Az Ukrajnával kapcsolatos híreket az ősz eleje óta a harctéri beszámolók uralják, szeptember első hetétől kezdve ugyanis az ukrán hadsereg egymás után aratta sikereit, jókora területről kiűzve az orosz csapatokat. A felszabadított települések azonban sokszor teljesen romokban hevernek, ismét felhívva a figyelmet arra, hogy milyen hatalmas feladat lesz az ország újjáépítése a harcok befejeződése után.

Bár ez most még távoli feladatnak tűnhet, az ukránok nem így gondolják. Az ország tavasszal felszabadult északi, északkeleti területein az orosz csapatok visszavonulása után azonnal megindult az újjáépítés, és már sikerült is helyreállítani számos fontos infrastrukturális kapcsolatot, és javítani a mindennapi élet feltételeit. De nem csak a fizikai térben zajlik a munka, az ukrán kormány már júliusra elkészítette a tízéves időtávot felölelő helyreállítási tervét, amelyet egy svájci konferencián mutatott be a nemzetközi közösség olyan tagjainak, amelyek addig is támogatták Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, és kifejezték szándékukat, hogy az ország újjáépítését is segíteni fogják.

A legkomolyabb kihívás az, hogy

a háború után fenntartható jövőt teremtsenek Ukrajnának, ne a fenntarthatatlan múltat építsék újjá.

A feladat nagyságrendjét érzékelteti, hogy az ukrán kormány szerint tíz év alatt 750 milliárd dollár kell az újjáépítésre, ráadásul ez ugyebár a nyár közepi állapot, miközben a háború folytatódik. Bár július eleje óta az orosz csapatok számottevő harctéri sikereket már nem értek el, tüzérségi és légi csapásokkal azóta is folytatják az ukrán területek pusztítását, nemcsak a frontvonalak közelében, hanem mélyen a hátországban is. Az ukrán ellentámadásokat sem lehet úgy végrehajtani, hogy az ne járjon – sok más mellett – házak, középületek, gyárak, hidak, vasutak további rombolásával.

Abban mindenki egyetért, hogy a felszabadított területeken az első és legfontosabb feladat az élet alapvető feltételeinek a visszaállítása: a helyben maradt és visszatérő lakosságnak legyen fedél a feje felett, jusson tiszta vízhez és élelemhez, tudjon közlekedni. Hosszabb távon azonban már olyan dilemmák merülnek fel, amelyeket nem is olyan könnyű megválaszolni. Ahogy a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó cég és a Természeti Világalap (WWF) szeptemberben bemutatott közös tanulmányának szerzői írják, csábító lehet mindent a lehető legolcsóbban, az eredeti állapotot megközelítő módon helyreállítani, ám kicsit távlatosabban gondolkodva messze nem ez az ideális.

Ukrajna február 24-e előtt sok olyan problémával küzdött, amelyeket a háború súlyosbított, ám ha már egyszer bekövetkezett mindaz a szörnyűség, amelyet napról napra láthatunk, akkor lehetőség van arra, hogy az újjáépítés során a gondok egy részét megoldják.

A jobb jövőhöz nemcsak arra van szükség, hogy a háború véget érjen, hanem arra is, hogy fenntartható módon valósuljon meg az újjáépítés. Így könnyebb lesz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, és külpolitikailag is előnyösebb helyzetbe kerül az ország, növekszik a stratégiai autonómiája, csökken az oroszfüggősége, javul az EU-integráció esélye

– mondta a tanulmány bemutatásakor Hubi Meinecke, a BCG klíma és fenntarthatósági tanácsadásának globális vezetője.

Az angolul build it better néven ismert hozzáállást nemcsak háborúk, hanem bármilyen, a társadalom számára katasztrofális esemény után egyre gyakrabban alkalmazzák. Ahelyett, hogy görcsösen – bár érzelmileg érthető módon – mindenben az eredeti állapotot állítanák helyre, olyan újjáépítés a cél, amely csökkenti egy újabb katasztrófa veszélyét, az embereket és a természetet pedig jobb helyzetbe hozza a kiinduló állapothoz képest.

Ennek példája lehet egy súlyos árvíz, amely átszakítja a gátat, és óriási pusztítást végez. Ezt követően az a hagyományos hozzáállás, hogy a gátakat magasítani és erősíteni, a víz lefolyását gyorsítani kell, a gáton túli világ pedig visszaépülhet, mintha mi sem történt volna. A világ egyre nagyobb részén kezdik azonban felismerni, hogy hosszú távon ez nem járható út. A magasabb és erősebb gát sokba kerül, a klímaváltozás által erősített szélsőségek pedig újra veszélybe sodorhatják. Ráadásul egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem a túl sok, hanem a túl kevés víz a probléma, azaz nem gyorsan elvezetni kellene a felesleget, hanem használni, például kiszélesített ártereken lévő legelőkkel vagy a felfogott árvízzel végzett öntözéssel az aszályos időszakban. Könnyű belátni, hogy ezen a módon sokkal nagyobb értéket lehet teremteni.

