Nagyon fura világot élünk, amióta lecsapott a Covid, és egyáltalán nem meglepő, hogy sokan úgy érzik most, hogy nehéz lépést tartani az eseményekkel. A történelem látványosan felgyorsult, és az utóbbi másfél évben olyan dolgok történtek, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottunk.

Például volt egy pont tavaly áprilisban, amikor a világ dolgozóinak több mint kilenctizede, több mint három milliárd ember volt valamilyen korlátozás alatt, ami miatt – legalábbis részben – szüneteltetniük kellett a munkát. Rengeteg ember meghalt, még sokkal többen szenvedtek várhatóan az egész életükben kitartó hátrányt a tanulmányaikban vagy akár a lelki egészségükben. A másik oldalon viszont erőteljes, néha már a hadigazdaságot idéző választ adott a világ a járvány gazdasági kihívására.

Lehet történelmet írni arról, ami az utóbbi másfél évben történt? Adam Tooze éppen ezzel próbálkozik meg a szeptemberben megjelent könyvében, aminek címét (Shutdown) Leállásnak lehetne fordítani. A brit-amerikai gazdaságtörténész előző könyve, az Összeomlás (Crashed) is nagyon közeli eseménysorról szólt, lényegében a 2008-as pénzügyi válság utóhatásaiként értékelte a rákövetkező évtized gazdasági, politikai és geopolitikai forrongásokban bővelkedő történetét. De ahhoz képest, hogy a Shutdown egy még most is tartó járvány-válságról próbál történelmet írni, még a Crashed is történelmi távlat volt.^*Egyelőre sajnos nincsenek hírek arról, hogy akár a Crashed, akár a Shutdown megjelenne magyarul.

Tooze próbálkozása mindenképpen nagyon bátor, még ha azt egyelőre nem is lehet eldönteni, hogy sikeres-e. A módszere a leginkább ahhoz hasonlít, ahogy egy elemző újságíró is dolgozik, azaz a szerző igyekszik minden elsődleges és másodlagos forrást elolvasni, megtalálni a jelentős szereplőket a különböző területeken, végiggondolni, hogy milyen érdekek és történelmi meghatározottságok mentén cselekednek, és kikövetkeztetni, hogy ennek mi lehet a jelentősége. Azzal biztosan nem lehet megvádolni Tooze-t, hogy valamilyen szigorú módszertan vagy elmélet szisztematikus használatával próbálna felvázolni egy olyan koherens gondolatmenetet, ami végighúzódik a könyvön.

Ez egyszerre teszi lehetővé, hogy Tooze józanul és pragmatikusan, a legkisebb részletek iránt is érdeklődve, kreatívan ötletelve tegye egymás mellé az eseményeket – miközben azt talán megnehezíti, hogy igazán új, érdekes vagy akár jól megfogható állítással álljon elő. Sokszor nem tesz hozzá sokat ahhoz, mint amit a korszakot végigélve az angolszász pénzügyi-gazdasági újságokban olvasni lehetett, de közben lebilincselő, amilyen hozzáértéssel ír a világ összes jelentős országának politikai-gazdasági fejleményeiről, és arról, hogy ezek milyen kölcsönhatásban vannak egymással. Világkereskedelmi tárgyalások, labortisztasági protokollok, váratlan politikai fejlemények, a monetáris politika és a pénzügyi világ legtetejének húzásai jelennek meg a könyvben sűrűn váltakozva, egy olyan teljesen globális nézőpontból, ahol a kínai pártapparátus, a francia sárga mellényes tüntetők, az olasz tüdődoktorok és az amerikai jegybankárok ugyanannak a történetnek a cselekvői. Egy ilyen komplex megközelítésben Tooze nem ad sok segítséget ahhoz, hogy eldöntsük, mi a fontos és mi nem.

Persze akár viszonylag felületesen is jobb elgondolkodni ezeken az összefüggéseken, mint sehogy. Tooze könyvében a rengeteg széttartó részlet mellett van néhány átfogó gondolat, amelyek miatt bárkinek érdemes lehet elolvasni ezt a könyvet.

Az egyik ilyen az a felismerés, hogy 2020-21 volt az antropocén^*Ez egy vitatott elmélet a geológiában, a javaslat szerint az utolsó jégkorszak óta tartó, mérsékelt és viszonylag stabil éghajlattal jellemező holocén korszakot az ember tevékenysége, azon belül is különösen az ipari forradalom (vagy korábban a mezőgazdaság elterjedése és az ezzel járó erdőirtások) olyan mértékben megváltoztatja, hogy az már földtörténeti távlatból is jelentős. A kifejezés főleg a geológián kívül népszerű. korszak első globális válsága. Látszólag váratlanul ért mindenkit tavaly, hogy pont egy járvány miatt álljon le a világ, pedig szakemberek sora beszélt már évekkel korábban a Covidra döbbenetesen hasonlító „betegség x” felbukkanásának esélyéről. A Covidnak nem valószínű, hogy sok köze lett volna az ember okozta éghajlatváltozáshoz, de az, ahogyan a vírus hetek alatt eljutott a világ minden pontjára, csak egy olyan bolygón történhetett meg, amit teljes egészében uralma alá vont az emberiség.

