A tálibok ismételt afganisztáni hatalomátvétele humanitárius katasztrófával fenyeget, és az sem világos, hogyan marad majd talpon az ország gazdasága.

Amint arról a G7 korábban írt, az első, húsbavágó probléma, hogy a tálibok várhatóan nem férhetnek majd hozzá az ország pénzügyi tartalékaihoz, és keményvalutát sem tudnak majd szerezni, mivel az előbbi nagyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve számláin van, utóbbit pedig eddig rendes időközönként az amerikaiak szállították a megdőlt kabuli kormánynak. A napokban a Nemzetközi Valutaalap is közölte, hogy nem utalja el a korábban megítélt 400 millió dolláros gyorshitelt az országnak.

Ez rövid távon is fizetésimérleg-problémákkal, az afgán valuta összeomlásával és az infláció berobbanásával fenyeget. Ugyanakkor az afgán reálgazdaság állapota alapján a távolabbi kilátások sem jobbak. 

Az ország az utóbbi két évtizedben nagyrészt nemzetközi segélyekből élt, amelyeket a tálib hatalomátvétel után vélhetően nem fog megkapni, ami miatt a finanszírozási gondok tartósak maradhatnak. Az pedig kétséges, hogy az eddig klasszikus szervezett bűnözői tevékenységekből és az általuk uralt területek adóztatásából élő tálibok képesek lesznek a gazdaság felvirágoztatására.

Segélyfüggő gazdaság

Az afgán reálgazdaság állapotát jellemzi, hogy a nemzetközi segélyek és támogatások összege 2009-ben a GDP 100 százalékát tette ki, és bár azóta az érték 43 százalékra mérséklődött, a közkiadásoknak ma is háromnegyedét adják a különböző, vissza nem térítendő külföldi források a Világbank legutóbbi, idén tavaszi összefoglalója szerint. 

A segélyek – az amerikai megszállással párhuzamos – beáramlása 2003 és 2012 között papíron jelentős fejlődést hozott, ekkor az évi átlagos növekedési ütem 9,4 százalék volt, az egy főre eső, vásárlóértéken számolt GDP pedig (konstans 2017-es nemzetközi dollárban számolva) 1200-ről 2000 dollárra nőtt, miközben a 22 milliós lakosságszám 30 millióra ugrott. 

Az utóbbi évtizedben azonban a külföldi segélyek apadása és a katonai jelenlét csökkenése erősen visszafogta a gazdaságot. Miközben a népesség növekedési üteme nem lassult, és a lakosság 38 millióra nőtt, a gazdaság 2015 és 2020 között csupán évi átlag 2,5 százalékos növekedést ért el. 

Ebben nagy szerepet játszott, hogy a GDP valamivel több mint felét adó szolgáltatási szektor jelentős részben a külföldi katonai jelenlétre épült, emiatt a fokozatos csapatkivonásokkal párhuzamosan a piaca is szűkülni kezdett. 

Az amerikai külügy által finanszírozott Szabadság Rádió (a Szabad Európa Rádió helyi megfelelője) egy 2014-es, nem nyilvános ENSZ jelentésre hivatkozva azt írta, hogy a kabuli lakosság közel 90 százalékának megélhetése kötődik a külföldi erők költéséhez. Az afganisztáni újjáépítés költségeinek felülvizsgálatáért felelős amerikai főfelügyelő (Special Inspector General for Afghanistan Reconstruction – SIGAR) adatai szerint a fokozatos csapatkivonások megkezdése előtt, 2011-ben az amerikai hadsereg és kormányszervek 5 milliárd dollárért vettek árukat és szolgáltatásokat helyi beszállítóktól, amely az azévi afgán GDP több mint negyedét jelentette.

Az utóbbi évtized úttalanságát jelzi, hogy egy főre vetítve a GDP 2020-ban ugyanakkora volt, mint 2010-ben, a szegénységi küszöb alatt élők aránya ma is 47 százalék.

Az írástudók aránya a Világbank adatai szerint 43 százalék volt 2018-ban, a foglalkoztatási ráta is ehhez hasonló, és húsz éve változatlan (bár a fekete és szürkegazdaság foglalkoztatása jelentős). 

Ennek ellenére voltak jelentősebb előrelépések is, a születéskor várható élettartam tíz évvel nőtt, a középszintű oktatásban részesülők aránya 10-ről 55 százalékra, az alapszintű oktatásban résztvevő lányok aránya nulláról 80 százalékra emelkedett, a száz főre jutó mobiltelefonok száma 60-ra nőtt. Ugyanakkor az ország számos gazdasági és társadalmi mutatóban az utolsók között van a világon, beleértve például a korrupciót is, amelynek mértékét jelzi, hogy egy civilszervezet becslése szerint a kormányzat által beszedett kenőpénzek meghaladják  a 2 milliárd dollárt, azaz a GDP 10 százalékát.

