Tervekben szerepel a társaság horvátországi leányvállalatának tulajdonában lévő hajó értékesítése. A nettó eladási árat 1 milliárd forint összegben határozta meg társaság.
Ezzel az egészen meglepő kijelentéssel sokkolta az ország egyik legnagyobb, éppen csődből menekülő ásványvízgyártója 2020 elején a hitelezőit. Azokat a hitelezőket, akiknek ugyanebben az üzleti tervben azt ajánlották fel, hogy a pénzüknek csak a felét fizetik ki. A hajó ráadásul egy elég eufemisztikus kifejezés, valójában ugyanis egy 34 méteres luxusjachtról volt szó, amit kilenc évvel ezelőtt némi kedvezménnyel még 6,9 millió angol fontért, azaz akkori árfolyamon nagyjából két és fél milliárd forintért árultak.
A “hajó”
A cég harmincoldalas megmentési tervébe elrejtett két mondat sok mindent magába foglal abból, hogy mi vezetett az Aquarius-Aqua csoport bukásához. Kezdve attól, hogy mi szüksége volt egy ásványvízgyártónak egy hatalmas jachtra, folytatva az ebből eredő konfliktusokkal, egészen a zűrös ügyekig. A leírtak ráadásul nem is fedik a valóságot, a jacht ugyanis jogilag sosem volt a vállalat tulajdonában.*A társaság horvát leánycége többek elbeszélése és a céges iratok alapján is lízingelte a hajót, ami a horvát hajóadatbázis szerint jelenleg is a bank tulajdonában áll.
Az elmúlt hetekben cikksorozatban mutattuk be, hogy Mészáros Lőrinc az Aquarius-Aqua problémáit, a jogi lehetőségeket, illetve saját piaci erejét kihasználva hogyan szerezte meg az egykor szebb napokat látott cégcsoport legértékesebb elemeit. Miközben az ügyletek feltárásán dolgoztunk, több mint egy tucat olyan emberrel beszéltünk, akik az elmúlt bő két évtizedben kapcsolatba kerültek a csoporttal, vagy most is kapcsolatban állnak annak maradványaival: tulajdonosokkal, cégvezetőkkel, beszállítókkal, ágazati szereplőkkel, a vállatok vagy akár a többségi tulajdonos család ügyeit közelről ismerőkkel.
Elbeszéléseik alapján tanulságos történet bontakozott ki arról, hogyan lesz egy jól időzített üzleti döntésből hatalmas biznisz, majd hogyan dőlhet mindez össze kétes ügyletek, urizálás, konfliktusok és elhibázott üzleti lépések miatt.
Likőrgyártóból Forma-1-es szponzor
A kilencvenes évek elején indult vállalkozás eredetileg nem ásványvíz-palackozással foglalkozott. A kezdetekben likőrt, majd ecetet gyártottak. Első blikkre ennek a vonalnak a bővítésébe illet az is, hogy az akkor még Benedek és Plutzer Kft. néven futó cég az ezredfordulón megvásárolta a mostanában sokat emlegetett albertirsai gyárat. Az egység ugyanis eredetileg egy vermutüzem volt:
az előző rendszerben 1 forintos haszonnal gyártottak vermutot kizárólag szovjet exportra, de így is nagyon ment – mesélte a G7-nek egy idősebb helyi lakos.
A vállalat azonban már nem az alkohol miatt vette meg az albertirsai területet. P. Tamás a Figyelő egy 2005-ös cégportréjában azt mesélte: ekkor már eldöntötték, hogy átnyergelnek az ásványvízpiacra, és tudták, hogy a környéken nagyon jó minőségű vizet lehet felszínre hozni.
Az időzítés tényleg tökéletesre sikerült. Az ezredfordulón a hazai ásványvízfogyasztás töredéke volt a nyugat-európainak, de már látszott, hogy komoly növekedési potenciál van a szektorban. 1999-ben fejenként 28 liter ásványvizet ittunk, négy év múlva kétszer, hét évvel később háromszor ennyit, jelenleg pedig az akkori fogyasztás négy-ötszörösénél tartunk.
