„Mao Ce-tungot ősszel aztán kétségbe ejtette a magyar felkelés, az első, bár rövid életű kísérlet fennálló kommunista rendszer megdöntésére. Tudta, hogy Kína művelt népének többsége támogatja a modernizálást és a liberalizálást. El akarta kerülni, hogy Kínában ‘magyar felkelés’ törjön ki.”

Ezekkel a mondatokkal ágyaz meg a XX. századi kínai történelem egyik bestiális fejezetének kibontására a korszakról készült legismertebb könyv. A Vadhattyúk című családtörténeti memoár egy szecsuáni család három generációján keresztül mutatja be, hogy a kétezer évig tartó császárság hogyan alakult át tízmillióknak reményt adó kommunista rendszerré, majd tízmilliók halálát okozó embertelen őrületté.

Jung Chang könyve a világ legsikeresebb regényei közé tartozik több mint 13 millió eladott példánnyal (pedig Kínában be van tiltva). A világpolitikai események közül emlékeim szerint egyedül az 1956-os forradalomra utal többször a szövegben, Magyarországon mégis alig ismert a szabadságharc Kínára gyakorolt hatása.

A könyv állítása szerint ugyanis az 56-os magyar eseményeknek meghatározó hatásuk volt Mao Ce-tung „száz virág” kampányára, amely során több mint félmillió embert – főleg jobboldalisággal vádolt értelmiségit – hurcoltak meg. 

Az 1991-ben megjelent könyv állítását azóta több tudományos kutatás is alátámasztotta: a magyar forradalom alapvetően befolyásolta Mao Ce-tung gondolkodását. Részben az 56-os magyar események hatására távolodott el a desztalinizálódó Szovjetuniótól, és vált a világtörténelem egyik legkegyetlenebb uralkodójává: becslések szerint 50-70 millió embert öltek meg vagy halt éhen az uralma alatt.

Fordulat a magyar-kínai viszonyban

A jelenségről Vámos Péter sinológusnak jelent meg egy kutatása 2008-ban, aki első külföldiként férhetett hozzá a nem sokkal korábban kutathatóvá tett kínai külügyi iratokhoz. Vámos kutatása alapján az 56-os forradalom fontos hivatkozási ponttá vált a kínai vezetők számára, pedig korábban nem volt jele annak, hogy Magyarországnak bármilyen hatása lehet Kínára. 

Az októberi forradalom előtt ugyanis a kínai-magyar kapcsolatok egyik ország számára sem voltak „elsődleges jelentőségűek”. A kínai vezetés nem tekintette Magyarországot valóban függetlennek – idézte Vámos tanulmánya Száll József pekingi magyar ügyvivőt, aki 1956 nyarán úgy érezte, hogy a „kínaiak leírták Magyarországot”.

1956 októbere-novembere azonban fordulópontot jelentett, a „kínai vezetés és a közvélemény is nagy érdeklődést mutatott” Magyarország iránt. Mao a forradalom kirobbanása utáni bő hétben többször – 13-14-szer – összehívta a legfelső pártvezetést, hogy a lengyel^*1956 júniusában poznani munkások tüntetni kezdtek jobb munkafeltételekért és a kormány lemondásáért. A mintegy 100 ezres tömeg ellen a katonaságot vetették be. A tüntetés hatására októberben visszatért a hatalomba a mérsékeltebb, Sztálin-ellenes Wladyslaw Gomulka, ami enyhülést jelentett. és a magyar fejleményekről tárgyaljanak. A külügyi iratokból nem lehet megismerni a tárgyalások részleteit, mindössze az egyik találkozóról derül ki annyi, hogy „a kínai vezetés hat órán keresztül tárgyalta a magyar kérdést”.

Kínai életkép 1955-ben. Fotó: Fortepan/Lőrinczi Ákos

A kínai vezetés eleinte úgy ítélte meg, hogy a budapesti felkelés a szovjet nagyhatalmi sovinizmus következménye, és békés eszközökkel is rendezni lehet, így a szovjet csapatok magyarországi kivonását támogatták. Egy hét után azonban – párhuzamosan azzal, hogy egyre több információ jutott el hozzájuk – egyre inkább veszélyt láttak a felkelésben. November 4-e után (amikor a szovjet csapatok megérkeztek Magyarországra) Mao már határozottan kiállt a forradalom fegyveres leverése mellett.

