Az feldolgozóipari termelés relatív (sőt, egyes helyeken nominális) visszaesése, azaz a dezindusztrializáció az utóbbi években a világ legtöbb országában visszafordítandó tendenciaként, gazdaságpolitikai kihívásként lett a közbeszéd része.^*Az ipar alatt a cikkben végig a feldolgozóipar értendő,. Az ipar klasszikus kategorizálásába a bányászat és az építőipar is beletartozik, de ezek gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása jóval mérsékeltebb, ezért nem képezik részét az újraiparosításról szóló diskurzusnak.

• A fejlett világban az utóbbi években népszerű narratíva lett, hogy a politikai polarizáció és a gazdasági egyenlőtlenségek növekedésének egyik fontos komponense az ipari termelés eltűnése; 
• a fejlődő országokban az „idő előtti”, azaz a magas jövedelmi szint elérését megelőző dezindusztrializáció a félelmek szerint a II. világháború utáni, exportorientált iparosításon alapuló növekedési modell végét, és ezáltal a növekedési lehetőségek szűkülését jelenti;
• de az ipar eltűnése által kevésbé fenyegetett Kínában vagy Magyarországon is a tartós és fenntartható fejlődés zálogaként kerül elő a hazai ipar támogatása.

Mindazonáltal a reindusztrializációs törekvéseket nagyban nehezíti, hogy egyrészt kevés kivétellel globális jelenségről van szó, amely az utóbbi években már azokat az ázsiai országokat is elérte, amelyek eddig a kivételek szűk táborának döntő többségét adták.

Másrészt a jelenség okairól sincs egyetértés a kérdés kutatói között, emiatt a megoldás sem teljesen világos. Ráadásul a kutatások döntő része az Egyesült Államok adatain alapul, amely ha nem is egyedi, de a globális trendeknél jóval erősebben iparvesztő gazdaság.

Megannyi megfejtés

A magyarázatok egy tábora a kereskedelmi liberalizáció szerepét hangsúlyozza: eszerint az vezetett az ipar hanyatlásához, hogy a termelés az olcsóbb ázsiai helyekre, főleg Kínába vándorolt. Egy másik perspektíva szerint a technológiai fejlődés fontosabb ok: az automatizáció és a termelési technológiák fejlődése jelentősen növelte az ipar termelékenységét, viszont miután az ipari cikkek iránti kereslet lassabban bővült, mint a termelékenység, a munkaerőigény csökkent.

Egyes kutatások például relatív nagy bizonyossággal állítják, hogy a kereskedelmi liberalizáció összességében inkább növelte az amerikai foglalkoztatást, mint csökkentette; mások pedig hasonló bizonyossággal állítják, hogy a termeléskiszervezés jelentős negatív hatást gyakorolt az amerikai ipari foglalkoztatásra. 

Egy harmadik megközelítés szerint a fejlett országokban a technológiai fejlődés jól magyarázza a dezindusztralizációt, de a fejlődő világban főként az ázsiai import az ok. Mások a tendenciákat amerikai szektoronként vizsgálva azt állítják, hogy nagyon más folyamatok játszódnak le a magasabb hozzáadott értékű szektorokban, ahol a termelés értéke nő, de a munkaerőigény csökken, és az alacsonyabb hozzáadott értékű szektorokban, például a textiliparban, ahol mindkét mutató esik. Megint mások szerint az amerikai ipari munkaerőigény nem csökkent, de részben a belső migráció csökkenése, részben a magasabb hozzáadott értékű ipari termelők elvárásai és a munkaerő képzettsége közti különbségek miatt a munkaerőigényt nem tudták a fejlett világban kielégíteni a termelők.