Az akkor még csak évi néhány tízmilliós bevételt hozó cég azt is jól ismerte fel, hogy a magyar piacon az olcsóbb vizek lehetnek népszerűek. Épp ezért a kezdetektől a kiskereskedelmi láncokkal való partnerségre törekedtek. A Penny Market volt az első hálózat, amelynek sajátmárkás vizet palackoztak, de hamarosan sorba jöttek a többiek: a CBA, a Tesco, a Coop, a Spar majd a később piacra lépő német diszkontok is.
Az ásványvízbiznisznek köszönhetően a vállalat árbevétele hat év alatt több mint húszszorosára nőtt. Piaci részesedése már 2004-ben 15 százalékos volt, a csúcson pedig a 35 százalékot közelítette.
A cég a sajtóba először 2002-ben került be, amikor átadták az első komolyabb beruházásukat Albertirsán, később azonban rendszeresen feltűntek a lapokban. Támogatták Baumgartner Zsolt Forma-1-es szereplését (amit a pilóta a Nemzeti Sportban hirdetésben köszönt meg a cégnek és a többi szponzorának), de az üzleti előmenetelük is időről időre előkerült, P. Tamást pedig elkezdték „ásványvízkirályként” emlegetni.
Tízmilliárdot adtak volna érte
A kiskereskedelmi sajátmárkás termékek mellé egy idő után saját brandjüket, a Veritast is elkezdték építeni és ehhez kapcsolódott a vállalat első kisebb botránya is. A céget 2005-ben a Nemzetközi Vízkiállítás (Thermalies Aqua Expo) vezetője fenyegette meg jogi lépésekkel, mert szerinte a Veritast egy olyan, a kiállításhoz kötött nemzetközi díjjal reklámozta a cég, amit nemhogy nem nyert meg, de nem is létezik. A vállalat cáfolta ezt, ám két évvel később egy teljesen hasonló ügyben a versenyhivatal is arra jutott, hogy nem megfelelően kommunikáltak az elnyert, vagy nem elnyert díjakról, és ezért meg is büntették a társaságot.
Bár a Veritas végül nem tudott tartósan jelentős piaci márkává válni, ez és a kisebb botrányok sem törték meg a 2005-ben Aquarius-Aquára átkeresztelt cég menetelését. Kívülről minden csodaszépnek tűnt:
- az ásványvízpiacon egyértelműen piacvezetővé váltak,
- 2007-ben felvásárolták a Buszesz csoportot, és ezzel berobbantak az üdítőital-piacra,
- beléptek az energiaital-szegmensbe,
- tárgyaltak a Pepsivel a multi termékeinek itteni palackozásáról,
- folyamatosan bővítették az albertirsai telephelyet, 2012-ben Fazekas Sándor miniszter adta át az új gépsorokat,
- saját PET-feldolgozó üzemet kezdtek el gründolni.
A külső szemlélők számára a vállalat 2015 környékén volt a csúcson. Több forrásból is azt hallottuk, hogy nagyjából ekkor két konkurenstől is ajánlatot kaptak a tulajdonosok a cégre, amelyért állítólag 10 milliárd forintot is fizettek volna. Az egyik érdeklődő a Szentkirályi volt, ahogy ezt Balogh Levente a vállalat ügyvezető-alapítója meg is erősítette a G7-nek.
Az Aquarius-Aqua Kft. tulajdonosai, elsősorban a cég 80 százalékát kézben tartó P. Tamás azonban visszautasították a közeledést. Pedig a megnyerő látszat ellenére valószínűleg ez lett volna az utolsó pillanat, amikor komoly pénzt csinálhatnak a vállalkozásból.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszédet mond az Aquarius-Aqua Kft. üzemcsarnok-avató ünnepségén 2012-ben Albertirsán.
Fotó: MTI/Bugány János
Visszaütött az olcsóság
Ami ugyanis kívülről szépnek tűnt, ekkor már belülről nagyon régóta rohadt. P. Tamás, aki 2015 végén még saját cégét dicsérte a lapokban, pár hónappal később már előzetes letartóztatásban ült áfacsalás gyanújával. Ez pedig megfordította az egész Aquarius-csoport sorsát, illetve megítélését.
