Az Egyesült Államokban az 1970-es évek óta nem nőtt az állami újraelosztás növelésének társadalmi támogatottsága, dacára annak, hogy ugyanezen idő alatt a reálértéken számított (azaz az inflációs hatással korrigált) órabérek alig változtak (bár a reálbérek változásának pontos mértékére nagy hatással van, hogy milyen módszertannal méri a dolgot az ember). 

A növekvő vagyoni koncentrációt a jövedelmi és örökösödési adókulcsok csökkenése és (a 2009-es és a Covid-válság kivételével) az állami kiadások GDP-arányos stagnálása kísérte. Ez a jelek szerint politikailag kifizetődő stratégia: a progresszív jövedelemadó, a tőkejövedelmek erősebb sarcolása, az örökösödési illeték emelése vagy a jóléti programok kiterjesztésének népszerűsége valamelyest csökkenő tendenciát mutatott a lakosság körében a legnagyobb amerikai szociológiai felmérés, az általános társadalmi felmérés (GSS) adatai alapján, mint Ilyaba Kuziemko, a Princeton Egyetem professzora és szerzőtársai korábbi cikkéből kiderül.^*Más, kevésbé részletes felmérések számos, nagyobb újraelosztást ígérő szociális program-tervezetről szokták kihozni az Egyesült Államokban hogy ezek rendkívül népszerűek, bár egyes közvélemény-kutatók szerint ezen felmérések nem különösebben megbízhatóak.

A jelenségre a szakirodalom több nagyobb elméleti magyarázatot hozott fel:

• az emberek nem ismerik az egyenlőtlenségek valós mértékét;
• nem tartják problémásnak az egyenlőtlenségeket;
• nem bíznak abban, hogy a kormányzat képes a hatékony újraelosztásra;
• a valósnál jobbnak ítélik a társadalmi mobilitást, ezért úgy gondolják, nincs szükség újraelosztásra.

Kuziemkóék kutatásának egyik résztvevője, Stefanie Stantcheva, a Harvard Egyetem professzora, az egyik legelismertebb fiatal közgazdász egy közelmúltbel írásában közérthetően járta körül az ezen potenciális magyarázatokkal kapcsolatos empirikus kutatások eredményeit. Ezek alapján a társadalmi-gazdasági tények megismerése relatíve keveset változtat az újraelosztás megítélésén, és a bevándorlóktól való félelem is nagy hatással van az adóemelés és a szociális programok népszerűtlenségére. 

Az adatok nem hatnak

A látszólagos ellentmondás okait újabban mélyebb felmérések és kísérletek kombinációjával próbálják feltárni. Azaz emberek egy nagy és reprezentatív csoportjának kérdéseket tesznek fel az egyenlőtlenségről és az újraelosztásról; ám a csoport egyik felének a kérdezgetés előtt különböző információkat mutatnak be az egyenlőtlenségekről, saját vagyoni helyzetükről, egyes szakpolitikák hatásairól, vagy például a bevándorlásról, míg a csoport másik felének (a kontrollcsoportnak) nem. A végén aztán lemérik, hogy mekkora különbség van a két csoport nézetei között, a különbségek potenciális okait pedig hasonló, de az első kör tanulságai alapján célzottabb kísérletekkel próbálják felkutatni.

Stantcheva azt írja, ezekkel a módszerekkel mérhetővé válnak az embereknek a gazdasági rendszerrel és a gazdaságpolitikákkal kapcsolatos benyomásai és esetleges félreértései; a társadalmi méltányossággal, egyenlőséggel és egyenlőtlenséggel kapcsolatos nézeteik; valamint az alanyok egyéni vagyoni és anyagi helyzetéről is részletesebb információt kaphatnak, mint akár nagy jövedelmi adatbázisokból.

Az efféle kutatások egyik meglepő eredménye, hogy

az egyenlőtlenséggel kapcsolatos információk ismerete nem sok hatással van az újraelosztás megítélésére.

Kuziemkóék fent idézett tanulmánya szerint a kísérletben résztvevő amerikaiak ugyan nagyobb aggodalmat mutattak a növekvő egyenlőtlenségek iránt, mint a kontrollcsoport tagjai, ám ez nem növelte számottevően a progresszív gazdaságpolitikába vetett hitüket. Az egyetlen kivétel az örökösödési illeték volt, amelynek rendkívül alacsony mértékével szembesülve a kísérlet résztvevői elfogadóbbá váltak az adónemmel szemben.

