A modern történelem egyik legtöbbet vizslatott kérdése, hogy miért pont Európa volt képes és hajlandó leigázni a világ többi részét.

A műfaj egyik klasszikusa Jared Diamond magyar fordításban Háborúk, járványok, technikák – a társadalmak fátumai címmel megjelent (eredetiben Guns, Germs, and Steel, azaz szó szerint Puskák, baktériumok és acél) könyve, bestseller, az 1998-as Pulitzer-díj nyertese, számos top tízes lista szereplője. Ebben a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i kampuszának földrajzprofesszora mezőgazdasági és földrajzi adottságokkal magyarázza a társadalmak eltérő fejlődését, illetve azon keresztül az európai gyarmatosítás alapját és napjaink egyenlőtlenségeinek okát.

Diamondnak azonban más nagy történelmi narratívákhoz, például Yuval Noah Harari, Steven Pinker vagy akár Francis Fukuyama nagy világmagyarázataihoz hasonlóan népes akadémiai ellentábora van, és az eredetileg 1997-ben megjelent mű máig heves viták tárgya történészek, antropológusok, politológusok és gazdaságtörténészek körében.

Ezekben a legutóbbi forduló napjainkban is folyik, miután Bradford DeLong, a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i kampuszának gazdaságtörténésze, valamint doktorandusza, Davis Kedrosky júniusban egy 15 ezer szavas esszében ismét elővette a témát, és részletesen végigvette a könyv erényeivel és vélt és valós bűneivel kapcsolatos csörtéket.

Öszvérek, félszigetek -> acél, puskák

Diamond elmélete abból indul ki, hogy az ősi világban messze Eurázsiában, azon belül is Mezopotámiában voltak a legjobb feltételei a mezőgazdasági többlet megtermelésének: itt voltak őshonosok a legkönnyebben learatható, leggyorsabban fejlődő növények, valamint a legjobban háziasítható haszonállatok, mint a lovak, szamarak, kecskék, míg Amerikában vagy Afrikában nem voltak jelen megfelelő állatok és haszonnövények. Az is Eurázsia hasznára vált, hogy a kelet–nyugati összeköttetés miatt relatíve gyorsan terjedtek a technológiai innovációk, szemben az észak–déli irányú kontinensekkel, ahol a távoli utak változó éghajlaton és növényzeten át vezettek, emiatt pedig e kontinensek nehezebben voltak átjárhatók.

A jó mezőgazdasági feltételek és a technológia terjedése következtében az eurázsiai kezdeti társadalmak képesek voltak többletet termelni, amely finanszírozta a mezőgazdaságtól független foglalkozások kialakulását, mint a kézművesség és a kisparosság, és lehetővé tette a vallási és politikai bürokrácia megjelenését, amely a premodern államalakulatok alapjává vált. A több élelem nagyobb lakosságot hozott, és a nagyobb lakosság, valamint az iparos és bürokrata rétegek burjánzása az innovációs képességet is növelte. A nagyobb népsűrűség, az állattartás és a burjánzó kereskedelem a kórokozók kialakulását és terjedését is megkönnyítette, ami miatt az eurázsiai népek – több pusztító járványt követően – immunitást szereztek számos patogénnel szemben.

Mindez persze nemcsak Európára, hanem a kínai birodalomra és más ázsiai társadalmakra is jellemző volt. Diamond szerint a fő különbség az volt, hogy Kína egy nagy, egységes és homogén államalakulat volt, miután a Sárga-folyó és Jangce megkönnyítette a helyi társadalmak politikai integrálását. Ezzel szemben Európa egy földrajzilag erősen tagolt kontinens, számos félszigettel és egyenetlen partszakasszal, szigetekkel és egyéb földrajzi akadályokkal. Emiatt Európa mindig is egy politikailag megosztott térség volt, ahol az államalakulatok közötti rivalizáció növelte a hatalompolitikai, hadi, technológiai és pénzügyi innovációt, szemben a központosított Kínával, ahol a császári hatalom nem volt versenyhelyzetben, legalábbis Diamond szerint. (A Közel-Kelet pedig azért nem játszott, mert ott a kevés csapadék sivatagosodáshoz vezetett, ez pedig korlátozta a helyi hatalmak kapacitásait.) 