Ha tisztán üzleti szempontból néznénk, akkor a vállalat veszte pont az lett, ami bő egy évtizeddel korábban a sikert is meghozta. A lapunknak nyilatkozó piaci szereplők egybehangzó véleménye szerint ugyanis
a kereskedelmi láncok sajátmárkás vizeire épített üzleti modell csak ideig-óráig működhet, hosszabb távon halálra van ítélve.
Ebben a szegmensben ugyanis nagyon erős az árverseny, rendkívül kis hasznot lehet csak elérni az értékesítésen. Épp ezért a legtöbb vállalat arra törekszik, hogy felépítse az önálló brandjeit, azok hozzák a bevétel nagy részét, a láncoknak palackozott víz pedig csak kiegészítés, amely a hatékonyságot és így a saját termékeken elért nyereséget javítja.
Az Aquariusnak viszont – ahogy láthattuk – a saját brand felépítése nem sikerült, és így végig a kiskereskedelmi cégeknek gyártott termékek adták a bevétel 80-90 százalékát. A helyzet ráadásul sokat az üdítő és energiaitalok irányába történő nyitással sem javult, holott ezeken elvileg sokkal nagyobb nyereséget lehetne elérni*Mivel jobban feldolgozott termékek.. A probléma azonban ugyanaz volt, mint az ásványvíznél. A cég megmentésére összeállított tervben a korábbi vezetés maga ismerte el, hogy
a 2010-es évektől egyre több olyan üzlet köttetett, amelynek a profittartalma minimális, nulla, sőt negatív volt.
A csoport pedig éppen ekkor kezdett furcsa üzletekbe keveredni.
A cukrot és étolajat exportáló ásványvízgyártó
Az Aquarius-Aqua Kft. korábban hullámzó exportbevétele 2010-ben meredeken emelkedni kezdett. Önmagában ez egy ekkora cégnél nem lenne meglepő, különösen, hogy P. Tamás már évekkel korábban arról beszélt, lát potenciált a kivitelben, különösen az arab piacokra. Igen ám, de a vállalat nem az arab államokba kezdett el nagy értékben exportálni, hanem az EU-ba, ami pedig ennél is meglepőbb, hogy
nem ásványvizet vagy üdítőt értékesítettek külföldön, hanem főleg étolajat és cukrot.
Ezek pedig tipikusan azok a termékek, amelyek exportjával ebben az időszakban nagy összegű áfacsalásokat követtek el Magyarországon, kihasználva, az uniós államok áfája közötti különbséget, illetve, hogy a tagállamok közötti kereskedelemben az eladónak nem kell felszámítania az áfát. A módszer körhintacsalásként került be a köztudatba, és nyolc-tíz éve rengeteg leírás született arról, hogyan károsították meg az ügyeskedők ezermilliárdokkal a magyar államot, a legtöbbször direkt adócsalási céllal, csak papíron utaztatva a termékeket (ha részletesen kíváncsi vagy a módszerre kattints a csillagra).*A körhintacsalás bár egyáltalán nem új találmány, itthon a 2010-es évek elején lett szélesebb körben ismert, amikor a korábban közel másfél évtizedig az adóhatóságnak dolgozó Horváth András kirobbantotta a nagy adócsalási botrányt. Az egykori NAV-os azt állította, hogy a hivatal nem tesz kellő erőfeszítést a csalások felszámolására, sőt esetenként tudatosan félrenéz. Az általa felvázolt módszerek közül pedig az egyik a körhintacsalás volt.
Ennek lényege, hogy az adott terméket uniós országok között kell mozgatni, a közösségi szabályok szerint ugyanis ilyenkor nem az eladónak, hanem a vevőnek kell megfizetnie az áfát (ezt nevezik fordított áfának). Tehát, ha egy magyar cég cukrot, étolajat, gabonát, ásványvizet vagy bármit elad Szlovákiába, akkor annak az áfáját visszaigényelheti itthon, mert a vevő megfizeti Szlovákiában.
