(A szerző a Raiffeisen vezető elemzője. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.)

A meglévő és a tervezett hazai akkumulátorgyárak nem csak a “szürke kardigános” közgazdászok, de általában a szélesebb publikum érdeklődésének is a középpontjába kerültek az elmúlt hónapokban. Ez nem csoda, hiszen tetemes nagyságú beruházásokról van szó, amelyek megváltoztatják a hazai feldolgozóipar szerkezetének az arányait, miközben nagyméretű ökológiai lábnyommal rendelkeznek, de vitatható, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a jólétünkhöz. Mindazonáltal, a gazdasági növekedés szempontjából nézve sem érdemes túlértékelni az autóakkumulátor-gyártás jelentőségét. Ugyanis nem a gyártás, hanem a kapcsolódó szolgáltatások adják a hozzáadott érték javát. Bár az üzleti és egyéb szolgáltatásokra, valamint azok fejlődésére kevesebb figyelem jut, ezeknek a fontosságát nem lehet alábecsülni, különösen, amikor a jövő Magyarországáról gondolkodunk.  

Hatalmas versenyfutás zajlik a működőtőke beruházásokért globálisan és regionálisan egyaránt. A telephelyválasztás során rengeteg szempontot mérlegelnek a befektetők, ezek között vannak olyanok, amelyekre van direkt ráhatása a kormányzati szereplőknek (például mekkora közvetlen állami támogatást nyújt, milyen adókedvezményeket ígér és milyen addicionális infrastruktúra-fejlesztéseket vállal be a pozitív beruházási döntés érdekében), olyanok is, amelyeket az évekkel, de inkább évtizedekkel korábban hozott közpolitikai döntések határoznak meg (pl. egy adott régió általános infrastrukturális fejlettsége, a rendelkezésre álló munkaerő minősége stb.) és ezektől független tényezők is (pl. földrajzi adottságok). Ettől függetlenül a politikusok előszeretettel használják ki egy-egy működtőke beruházás bejelentése, vagy gyáravatás kapcsán a rivaldafényt. A politikai kommunikációban szeretik az egyszerű üzeneteket, ezért különösen kedvelt az a műfaj, amikor a beruházások mennyiségi mutatóival lehet önmagukat fényesíteni: minél nagyobb a beruházás összege, minél több új munkahely létesül, annál nagyobb a politikai siker. Ezért nem érdemes hibáztatni a politikusokat.

Néha azonban a kevesebb több. 

Amikor 2015-ben az indiai Tata tulajdonában álló Jaguar/Land Rover új gyárának keresett helyszínt, Európa mellett az USA és Mexikó is a térképre került. Magyarországi helyszín is versenyben volt, így a hazai gazdaságpolitika számára csalódás volt, amikor kiderült, hogy a beruházás Nyitrán, Szlovákiában valósul meg. A termelés az új gyárban 2018 októberében indult el. Nem sokkal később – 2018 novemberében – érkezett az a bejelentés, miszerint a Jaguar/Land Rover fejlesztéssel foglalkozó irodát is nyit Közép-Európában, mégpedig Budapesten. A hírrel kapcsolatban akadtak olyan hangok (kormányzati körökből is), hogy lám, végül is mi jártunk jól, hiszen a majdani hozzáadott értéke a Budapesten dolgozó mérnököknek akár túl is szárnyalhatja a nyitrai autógyártásét – de ezek nagy publicitást nem kaptak. Néhány emeletnyi iroda kibérlése és berendezése és (eleinte) száz mérnök alkalmazásának a politikai hírértéke nem ért fel a nyitrai 1,4 milliárd eurós beruházással és 1500 új munkahellyel. Pedig lehetett volna vele büszkélkedni, még úgy is, hogy gyorsan kiderült: a budapesti irodába nem az új modellek tervezése kerül, hanem a beszállítói minőségbiztosítással kapcsolatos feladatok – legalábbis eleinte. Mindazonáltal ez semmit nem von le abból, hogy a 21. századi értékláncban nem a gyártásból, hanem a kapcsolódó szolgáltatásokból származik a hozzáadott érték java. Csakhogy ez sokkal kevésbé kézzelfogható és sokkal nehezebben mérhető tevékenység, mint a gyártás. 

Nem csak a politikai kommunikációban, de a gazdaságstatisztikai adatközlésben is megfigyelhető az egyszerűen mérhető, számokban egyszerre könnyen és sokrétűen bemutatható tevékenységek felülreprezentáltsága. A számoknál maradva: miközben az iparstatisztikára vonatkozóan a KSH 72 különböző táblázatot publikál a nyilvánosan elérhető STADAT adatbázisában, a tudomány és technológia területéről harmadannyi adattáblából lehet tájékozódni (egyébként összesen ugyanennyi adattábla szól például a kultúra és a sport területéről is). Ez az aránytalanság valamennyire befolyásolja a gazdasági elemzéseket is, hiszen csak azokat az adatokat lehet elemezni, amelyek rendelkezésre állnak. Amiről sok adat van, arról részletes elemzések készíthetők, amiről kevés arról kevésbé részletes, amiről nincs arról pedig nehéz mit írni. Pedig, ha ránézünk a nemzeti számlákra (közkeletű néven GDP adatokra), akkor azt látjuk, hogy a feldolgozóipar a teljes hazai GDP 20%-át adta 2021-ben, miközben a szolgáltatások súlya 67,4% volt. A feldolgozóiparról meglehetősen sok és részletes statisztika áll rendelkezésre, azonban a nálánál háromszorosan nagyobb súlyt képviselő szolgáltatásokról aránytalanul kevés adat van csak. Ahogy a feldolgozóipar, úgy a szolgáltatások is rendkívül színes képet mutatnak: ide tartoznak a jellemzően állami szolgáltatások (oktatás, szociális és egészségügyi ellátás, védelem, közigazgatás) és a zömében piaci szolgáltatások (kereskedelem, turizmus, szállítás-raktározás, pénzügyek, IT és kommunikáció, üzleti szolgáltatások). Különösen érdekes lenne a fenti példába tartozó üzleti szolgáltatásoknak (a statisztikai nyelvezetben: szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, valamint adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység) a vizsgálata, de a mélyebb elemzést akadályozza a megfelelően részletes adatok hiánya.