Következésképpen az 1500-as évekre, a gyarmatosítás időszakára Európa hatalmai jelentős helyzeti előnybe kerültek a világ többi részével szemben: több és jobb, acélból ötvözött fegyverük volt, és pusztító kórokozókat hordoztak magukkal, amelyek megtizedelték a gyarmatosított területek lakosságát.

Anti-rasszizmusból rasszizmusvád

A történet egy része nem feltétlenül vitatott, és a könyv egyes állításai már a megjelenés időpontjában sem voltak különösebben újszerűek. Mint Aaron Jakes, a Chicagói Egyetem történésze fogalmazott, „a könyv elfogadható szintézist ad az immunitásbeli és a technológiai képességekben való történelmi eltérésekről a gyarmatosítás kezdetének idején”, a gyarmatosítást és a kapitalizmust kutató történészek mégis ódzkodnak tőle.

Az eredeti ellenkezés inkább elvi, mint tárgyi alapokon mozgott. Diamond leghevesebb bírálói jellemzően fiatalabb és balosabb antropológusok és történészek, akiknek egy kisebb csoportja először 2005-ben kavart heves vitákat a könyvről. Ebben részben azzal érveltek, hogy Diamond – aki kifejezetten arra építette fel elméletét, hogy az egyes társadalmak közti fejlettségbeli eltéréseket környezeti és nem etnikai faktorok okozzák – rasszista, elkeni az európai gyarmatosítók bűneit, és végső soron legitimálja Afrika, Amerika és Délkelet-Ázsia leigázását és kifosztását.

Ezen bírálatok alapja, hogy a könyv – és általában a nagy történelmi narratívák – determinisztikus logikája figyelmen kívül hagyja az emberi cselekvőképesség és az azt motiváló nem materiális faktorok, például eszmék szerepét. David Correia, az Új-Mexikói Egyetem geográfusa „Bassza meg Jared Diamond” címmel közölt kommentárjában egy ökoszocialista folyóiratban azt írta, hogy Diamond „egy determinisztikus logikán alapuló elméletet alkot az emberi egyenlőtlenségről, amely a társadalmi viszonyokat, mint a szegénység, állami erőszak, tartós társadalmi elnyomás a földrajzból és a környezetből következő törvényszerűségekként egyszerűsíti.” Avagy azáltal, hogy Diamond azt állítja, Európa fölénye nem az európai emberek felsőbbrendűségéből, hanem földrajzi véletlenekből fakad, egyben a földrajzi véletlen folyományaként írja le a brutális gyarmatosítást is.

Az ezzel kapcsolatos viták relatíve parttalannak bizonyultak 2005 óta. Brad DeLong például úgy vélte, hogy a fenti bírálatok megfogalmazói nem tudnak olvasni, vagy szakmai féltékenységből kiforgatják Jared Diamond szavait. Diamond egy rövidebb esszében utasította vissza a determinizmus vádját, ahol azt írta, hogy a földrajzi környezet nyilvánvalóan hatással van és strukturálja az emberi társadalmak működését, ám egyetlen komoly kutató sem állítja, hogy a kulturális hatások vagy az egyéni cselekvőképesség ne lenne hasonlóan fontos hatással egyes eseményekre és folyamatokra.

Davis Kedrosky pedig arra jut, hogy Diamond „determinizmusa” nem tér el jelentősen más gazdaságtörténészek módszerétől, és mind a Háborúk, járványokban, mind egyéb könyveiben tárgyalja az európai gyarmatosítás mögötti kulturális faktorokat és az erőszakalkalmazás tudatosságát. Végső soron pedig a könyv nem arra vállalkozik, hogy megmagyarázza, az európaiak miért igázták le a világot, hanem hogy miért voltak képesek rá. Szerinte a determinizmus vádja leginkább tudományfilozófiai nézeteltérések következménye: a történelemtudomány újabban egyre óvatosabb az ok-okozati összefüggések feltételezésével, ami ellentétes Diamond felfogásával. A kifejezetten az ok-okozati viszonyokra kíváncsi társadalomtudományokkal pedig azért áll hadilábon a könyv, mert a gazdaságtörténészek, szociológusok és politológusok ma már jóval kifinomultabb módszerekkel dolgoznak, mint Diamond, és sokkal jobban alátámasztott bizonyítékokat várnak az egyes elméletekre.