Egy 2017-es tanulmány dán vállalati adatokat vizsgálva arra jutott, hogy az országban a dezindusztralizáció két fő hajtóereje az ipari cégek csődje és a fennmaradó ipari cégek foglalkoztatásának csökkenése, de van egy fontos, harmadik változó is: az ipari cégek egy jelentős része profilt vált, és a szolgáltatási szektorba nyergel át. Ez különösen a kisebb, de magas termelékenységű, importérzékeny vállalkozásokra jellemző, azokon belül is jellemzően a nagykereskedelemre szakosodó, illetve a kutatás-fejlesztési képességeik és technikai tudások fejlesztésével feljebb lépő vállalatokra. A tanulmány szerint pusztán az ipari hozzáadott értékre és foglalkoztatásra összpontosító értékelések szem elől tévesztik, hogy az ilyen cégekben jelentős ipari képességek maradnak meg.

Hasonló tendenciák figyelhetők meg az Egyesült Államokban is, ahol egy 2019-es tanulmány szerint az elveszett ipari munkahelyek harmada valójában céges profilváltáshoz köthető, amely során az IBM-től kezdve az Apple-ig számos amerikai vállalat a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokra, mérnöki- és dizájnfeladatokra szakosodott. Ám megint mások szerint az elektronikai szektoron kívül nem állapítható meg ez a tendencia, és a nem elektronikai vállalatok esetében a kereskedelmi liberalizáció a fő ok. 

Nem mindenhol ugyanolyan

Bár a feldolgozóipar részarányának csökkenése globális jelenség, az egyes országok között nagy különbségek vannak az esés ütemét illetően, míg jó néhány kivétel is van a dezindusztrializáció alól.

Az OECD adatai alapján néhány nagyobb kategória világosan elkülönül. Az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és a fejlett világ több más országában a 2008-as válságig gyors és jelentős dezindusztralizáció zajlott, azóta pedig alacsony szinten stabilizálódott az ipari hozzáadott érték részaránya.

Az uniós és a világátlag nagyjából hasonló ívet írt le: a 2008-as válságig enyhe csökkenés, azóta a fejlett világhoz képest magasabb szinten, de szintén stagnáló arány a jellemző. Az OECD tagállamai, azaz a tágan vett fejlett világ országai között 1995 és 2018 között 20,4-ről 15,3 százalékra csökkent az ipari hozzáadott érték aránya, az OECD-n és Kínán kívül a globális arány 19,4 százalékról 16,8-ra. Azaz a csökkenés nem csak a fejlett világban összpontosul, ha Kína hatását leszűrjük, a fejlődő világ is dezindusztrializálódik.

Egy külön csoportot alkot Németország és kapcsolt részei, amelyek közül a grafikon Magyarországot és Csehországot ábrázolja. Németország ipari hozzáadott értéke már az 1990-es években is bőven az EU és a fejlett világ átlaga felett volt, és azóta a 2008-as válság megbicsaklásától eltekintve nagyjából stagnált. Hasonló a helyzet Csehországban és Magyarországon, ahol az ipar relatíve magas, enyhe hullámzás mellett stagnáló tendenciát mutat. Jellemző az is, hogy a visegrádi országok ipari hozzáadott értéke tandemben mozog egymás és Németország értékével, amely annak fényében nem meglepő, hogy végső soron egyazon nemzetközi termelési rendszerre kapcsolódik ezeknek az országoknak az ipara.

A magyar és német adatokhoz hasonló értékeket látni Délkelet-Ázsiában és Japánban, bár az utóbbi két helyen hosszabb távon világos az ipari hozzáadott érték visszaesése, ennek üteme azonban mérsékelt. Egy látványos kivétel a Kína árnyékában feltörekvő új ázsiai gyártóbázis, Vietnám, ahol töretlenül és gyorsan bővül az ipari termelés, miután az ország lett a nagy nyertese annak, hogy nagyobb részt a növekvő bérek és a munkaerő-kínálat csökkenése, kisebb részt az Egyesült Államok kereskedelmi háborúja miatt az alacsonyabb hozzáadott értékű feldolgozóipari szegmensek elkezdték elhagyni Kínát.