A gazdaságszerkezet elmaradottsága is csak mérsékelten enyhült. A foglalkoztatottak 44 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, és a háztartások 60 százalékának bevétele függ valamilyen mértékben a szektortól. Ipar nagyjából nincs – a feldolgozóipar mindössze a GDP 6 százalékát adja –, és a mezőgazdaságon kívül az egyetlen megbízhatóbb ágazat a bányászat. Miután a legális export nagyrészt mezőgazdasági és bányászati termékekből áll, súlyos, a GDP 30 százalékára rúgó strukturális kereskedelmi hiánnyal küzd az ország. 

Ezt eddig  külföldi segítséggel tudták finanszírozni, de a donorok lelkesedése már a tálib hatalomátvételt megelőzően is romlott, emiatt 2021 és 2024 között eleve 20 százalékkal kevesebb segélyre számíthatott a megdöntött afgán kormány.

Maffiakormány

Ezzel szemben a hatalmat átvevő tálibok különböző becslések szerint relatíve jól el vannak eresztve anyagilag, bár a pontos számok minimum homályosak. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy júniusban nyilvánosságra hozott jelentése szerint a csoport éves bevétele 400 millió és 1,6 milliárd dollár között mozoghat, ami az afgán GDP 2-8 százaléka. Ugyanezen jelentés szerint a tálibok fő bevételi forrásai a szervezett bűnözés ismert formái: ópiumtermelés, drogkereskedelem, védelmipénz-szedés, emberrablás, valamint az általuk uralt területek adóztatása, azon belül is főleg a bányászat megsarcolása.

Ezek közül a sajtóban talán leggyakrabban emlegetett szegmens az ópium, bár ennek nemzetgazdasági fontosságáról és a tálibok finanszírozásában betöltött szerepéről megoszlanak a szakértői vélemények.

Az ENSZ a kábítószer-kereskedelem és nemzetközi bűnözés megelőzésével foglalkozó irodája (UNODC) szerint a rekordot jelentő 2017-es évben 9900 tonnányi ópiumot hozott létre az ország. Akkor pusztán a máktermesztők eladásai 1,4 milliárd dollárt, azaz az éves afgán GDP 7 százalékát tették ki, de az exportot és a termeléshez importált külföldi vegyi anyagokat és egyéb eszközök értékét is beleszámítva a teljes drogbiznisz 6,6 milliárd dollárt mozgatott meg. 

A Világbank ennél mérsékeltebb számokat becsül, ők 2019-ben 1,2-2,1 milliárd dollárra, a GDP 7-9 százalékára tették az ópiumgazdaság szerepét, amely közvetlenül 119 ezer embernek (azaz a lakosság töredékének) ad munkát. A gyenge 2019-es adatokhoz az is hozzájárult, hogy az ópium világpiaci ára ekkortájt jelentősen csökkent, a bevételkiesés ugyanakkor nem járt mérhető növekedéssel a vidéki szegénységben.

Nem csak az ópiumról szól

Az ENSZ és az Egyesült Államok szerint az ópium a tálibok számára is alapvető bevételi forrás, és a csoport 2018 és 2019 között 300-400 millió dollárt szerzett a drogkereskedelemből. A SIGAR idén májusi jelentése szerint a tálibok bevételeinek 60 százaléka köthető az ópiumhoz. Ezen értékelések szerint a szervezet a mákültetéstől az ópiumtermelésen és a kereskedelmen keresztül a termesztők, droglaborok és csempészek „megadóztatásáig” a termelési és értékesítési lánc minden szegmenséből profitál. 

Egyes szakértők ugyanakkor kétségbe vonják ezeket a számokat. David Mansfield, a téma független kutatója terepmunka során szerzett információira hivatkozva 40 millió dollárra teszi a tálibok éves drogbevételeit a Reuters összefoglalója szerint. 

Mansfield egy 2019-es, a London School of Economics által kiadott jelentésében azt írta, az amerikaiak által kilőtt droglaborok nagy része eleve inaktív volt, de az sem hozta volna el a várt hatást, ha aktív laborokon sikerül rajtaütni, mivel a tálibok drogbevételeit jelentősen felülbecsülték. Összességében szerinte a máktermesztés elleni támadások több pénzbe kerültek az amerikai hadseregnek, mint amekkora kárt a táliboknak okoztak.  