Mit tettek a járványok és a földrajz?

A kritikák további, tárgyi jellegű eleme, hogy a Diamond által felhozott faktorok még saját rendszerében sem feltétlenül működnek. Az egyik ilyen érv, hogy a gyarmatosítók sikereiben alulértékeli a helyi őslakos csoportokkal kötött szövetségek, az inka és azték uralkodókkal szembeni lokális ellenállás és az „oszd meg és uralkodj” taktikák szerepét. Egy másik vitás pont, hogy bírálói szerint a kelleténél nagyobb szerepet tulajdonít az Újvilágba bevitt kórokozóknak, miközben a hódításban sokkal fontosabb szerepet játszott a népirtás. Ezen érvek szerint a gyarmatosítás sikerét nagyrészt katonai és politikai eszközökkel érték el a spanyolok és követőik, és a járványoknak vajmi kevés szerepük volt az őslakosok alávetésében.

Davis Kedrosky szerint ezek minimum vitatott kérdések, és a bírálók által felhozott kutatások messze nem sziklaszilárdságúak. Abban pedig kevés vita van, hogy ha a gyarmati hódítás sikere nem is feltétlenül ezen múlt, az őslakosok számának drámai zuhanásában fontos volt a járványok szerepe. Hasonlóan sok bírálatot kapott a Kína és Európa közti eltérések földrajzi alapú magyarázata, amelynek máig vannak támogatói és ellenzői. Egy idén megjelent, adatalapú tanulmány például arra jutott, hogy a topográfiai különbségek megfelelő, ám nem minden alternatívát kizáró magyarázatot adhatnak az egységes Kína és a sokpólusú Európa talányára.

Az is visszatérő bírálat, hogy sok nagy történelemmagyarázóhoz hasonlóan Diamond könyve súlyosan eurocentrikus, és felsőbbrendűnek állítja be Európát és a nyugati társadalmakat, miközben azok nem voltak fejlettebbek másoknál a gyarmatosítás idején. Mint a DeLong által idézett Patricia Crone, a Princeton Egyetem néhai történésze írta, az európai társadalmak és államalakulatok a középkori Kínához, Indiához vagy az iszlám világhoz hasonlítva egyáltalán nem voltak különbözőek, főképp nem fejlettek. Ez alapján pedig nem világos, hogy a Diamond által leírt földrajzi előnyök hatása miért nem érvényesült a 15. század előtt, illetve miért érvényesült hirtelen a 15. századtól kezdve. 

„Egy a nem európai világgal foglalkozó történész számára furcsa az az izgatottság, amellyel az európai történészek leírják a városok, kereskedelem, adóztatás, állandó hadseregek, jogrendszerek, bürokráciák, abszolút uralkodók és a civilizált társadalmak más általános jellemzőinek megjelenését, mintha azok különlegesek és a modernitáshoz vezető értelemszerű lépcsőfokok lennének: a nem európai történészek számára ezek csupán azt jelzik, hogy Európa csatlakozott a civilizált társadalmak klubjához” – fogalmazott.

Mint minden nagy történelmi narratíva, a Háborúk, járványok esetében is sokan felhozzák, hogy a szerző nagyon felületes tudással bír az általa elemzett társadalmak és államalakulatok működéséről, és az elmélete igazolására szolgáló fejezetek tele vannak súlyos tárgyi tévedésekkel. Az amerikai antropológusok szövetsége annak idején egy külön tanulmánykötetet is összeállított kifejezetten Jared Diamond munkásságának kiigazítása végett, ahol több esettanulmánnyal igyekeznek bizonyítani, hogy a Háborúk, járványok, illetve Diamond következő könyve, amely egyes társadalmak összeomlásának okait vizsgálja, téved.

