Bár az utóbbi hónapokban az ukrajnai háború, Tajvan és az egyéb amerikai–kínai gazdasági és politikai feszültségek árnyékában a korábbiaknál kevesebb figyelmet kap, a Dél-kínai-tenger militarizálása napjainkban is folyik.

Ezen a tengeren fut keresztül az Ázsia és a Közel-Kelet, illetve Európa közti kereskedelmi forgalom döntő többsége, a teljes globális tengeri kereskedelem harmada. A tengerfenék emellett egyes régi felmérések szerint jelentős kőolaj- és földgázkészleteket is rejt.

A Kínai Népköztársaság vitatott történelmi fennhatóságára hivatkozva kínai beltengernek tartja a területet, és a térség kisebb szigeteit és zátonyait, elsősorban a Paracel-szigeteket és a Spratly-szigeteket is kínai földnek tekinti. Ugyanakkor az ENSZ tengerjogi egyezményére, illetve ezen szigetek feletti fennhatóságukra hivatkozva a térség nagyjából összes többi országa – Vietnám, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia és Brunei – is felségterületének, illetve kizárólagos gazdasági övezetének tartja a terület egyes részeit. Ezen országok követelései egymással és Kínával is átfedésben vannak. Az ENSZ tengerjogi bírósága 2016-ban egy indonéz panasz alapján jogtalannak ítélte a kínai területi igények nagy részét, de a döntést Peking nem ismerte el.

A térségben több állam próbálkozott a szénhidrogén-készletek feltárásával, ami esetenként kisebb incidensekhez vezet. A térségben a halászhajók közti kergetőzés is általános, bár a harciasabb Vietnámtól eltekintve a térség többi országa kevésbé izgága a kínai aktivitással szemben. A térségben pedig az ilyen helyzetek stratégiai kiaknázásától sosem ódzkodó Egyesült Államok haditengerészete is egyre aktívabb, járőrözéssel, a térségbeli országokkal való hadgyakorlatozással, katonai szövetségei felmelegítésével próbál ellentartani a kínai igényeknek, amit Washingtonban a hajózás szabadságának védelmével igazolnak.

Fennhatóságát megerősítendő Kína az elmúlt szűk tíz év során a két szigetcsoport több apró, esetenként legfeljebb zátonynak tekinthető tagjára is kifutópályákat épített, haditengerészeti és légvédelmi létesítményeket épített. Peking a kezdetektől azt hangoztatja, hogy ezek a létesítmények csupán a hajózás biztonságának szavatolják, de ezt Kína szomszédjai az utóbbi évek eseményei alapján nem igazán hiszik el, elemzők és a nyugati sajtó pedig szeretik elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozóként jellemezni a támaszpontokat.

A támaszpontok azután kaptak ismét nagyobb figyelmet, hogy október végén egy fülöp-szigeteki fotós számos, az eddigieknél jóval részletesebb és közelibb felvételt tett közzé a bázisokról. Ezeken látszik, hogy a mesterséges szigeteken elég jelentős infrastruktúrát húztak fel a kínaiak: a korábban is ismert repülőterek mellett számos kaszárnya, aszfaltozott úthálózat, sportpályák, valamint kiterjedt légi és haditengerészeti létesítmények, radarok, lőállások, közelkörzeti légvédelmi rendszerek láthatók.

Latest Aerial Views Of China’s Artificial Islands In The South China Sea

Airfields, buildings, recreational facilities, and other structures are seen on the artificial islands built by China in these pictures taken on October 25, 2022 in the Spratly Islands, South China Sea. pic.twitter.com/tOclMNSmkL

— Ezra Acayan (@eacayan) October 27, 2022

A felvételek másik érdekessége, hogy azok alapján úgy tűnik, a sok beton között elég kevés hús-vér ember tevékenykedik a mesterséges szigeteken. A felvételeken alig látni néhány alakot és mozgó járművet, és a kaszárnyák nagy része elég rossz, legfeljebb félkész állapotban van.