A szovjet beavatkozás után a kínai-magyar viszonyban „ugrásszerű fejlődés következett be” egy év alatt, Kína jelentős szerepet töltött be a Kádár-kormány konszolidációjában. A szovjet beavatkozás után Kína pénzügyi gyorssegéllyel és olcsó hitellel is segítette Magyarországot, és például 10 ezer tonna cukrot is felajánlott.

Kádár számára gesztusértékű volt, hogy az első külföldi kormányfő, aki a forradalom után Magyarországra látogatott, Csou En-laj kínai miniszterelnök volt 1957 januárjában. Vámos Péter kutatása szerint Kína igyekezett mindent megtenni a kádári hatalom megszilárdítása érdekében, Kádár pedig „rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított” a kínai kommunisták szimpátiájának.

Tüntetések magyar hivatkozással

Mao számára azért is fontos volt, hogy hogyan reagál a magyar forradalomra, mert 1956-ban érezhetően csökkent a hazai és a nemzetközi mozgástere. A Szovjet Kommunista Párt 1956. februári kongresszusán a szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov a három évvel korábban meghalt Sztálin hibáiról beszélt, és békésebb hangot ütött meg a Nyugattal szemben, előidézve a hidegháború enyhülését.

Hruscsov ezzel Maót lépéskényszerbe hozta, aki azonban nem akart letérni a sztálini útról. „Úgy vélem, hogy két kard van: az egyik Lenin, a másik Sztálin. Most az egyik kardot, Sztálint az oroszok eldobták. Gomulka^*az 56 októberében Lengyelországba hatalomra jutó, mérsékeltebb és Sztálin-ellenes politikus és egyesek Magyarországon felvették ezt a kardot, hogy a Szovjetunióra sújtsanak vele, hogy szembeszegüljenek az úgynevezett sztálinizmussal. […] Mi, Kínában nem dobtuk el” – idézte Vámos tanulmánya Maót.

Emellett a belpolitikai események is „jelentősen befolyásolták” a kínai vezetést abban, hogy mit lépjenek a magyar forradalom után. Az akkor 600 milliós országban 1956 második felében sztrájkok és zavargások tucatjaira került sor: tízezrek vonultak az utcákra, százezrek léptek ki termelőszövetkezetekből. Vámos tanulmánya szerint az elégedetlenkedők jelszavaiban gyakran került elő Magyarország is.

Munka ünnepe 1957-ben Pekingben. Fotó: AFP

Évekkel később Mao egy Kínába látogató magyar küldöttségnek ezt úgy keretezte, hogy a magyar ellenforradalom hatására Kínában is voltak kisebb méretű „magyar események”. Bár az 1956 szeptemberében tartott kínai pártkongresszuson kimondták, hogy a „forradalmi időszak véget ért, az ország a szocialista építés új, békés szakaszába lépett”, a magyar események hatására Mao mégis visszatért korábbi politikájához.

A nagyobb zavargások megelőzésére előbb népjóléti intézkedéseket vezettek be – javult például az áruellátás -, Mao pedig többször beszélt arról, hogy az 56-os forradalom hogyan változtatott a közhangulaton.

„Valahányszor tájfun közelít, az eső előtt a hangyák előbújnak a hangyabolyból (…) A párton belül és kívül egyesek micsoda dicshimnuszokat zengnek a lengyel és a magyar eseményekről! Ki sem tudják nyitni a szájukat anélkül, hogy Poznanról és Magyarországról ne beszéljenek. Ezzel azonban kiadták magukat. A hangyák, a teknősbékák, és a föld minden söpredéke elhagyta búvóhelyét (…) A magyar eseményeknek az volt az egyik hasznuk, hogy nálunk, Kínában arra bírták ezeket a hangyákat, hogy előbújjanak” – idézi Vámos kutatása Mao egyik 1957. eleji beszédét.

A kígyók kicsalogatása

A magyar forradalom hatására Mao 1957 tavaszán indította útra a „száz virág” kampányt, amelyről a cikk elején idézett könyvrészlet is szólt. Ez lényegében azt jelentette, hogy teret adott arra, hogy nyilvánosan bírálhassák a pártot, a rendszer működését. „Le akarta engedni a gőzt, még mielőtt égési sérüléseket okoz” – írta Vámos a tanulmányában, hozzátéve, hogy ilyen „módon akarta megelőzni, hogy a magyarországihoz hasonló eseményekre Kínában is sor kerülhessen”.