Az amerikai főfelügyelő egy 2018-as jelentése szerint az Egyesült Államok és szövetségesei 2002 és 2017 között 8,6 milliárd dollárt fordítottak az ópiumgazdaság felszámolására és a tálibok finanszírozási csatornáinak elzárására. Ennek ellenére az ENSZ szerint az utóbbi négy évből háromban rekordot döntött a betakarítás.

Cserébe az amerikai lépések a termelők és a drogkereskedelemből élő napszámosok gazdasági helyzetének romlása, illetve a légicsapások okozta civil halálesetek miatt csökkentették a kabuli kormány renoméját. 

Eddig is állam volt az államban

A dolog iróniája, hogy a népharag korábban a tálibokat is elérte hasonló okokból: amikor a szervezet 2000-ben háborút hirdetett a mák ellen, hatalmas ellenkezéssel nézett szembe, ami hozzájárult, hogy a 2001-es inváziót követően rövid idő alatt sokan átálltak az amerikaiak oldalára – mondta a Reutersnek Vanda Felbab-Brown, a Brookings Intézet munkatársa. A tálibok szóvivője a mostani hatalomátvételt követően is drogmentes jövőt ígért, bár a csoport számos más ígéretéhez hasonlóan ebben is sokan kételkednek.

Ettől függetlenül az a bevételek pontos mértékétől függetlenül világos, hogy ópiumtermeléssel nem lehet működtetni egy 40 milliós ország gazdaságát, és a tálibok finanszírozásának sem ez volt a fő forrása. Ahogy a csoport az utóbbi években kiterjesztette fennhatóságát, egyre nagyobb bevételekhez jutott a hivatalos és informális gazdaság, főként a bányászat és az üzemanyag-kereskedelem megadóztatásából.

Amikor például pár hete elfoglalták a Tádzsikisztánba vezető, az amerikai hadsereg által épített határátkelőt, a forgalom nem állt meg, de az évi szinten több tízmillió dollárra rúgó vámot onnantól a tálibok szedték. Ehhez pedig a szomszédos állam is hallgatólagos beleegyezését adta, ellenkező esetben nem folytatódhatott volna a kereskedelem.

Biztosítottuk (a szomszédos országokat) arról, hogy a vámellenőrzések ugyanúgy működnek majd, mint eddig. Még a vámőrség személyzetét sem cseréltük le, a bélyegzőkön sem változtattunk. Nem akarunk problémákat támasztani az üzletemberek, a kereskedők, az átlagemberek számára

– mondta a csoport júniusi határ menti harci sikereit követően a tálibok szóvivője.

A hasonló adókon keresztül a tálibok eddig is részesei voltak az ország gazdasági intézményrendszerének, David Mansfield szerint például a határátkelőkön a kormány és a helyi hatalmasságok mellett a tálibok is beszedték a jussukat. Mindez annak is a lenyomata, hogy az „igazi” afgán gazdaság nagyrészt informális csatornákon keresztül működik. A Stockholmi Békekutató Intézet egy 2015-ös elemzése például úgy becsülte, hogy az afgán gazdasági aktivitás 80 százalékát az informális szektor adja.

Mansfield azt állítja, hogy az informális szektorokban a tálibok befolyása jóval nagyobb, mint az a felszínen látszik. Ebből fakadóan viszont szerint a segélyek megvonásának gazdasági hatása is mérsékeltebb lesz a vártnál.

Az örök lehetőség: a bányászat

Az ópium mellett a másik, Afganisztánnal kapcsolatban gyakran előkerülő narratíva az ország bányászati kincseire összpontosít; egyes népszerű, de elég világosan megdőlt elméletek az amerikai beavatkozást is ezzel magyarázták.

Az ország jelentős réz, arany, kőolaj, földgáz, vasérc, urán, bauxit, szén, ritkaföldfém, lítium, króm és cink lelőhelyekkel rendelkezik, amelyek értékét 2010-ben az amerikai kormány ezermilliárd dollárra becsülte, az afgán bányászati miniszter pedig háromezer milliárdra. Miután az aktuális afgán GDP 20 milliárd dollár körül van, a bányászat elméletileg nagy lökést jelenthetne.

A kitermelést ugyanakkor részben a biztonsági helyzet, részben a magas beruházási költségek, részben a rossz kereskedelmi infrastruktúra miatt nem sikerült felpörgetni. 

Ahogy minden egyes világpolitikai ügy kapcsán, sokan Afganisztán esetében is a kínai szálat hozzák fel, azzal érvelve, hogy az akkumulátorgyártáshoz szükséges lítium és az elektronikában használt ritkaföldfémek komoly vonzerővel bírhatnak Peking számára.