Ezért a fotók ismét felélesztették a szigetek hasznosságával kapcsolatos spekulációkat: a szkeptikusok szerint a kínai terjeszkedés jelképének beállított bázisok katonai szempontból nem különösebben hasznosak, strukturális problémákkal küzdenek, és inkább a kínai stratégiai összeszedetlenségét mutatják. Sőt, egyesek szerint a közvetett jelek alapján nem kizárható, hogy az elsüllyeszthetetlen repülőgép-hordozók mégis süllyednek.

Nem elég stabil?

Arról nincs hivatalos adat, hogy Kína pontosan mekkora erőket állomásoztat a területen. A CGTN nevű kínai állami tévé októberi híre szerint mindenesetre a kínai haditengerészet egyik kórházhajója több mint ötezer embert vizsgált ki és látott el tizenhárom, a Spratly és Paracel-szigetekhez tartozó “szigeteken és zátonyokon” egy 18 napos, négyezer tengeri mérföldes bevetése során. Ez arra enged következtetni, hogy legalább ötezer ember állomásozik a területen. Ennek fényében meglepő a kaszárnyák és sportpályák kietlensége. 

Collin Koh, a szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem külpolitikai intézetének kutatója szerint a terület látszólagos kietlensége és az ott állomásoztatott erők és eszközök szikársága azt jelzi, hogy a mesterséges szigetek hiába néznek ki jól távolról, valójában instabilak, és ebből fakadóan csak mérsékelt stratégiai jelentőséggel bírnak.

Koh egy névtelen kínai kormányzati forrására, valamint kínai folyóiratokban megjelent, a terület geológiájával és a szigetépítés nehézségeivel kapcsolatos tanulmányokra hivatkozva azt írta, hogy a szigeteket megfelelő előkészítés és alapozó munka nélkül húzta fel a kínai haditengerészet. A sietség oka természetesen az volt, hogy a politikai megrendelők minél hamarabb kész szigeteket és bázisokat követeltek, miután a térségben megsokasodtak az incidensek a kínai és más országok hajói között, és az Egyesült Államok hadintengerészete is elkezdett aktívabban mozgolódni a területen – a problémák oka pedig az, hogy a katonai felhasználásra alkalmas mesterséges szigetek létrehozása ennél időigényesebb dolog. 

• A Koh által idézett tanulmányok szerint az egyik potenciális probléma, hogy a gyorsan feltöltött szigetek talaja nem lett elég stabil.
• A másik probléma, hogy a térség klímája és tengeri környezete a vártnál súlyosabb korróziót okozott az ott felhúzott létesítményekben, de még az olaj-, üzemanyag- és kenőanyag-tárolást illetően is gondot okoz.
• A harmadik probléma, hogy a támaszpontok nem könnyen belakható helyek: a kínai folyóiratokban megjelent beszámolók szerint a Dél-kínai-tengeren szolgálatot teljesítők körében jóval magasabb a halálozások és megbetegedések aránya, miután nagyobb terhelésnek vannak kitéve.
• Erre jönnek még az alapvető logisztikai problémák, amelyek a bázisok távoli elhelyezkedéséből és az önfenntartás igényéből fakadnak – egyebek mellett még a vízellátás biztosítása is problémás dolog.

Önmegtartóztatás vagy gyenge beton?

A szigetek minőségével kapcsolatos kételyek már korábban is megjelentek. Egy 2020-as cikkében Ian Storey, az ISEAS–Yusof Ishak Intézet nevű szingapúri állami külpolitikai agytröszt elemzője kiemelte: a kínai légierő vadászgépei a jelek szerint nem használják az új dél-kínai-tengeri bázisokat, és ahelyett, hogy ott tankolnának, inkább Il–78-as szovjet származású légi utántöltő repülőgépekből vesznek fel plusz üzemanyagot. 

Ennek három potenciális oka lehet szerinte. 