A kutató szerint azonban Mao elszámolta magát, nem sejthette, hogy a kormányt sem kímélő bírálatok olyan erővel törtek fel, hogy az a saját hatalmát is elkezdte veszélyeztetni. Ugyanakkor Mao nyilatkozatai tudatosságra is vallanak. „Meg kell engednünk, hogy egy ideig még vaduljanak, hogy elérjék a tetőpontot. Annál kedvezőbb nekünk, minél jobban vadulnak. Egyesek azt mondják, félnek, hogy a horgunkra akadnak, vagy csapdába csaljuk őket, hogy aztán lecsaphassunk rájuk. Jelenleg a halak maguktól úsznak csapatostól a felszínre, nincs szükség rá, hogy horoggal fogjuk ki őket” – idézte Maót a kutatás.

Ahogy Vámos is írja, a „történteket sokan úgy magyarázzák”, hogy Mao eredeti célja is az volt, hogy „csapdát állítson az értelmiségnek”. Ez volt az olvasata a Vadhattyúk szerzőjének is, akinek a szülei magas beosztású funkcionáriusok voltak a legnagyobb szecsuáni városban, Csengduban. Amikor a párt ösztönözni kezdte az értelmiséget, hogy mondjon bírálatot a tisztviselőkről, „anyám úgy felindult, hogy aludni sem tudott” – írta könyvében Jung Chang.

Anyja úgy érezte, hogy Kína a demokratizálódás felé indulhat el, utólag azonban Chang anyja számára egyértelművé vált, hogy a magas rangú helyi tisztségviselőkkel sem osztották meg Mao tervének minden részletét. „Egy szóval sem említették, hogy ugyanakkor más megjegyzést is tett [Mao], amelynek értelmében ‘kicsalogatják a kígyót a fészkéből’” – szerepel a könyvben.

A Petőfi Kör szelleme

Chang hithű kommunista anyja lelkesen buzdított a nyilvános bírálatokra a felügyelete alá tartozó iskolákban, kórházakban és színjátszó csoportokban. Csengduban jelentős változás következett be: neves emberek újságcikkben írtak kritikákat a rendszerről; iskola- és kórházigazgatók bírálták a központi elosztást; orvosok nagyobb fejadagokat kértek; ugyanakkor sokan személyes bosszúra próbálták felhasználni a lehetőséget.

Egy hónap után azonban kiderült, hogy Mao a „kígyók előcsalogatására” használta a kampányt, és kijelentette, hogy az értelmiség – jobboldalinak tartott – 1-10 százalékát el kell söpörni. „Az egyszerűség kedvéért a Mao által megnevezett számok középértékét tekintették normának, tehát ötszázaléknyi jobboldalit kellett mindenütt rajtakapni” – írta a jelenség abszurditásáról Chang.

Az anyja által felügyelt szervezetekben így több mint száz embert kellett megnevezni jobboldali elhajlóként. „Honnan az ördögből szedjen elő ennyi jobboldalit? (…) Mao egyenesen garanciát vállalt érte, hogy az egyenes szóért senkin nem állnak bosszút. Anyám maga is lelkesen biztatta az embereket, hogy mondják csak ki a bírálatot. Az ő dilemmájában Kína millió és millió tisztségviselője osztozott” – írta a könyv.

Végül nagy nehezen alig egy tucat olyan embert talált a szervezetében, akikre rá lehetett erőltetni a jobboldaliságot. Azonban nyíltan megmondták neki, hogy őt teszi jobboldali-gyanússá, ha nem képes jobboldaliakat találni. Anyja nem tudta feloldani ezt a dilemmát, így végül a kínai rezsim őrületét szemléletesen tükröző fordulat oldotta fel a konfliktust.

Az anyja felügyelete alá tartozó egyik iskolában ugyanis felvonulást szerveztek magasabb ösztöndíjakért – miután egy nap alatt két-háromszorosára nőttek az élelmiszerárak a városban -, a helyi pártvezetés pedig az akciót a magyar Petőfi Körhöz^*amely 1955-ben alakult meg Magyarországon fiatal kommunista értelmiségiek vitafórumaként, azzal a céllal, hogy új alapokra helyezzék a szocialista rendszert hasonlította, „azt állítva, hogy a diákok és a magyar értelmiségiek rokon szellemek”. A tüntetés mind 130 résztvevőjét jobboldalivá nyilvánították, így teljesült Chang anyjára kiszabott kvóta.