Ennél jóval nagyobb hatása volt az eredményekre a kormányzattal szembeni bizalom, vagy annak hiánya. A felmérések szerint az amerikaiak kormányba vetett bizalma gyatra, és döntő többségük úgy véli, a “washingtoni politikusok csak maguk és kampánydonorjaik gazdagításával vannak elfoglalva”. Ha a kutatók népszerűtlen kormányzati lépésekre vonatkozó kérdésekkel terelik a kísérlet alanyait, a hatás még erősebb, például a bankmentő csomagok vagy a politikai lobbizás emlegetése jelentősen rontja a kormányzat megítélését. 

Márpedig

minél alacsonyabb a kormányba vetett bizalom, annál alacsonyabb az újraelosztás támogatottsága

és annál magasabb a magánadakozás mint potenciális megoldás népszerűsége. 

Mobilitás

Egy másik potenciális gátja az újraelosztás támogatásának a társadalmi mobilitás megítélése, vagyis az abba vetett hit, hogy az emberek kemény munkával képesek felfelé lépni a vagyoni ranglétrán. 

Stantcheva a politikai gazdaságtan egyik úttörőjével, a tavaly elhunyt Alberto Alesinával és Edoardo Tesóval, a Northwestern Egyetem kutatójával végzett kísérletében azt nézte meg, hogy a generációk közti mobilitásra vonatkozó nézetek hogyan hatnak az újraelosztás megítélésére Franciaországban, Olaszországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. 

A kísérlet alapján az amerikaiak jóval optimistábbak a hosszú távú előrejutás esélyeit illetően, mint az európaiak; a társadalmi mobilitással kapcsolatos nézeteik pedig erős összefüggést mutatnak az újraelosztásról alkotott nézeteikkel. Külön érdekes, hogy mind az európaiak, mint az amerikaiak mobilitással kapcsolatos felfogása hibás: az Egyesült Államokban ugyanis jóval kisebb a feljebb jutás esélye, mint az emberek képzeletében; Európában viszont sokkal könnyebb kitörni a szegénységből, mint ahogy azt a válaszadók gondolják. 

A másik nagy törésvonal a jobb- és baloldali beállítottságú alanyok között volt: utóbbiak pesszimistábbak, és a pesszimista vélekedésüket megerősítő információk hatására még erősebben támogatják az újraelosztást. Ezzel szemben a jobboldali válaszadók az alacsony társadalmi mobilitásra vonatkozó adatok fényében sem változtatják meg a nézeteiket, ami a kutatók szerint azt jelzi, hogy szerintük az állami beavatkozás nem jelent megoldást, sőt inkább a probléma forrása. 

Az ideológiai szakadék regionális szinten is érzékelhető, a társadalmi mobilitásba vetett hit például az Egyesült Államok déli államaiban a legerősebb, és itt a legalacsonyabb az újraelosztás támogatottsága is. Eközben ezek azok a helyek, ahol a valóságban a legrosszabb a mobilitás, azaz a legkisebb az esély arra, hogy az ember kemény munkával valóban javíthat anyagi helyzetén.

Etnikai határok

Utóbbi vélhetően annak lenyomata, hogy – Stantcheva eufemizmusával élve – a társadalmi nagylelkűség nehezen lépi át az etnikai, nemzeti és vallási korlátokat. Kuziemko egy másik, Ebonya Washingtonnal, a Yale közgazdászával közös tanulmánya azt vizsgálta, hogy a korábban stabilan demokrata párti többségű déli államok hogyan váltak republikánus bástyákká az 1960-as és 1980-as évek között. Eszerint a változást nagyrészt a faji kérdésekben konzervatív nézeteket valló fehérek átnyergelése okozta, és semmi köze nem volt a két párt egyéb politikáihoz. (Ez egyébként nem különösen forradalmi megállapítás, a Republikánus Párt “déli stratégiája” konkrétan ennek a szavazórétegnek a megszólításáról szólt akkortájt.)

Alesina, Stantcheva és Armando Miano, a Harvard doktorandusza egy másik kísérletben azt nézte meg, hogy hat országban (a fenti öt mellett Németországot vették még be) hogyan reagálnak az emberek az újraelosztással kapcsolatos kérdésekre, ha előtte a bevándorlásról kérdezik őket. Eszerint azok, akiket a bevándorlásról kérdeztek, jóval kevésbé támogatták az újraelosztást, mint a kontrollcsoport tagjai. 

A kutatás azt a máshol is megfigyelt jelenséget is megerősítette, hogy a fejlett világban a bevándorlókról vallott nézeteknek nem sok köze van a valósághoz:

úgy vélik, a valósnál jóval több bevándorló van, és közülük sokkal több az alacsonyan képzett, a munkanélküli és a szociális segélyre szoruló ember, mint valójában, de a bevándorló népességen belüli muszlimok arányát is jelentősen felüllőtték.