Normál esetben ez teljesen rendben is van, körhintacsalásnál azonban épp ez az adóvisszaigénylés lesz a csalás nyeresége. Ilyenkor ugyanis nem tényleges exportról van szó, az adott termék kamionfordultával vissza is jön Magyarországra. Már ha persze egyáltalán kiment, és nem csak papíron utaztatták, vagy üres kamiont küldtek el az útra, mivel ilyen történetet is hallottunk. A Szlovákiában megtúráztatott terméket egy másik magyar cég veszi meg, ami tovább adja már Magyarországon egy újabb vállalatnak, és egy láncolat végén a termék jellemzően visszajut ahhoz a céghez, amely eredetileg eladta Szlovákiába.
A lényeg, hogy időközben ebben a láncolatban valamelyik cég eltűnik (ezt hívják eltűnő kereskedőnek) és nem fizeti be az áfát, amit be kellene. Így a megjáratott cukor, étolaj, gabona, ásványvíz után egyszer visszaigénylik az áfát, amit aztán később, amikor kellene, nem fizetnek be. A költségvetés bukik, a visszaigénylő nyer. Különösen, ha a raktárába újra visszakerülő terméket a valóságban nem is szállították, csak papíron. Az elnevezésben a körhinta szó arra utal, hogy amikor visszaér a termék az eredeti feladóhoz, akkor az egész folyamatot lehet újrakezdeni, ugyanazzal a termékkel újabb és újabb csalásokat elkövetve.
Az Aquarius-Aqua 2010-ben 600 millió, egy évvel később pedig már 3,4 milliárd forint értékben szerepeltetett a könyveiben uniós cukor- és étolajexportot. Ez a cég összes bevételéhez képest is komoly tételnek számított. Érdekes módon azonban – annak ellenére, hogy a korábban megszokottnál távolabbi helyekre értékesítettek nagy mennyiséget – a vállalat szállítási és logisztikai költségei szinte egyáltalán nem emelkedtek ezekben az években*Szintén fontos adalék, hogy az ilyen körhinta-csalásoknál a hasznot jellemzően a NAV-tól visszaigényelt (de más cég által meg nem fizetett) adó jelenti a csalásban résztvevő vállalkozásoknak. Ebben az időszakban pedig az Aquarius-Aqua könyveiben százmilliós nagyságrendben jelent meg adóhatósággal szembeni követelés, ami sokszor pont ilyen visszaigénylést takar..
Az export a következő éveken is magas szinten maradt, de ekkor már a cég nem kötötte mások orrára, hogy ez milyen termékekből jött össze. Az biztos, hogy egy idő után a láncok regionális megrendelései miatt az alaptermékeikből is nagyobb mennyiséget szállítottak külföldre. Ekkor viszont már a logisztikai költségek is látványosan nőttek.
Körhinta és raliautók
Próbáltuk az ügy hátterét megkérdezni a tulajdonosoktól, illetve a korábbi vezetőktől is, de erről még azok sem kívántak beszélni, akik más témákban nem zárkóztak el a válaszadástól.
Részlet az Aquarius-Aqua 2011-es éves beszámolójából.
Mindenesetre a NAV figyelmét is a furcsa határon túli eladások keltették fel először. Ezért indult nyomozás részben az Aquarius és vezetője ellen, amiből aztán letartóztatás, majd vádemelés is lett. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a bűnszervezetben elkövetett körhintacsalás – amelyben az Aquarius-Aqua és P. Tamás is érintett – 4,2 milliárdos forint kárt okozott a költségvetésnek, és az ügyben 50 emberrel szemben emeltek vádat.
