Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. május 11. 09:41 Élet, Világ

Tizenegy top vezetőt kirúgtak a Nike-tól, mert diszkriminálták a nőket

Komoly etikai vizsgálatot folytattak le az elmúlt hónapokban a világ első számú sportcipő-gyártójánál, a Nike-nál. A nyomozásnak pedig következményei is lettek: 11 magas rangú vezetőnek el kellett hagynia a vállalatot. Több alkalmazott beszámolója szerint az elküldött menedzserek női alkalmazottakat diszkrimináltak vagy zaklattak – írja a The New York Times.

A távozó vezetők a legfontosabb üzletágakért és divíziókért felelnek a Nike-nál. A vállalat kedden jelentette be, hogy a vizsgálat miatt márciusban felmondott vagy elküldött hat szenior munkatárs után újabb öttől megválik.

A távozók első körében többek között ott volt a Nike márka elnöke, Trevor Edwards is, akit a mostani vezérigazgató, Mark Parker lehetséges utódjának is tartottak. Mellette a globális üzletekért felelős vezető, a diverzitásért és inklúzióért felelős vezető és a cipő divízió feje is távozott.

Második körben a futás divízió észak-amerikai felelősét, az északkelet-amerikai piacért felelős vezetőt, a teljesítménysportok marketingvezetőjét, a sportmarketing-igazgatót és egy szenior kreatív igazgatót küldtek el a zaklatások, illetve a nem megfelelő munkahelyi viselkedés megalapozott gyanúja miatt.

Mark Parker vezérigazgató múlt héten a vállalat összes alkalmazottjától bocsánatot kért, és azt mondta, a munkahelyi viselkedést vizsgáló széleskörű nyomozás ezen a héten véget ér. A vállalatvezér azt is mondta, a cég igyekszik egy olyan együttműködő szervezetté válni, ahol mindenkit meghallgatnak, és nyitottabbak lesznek a női és férfi fizetések közötti különbségek felszámolására, illetve sokszínűség fokozására is.

A távozások úgy kezdődtek, hogy a Nike női munkavállalóinak egy csoportja egy névtelen felmérést készített a szexuális zaklatásról és a nők diszkriminációjáról a munkatársak körében. A felmérés eredményét március elején mutatták be Parkernek, és tíz napra rá kezdődtek is a felmondások a legfelsőbb vezetők körében.

Az vezetői exodus ugyanakkor bajba is sodorhatja a vállalatot, hiszen igencsak kérdéses, milyen gyorsan lehet pótolni a távozó kollégákat, akik közül sokan hosszú évek óta a vállalatnál dolgoztak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Világ elbocsátás etikai vizsgálat munkahelyi vizsgálat Nike zaklatás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. október 24. 15:02 Élet, Világ

Olyan kevés gyerek születik, hogy felfüggesztették a híres finn babaváró csomag tenderét

Eredetileg 30 ezer készletre írtak ki pályázatot, de nem lesz ekkora az igény; Finnországban népességarányosan kevesebb gyerek születik, mint idehaza.

Stubnya Bence Bucsky Péter
2024. október 21. 10:52 Adat, Élet

Visszaszorulóban van Magyarországon az éjszakai munka

A 2019-es 11,2 százalékról az idei év közepéig 8,8 százalékra csökkent az éjjel vagy este rendszeresen dolgozók aránya itthon.

Stubnya Bence Torontáli Zoltán
2024. október 21. 05:40 Élet, Vállalat

Miért nem kerülnek utcára azok a magyar dolgozók, akiknek a munkáját átveszik a robotok?

Csökken a munkaerőhiány, de még mindig megvédi a dolgozókat az elbocsátástól. Sok cég akkor sem épít le, ha automatizál vagy romlanak a kilátásai.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. október 25. 05:30 Adat, Közélet

60 százalékkal kerül többe a korábban árstopos tej, és nincs még vége a drágulásnak

A mesterségesen alacsony árú tejről gyorsan visszaálltak a vásárlók a tényleg olcsóbbra, de hamarosan újabb drágulási hullám jöhet.

Jandó Zoltán
2024. október 24. 09:36 Adat, Pénz

Egymilliárdos árengedménnyel kínálja tihanyi ingatlanját az állam

Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.

Mészáros R. Tamás
2024. október 24. 06:01 Világ

Akkor hozott Nobelt a nagy világmagyarázat, amikor már egyre többen kételkednek benne

Az idei díjazottak munkássága a magyar fejlődési modellel kapcsolatos viták szempontjából is érdekes, de bírálója is egyre több van.