Hasonló a helyzet Ukrajnával kapcsolatban, amely a háború előtt olyan problémákkal küzdött, mint a túlhasznált és folyamatosan romló természeti környezet vagy az energiafaló háztartási és ipari szektor, amely ráadásul a fosszilis tüzelőanyagok importján keresztül súlyosbította az ország pénzügyi és geopolitikai sérülékenységét. A háború előtt az ukrán energiatermelés 55 százalékát adták fosszilis források, és az energiaimporton belül is 34 százalék volt az arányuk.

Itt óriási lehetőségek vannak az újjáépítés során. Ahogy már volt róla szó, a lakhatás biztosítása elsődleges, de a nyomás nem feltétlenül olyan nagy, mint első pillanatra tűnik. Mivel Ukrajna lakossága a függetlenné válása óta folyamatosan csökkent, a lakóingatlan-állomány pedig nőtt, a mostani háború^*Ezt a kifejezést azért érdemes használni, mert sok ukrán számára a háború nem idén februárban, hanem 2014-ben kezdődött, amikor Oroszország megszállta a Krímet, és masszívan támogatta a keleti szeparatista „népköztársaságok” létrejöttét. előtt körülbelül kétmillió családi ház és lakás állt üresen az országban. Ezek egy része biztosan leromlott állapotú, átmenetileg mégis segíthet a lakhatás biztosításában a lakásállomány nagyon súlyos pusztulása közepette.

Közép- és hosszabb távon gondolkozva pedig teljesen egyértelmű, hogy nem olyan szigeteletlen, energiafaló lakásokat és házakat érdemes építeni, mint amelyek elpusztultak. A pozitív klímavédelmi hatás magától értetődik – csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása -, de ez messze nem minden. Ukrajnában a háború előtt minden második háztartás kiadásainak 20-40 százalékát a közüzemi díjak kiegyenlítésére kellett fordítania. Ez a sérülékeny réteg csak azért engedhette meg magának a téli fűtést – amely a lakossági energiafelhasználás több mint felét adja -, mert az ukrán állam masszívan támogatta ezt.

Ráadásul Ukrajna Oroszországgal szembeni függőségének is az volt az egyik oka, hogy nehezen maradt volna talpon az olcsó orosz gáz nélkül, ezt pedig 2000-től kezdve az orosz kormányzat egyre durvábban használta ki. Mivel a háztartások energiaellátásának közel felét a földgáz adja, a lakásállomány energetikai hatékonyságának növelésével több legyet lehet ütni egy csapásra: csökken a lakosság rezsiköltsége és az ukrán állam függősége.

Mindez még inkább áll az iparra: bár a rendszerváltás óta fokozatosa csökken, a gyáripar súlya még mindig meghatározó, közel 43 százalékos volt az ukrán exportban a mostani háború előtt, míg a GDP-nek a tizedét adta. A fémiparnak önmagában volt 23 százalékos részesedése a kivitelben, ám versenyképessége csupa olyan tényezőn alapult, amelyek megszűntek vagy a jövőben megszűnnek létezni.

• A 2000-es években Ukrajna átlagosan a német árszint felén jutott földgázhoz, így nem volt gond az ipar pocsék energiahatékonysága. Az olcsó szén hazai forrásból jött, de a bányák egy része elpusztult – szándékosan elárasztották, vagy a tönkrement szivattyúk miatt járt így -, illetve nem világos, hogy ezek mekkora része kerülhet vissza ukrán fennhatóság alá.

• De még ha olcsó is maradna a fosszilis energia, ebből a jövőben már nem lesz versenyképes export, legalábbis nem a jól fizető uniós piacra. Az EU olyan szabályozás bevezetésére készül, amely szerint számos importált terméknél meg kell fizetni a különbözetet, ha olyan országból érkezik, ahol a gyártás üvegházhatású gázkibocsátását kevésbé adóztatják, mint az EU-ban. Ha ezt már korábban bevezetik, az lényegében ellehetetlenítette volna az ukrán fémipari exportot.
• Az ukrán kohók és acélművek eszközeinek 90 százaléka számviteli értelemben teljesen amortizálódott, így sokkal könnyebb őket nyereségesen üzemeltetni. Ám így is csak a fenti tényezők miatt voltak versenyképesek, illetve az eszközök nem csekély része megsemmisült a harcokban, például a mariupoli Azovsztál acélmű.
• Az olcsó munkaerő is fontos eleme volt a versenyképességnek, de ha Ukrajna a gazdasági prosperitás útján szeretne haladni, akkor erre a jövőben egyre kevésbé lehet majd alapozni.