Ennek az egyik oldala, hogy a nagy narratívák hajlamosak változatos történelmi korokból, földrajzi térségekből és tudományterületekről gyűjteni az elméletüket megalapozó példákat, miközben a szerzők jellemzően nem szakértői az egyes részterületeknek. Kapcsolódó probléma, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, és egy földrajztudós vagy egy evolúcióbiológus természetesen hajlamos lesz előnyben részesíteni saját szakterülete magyarázatait, miközben más területek eredményeit hajlamos félreérteni vagy félreértelmezni – vagy esetleg csak nem ismeri azokat elég behatóan.

A régészek és antropológusok nem szeretik

Ugyanakkor a könyv egy tágabb problémája bírálói szerint – ami szintén nem csupán Diamondra, hanem az összes nagy történelmi narratívára igaz –, hogy nem az ismert tényeket szövi elméletbe, hanem elméletéhez keres azt támogató tényeket, elég szelektív módon. Timothy Burke, a Swarthmore College történésze még az első, 2005-ös vitában – amely a korszellemnek megfelelően nagyrészt blogokon zajlott – Diamond materializmusát okolta a történelmi tények szelektív feldolgozásért.

Diamond például a bantu törzsek vándorlási szokásait a vasfeldolgozási és mezőgazdasági technológiák változásával magyarázta, miközben – Burke szerint – ez nagyrészt dinasztikus politikai feszültségekhez köthető. De a történet fontosabb alkotóelemeit is hasonlóképpen félreértelmezi a materialista megközelítés. Kína például a legtöbb forrás szerint materiális szempontból nagyon is képes lett volna (az európaiaknál jelentősebb) gyarmatosításra és tengeri hegemónia kialakítására, hiszen hatalmas flottával és fejlett fegyverzettel rendelkezett az 1500-as években. Azt, hogy ezt nem a gyarmatosításra használta, jobban magyarázzák az elit politikai tradíciói és elvi alapú döntései, mint bármilyen materiális faktor. Mások azt emelték ki, hogy Ázsiában is voltak a tengeri hadviselésben jártas terjeszkedő birodalmak, amelyek nem voltak gyengébbek az európaiaknál.

Hasonló elvi problémákat fogalmaz meg a könyvvel kapcsolatban az utóbbi évek egyik új felkapott világtörténelmi magyarázata, David Wengrow archeológus és a néhai David Graeber antropológus, akik saját (és hasonlóképpen vitatott) nagy narratívájukban emlékeztetnek rá, a nagy narratívák általános problémája, hogy minél régebbre megyünk vissza a történelemben, annál kevesebb pontos ismerettel rendelkezünk, és annál nagyobb a bizonytalanság az elméleteket megalapozó információkkal kapcsolatban.

Wengrow és Graeber egyik fő érve, hogy az utóbbi egy-két évtized új régészeti eredményei ellentmondanak a nagy narrálók – Diamond, Pinker vagy Francis Fukuyama – számos alapvetésének, elsősorban annak, hogy az emberi társadalmak kialakulása, a „civilizáció” és a „fejlődés” szükségszerűen egyenlőtlenségekkel és hierarchikus viszonyokkal jár; vagy hogy az emberi társadalmak „fejlődése” alapvetően technológiai előrelépésekhez kötött. Ők újonnan feltárt forrásokra hivatkozva azt írják, hogy Mezopotámiától Kínán át a majákig számos korai társadalom kialakulása megelőzte a királyi dinasztiák és az azokkal járó szoros hierarchia megjelenését, a mai Ukrajna és Moldova területén pedig négyezer évvel ezelőtt decentralizált, kör alakú városokban éltek az emberek, ahol a lakóközösségekben közösségi döntéshozatal működött, központi adminisztráció nélkül. Ehhez hasonlóan az első nagyobb városok Mezoamerikában (a mai Közép-Amerika területén) jelentek meg, jóval alacsonyabb technológiai fejlettség mellett, mint a kor Eurázsiájában, a kerék, vitorlás hajók, állati erővel hajtott gépek, metallurgiai ismeretek és írástudó bürokrácia jelenléte nélkül.

