Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. február 25. 15:33 Vállalat

Mostantól egy tanácsadó testület felügyeli a Vajna-örökséget

Fontos változások történtek a januárban elhunyt Andy Vajna magyarországi céges érdekeltségeit összefogó vagyonkezelőnél. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az AV Investments Kft. alapító okiratát módosították, hiszen a korábbi filmügyi kormánybiztos – ahogy a legtöbb vállalatában – ebben is aláírási joggal rendelkezett, halála után pedig ezt meg kellett változtatni.

Az azonban már érdekes, hogy nem kizárólag az ügyvezető személye változott, hanem a társaság felépítése és döntéshozatali mechanizmusa is. A több mint 40 milliárd forintra értékelt vállalatnál ugyanis létrehoztak egy tanácsadó testületet, amelynek a jövőben teljes rálátása lehet arra, mi történik a cégbirodalomban.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmátVajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.

 

A cég ügyvezetésében egyébként komoly változás nem történt. Andy Vajnát törölték, a másik két cégvezető, Kovács Andrea és Samuel Russell Falconello viszont a helyén maradt. Kovács a filmmogul bizalmasa volt, több magyarországi érdekeltségében is fontos pozíciót tölt, illetve töltött be, míg Falconello Vajna korábbi amerikai cégtársa.

A döntéseket az új alapító okirat szerint a jövőben is ők hozzák, mostantól azonban minden információt meg kell osztaniuk a frissen életre hívott tanácsadó testülettel is. A dokumentum egészen pontosan úgy fogalmaz, hogy az ügyvezetők

„kötelesek minden olyan ügyre vonatkozó információt átadni, amely a cégcsoport működésére vagy pénzügyi helyzetére lényeges gazdasági hatással jár vagy járhat”.

Ezt követően pedig a testület a dolgokat az „előkészítési szakaszától végig, az adott üggyel kapcsolatos bármely kötelező érvényű dokumentum aláírására is kiterjedően folyamatosan figyelemmel kíséri”.

A tanácsadók tehát komoly szerepet kapnak a jövőben a cég működésében. Mindezt úgy, hogy felelősségük nincs, hiszen hivatalosan továbbra is a cégvezetők döntenek, így számon kérni is csak őket lehet.

Az nem szerepel az alapító okiratban, hogy a testületben kik kaptak helyet, mindössze annyit lehet tudni, hogy a tagoknak jogi, adózási és pénzügyi szakértelemmel kell rendelkezniük, és az alapító nevezheti ki őket. Utóbbi minden bizonnyal Falconellót takarja, ő képviseli ugyanis az AV Investments Kft.-t alapító, Las Vegas-i székhelyű Cinergi Pictures Inc.-t.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Andy Vajna AV Investments Cinergi Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Stubnya Bence
2025. március 26. 16:21 Pénz, Vállalat

Máltai bankot venne az OTP a helyi sajtó értesülése szerint

Az értesülést az OTP nem kommentálja, de ha tényleg megvenné a HSBC helyi leányát, ez lehetne az első Kelet- és Közép-Európán kívüli leányvállalata.

Stubnya Bence
2025. március 26. 13:11 Adat, Vállalat

Új Samsung-üzem épül Gödön, felpörgött az év elején az európai villanyautó-piac

A villanyautók forgalma csaknem 30 százalékkal nőtt az EU-ban, a hibridek népszerűsége továbbra is kitart, ami segíthet a szenvedő magyar gyáraknak.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.