Tízmilliók halálához vezető vízválasztó év

A Vadhattyúk és más kutatások alapján egy év alatt több mint félmillió embert nyilvánítottak jobboldalinak, csupa diákot, tanárt, írót, tudóst vagy művészt. Többségüket elbocsátották, és gyárakba, táborokba küldték őket dolgozni. „Kemény és egyértelmű lecke volt: semmiféle kritikát nem tűrnek. Attól fogva az emberek többé nem panaszkodtak, nem mondták ki, amit gondolnak” – szerepelt a könyvben, amely szerint sokaknak vízválasztó volt az 1957-es év.

Vámos Péter úgy foglalta össze a kampányt, hogy „magyar példán iskolázott kínai kommunisták önerőből iktatták ki az ideológiai provokációval színvallásra bírt, majd kíméletlenül lefejezett ellenzéket (…) A kínaiak úgy cselekedtek, ahogyan szerintük korábban magyar elvtársaiknak is kellett volna”.

Mao többször beszélt a magyar forradalom rá gyakorolt hatásairól. Az 1957-ben Pekingbe érkező magyar nagykövetet azzal fogadta, hogy „a kínai párt is tanult a magyar eseményekből. A Magyarországon elkövetett hibák nem kis mértékben Kínában is megvoltak és megvannak…”. A szintén 1957-ben Pekingbe utazó Kádár Jánosnak pedig azt mondta, hogy „az októberi magyar eseményekhez hasonlóan itt is szinte minden állami intézmény, hivatal, iskola stb. felléptette a maga ‘kis’ Nagy Imréjét”. Arról is beszélt, hogy részben a magyar forradalomból következtetett arra, hogy az osztályharc még nem ért véget.

Vörösingesek a pekingi Tienanmen téren 1966-ban. Fotó: AFP

A Vadhattyúkban az is olvasható, hogy amikor 1976-ban tiltakozó megmozdulások robbantak ki Kína-szerte, Mao „magyar típusú zavargásként” jellemezte őket. Egyik legjelentősebb pártbeli riválisát – a később a gazdasági reformokat elindító – Teng Hsziao-pinget pedig a „kínai Nagy Imrének” kezdték el hívni.

„A magyar forradalom és következményei arról győzték meg Maót, hogy a kínai folyamatos forradalmat (amit a győztes forradalom utáni forradalomként emlegettek), radikálisabb eszközökkel kell folytatnia” – írta összefoglalóan egy kínai kutató, Csen Csien „Peking és az ‘56-is magyar válság” című tanulmányában.

Ez a radikalizálódás pedig nem állt meg a „száz virágnál”, hanem a világtörténelem két különösen sötét fejezetéhez vezetett. Az 1958-60-as „nagy ugrásban” – amikor a mezőgazdaság kárára erőltetett iparosításba kezdett – becslések szerint akár 45 millió ember is éhen halhatott. Az 1966-ban indult kulturális forradalom pedig egy mából nézve felfoghatatlan tébollyá vált – fanatizált tizenévesek lényegében bemondás alapján lincseltek -, amelynek 1,5 millió becsült áldozata lehet.

„Bárki számára, aki ismeri Kína jelenkori történelmét, nyilvánvaló, hogy az [56-os magyar] események ilyetén felfogása jelentős mértékben hozzájárult az 1950-es évek vége és az 1960-as évek Kínájában a politikai és társadalmi élet folyamatos radikalizálódásához” – foglalta össze Csen Csien.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjratermelődik a kuruc-labanc szembenállás Magyarország Kína-politikájábanEllenzékben az „értékalapú”, kormányon pedig az „érdekalapú” Kína-politika jellemző Magyarországon, akárcsak a legtöbb európai országban.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkSaját magával kell megküzdenie Kínának, ha el akarja érni az új céljátHszi Csin-ping pártfőtitkár a kínai gazdaságot és a nemzetközi rendszert is felforgató reformokba kezdett. Hogy ezek hova vezetnek, az nagyban függ majd a homályos kínai hatalmi viszonyok alakulásától.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHat százalék a növekedés, nincs infláció, elemzők szerint ez a válság jele KínábanSokan a kínai növekedés berobbanását várták, de a lanyha fogyasztás, csökkenő export, az ingatlanpiaci korrekció és az önkormányzati adósság miatt az első ránézésre szép adatokon is fanyalognak a piacok.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ 1956 Kádár János Kínai Kommunista Párt kommunizmus magyar-kínai kapcsolatok Mao Ce-tung Olvasson tovább a kategóriában