Nem ez volt azonban az egyetlen bűnügy, amelyben előkerült a vállalat, illetve tulajdonosának vagy tulajdonosainak a neve. Még legalább két nyomozásban voltak érintettek, amelyek közül az egyiket ugyan megszüntették, a másik azonban ugyancsak vádemeléssel zárult. Itt szintén adóelkerülés a vád, de nem körhintacsalással, hanem azzal a módszerrel, amit egy másik, a NAV által bűnszervezetnek minősített céghálónál már bemutattunk: raliautókon elhelyezett túlárazott reklámokkal.
Kutas Tamás, a vádat emelő Baranya Megyei Főügyészség szóvivője a G7-nek elmondta: az ügyészi álláspont szerint az érintettek ralicsapatok bevonásával nem létező reklámtevékenységről állítottak ki számlát, és így csökkentették az adófizetési kötelezettségüket. A pénzt, amit a reklámra kifizettek, a sportegyesület aztán visszajuttatta nekik. A büntetőügy az egyik legnagyobb a megye történetében, a vádirat több mint 600 oldalas, külön könyvként kellett bekötni. P. Tamás ennek az ügynek is csak egy szereplője a sokból, de – ahogy Kutas Tamás elmondta – összességében százmilliós nagyságrendű csalással, illetve sikkasztással vádolták meg (ha kíváncsi vagy a módszer és az ügy részleteire, kattints a csillagra).*A csalás alapját ilyen esetekben is a pénz céghálókon történő áramoltatása, majd a hálózat végén álló vállalat adófizetés nélküli bedöntése jelenti. Korábbi cikkünkben erről a módszerről azt írtuk, hogy: „Ebben az időszakban, ha egy cégnek volt 100 millió forint plusz áfa, tehát összesen 127 millió forint bevétele, de ehhez nem rendelt semmilyen költséget, akkor ahhoz, hogy a pénz legálisan a zsebébe kerüljön, jobb esetben 52, rosszabb esetben közel 60 millió forintot kellett befizetnie az államkasszába. (A különbség az ekkor még kétkulcsos társasági adóból adódik.) Ha viszont felmerült mondjuk 99 millió költsége, akkor az összes adó már csak félmillió forint volt.
Persze normál esetben utóbbi sokkal kisebb nyereséget jelentett, hiszen a költség elvitte a bevételt. Ha azonban fiktív költségről volt szó – mint például egy túlárazott reklám egy raliautón –, ami után visszakapta az adott cég készpénzben az utalt összeg nagy részét (forrásaink szerint akár 80-90 százalékát), akkor végső soron sokkal több pénz maradt a tulajdonosoknál.
A bökkenő a dologban, hogy a fiktív költség annál, aki számlát állított ki róla, és akinek ezt a pénzt kifizették, bevételként jelentkezett, azaz neki ki kellett fizetnie az adót, amit így nem lehetett visszaosztani. Ezért találták ki az úgynevezett létráztatást, azaz a pénz vállalati hálón történő átutalását. A hirdető kifizeti a díjat egy cégnek, amely kapásból továbbutalja egy másik vállalatnak szinte a teljes összeget, amely aztán szintén továbbutalja egy harmadiknak és így tovább.
Az ilyen köztes cégek jellemzően csak egy 1-2 százalékos jutalékot vettek le a látszat kedvéért (hogy a NAV ne csapjon le egyből), valójában azonban semmit nem csináltak, csak átáramlott rajtuk a pénz.
Persze az utolsó vállalatnak, amelynek a számlájáról felvették a pénzt, ugyanúgy be kellett volna fizetni az adókat, mint bárki másnak, ez azonban nem történt meg. Ezek lettek a bukó cégek, amiket hagytak bedőlni.”
Az elv tehát hasonló, mint a körhintacsalásnál: a túlárazott reklámok után végső soron senki nem fizeti meg az adót (mert akinek meg kellene az bedől, mielőtt megtenné), a reklámért papíron fizető cég viszont jelentős adófizetési kötelezettségtől szabadul meg.
A költségvetési csalás mellett ebben az ügyben az érintetteket sikkasztással is megvádolták a pénz feltételezett visszaosztása miatt. Kutas Tamás tájékoztatása szerint ez utóbbi P. Tamás esetében 240 millió forint volt, azaz ennyit fizetett a ralicsapatnak a cég, amivel közel 70 millió forintnyi adó befizetését kerülte el.