Amit ki lehet fejteni a rendelkezésre álló adatsorokból az az, hogy a magyar gazdaságban az üzleti szolgáltatások növekedtek a legdinamikusabban az elmúlt 20-25 évben (míg 2021-ben 1995-höz képest a az üzleti szolgáltatások forintban kifejezett hozzáadott értéke 17-szeresére bővült, a teljes GDP 9,5-ször lett nagyobb, a feldolgozóipar hozzáadott értékének a növekedése pedig 8,8-szoros volt).  A tavalyi 4,6%-os hazai gazdasági növekedéshez a feldolgozóipar 1%-ot tett hozzá – az üzleti szolgáltatások pedig közel ugyanennyit, 0,9%-ot. A 2013-2022 közötti 10 évben a feldolgozóiparnak és az üzleti szolgáltatásoknak a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez egyaránt átlagosan évente 0,5% volt. A szolgáltatás-export egyre jelentősebbé válik a magyar gazdaságban – ebben pedig az üzleti szolgáltatások viszik el a prímet: háromszor akkora bevételt termelnek, mint a turizmus, a teljes hazai szolgáltatás-exportnak pedig közel a felét adják. 

Az üzleti szolgáltatásokban foglalkoztatottak száma tavaly a 364 ezer fő volt, ami jócskán elmarad a teljes feldolgozóiparban dolgozók 983 ezres számától. És akkor itt álljunk meg egy szóra: a gazdasági növekedéshez való hozzájárulása a közel egymillió embernek a feldolgozóiparban nagyjából ugyanakkora volt, mint annak az alig több, mint harmadannyi alkalmazottnak, akik üzleti szolgáltatásokat végeznek. Ez így volt tavaly és így volt az elmúlt tíz évben is. További statisztikai adatok nélkül is levonhatjuk azt a megállapítást, miszerint az

1500 nyitrai autógyári dolgozó munkájának a hozzáadott értéke aligha haladhatja meg egy néhány száz fős budapesti technológiai központban dolgozó irodista munkájának a hozzáadott értékét.

Ez persze nem okoz nagy meglepetést, a szürke kardigános közgazdászok számára biztosan nem. 

Ha pedig mind az anyagi, mind az emberi erőforrásaink szűkösek akkor a sikeres gazdaságpolitika kulcsa nem lehet más, mint abba az irányba történő elmozdulás, amelyet a tudásalapú gazdaság kifejezéssel jellemezhetünk leginkább. Igaz, hogy egy-egy szolgáltató-központ megnyitása nem képes olyan médiafigyelmet kelteni, mint egy autógyáré, de a gazdasági növekedéshez legalább annyit hozzá tud tenni, a jóléthez pedig valószínűleg többet – sokkal kevesebb dolgozóval és kisebb ökológiai lábnyommal.

Persze ne legyenek illúzióink: ahogyan a Jaguár/Land Rover sem a legösszetettebb mérnöki fejlesztési feladatokat hozta elsőként Budapestre, úgy általában is elmondható, hogy a hazai üzleti szolgáltatások komplexitása és hozzáadott értéke jellemzően nem a legmagasabb. De legalább van mire épülnie annak, hogy a későbbiekben az egyre bonyolultabb és többet fizető tevékenységek is megjelenjenek. Egyébként Budapest remek adottságokkal rendelkezik, az üzleti szolgáltatások idevonzásának szempontjából. Az Economist Intelligence Unit felmérése szerint Budapest a legjobb életminőséget kínáló nagyváros egész Kelet-Európában, és vannak aránylag jó egyetemei is. Nem véletlen tehát az üzleti szolgáltatási tevékenység dinamikus felfutása. Persze van mit javítani, mind a város élhetőségén, mind az egyetemi oktatás színvonalán, és Magyarország nem csak Budapestből áll. Ahhoz, hogy hosszabb távon is megmaradjon az ország attraktivitása érdemes Budapest és a vidéki egyetemi városok fejlődését támogatni és több erőforrást allokálni az oktatásra – sokkal hangsúlyosabban, mint ahogy ez ma történik. A legújabb példa ugyanis nem bíztató: a kínai Geely tulajdonában álló Volvo tavaly nyáron jelentette be, hogy új európai gyárának helyszínéül Kassát választja, új technológiai központjául pedig Krakkót – ezekért a beruházásokért is versenyben volt Magyarország. Pedig mennyire jó lett volna, ha ugyanúgy jártunk volna mint a Jaguár/Land Rover esetében…

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat akkumulátorgyár beruházás hozzáadott érték Olvasson tovább a kategóriában