Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. október 21. 10:09 Vállalat

Több mint százmilliárd forintért vette meg az állam a Telenor negyedét

Az Antenna Hungária (AH) éves beszámolója szerint az állami cég 101,16 milliárd forintért vásárolta meg tavaly ősszel a TMT Hungary B.V. nevű társaság 25 százalékos tulajdonhányadát. Ez az a vállalat, amely kézben tartja a magyar Telenort, illetve a csoport ingatlanos cégét, a Telenor Real Estate Hungary Zrt-t. A 75 százalékos pakettet megtartó cseh többségi tulajdonos valószínűleg nem csinált rossz üzletet az adásvétellel.

Negyvenhatmilliárdos állami gyorskölcsön

A második legnagyobb hazai mobilszolgáltató körül már régóta legyeskedtek magyarországi vevőjelöltek. Már 2017 végén pletykáltak arról a piacon, hogy a névadó norvég anyacég megválna magyar érdekeltségétől, és a lehetséges vevők között Mészáros Lőrinc neve, illetve a magyar állam is felmerült. A norvégok végül 2018 elején nem csak a magyar, hanem a bolgár, a szerb és a montenegrói leányokat is eladták, tehát a teljes régiós érdekeltségtől megváltak, méghozzá egyben, összesen 2,8 milliárd euróért. Ez egy magyar befektetőnek túl nagy falat lett volna, ennek megfelelően nem is magyar volt a vevő: a csoportot a leggazdagabb cseh üzletember Petr Kellner szerezte meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikk872 milliárd forint a Telenor vételára, és nem Mészáros Lőrinc a vevőNem külön adják el a magyar leányvállalatot, és nem magyar kézbe kerül a cég.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Telenor cseh vevőjének több pénze van, mint a 30 leggazdagabb magyarnakBemutatjuk a cseh milliárdost, akinek magyarok milliói fizetik majd a mobilszámlát. Csehországban sokan neheztelnek Petr Kellnerre, de még mindig jobb a megítélése, mint sok magyar milliárdosnak.

A magyar leány iránt azonban ezt követően sem lankadt a hazai érdeklődés, időről-időre felröppent, hogy a magyar állam bevásárolná magát a cégbe. Végül tavaly októberben az Antenna Hungárián keresztül ez meg is történt.

Eddig a vételárról sokat nem lehetett tudni, az Antenna Hungária éves jelentéséből azonban most már látszik, hogy

101,16 milliárd forintos értéken tartják nyilván a részesedést, ami a számviteli szabályok alapján azt jelenti, hogy ennyiért is szerezték.

Az éves jelentésből egyébként az is kiderül, hogy a tranzakciót részben tőkeemelésből, részben hitelből finanszírozta a vállalat.

A magyar állam tőkesoron 55 milliárd forintot tolt a cégbe, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő pedig közel 46 milliárd forint éven belül lejáró hitellel támogatta meg az ügyletet.

 

Arról nem esik szó a papírokban, hogy ennek a kölcsönnek mi lesz a sorsa, hogyan tervezi visszafizetni az állami vagyonkezelőnek az AH.

Tíz-tizenöt milliárdos felár

A százmilliárdos vételár egyébként elsőre nem tűnik kevésnek ahhoz képest, amennyit Kellnerék fizettek alig másfél évvel korábban a teljes régiós érdekeltségért. A tavaly októberi ügylet a magyar leányt valamivel több mint 400 milliárd forintra értékeli, és ez az akkori árfolyamon nagyjából 1,23 milliárd eurót jelent. Ez a cseh vállalkozó által megvett teljes csoport vételárának közel 44 százaléka.

Azt nehéz lenne elvitatni, hogy a régiós csomagnak a magyar Telenor volt a legértékesebb része, az azonban már kérdéses, hogy tényleg ennyit ér-e. A korábbi évek – vállalatértékelési szempontból fontos – eredményszámai alapján valószínűleg nem, hiszen az eredeti ügyletet megelőző három évben a régiós EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás nélkül számolt eredmény) 36 százalékát hozta csak a magyar cég, a maradék 64 százalékon nagyjából fele-fele arányban osztozott a bolgár és az egy idő után vele együtt kezelt szerb illetve montenegrói leány. Ha ez alapján osztjuk fel a Kellner által fizetett 2,8 milliárd eurót, akkor a magyar cégre alig több mint 1 milliárd jut. Tavaly októberi árfolyamon

ez az állam által megvett 25 százalékos részesedés esetében 83 milliárd forintos árat jelentene.

Ennél kissé magasabb, de a ténylegesnél alacsonyabb lehetséges árat számolt korábban a Forbes is. A lap a magyar Telenor értékét még a tranzakció bejelentése előtt 335-350 milliárd forintra becsülte, és ez alapján azt írták: 90 milliárd forintot biztosan ki kellene fizetnie a magyar államnak, ennél olcsóbban nem valószínű, hogy be tudna szállni.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Antenna Hungária Petr Kellner Telenor Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Stubnya Bence
2025. március 26. 16:21 Pénz, Vállalat

Máltai bankot venne az OTP a helyi sajtó értesülése szerint

Az értesülést az OTP nem kommentálja, de ha tényleg megvenné a HSBC helyi leányát, ez lehetne az első Kelet- és Közép-Európán kívüli leányvállalata.

Stubnya Bence
2025. március 26. 13:11 Adat, Vállalat

Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac

A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 28. 11:29 Adat, Közélet

Megint kényszerhitelezik a nyugdíjasok a magyar államot, de nem ez a legrosszabb hír

Elismerte a kormány a korábbi inflációs terv tarthatatlanságát, de a növekedésre és a hiányra vonatkozó előrejelzések is egyre rosszabbul néznek ki.

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.