• Az egyik, hogy Kína nem akarja egy bizonyos pontnál tovább élezni a feszültségeket, és önmérsékletet tanúsít azzal, hogy nem állomásoztat vadászgépeket az újonnan feltöltött mesterséges szigeteken. Kína korábban rendre azt hangoztatta, hogy csak mentőalakulatokat állomásoztat a területen, és a kontingensekre a tengeri “közjavak” biztosítása végett van szükség.
• A másik, hogy a vadászgépek állagmegóvása és karbantartása megoldhatatlan problémát jelent a térség kedvezőtlen klímája és fekvése mellett. 
• A harmadik, mások által is felvetett potenciális ok, hogy a leszállópályák strukturális integritása (azaz minősége és stabilitása) nem megfelelő a vadászgépek számára. Bár a támaszpontokon jártak már felderítő gépek és kisebb szállítógépek, a nagyobb sebességgel fel- és leszálló vadászgépek kevésbé tolerálják az egyenetlen felületeket – lehetséges, hogy emiatt nem merik ráengedni a vadászgépeket dél-kínai-tengeri kifutópályákra.

Storey szerint ebből az első kettő kevésbé valószínű: Kína a térségbeli villongások esetében nem fogta vissza magát, az állagmegóvás és karbantartás pedig a mesterséges szigetekhez hasonló kihívásokkal küzdő repülőgép-hordozókon sem jelent problémát. Azaz a közvetett okok inkább a kifutópályák gyengeségét valószínűsítik.

Szárazföldön is építkeznek

Ez nem azt jelenti, hogy teljesen hasznavehetetlenek lennének a szigetek. Bár vadászgépek nem járnak arra, felderítő gépek, teherszállítók és hadihajók annál inkább. Egyes szakértők szerint hírszerzési szempontból, a hajózási útvonalak ellenőrzését illetően vagy egy válság esetén előretolt bázisként valóban hasznosak lehetnek a támaszpontok. 

Szintén fontos szerep jut a támaszpontoknak a “szürke zónában”, azaz a katonai erővel való fenyegetés olyan formái esetén, amelyek nem érik el a fegyverek konfliktus szintjét, de mégis alkalmasak a gyengébb országok zsarolására és az erősebb államok érdekeinek érvényesítésére. 

A dél-kínai-tengeri villongások jellemzője, hogy gyakran a parti őrségek vagy névleg az államtól független halászok kergetőznek egymással a vitatott területeken. A washingtoni CSIS biztonságpolitikai agytröszt tavalyi jelentése szerint több mint száz olyan kínai hajó tevékenykedik a Spratly-szigetek környékén, amelyek elsősorban a külföldi halászok, parti őrségek és haditengerészetek tevékenységének zaklatásával foglalkoznak. (Kína szerint a kínai vizeken halászó kisiparosokról van szó.)

Ugyanakkor a dél-kínai-tengeri bázisok stratégiai jelentőségét egy konfliktus esetén – a szigetek strukturális integritásától függetlenül – csökkenti, hogy elhelyezkedésük miatt nem egyszerű utánpótlással ellátni őket, és a logisztikai kihívások miatt vélhetően nem képesek hosszabb távon sok katonát elszállásolni. Ezt egyrészt jelzi a fent említett kórházhajó dél-kínai-tengeri útjának hossza is. 

Másrészt az is, hogy Kína az utóbbi időben a nyugati vádak szerint igyekszik a stabil szárazföldön is új bázisokat létrehozni. Bár hivatalosan csak Dzsibutiban van kínai bázis (ahol a kalózkodásra hivatkozva több más ország hadereje is jelen van), Kína hadereje állítólag több más afrikai állam és néhány csendes-óceáni szigetország területén is szeretne megjelenni. Washingtonban szintén a kínai haditengerészet projektjének tartják Kína kambodzsai kikötői beruházásait is, ahol Peking szerint mindössze arról van szó, hogy segítenek a szomszédos országnak modernizálni haditengerészeti infrastruktúráját. Az indiai és amerikai sajtóban az is visszatérő téma, hogy Kína fontos befektető a pakisztáni Gvadar kikötőjében, emiatt a spekulációk szerint jövőben a kínai haditengerészet is megjelenhet ott – bár ezt a két ország tagadja. 

Közben a hírek szerint az Egyesült Államok szeretne visszatérni a dél-kínai-tenger partján fekvő fülöp-szigeteki Subic-öbölbe, ahol korábban az Egyesült Államok legnagyobb ázsiai haditengerészeti bázisa működött, mígnem az 1990-es években feladták a helyet.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ Dél-kínai-tenger egyesült államok haditengerészet Kína Vietnam Olvasson tovább a kategóriában