A két ügyet egyébként összevonták, és jelenleg bírósági szakaszban van. A kecskeméti törvényszéken kérdésünkre azt mondták, hogy voltak már tárgyalások, de egyelőre nem tudni, mikor lesz ítélet.
Azonnal elbukták a nagy üzletet
A főtulajdonos és családja a környezetének egyébként rendszeresen hangoztatta, hogy a letartóztatás mögött szerintük a konkurencia áll. Több forrásunk is azt mesélte, hogy konkrétan az egyik versenytárs vezetőjét tartották felelősnek a történtekért.
Az mindenesetre biztos, hogy az események szinte azonnal éreztették hatásukat az üzletre. A letartóztatás idején
az Aquarius-csoport már évek óta tárgyalt a Pepsivel arról, hogy az amerikai multi termékeit vagy legalább azok egy részét az albertirsai üzemben palackozzák.
A magyar vállalat saját bevallása szerint 15 millió eurót költött fejlesztésekre, hogy megfeleljen reménybeli partnerének. Az egyeztetések célegyenesben voltak, több, a vállalatot ismerő forrásunktól is azt hallottuk, hogy az őrizetbe vétel hetében írták volna alá a szerződést. A Pepsi azonban – ahogy ezt lapunknak Benedek Péter, a cég kisebbségi tulajdonosa is megerősítette – a történtekre hivatkozva az utolsó pillanatban elállt az üzlettől.
Valószínűleg már ez is túlélhetetlen csapás volt az Aquariusnak, de a csoport központi cégénél furcsa módon részben épp a Pepsi miatti hatalmas beruházás rejtette el még egy ideig a problémákat. A társaság (az új gépekre építve) ez idő tájt vette át ténylegesen a 2007-ben megvásárolt nagy múltú Buszesz termékeinek palackozását, így a következő évekre maga az Aquarius-Aqua Kft. még nőni is tudott.
Egy 1951-ben készült kép, háttérben a nagy múltú szeszgyárral, amelynek termelését Albertirsára költöztette az Aquarius-csoport. Forás: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Óbudai Hajógyár gyűjteménye
Persze a teljes csoportot nézve ez már egyáltalán nem volt igaz, és maga az Aquarius-Aqua sem tudott olyan kihasználtsággal és hatékonysággal működni, amire az alacsony árakra épülő üzleti modelljéhez szükség lett volna.
Magyarul a cég többet termelt, mint addig, de így is sokkal kevesebbet, mint amennyit ténylegesen tudott volna, és ami szükséges lett volna az életben maradáshoz.
Az elhúzódó agóniához az is kellett, hogy a vevők többsége ne reagáljon annyira szigorúan, mint a Pepsi. Volt olyan piaci szereplő, aki azt mondta: meglepődött, hogy a láncok nem fordultak el azonnal az Aquariustól. Ennek oka, hogy valószínűleg nem tudták volna egyik napról a másikra helyettesíteni az addigra tényleg megkerülhetetlen szereplővé váló csoportot.
A hitelezők azonban viszonylag hamar léptek. Többen azt mesélték, hogy a letartóztatás után a vállalatcsoport mindennapi működésének finanszírozása vált viszonylag nehézkessé, mert a bankok nem biztosítottak ehhez forrást*Forgóeszközhitelt.. Ez pedig hamar fennakadásokat okozott a szállításokban is.
Szállítási gondok és NAV-vizsgálat
A vállalatcsoport megmentésére készített tervben a korábbi cégvezetés is elismerte, hogy ez a forráshiány „alacsony kiszolgálási szinthez” vezetett, azaz
nem tudtak a vevőiknek az elvárásoknak megfelelően szállítani.
Ha a láncokat az adócsalási ügy és a letartóztatás nem is riasztotta el azonnal, ez már igen. Az Aquarius-Aqua fokozatosan elkezdett vevőket veszteni, akadt olyan lánc, amely minden terméküket levette a polcokról*Közben a kiskereskedelmi láncok a korábbi gyakorlattal ellentétben az ásványvizek esetében is átálltak arra, hogy a sajátmárkás termékeiket sem feltétlenül egy forrásból szerzik be, hanem két vagy akár több helyről (dual-sourcing). Így csökkenteni tudják annak a kockázatát, hogy egy beszállító problémái a teljes ellátásban fennakadást okozzanak.. Az elbukott megrendeléseket egy ideig a hatalmas kapacitás, a Buszesz termelésének átvétele és az ásványvízárak – a piac tisztulásának köszönhető – emelkedése még elfedte, de 2018-2019-re már elkerülhetetlenné vált az összeomlás*A kormány gazdaság fehérítése érdekében hozott intézkedései előtt több cikk is megjelent arról, hogy néhány ásványvízgyártónál nagyon nem jók a számok, mert az ár, amiért a terméküket adják, egyszerűen nem fedezheti még a csomagolási és szállítási költségeket sem. Piaci szereplők szerint ebben az időszakban a kiskereskedelmi láncoknak előállított sajátmárkás vizek termelői ára hosszú évekig szinte egyáltalán nem emelkedett. Az elmúlt nagyjából öt évben azonban forrásaink szerint ezek az árak közel 30 százalékkal lettek magasabbak..
Ekkorra a csoport részesedése az ásványvízpiacon a korábbi 35 százalékról 12-re csökkent, és a többi szegmensben is sokat veszítettek. Az energiaitalból jó 50 millió dobozzal kevesebbet értékesítettek, mint korábban, és üdítőből is több tízmillió palacknyi megrendelést buktak el. A lejtő alján a gyártósorok már csak nagyjából 50 százalékos kihasználtsággal mentek, ez pedig teljesen fenntarthatatlan állapot, különösen egy alacsony árakkal versenyző, minimális nyereségrátával működő cégénél. Ahogy a cégcsoport több cégében is ügyvezetőként dolgozó Kasi Zoltán fogalmazott a G7-nek:
a piaci részesedése ilyen mértékű csökkenése nem illett a nagy hatékonyságra építő üzleti modellbe, és komoly érvágást jelentett.
A pénzügyi helyzetet tovább rontotta, hogy az adócsalási ügyekben indított nyomozások magát az Aquarius-Aqua Kft-t is elérték. Csak a 2012 és 2016 közötti időszakra*Tehát nem is azokra az évekre, amikor a furcsa cukor és étolajügyletek megjelentek a vállalat könyveiben. több mint 3 milliárd forintnyi adóhiányt, bírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a NAV az amúgy is végletekig eladósodott cégnél. Közben a főtulajdonos is felkerült arra a listára, amelyen az adóhatóság a tízmillió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó magánszemélyeket sorolja fel (pdf).
Brazil szappanopera
A problémák a vállalat tulajdonosai közötti konfliktusokat is kiélezték. Több, a cég és a család ügyeit ismerő embertől is azt hallottuk, hogy P. Tamás egyik testvére, Ferenc nagyobb szerepet szeretett volna magának a vállalat vezetésében azt követően, hogy bátyja – mivel előzetesben ült – nem tudta ellátni a feladatát. Ebből azonban akkor nem lett semmi, ami miatt a testvérek viszonya megromlott.
Olyan volt, mint egy brazil szappanopera – mondta egy forrásunk.
Bár a család közvetlen közelében lapunknak cáfolták, hogy lettek volna ilyen ellentétek, ennek még a céges iratok is ellentmondanak. A csődeljárás megindítása előtti utolsó közgyűlésen például még jegyzőkönyvben is fontosnak tartották rögzíteni, hogy a két testvér nem ért mindenben egyet. Ugyanezen a vállalati eseményen Benedek Péter pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy
mindig voltak nézetkülönbségek P. Ferenccel,
és ezt is jegyzőkönyvbe vették.
