Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. június 15. 09:38 Vállalat

Elkezdik takarítani a terepet, hogy az MTK is megkapja az új sportpályáit

Szeméttel teletömött vasúti épületek bontásával indul újra az MTK hatalmas létesítményfejlesztési programja, amelynek az eredeti elképzelések szerint már évekkel ezelőtt be kellett volna fejeződnie. A klub most zárta le azt a közbeszerzést, amelyet a Józsefvárosi pályaudvar tíz, még álló épületének elbontására írtak ki. A munkára ugyan heten is jelentkeztek, de az eljárásból négy céget is kizártak, így végül egy győri csoport futott be.

Megcsúszott tervek

Ha minden a tervek szerint haladt volna, akkor a területen ma már állnia kellene annak a 30 milliárdos komplexumnak, amelyet a 2019-es Európai Maccabi Játékokra (EMG) álmodott meg a kormány és az MTK sportegyesület. Az EMG az európai zsidó közösség multisport-eseménye, amit négyévente, mindig két évvel a zsidó olimpiaként emlegetett izraeli Maccabi Világjátékok után rendeznek meg. Magyarország 2015 novemberében nyerte el a 2019-es esemény szervezésének lehetőségét. A kormány másfél évvel később döntött úgy, hogy ehhez egy teljesen új komplexumot húznak fel a főváros nyolcadik kerületében, lényegében az egykori Taurus gumigyár és a Józsefvárosi pályaudvar területén, amit a játékok után az MTK kap majd meg.

A Maccabi Játékok tervezett helyszíne néhány hónappal az esemény előtt

A beruházás meg is dobta a szervezési költségeket. A kiadásokat először még csak 2,1 milliárd forintra becsülte az akkor még miniszterként ténykedő Lázár János, ám az építési projektre már 30 milliárdot különített el a kormány.

Kezdetettől fogva tudni lehetett, hogy fejlesztésre a Maccabi Játékokhoz egyáltalán nincs szükség, az eseményt nélküle is könnyedén meg lehet szervezni. Végül ez is történt, a beruházás ugyanis megakadt. A Taurus gyár kétmilliárd forintba kerülő bontása ugyan még megvalósult, sőt, a kivitelezésre is kiírtak két közbeszerzést, utóbbiak azonban már eredménytelenül zárultak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKétmilliárdos bontással kezdődik a (legalább harmincmilliárdos) új budapesti gigasportberuházásAz MTK-stadion szomszédjában álló Taurus gyár épületeit kezdik bontani, elvileg a Makkabi játékok miatt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem készül el Deutschék 30 milliárdos sportkomplexuma a zsidó olimpiáraA napokban dönthet a kormány, hogy hol rendezik a 2019-es budapesti Európai Maccabi Játékokat, miután a tervezett létesítmények felhúzására már nem elég az idő.

Az akkori hírek szerint ennek részben egy politikai konfliktus volt az oka. A folyamatokra rálátó emberek az EMG-t a kezdetektől a Deutsch család bizniszeként kezelték. A létesítményeket később megkapó MTK elnöke Deutsch Tamás, az MTK futballcsapatát működtető cég tulajdonosa és ügyvezetője pedig a fideszes politikus testvére Deutsch Péter volt, és ő irányította az EMG-t szervező céget is. Ennek ellenére az építési projektet nem ők kapták meg, hanem az akkori fejlesztési miniszter, Seszták Miklós, ez pedig állítólag ellentéteket szült. Mindenesetre Seszták irányítása alatt nem nagyon haladt a projekt, nem sokkal később pedig a miniszter távozni kényszerült a kormányból, valószínűleg nem függetlenül a szintén általa felügyelt, még gigantikusabb sportprojekt, a vizes világbajnokság botrányai miatt.

Mindenesetre a komplexum nem készült el a Maccabi Játékokra, így az eseményt más helyszíneken rendezték meg. A beruházásról azonban már akkor tudni lehetett, hogy mégis megvalósul, csak most már kizárólag az MTK számára. Erre még a játékok előtt egy kormányrendelettel rá is erősítettek (pdf).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA vizes vb-ért felelős miniszter köréhez is folyt a közpénz a szervező cégtőlSeszták Miklós lánya épp annál az ügyvédi irodánál gyakornokoskodott 2017-ben, amely a miniszer által felügyelt vizes vb szervezőcégének közbeszerzéseit szervezte, jóval a piaci ár fölött.

Újraindult a projekt

A projekt azonban mostanáig így sem nagyon haladt. Idén a kabinet újabb lépéseket tett, hogy most már tényleg megindulhasson a fejlesztés. Több állami ingatlant is átadtak az MTK-nak, így már a klub írhatta ki áprilisban azt a közbeszerzést, amely az építkezést még akadályozó épületek elbontását célozza.

A Józsefvárosi pályaudvar területén tíz, összesen közel kilencezer négyzetméter alapterületű épületet kell lebontani, de csak azután, hogy elhordták belőle a hulladékot. A kiírás szerint ugyanis az ingatlanok

jelenleg nincsenek használatban, és berendezési és felszerelési tárgyaktól kiürített állapotban vannak, ugyanakkor azokban jelentős mennyiségű kommunális hulladék halmozódott fel.

A munkára kifejezetten sok cég jelentkezett, a hét indulóból négyet azonban különböző okokkal kizártak. A három versenyben maradt cég, illetve cégcsoport közül a Mély-Út Kft. és az Inhu-Út Kft. alkotta konzorcium adta a legjobb ajánlatot. A két győri vállalat 213 millió forintért vállalta a munkát.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Deutsch Tamás MTK sportlétesítmény Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 09:41 Világ

Egy ideig működött, de mostanra hatástalanná vált az ársapka az orosz nyersolajon

Egy friss jelentés szerint az orosz olajszállítmányok csaknem felét olyan tankereken szállították az elmúlt egy évben, amelyen nem szállíthatták volna.

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.