Kína külön eset: az ipar hozzáadott értéke itt messze kiemelkedő, ami jelzi, mennyire jelentős hatása volt, hogy az ország a „világ gyárává” vált az ezredforduló után. Ugyanakkor a feldolgozóipar relatív fontossága a 2008-as csúcs óta – a globalizáció lassulásával párhuzamosan – csökkenő tendenciát mutat. Másrészt hiába kiemelkedő a kínai ipari hozzáadott érték, a kormány így is tart a dezindusztralizációtól, és újabban nyíltan próbálja a kevés gazdasági haszonnal járó, leginkább online szolgáltatási szektorok megrendszabályozásával és az ipari hozzáadott érték növelésével alakítani az arányokat.

A foglalkoztatás ott sem nő, ahol szárnyal az ipar

A kínainál alacsonyabb, de a (jóval magasabb) fejlettségi szintjükhöz képest kiemelkedően magas és hosszabb távon növekvő ipari hozzáadott érték jellemzi az elektronikai gyártás magasabb hozzáadott értékű szegmenseire szakosodó Tajvant és Dél-Koreát. Utóbbi helyen a teljes ipari hozzáadott érték harmada, előbbi helyen a fele az elektronikából származik. Azaz itt az ipari részarány növekedése jelentős részben a mikroprocesszor-ipar és más, kutatás-fejlesztés- és tudásintenzív ágazatok felfutásához köthető, azaz nem a klasszikus iparosítás áll a jelenség mögött.

Mindazonáltal Dél-Korea és Tajvan esete arra enged következtetni, hogy egy bizonyos fejlettségi szint felett még a magas hozzáadott értékű technológiákra szakosodva is nehezen lehet növelni az ipari részarányát a kibocsátásban: Koreában az utóbbi években már csökkenni, Tajvanon stagnálni kezdett az ipari hozzáadott érték.

Kapcsolódó jelenség, hogy az ipari hozzáadott érték növekedése a fejlettebb országokban csökkenő foglalkoztatással járt. Így például Dél-Koreában az ipari foglalkoztatás hosszabb távon csökkenést, az utóbbi években stagnálást mutat; ahogy Tajvanon sem járt az ipari foglalkoztatás részarányának növekedésével az ipari hozzáadott érték növekedése.

A hozzáadott érték és a foglalkoztatás kapcsolata Európában is hasonló: Németországban és Csehországban a foglalkoztatási arány még stagnáló hozzáadottérték-arány mellett is csökken, bár Magyarországon az utóbbi években kisebb növekedés figyelhető meg. Ugyanakkor ez hosszabb távon nem feltétlenül üdvözítő jelenség, miután a cseh és magyar adatokból kiderül, hogy az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott érték alacsony színvonalon stagnál.

Szintén stagnál, bár jóval magasabb szinten áll az EU-s átlag, és a német és a francia érték sem javult számottevően a 2008-as válság óta. Eközben az Egyesült Államokban és Dél-Koreában nagyon erős ütemű hatékonyságnövekedéssel járt az utóbbi húsz év.

Az adatok alapján van valami igazság abban, hogy ahol kevésbé csökkent az ipar részesedése, ott gyorsabban nőtt a gazdaság 1998 és 2018 között, bár a kapcsolat nagyon gyenge a két változó között. Ami még fontosabb, hogy egy ilyen összehasonlításból egyáltalán nem következik ok-okozati összefüggés: egyrészt a növekedésre sok más változó is hat, másrészt az ipari részesedés jellemzően alacsonyabban fejlett, viszont emiatt nagyobb növekedési potenciállal rendelkező országokban magasabb.

Azaz egyáltalán nem biztos, hogy az Egyesült Államok gyorsabban növekedett volna, ha magasabb marad az ipar részaránya, sőt: az amerikai gazdaság így is az EU átlagán felül teljesített 1998 és 2018 között; ahogy a dezindusztrializálódó Franciaország GDP-növekedése is erősebb volt, mint az ipari bázisát megtartó Németországé.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Világ feldolgozóipar ipari termelés újraiparosítás Olvasson tovább a kategóriában