Ugyanakkor a kínai kormány hiába kezdett hamar alkalmazkodni az afgán hatalomátvétel jelentette helyzethez, az minimum kérdéses, hogy megbízható partnerként tekint a csoportra, miközben a térségbeli iszlamisták belföldi befolyásától és a közép-ázsiai térség potenciális instabilitásától is erősen tart. (Bár Kína afganisztáni gazdasági szerepe növekszik, az export 80 százaléka Pakisztánba és Indiába irányul.)

Másrészt az ásványkincsek kitermelését és általában véve az afgán gazdaság menedzselését a logisztikai problémák és a tőkehiány mellett a potenciális nemzetközi szankciók is nehezítik. A tálibokra az ENSZ és az Egyesült Államok kemény nemzetköz szankciókat vetett ki a csoport finanszírozásának megakadályozása végett, amelyek a hatalomátvételt követően az egész ország gazdasági életét érinthetik. 

Bár a sajtóban nyilatkozó amerikai tisztviselők szerint a szankciók alkalmazása nagyban függ attól, hogy a tálibok hogyan kormányoznak majd, az első jelek alapján a rezsim nyugati elismerésének esélyei nem tűnnek jónak.

Az ugyan kérdéses, hogy ez mennyire hatja majd meg a kínai vagy arab világbeli beruházókat, ám az az Iránnal szembeni intézkedések kapcsán már kiderült, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszerben betöltött központi szerepe miatt az Egyesült Államok egyoldalú szankciókkal is képes súlyos kárt okozni egy országnak. Két nagy amerikai pénzügyi cég, a nagyrészt nemzetközi tranzakciókban utazó Western Union és a MoneyGram a napokban már úgy döntött, a tálibokkal szembeni szankcióktól tartva egyelőre felfüggeszti afganisztáni tevékenységét.

Dereguláció

Ennek ellenére olyan vélemények is vannak, amelyek szerint az eddigi kormány annyira inkompetens volt, hogy a gazdaságpolitika egyes területein a tálib uralom sem jelent majd nagy visszalépést. 

Ezt a Financial Times a Kabul és az iráni határ közti úton uralkodó állapotokkal illusztrálta. Az úton összesen 25 kormányzati ellenőrzőpont áll, ahol jellemzően fizetni kell az áthaladásért. Ezzel szemben a tálibok által ellenőrzött úton kevesebb az ellenőrzés, csak egyszer kell fizetni, és számlát is adnak. 

A tálibok „egyre inkább elkezdték használni a kormányzati infrastruktúrát, hogy jobb szolgáltatásokat tudjanak nyújtani”, és próbálják a korrupt kormánynál rátermettebb bürokratáknak beállítani magukat, mondta a lapnak Birahim Bahisz, az International Crisis Group elemzője. 

Az Integrity Watch Afghanistan civil szervezet felmérései szerint a lakosság több mint fele úgy érezte, kisebb volt a korrupció a tálibok uralta területeken az utóbbi években, mint a megdöntött kormány uralta országrészen. „Az emberek folyton azt mondták nekem, hogy visszataszítónak tartják az autokratikus tálib rezsimet, de korruptnak nem”, mondta Sarah Chayes volt amerikai katonai tanácsadó, aki egy évtizedet töltött az országban. Szerinte a kormányzat egy maffiához hasonlóan működött, és a korrupción és kenőpénzeken alapuló rendszer fenntartásában az amerikai megszállókat is kiemelt felelősség terheli.

Hasonló dolgokat feszegetett James E. Baldwin történész is. Bár nem tagadja, hogy a tálibok által alkalmazott jogrendszer az iszlám törvénykezés egy radikális és brutális (félre)interpretációján alapul, az mindazonáltal a maga nemében konzisztens és világos szabályokból áll. Ezzel szemben az aktuális afgán jogrendszerben az ítéletek konzisztens szabályok helyett gyakran a felek közti anyagi és társadalmi erőviszonyokon alapulnak. Emiatt szerinte a tálib ítélkezés a brutális büntetési tételek és a nők teljes alávetésének ellenére is eltűrhető alternatíva lehet a korábbi rendszer igazságtalanságai által sújtott társadalmi rétegek számára.

Ez ugyanakkor vélhetően nem lesz igaz az ország eddigi nemzetközi finanszírozói esetében. A Világbank például már evakuálta a személyzetét Kabulból, az Afganisztánban jelentősebb összegek invesztáló nemzetközi civil szervezetek számára sem valószínű, hogy reális az együttműködés az új rezsimmel.

A Fitch hitelminősítő ebből fakadóan úgy számol, hogy a korábbi szíriai és mianmari tapasztalatok alapján hasonló körülmények között 10-20 százalék közti gazdasági visszaesés sem zárható ki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ afganisztán gazdasági fejlődés segély válság Olvasson tovább a kategóriában