Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. március 15. 06:47 Adat, Világ

Budapest ötödik kerületében már drágább a luxus, mint Dubajban

Az elmúlt két évben Budapesten a luxuslakások ára még nemzetközi összevetésben is sokat emelkedett, a magyar főváros azonban még így is olcsóbb nem csak a nyugat-európai, hanem még több feltörekvő ország nagyvárosainak többségénél is. Más kérdés, hogy Budapesten belül az egyes kerületek között is hatalmas a szórás: a belvárosban háromszor annyiba kerül egy prémium ingatlan négyzetmétere, mint Csepelen.

Egymillió dolláros szoba

A Knight Frank ingatlanpiaci tanácsadó cég The Wealth Report című kiadványában már jó ideje évről-évre közöl egy listát arról, hogy néhány kiemelt nagyvárosban hány négyzetméteres luxuslakást lehetne venni egymillió dollárból. Persze a luxuslakást elég nehéz definiálni, de a cégnek megvan a módszertana: a legtöbb város esetében az ingatlanok legdrágább 5 százalékát vonják be az elemzésbe.

A legkisebb lakást immár hagyományosan Monacóban lehet vásárolni a megszabott egymillió dolláros, azaz jelenleg nagyjából 300 millió forintos összegből. A hercegségben mindössze 15 négyzetméternyi luxus jön ki ennyi pénzből. Ez messze a legkevesebb, még a második helyen álló Hongkongban is jó másfélszer ekkora alapterületű lakást lehetne venni, Londonban – amely harmadik a listán – pedig több mint kétszer ekkorát.

Nem meglepő módon a skála másik oldalán feltörekvő országok állnak. A Knight Frank elemzésébe bevont városok közül a legolcsóbb Sao Paulo, de Isztambulban, Fokvárosban és Mumbaiban is több mint 100 négyzetméterre elég egymillió dollár. Elsőre kissé érdekes, hogy kifejezetten olcsó Dubaj is, de az elemzés szerint ennek az az egyszerű oka, hogy ott hatalmas a kínálat luxuslakásokból.

A tanácsadócég Budapestet sajnos nem szerepelteti a kiadványában, de mivel ismert a módszertan, így a magyar fővárosban is meg lehet becsülni a hasonló lakások árát. Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten 2021 március első hetében négyzetméterenként 1,27 millió forint volt az a határ, aminél csak az ingatlanok 5 százalékát kínálták drágábban. Ez azt jelenti, hogy*ha a 2020 végi dollárárfolyammal számolunk, ahogy ezt a Knight Frank is tette

a magyar fővárosban egy 234 négyzetméteres luxuslakást lehet vásárolni egymillió dollárból.

Ez kifejezetten nagy alapterületnek számít, a listán szereplő városok közül csak Sao Paulóban jönne ki ennél is nagyobb ingatlan ebből az összegből.

Méregdrága belváros

Pedig Budapest az elmúlt időszakban kifejezetten sokan drágult: a felső öt százalékos határ most közel 200 ezer forinttal haladja meg a két évvel ezelőttit. Ez majdnem 20 százalékos emelkedést jelent. Igaz csak forintban: mivel a magyar fizetőeszköz időközben sokat gyengült, dollárban jóval kisebb, csak 12 százalékos a növekedés. Nemzetközi összevetésben azonban még ez utóbbi sem kevés: alig néhány olyan város van, ahol 2018 és 2020 között ennél is nagyobbat ugrottak az árak.

A vizsgált városok többségében egyébként drágulás volt, ami a jelenlegi gazdasági helyzetet látva elsőre kissé meglepő. A Knight Frank elemzői szerint azonban a járvány nyomán kialakult gazdasági visszaesés a prémium ingatlanok piacán teljesen más folyamatokhoz vezetett, mint a legutóbbi, 2008-as válság. Most nem alakult ki olyan erős kényszereladási hullám, ezért maradt el a jelentős árcsökkenés.

Persze nem mindenhol nőttek az árak. A fejlett országokban inkább ez volt a jellemző, a feltörekvőkben viszont olcsóbbak lettek a luxuslakások. Ebben a felosztásban is akadnak azonban kivételek: az amerikai nagyvárosok közül többen is csökkentek az árak, Kína viszont drágult.

Dubajban is visszaesés volt, ami azért érdekes, mert így már van olyan budapesti kerület, ahol elvileg drágábbak a luxusingatlanok, mint az emírségben. Ráadásul nem is egy: az ötödik és az első kerületben is csak kisebb lakást lehetne vásárolni egymillió dollárból, mint Dubajban.

Persze a magyar kerületek között hatalmas eltérések vannak. A pesti belvárosban például a legdrágább 5 százalékba tartozó lakások négyzetméterára 2,1 millió forintnál kezdődik, ugyanez azonban már Zuglóban sem éri el az 1 milliót, Csepelen pedig alig több mint 700 ezer.

Adat Világ dubaj ingatlanárak luxusingatlan Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Váczi István
2021. november 30. 16:08 Adat

Az egyik vakcinából már kétszer többet passzoltunk el külföldre, mint amennyit itthon beadtak

Idehaza hónapok óta alig használják az Astrazeneca készítményét, így nem csoda, hogy a kormány külföldön kezdett helyet keresni a rövid szavatossági idejű készleteknek.

Bucsky Péter
2021. november 30. 06:48 Adat, Vállalat

Túl sok magyar cég szokott rá az uniós pénzre ahelyett, hogy jobban akarna dolgozni

A számok azt mutatják, hogy a járadékvadászat a magyar üzleti élet kedvelt, de most már elég káros sportja lett.

Torontáli Zoltán
2021. november 29. 06:55 Adat, Világ

Az alapvető élelmiszerek több mint fele olcsóbb Németországban, mint Magyarországon

Egy nagy bevásárlás ennek ellenére is jóval drágább. A részletes árlistából kiderül, mi okozza az eltéréseket - itt az Aldi-Lidl sorozatunk újabb része.

Fontos

Karsai Gábor
2021. december 1. 16:11 Közélet

A következő kormányra hagyott örökség

Úgy tűnik, a kormányt elhagyta lassan egy évtizede tartó szerencséje, választási-politikai szempontból nincs most jó megoldás a gazdasági problémákra.

Bucsky Péter
2021. december 1. 06:36 Vállalat

Egyre merészebben görög a NER informatikai kis gömböce, a Digit is felfaló 4iG

Sokmilliárdos állami megrendelésekkel pumpálták fel a céget, amelyet pont az a német hadiipari óriás tőkésít fel, amelynek Magyarország az egyik rendszeres vásárlója.

Avatar
2021. november 29. 15:56 Pénz

Két és fél millió forintba kerül a zuhanytálca helye, meddig tart az ingatlanpiaci drágulás?

Amíg a kínálat szűkül, az építési költségek emelkednek és a kereslet is élénk marad, az árak további emelkedésére kell számítanunk - a Danube Capital elemzőjének írása.