Nem a múlt szennyező vállalatait kell feltámasztani, hanem nagyobb hozzáadott érték előállítására képes, modern, fenntartható gazdaságszerkezetre van szükség. Nagy ugrás kell a karbonsemleges, természetpozitív jövőbe

– fogalmazott Bohdan Vihor, a WWF Ukrajna vezetője.

Tomislav Corak, a BCG ügyvezető-igazgató partnere ezt néhány olyan tényezővel egészítette ki, amelyeket ő horvátként testközelből láthatott az ország 1995-ben kezdődő újjáépítése során. A szakember több olyan kényszert és ösztönzőt is felsorolt, amelyek alapvetően meghatározzák az újjáépítés irányait:

1. Az uniós csatlakozáshoz át kell venni az EU előírásait és kormányzati politikáit, egyebek mellett a környezeti biztonsággal és a fosszilis energiaforrások visszaszorításával kapcsolatban.
2. Elkerülhetetlen az alkalmazkodás a klímaváltozáshoz, növelni kell a természeti csapásokkal szembeni ellenállóképességet.
3. Az ellátási láncok rövidítésére törekvés jó lehetőségeket kínál az ukrán iparnak, de ezt csak akkor tudja kihasználni, ha megfelel az egyre alacsonyabb kibocsátást előirányzó előírásoknak.
4. A digitális tehetségbázist akkor lehet még jobban hasznosítani, ha általában is javul a munkaerő képzettsége.

A szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a természeti rendszerek évente nagyjából annyi értéket állítanak elő – például a lakosság és az ipar által használt víz formájában -, mint az ukrán GDP (185 milliárd dollárnyit). Ebből az következik, hogy ha károsodik a természet, akkor az a gazdaság és a társadalom számára is súlyos gondokat okoz.

Ezért sem lenne bölcs dolog az újjáépítés során fokozni a harcok által okozott, amúgy is nagyon súlyos természeti pusztítást. Nem jó jel, hogy miközben az illegális fakitermelés már a háború előtt is sok gondot okozott, a bevételekért küzdő kormány engedélyezte a kitermelést a védett területeken is, az export fellendítése érdekében. Faanyagra az újjáépítés során is nagy szükség lesz, de mindenképpen el kellene kerülni, hogy ennek áldozatul essenek például a Kárpátok őserdőinek 100-200 éves fái, és azok az állatok, amelyek ezeken a területeken őshonosak.

Nem túl biztató, hogy az ország helyreállítási terve egymilliárd dollárt fektetne a fa- és bútoriparba, a BCG-s tanulmány szerint inkább az erdők turisztikai hasznosítását kellene előtérbe helyezni. A nyersanyagok kitermelésére irányuló nyomást úgy lehet csökkenteni, ha – más szektorok mellett – az építőiparban is meghonosítják a körkörös szemléletet, és a lerombolt épületek anyagának minél nagyobb részét hasznosítják, használják fel újra.

Ugyanakkor még a természetvédelem területén is hozhat olyan alkalmakat a háború, amelyek hosszú távon egyaránt szolgálják az embert és a természetet. A keleti és déli tájakon elpusztult erdőket például nem feltétlenül érdemes újratelepíteni, hiszen ezeknek a vidékeknek a füves sztyeppe a természetes növénytakarója. Ezeknek csak a két százaléka maradt meg Ukrajnában, így segítené a természetvédelmet, ha nőne a területük. Ráadásul, ha ezeknek köszönhetően nagyobbá válik a távolság a megmaradt erdők között, akkor könnyebb lesz oltani a jövőbeli erdőtüzeket, amelyek veszélye egyre nő a klímaváltozás miatt.

Az elemzés nem titkolja, hogy esetenként ellentmondásban vannak a környezeti szempontok az újjáépítési tervben felvázoltakkal. A mezőgazdaságban például csak 1,1 milliárd dollár jutna a fenntarthatóságot is szolgáló precíziós művelési módok elterjesztésére, míg a klímaváltozást fokozó hús- és tejtermelés növelésére ötször ennyi. Az ehhez hasonló ellentmondásokat fel kell majd oldani az újjáépítési tervek véglegesítésekor, de persze nem véletlen, hogy a szerzők nem vitték túlzásba a júliusban bemutatott ukrán tervek kritikáját: ehhez hasonló részletességű újjáépítési tervet még sosem tett le az asztalra egy olyan ország kormányzata, amely éppen élet-halál harcot vívott a fennmaradásért.

A cikk megjelenését a Boston Consulting Group támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Világ éghajlatváltozás fenntarthatóság háború körkörös gazdaság orosz-ukrán háború újjáépítés Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában