Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2023. január 5. 11:43 Élet, Vállalat

Budapest az egyik legolcsóbb európai város, ha külföldi cégvezető az ember

Ismét elkészítette a világ nagyvárosait megélhetési költségek szerint rangsoroló listáját az Economist Intelligence Unit, és eszerint Budapest az egyik legolcsóbb helyszín Európában.

Érdemes tudni a listáról, hogy az elsősorban nemzetközi vállalatok számára készül, megkönnyítendő az új helyszínre küldött alkalmazottak bérének hozzáigazítását a helyi viszonyokhoz. A számításhoz több mint 200 termék és szolgáltatás árát jegyzik fel, majd az így kapott értéket átváltják dollárra.

Az utóbbi lépés nagy kilengéseket tud okozni egy olyan évben, mint 2022, amikor a pénzpiacokon szinte minden a dollár rég nem látott erősödéséről szólt. Ennek nyomán ugyanis a forint vagy éppen az euró gyengülése miatt Magyarország, illetve az eurózóna megélhetési költségei kisebbnek tűnnek dollárban számolva. Ez pedig könnyen eltüntetheti az egyébként gyors infláció hatásainak egy részét.

A módszertan szerint New York megélhetési költsége számít száznak, minden más várost ehhez viszonyítanak. Budapest értéke 44, azaz dollárban számolva a magyar fővárosban 56 százalékkal olcsóbb az élet egy idetelepült külföldi menedzser számára, mint az amerikai metropoliszban.

Európán belül csak a 42-re mért Bukarest olcsóbb a magyar fővárosnál, illetve a részben európai, részben ázsiai Isztambul (40). Az Economist ugyan az európai mezőnyben vette számba a kazah Almatit (34) és az üzbég Taskentet (31) is, de ezek földrajzilag már egyértelműen Ázsiához tartoznak. Az üzbég főváros egyébként világszinten is az egyik legolcsóbb a felmért városok közül, csak Tunisz (30), Teherán (23), Tripoli (22) és Damaszkusz (11) olcsóbb. Igaz, túl sok multi valószínűleg nem gondolkodik azon, hogy az iráni, a líbiai vagy a szíriai fővárosban hozzon létre leányvállalatot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz amerikai jegybank a feltörekvő piacokat is ostromoljaAz amerikai kamatemelések tőkemenekülést és adósságválságot szoktak okozni a fejlődő világban. Egyes országok most is roskadoznak a dollár ereje alatt, de a nagyobb dominók erősebbek, mint a korábbi válságok idején.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre olcsóbb az európai álomnyaralás az amerikaiaknak - de buktató azért lehet benneErős a dollár az euróhoz és a helyi valutákhoz képest, meg lehet próbálkozni a szállás és a helyi programok gyors vásárlásával.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÍrország eddig jól járt az amerikai tech-cégekkel, de most lehet, hogy visszaüt az elköteleződésTömeges munkanélküliség ugyan várhatóan nem alakul ki, de sokan úgy látják, hogy az adóbevételeket már komolyan érintené a szektor lassulása.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Vállalat Budapest dollár economist megélhetés multinacionális cégek Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Debreczeni Anna
2024. március 27. 10:15 Élet

Szomszédunk jobban aggódik a bolygóért, mint gondolnánk

Minden országban alulbecsülik az emberek a klímaváltozás miatt aggódók arányát a népességen belül, ami nehezebbé teszi a harcot ellene.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Hajdu Miklós
2024. március 23. 04:34 Élet

Lecseng a rekordmelegben szerepet játszó El Niño, a hűvös vízfelszínt hozó La Niña lép majd a helyébe

A Csendes-óceánt illető éghajlati jelenségek következményeit áttételesen világszerte lehet érzékelni, igaz, egyre inkább az üvegházhatású gázok kibocsátása a döntő tényező az időjárás alakulásában.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.