakor hirtelen milliónyi újonnan épített ingatlan vált elhagyatottá. 2011-ben már hivatalosan 3,4 millió üres lakóépületet tartottak nyilván, ami az összes üresen álló európai ingatlan durván 30 százalékát tette ki. Félmillió fejlesztési projektet be sem fejeztek. Egy spanyol fotós ennek a kornak a romjairól készített drónfelvételeket, amit a Quartz tett közzé.

Markel Redondo fotográfus először 2010 és 2012 között dokumentálta a romokat, ebből készült a Homokvárak című fotósorozata. A művész idén egy második projektet is készített a témában, amelyben már egy drón segítségével látogatta meg újra ezeknek az ingatlanoknak egy részét. Felvételein próbálta úgy bemutatni ezeket az épületeket, ahogy azokat eredetileg elképzelték a tervezők.

Redondo azt mondta, tudta, hogy hatalmas fejlesztések folytak 2007 előtt, de nem tudta elképzelni, valójában ez mit jelent. A telkek ugyanis többnyire teljesen elhagyatottak és a helyszíneket nehéz megközelíteni, ezért a legtöbb ember nem is látja őket. 

A spanyol ingatlanbuborék a nyolcvanas évek közepétől kezdett nőni, a lakások és házak értéke  reálértéken 1991-re majdnem a háromszorosára ugrott. A spanyolok egyre fontosabbnak kezdték tartani a saját tulajdonú ingatlanok megszerzését, a bankok elkezdtek akár 40-50 éves futamidejű hiteleket nyújtani, a törlesztőrészletek pedig részben leírhatóvá váltak a jövedelemadóból.

Pár év mérsékelt növekedés után 1996-tól végleg elszálltak az ingatlanárak, amit az is fűtött, hogy az eurózónában lévő egységes kamatok következtében a külföldi megtakarításokat kezelő alapoknak is megérte beszállni, befektetési céllal. Ekkoriban évente körülbelül egymillió lakás és ház épült Spanyolországban, vagyis több, mint Németországban, Franciaországban és Angliában együttvéve. 1997 és 2006 között reálértéken duplájára nőtt az ingatlanok értéke, a 2008-as válságban azonban a lufi kipukkadt, és az ingatlanárak 5 év alatt 37 százalékot zuhantak.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ drón ingatlanpiac Spanyolország válság Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. május 5. 05:32 Élet, Világ

Már egészen messziről is átjárnak a magyarok Szlovákiába élelmiszerért

Tényleg megéri 80-100 kilométerről rendszeresen kijárni cigiért, sörért, sajtért és sok minden másért? Egyre többen gondolják úgy, hogy igen.

Mészáros R. Tamás
2024. május 2. 04:32 Világ

Egyre több az elektromos autó, egyre több a panasz is Kínában

A kínai vásárlók nagyobb hatótávolságot és jobb tölthetőséget várnak, nő az elektromos autókkal elégedetlenek aránya. Délkelet-Ázsiában ugyanakkor egyre jobban megy a biznisz a kínai gyártók számára.

Váczi István
2024. április 30. 04:37 Világ

Olyan lehetőség előtt áll az orosz hadsereg Ukrajnában, mint utoljára két éve

Nem sikerült kihúzniuk az ukránoknak jelentősebb területveszteség nélkül a lőszerutánpótlás és létszámbeli erősítés beérkezéséig, és az is kérdés, nem kerülnek-e még nagyobb bajba.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 14:24 Adat, Vállalat

Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában

Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.