Hiba azonban azt gondolni, hogy a Covid egy teljesen jó állapotban lévő világgazdaságot kényszerített hirtelen megállásra. Tooze gondolkodásában központi szerepe van a többes válságnak (polycrisis), amikor politikai, geopolitikai, világgazdasági és pénzügyi események egymással összefonódva haladnak előre. A Covid egy olyan helyzetben robbant be, amikor már eleve sok szó volt válságokról: 2020 elején a világgazdaság lassulása, a geopolitikai feszültségek erősödése, a világkereskedelem elé állított szándékos korlátozások és több helyen a populizmus előretörése miatt is lehetett aggódni.

A Shutdown egyik leginkább megdöbbentő része az, amikor Tooze a 2020 március közepi eseményeket mutatja be az amerikai államkötvény-piacon. Akkoriban a pénzügyeket figyelők világán kívül kevés figyelmet kapott, hogy nem csak a részvényárfolyamok omlottak össze, hanem a normális esetben a legbiztosabb menedéknek számító, a világ pénzügyi rendszerét megalapozó 20 ezer milliárdos piac is felmondta a szolgálatot. A befektetők a pánikban minden eladható eszközüket készpénzzé akarták tenni, és ezúttal az amerikai államkötvény sem volt kivétel. (Mint Tooze részletesen kifejti, a dollár erősödése miatt a feltörekvő piacokon rengeteg adósnak volt szüksége dollárra, ennek kiszolgálására nagyjából 400 milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt adtak el különböző szereplők ezekben az országokban – miközben vevők alig voltak.)

A magánszektorbeli szereplők tehát tömegesen fedezékbe vonultak, és ez majdnem a globális pénz- és tőkepiacok összeomlásához vezetett. Az amerikai államkötvények elértéktelenedése esetén hatalmas mennyiségű fedezet esett volna ki a rendszerből, ami miatt dominószerűen alakultak volna ki eladási pánikok a legkülönbözőbb eszközök piacán. Ez valószínűleg így is történt volna, ha nem lépnek közbe a világ jegybankjai példátlan erővel.

Ebből nagyon is látszik, hogy a 2008-as pénzügyi válság – pontosabban az a sebezhetőség, amit az megmutatott – továbbra is velünk él, és bármikor megmutathatja magát. Az antropocén korszakban ráadásul további válságok rakódhatnak erre, különösen a klímaválság hozhat egyre felforgatóbb változásokat. Tooze szerint a 2020-21-es epizód arra utal, hogy a világ, vagy legalábbis a nyugati országok mindent a technológiai fejlődésre tettek fel, a járvány legyűrését is csak a vakcinák példátlanul gyors kifejlesztése hozta közel. Ez minta lehetne a klímaválságra adott válaszban is, a baj csak az, hogy az elkerülhető jövőbeli károk árához képest legfeljebb csak filléreket költenek a szükséges kutatásra és fejlesztésre.

De nem feltétlenül pesszimista Tooze gondolatmenete, bár itt is van néhány csavar. A járványválságra adott válasz hihetetlen pénzügyi erőt mozgósított. A Federal Reserve még a márciusi pánik mélypontja környékén közölte, hogy bármennyi amerikai államkötvényt megvásárol, akkoriban volt, amikor másodpercenként egymillió dollár értékben vettek, és néhány hét alatt a 20 ezer milliárdos piac 5 százalékát vásárolták fel. Ez a korábbiakhoz képest egy újabb nagyságrendi eltérés, ami bizonyos szempontból a monetáris politika lényegének teljes átalakulásával jár. Az amerikai jegybank felismerte a globális szerepét is, nem csak a hazai szereplők megmentésére koncentrált. A monetáris politikai válasz globális volt, a többi intézmény is követte a Fedet. 2020 végére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyobb nyugati országok mindegyike jelentős költségvetési költekezésbe kezd, és ezt a korábbi időszaktól eltérően az egyre gyakrabban megfogalmazott inflációs aggodalmak sem gátolták meg.

Ebben az az érdekes, hogy kiderült: pénzügyi értelemben szinte bármit meg lehet csinálni. A szuverénnek továbbra is óriási hatalma van a gazdaság és a társadalom fölött. Forradalomnak mégsem lehet nevezni a történteket, mivel a szereplők között nincsenek forradalmárok. A cselekvők – a világot vezető intézményekben dolgozó technokraták – kifejezetten konzervatív céllal hozták meg ezeket a példa nélküli lépéseket, a céljuk a válságos helyzet stabilizálása volt. Azaz a sok változás célja éppen hogy az, hogy minden – azaz a rendszert megalapozó hatalmi hierarchia – változatlan maradjon.

Tooze szerint azért lehetett bevetni ezeket a radikális gazdaságpolitikai eszközöket, mert a nyugati országokban a konzervatív oldal olyan átütő győzelmet aratott, hogy elképzelhetetlen, hogy bármilyen politikai kezdeményezés igazán veszélyeztesse az uralkodó rendet. Bármi is legyen tehát az új rendszer, ami felváltja az utóbbi négy évtizedben uralkodó neoliberális időszakot, önmagában attól nem lesz jobb, hogy kevésbé lesz neoliberális. A klímaválság és Kína felemelkedése ráadásul olyan csapásokat hozhat még, amiket egyelőre nehéz elképzelni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ adam tooze antropocén covid-19 járvány Olvasson tovább a kategóriában