Ami érdekesebb, hogy ez esetben a tényszerű információk tovább rontják az újraelosztás támogatottságát, azaz hiába szembesülnek vele az emberek, hogy kevesebb és jobban szituált bevándorló él az országukban,

minél több információt kapnak a bevándorlásról, annál elutasítóbbak.

Alesina Elie Murarddal és Hillel Rapaporttal közös tanulmányában tizenhat európai országban vizsgálta a bevándorlás és az újraelosztás kapcsolatát. Ez alapján nagyobb volt az újraelosztás elutasítottsága azokban a régiókban, ahol több a bevándorló, és különösen erős ott, ahol sok a közel-keleti bevándorló. Ugyanakkor a hatás elsősorban a jobboldali és a centrista megkérdezettek között volt erős, a baloldali alanyok bevándorlással és újraelosztással kapcsolatos percepciói között nem volt összefüggés.

A végleteken támogatják a beavatkozást

Ettől függetlenül egyes kísérletek szerint bizonyos felállásban mégis van támogatottság az újraelosztás növelése mögött.

Kuziemko egy másik kísérletben a Bostoni Egyetem két kutatójával, Raymond Fismannal és Silvia Vennutellivel arra kérte alanyait, hogy válasszák ki a számukra szimpatikusabb vagyoneloszlást az eléjük tett példákból, amelyek hét (vagy több) egyénre vetítve reprezentálták az Egyesült Államok társadalmát. Az alanyok által igazságosabbnak vélt vagyoni eloszlásban a legszegényebbek jövedelme magasabb lesz, a leggazdagabbaké alacsonyabb, viszont a legalacsonyabb és a legmagasabb vagyoni pozíciótól eltekintve nem nyúlnának a többi alacsony és magas jövedelmű egyén jövedelméhez.

A másik fő megállapításuk, hogy az emberek szívesen csökkentenék az eggyel a saját jövedelmi kategóriájuk fölött lévők jövedelmét, de a kettővel magasabb kategóriába sorolt egyének vagyoni helyzete már kevésbé izgatja őket. Azaz a kísérlet szerint

a tesztalanyok a vagyoni spektrum végeinek kiegyenlítését és a náluk valamivel gazdagabbak megsarcolását tartották igazságosnak.

Fisman és Kuziemko egy másik, tavaly megjelent tanulmányban Keith Gladstone-nal és Suresh Naiduval, a Princeton és a Columbia Egyetem kutatóival hasonló módszereket alkalmazva (a konkrét kérdőív online is elérhető) azt nézték meg, hogyan vélekednek az amerikaiak a vagyonadóról. A korábbihoz hasonlóan ez a kutatás is azt hozta ki, hogy az örökség megadóztatása nagyobb népszerűségnek örvend, bár ezt is csak 3 százalékra sarcolnák. Ezzel szemben a megtakarításból származó vagyon esetében 0,8 százalék jött ki. 

Ezeknek az adókulcsoknak a bevezetése a tanulmány számításai szerint 1400-1600 milliárd plusz bevételt hozna az amerikai államkasszának, ami a jelenlegi amerikai költségvetés negyedével egyenértékű. Ez nagyrészt az örökösödési adóból jönne be, miután az amerikai vagyon nagy része, egyes becslések szerint 35-45 százaléka, örökölt vagyon. Ugyanakkor a kutatók szerint az eredmények így is csak mérsékelt támogatást mutatnak az újraelosztás iránt: a résztvevők például a vagyonadót az alacsonyabb jövedelműekre is kivetnék, és relatíve alacsony kulcsokat tartanak helyesnek.

Egy másik kísérletben Stantcheváék Larry Bartles, az amerikai egyenlőtlenségek intézményesült politikai okainak egyik kitüntetett kutatója nyomán azt nézték meg, hogy az egyes újraelosztó szakpolitikák hatásainak bemutatása hogyan formálja az emberek véleményét. Amikor az alanyoknak részletesen levezették, hogy egy konkrét kormányzati intézkedés hogyan javítja egy, az övékhez hasonló vagyoni helyzetű háztartás helyzetét, az adott lépés támogatottsága nőtt. Ugyanakkor ez csak a konkrétan bemutatott szakpolitikára volt igaz, általában véve nem nőtt az újraelosztás támogatottsága a résztvevők között.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ egyesült államok jövedelmi egyenlőtlenség szociális ellátórendszer szociálpolitika társadalmi mobilitás újraelosztás Olvasson tovább a kategóriában