Még több változó

A fenti vitákban inkább Diamond oldalán álló Brad DeLong szerint a Háborúk, járványok megítélése végső soron annak függvénye, hogy az olvasó mit tart a könyv fő kérdésének:

• Miért a Közel-Keleten folyt a klasszikus értelemben vett emberi történelem nagy része, és miért tettek szert jelentős hadi és technológiai fölényre az eurázsiai hatalmak az ausztrálázsiaiakkal, szubszaharai afrikaiakkal és amerikaikkal szemben 1500-ban?
• Vagy hogy megmagyarázza, hogy a nyugati világ miért sokkal gazdagabb ma, mint a világ többi része?

A könyv első 410 oldala az előbbi, az utolsó tíz oldala az utóbbi kérdéssel foglalkozik – és mint a hangsúlybeli arányok jelzik, utóbbit nem is nagyon próbálja megmagyarázni. Diamond számára az 1500-as éveket követő egyenlőtlenségek végső soron az 1500-as helyzet folyományai: a technológiai fejlődés ott koncentrálódott, ahol a legjobbak voltak ehhez a körülmények, az emberi társadalmak háborúra való általános hajlama pedig ahhoz vezetett, hogy ez a technológiai előny a többiek kifosztásához és következésképpen az egyenlőtlenségek hatványozott növekedéséhez vezetett.

DeLong szerint ez a magyarázat elég sok kérdést nyitva hagy. A gazdagság miért egy szűk észak-európai körre korlátozódott (ő ezt a Dover-plusz-körnek nevezi, ami azt jelenti, hogy a világ leggazdagabb részei a doveri kikötő háromszáz mérföldes körzetében helyezkednek el, illetve az onnan származó kivándorlók népesítették be őket, vagy a doveri körbe tartozó politikumok intézményei másolták le); miért lehet, hogy ezek a helyek a 15. század előtt elmaradottak voltak, majd rövid idő alatt a tengerek urai és a tengeri kapitalizmus éllovasai lettek; ám csak 1750 után kezdtek Amerikán kívül szárazföldi hadviselésbe és gyarmatbirodalmak létrehozásába.

DeLong és egyes újabb, adatalapú kutatások szerint az egyik fő faktor az amerikai gyarmatok afrikai rabszolgamunkával való kiszipolyozása volt, amely jelentősen hozzájárult a brit ipari fejlődéshez és ezáltal a napjaink hatalmas globális egyenlőtlenségeit megalapozó ipari forradalomhoz. Ehhez kellettek még a brit szénlelőhelyek, na meg azok az eszmei áramlatok is, amelyek arra fókuszáltak, hogy hogyan lehet az ember szolgálatába állítani a természetet, nem arra, hogy hogyan lehet az elit pozícióját bebetonozni („felvilágosodás”). Más szóval az ő olvasatában a helyes cím az lenne: Puskák, patogének, acél, szén, rabszolgatartás, tengeri birodalmak, félszigetek, hegyvonulatok, csapadék és szerencse. 

Ám ez is legfeljebb 1850-ig magyarázza a történetet, azt követően pedig aztán végképp rengeteg – hasonlóan vitatott – elmélet van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMit tanulhatunk abból, hogy háromezer éve összeomlott a civilizáció?Egymástól kölcsönösen függő, sokat kereskedő, magas technológiai szintet képviselő birodalmak sora tűnt el vagy gyengült meg végleg a bronzkor végén. Miért?

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre több a bizonyíték, hogy az ősember jó sok szénhidrátot evettVad gabonát őröltek, kenyeret sütöttek, gyökereket és hüvelyeseket főztek jóval azelőtt, hogy elindult volna a tudatos mezőgazdaság.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA 40 órás munkahét csak az ipari forradalom rabszolgatartó rendszerének enyhébb formájaMiután sokszor bebizonyosodott, hogy kevesebbet dolgozni hatékonyabb, érdemes a kérdést történeti és pszichológiai összefüggésbe is helyezni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ gazdaságtörténet gyarmatosítás ipari forradalom Jared Diamond történelem tudomány Olvasson tovább a kategóriában