A tulajdonosok közötti ellentéteket valószínűleg csak fokozták, hogy P. Tamás tényleg elég nagy lábon élt, ráadásul például a bevezetőben említett jacht esetében a cég kontójára. Ezt pedig a tulajdonostársak láthatóan a pénz szórásaként értékelték. Benedek Péter például, amikor az ominózus jachtról kérdeztük, úgy fakadt ki, hogy
Tamástól kell megkérdezni, hogy mi a francnak kellett egy ilyen hajó.
A hivatalos magyarázat egyébként az, hogy a hajóval chartereztek, tehát kiadták, de az erre létrehozott horvát cég beszámolói szerint sok pénzt ez nem hozott.*a számok és a bérleti díjak alapján legfeljebb 8-10 hétre adhatták ki a jachtot Emellett hallottunk olyan véleményt, hogy reprezentatív célokra is lehetett használni, ám ez egy hasonló méretű cégnél még akkor is túlzásnak tűnne, ha az teljesen egészségesen működne. A hajó sorsa egyébként nem egyértelmű, vannak arra utaló jelek, hogy még mindig az Aquarius-Aqua horvát leánycége lízingeli.*Többen is azt mesélték, hogy a jacht már „nem a családé”, de ez valószínűleg akkor is így lenne, ha a lízing megmarad, hiszen a felszámolás miatt jelenleg nem ők rendelkeznek a használatról. Megkerestük a horvát cég ügyvezetőjét, de ő az Aquarius-Aqua felszámolójához irányított minket, aki viszont a csődtörvényre hivatkozva nem válaszolt kérdéseinkre. Mindenesetre a hajó kapitánya LinkedIn szerint még a magyar cég horvát leányának dolgozik. Megkerestük a kapitányt is, de tőle sem kaptunk válaszokat
Mindenesetre mostanra P. Tamás és Benedek Péter között annyira megromlott a kapcsolat, hogy cégiratok szerint a csoport egyik még működő, irányításuk alatt és tulajdonukban álló vállalatában is kenyértörésre került sor. Benedek hivatalos iratban állította, hogy az Aquarius-Aqua Kft. felszámolásának kezdete óta tulajdonostársa nem kommunikál vele, egy közgyűlésen pedig visszahívta P. Tamást az ügyvezetői pozícióból, megtámadott egy korábbi ingatlan-adásvételi szerződést és úgy határozott, hogy a cég nevében közel 60 milliós kártérítési pert indít üzlettársa ellen.
Az érintetteket a konfliktusokról is kérdeztük, ám Benedek Péter erről nem kívánt beszélni, P. Tamás mindenféle nyilatkozattételtől elzárkózott, testvérét pedig nem sikerült elérnünk.
Mészáros Lőrinc átalakíthatja a piacot
P. Tamás letartóztatása után tehát, ha lassított felvételben is, de kártyavárként omlott össze a teljes birodalom. Az Aquarius-Aquát követően a cégcsoport több másik tagja is felszámolás alá került, amelyek nem, azoknál pedig valószínűleg csak idő kérdése ez, mert a NAV már végrehajtást indított ellenük*A Buszesz Zrt-nél múlt hét szerdán jegyezték be a felszámolási eljárás megindítását..
A cégcsoport megfogható részei, az üzem, a gépek azonban jó kezekben ettől még komoly értéket képviselhetnek. Ezért is repültek rá ezekre többen – köztük a végül befutó Mészáros Lőrinc is – amikor már látszott, hogy elkerülhetetlen az Aquarius-Aqua bukása. A csoport agóniája az elmúlt esztendőkben teljesen átrajzolta a hazai ásványvíz-, üdítő- és energiaital piacot, de a vállalat eszközeire építve, a következő években – ahogy korábban bemutattuk – ugyanezt a saját javára megteheti Mészáros Lőrinc is.
Vállalat
Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül
Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.
Ez nem Kurzarbeit-válság: tömegeket bocsátanak el német nagyvállalatok
Éles különbség a német ipar mostani és 2020-as válsága között, hogy számos vállalat megválik a korábban nagy nehézségek árán toborzott dolgozóitól.
Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak
Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.
Fontos
Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?
A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.
A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb
Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.
„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?
Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.
