Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. november 14. 18:40 Vállalat

A legértékesebb magyar magáncég 115 milliárd forintot ér

Idén legalább 6,7 milliárd forintot érő céggel kellett rendelkeznie annak, aki fel akart kerülni a Concorde MB Partners által most már harmadszor elkészített 100-as listára. Ez a rangsor azért érdekes, mert nem a hagyományos módon, vagyis az éves bevétel alapján állítják össze, hanem a becsült értéket veszik figyelembe. Tehát azt, hogy ideális esetben mennyiért lehetne ma eladni az adott céget.

A legértékesebb magyar vállalkozást ma a szakértői becslések szerint 115 milliárd forintért lehetne eladni, de hogy konkrétan melyik cégről van szó, azt nem tudni, hiszen a cégértékelés nem annyira egzakt dolog, mint egy árbevétel vagy profit adat, ezért a lista szándékosan csak értéktartományokkal dolgozik. Az viszont biztos, hogy a 25 milliárd forintos cégértéket összesen (csak) 21 cég lépte át, amint az az alábbi ábráról kiderül.

Forrás: http://cmbp.hu/privat-top-100-a-2018-as-lista/

A top100 társaság összesített értéke egyébként 1918 milliárd forint a 2017-es adatokból kiindulva, ami például csaknem 500 milliárddal több, mint az Orbán-kormány összes eddigi sportköltése 2011 óta.

A lista készítői a kiadványukban részletesen bemutatják az alkalmazott módszertant, a legfontosabb elemek között van például, hogy nem értékelnek állami, önkormányzati és magántőkealap tulajdonában lévő társaságokat, de szakmai okokból pénzügyi szolgáltatókat és ingatlanfejlesztőket sem. Nem szerepelnek a listán a tőzsdén lévő, és oda készülő társaságok sem, ezért nem található a nevek között például néhány Mészáros Lőrinchez köthető társaság sem.

A cégek esetleges politikai beágyazottságát azzal próbálták érvényesíteni az értékeléskor, hogy az ilyenkor szokásos pénzügyi adatokra vetített szorzószámokat a kockázatoknak megfelelően módosították, illetve szándékosan két egymás utáni év (2016 és 2017) adataiból indultak ki, hogy az üstökösszerűen berobbanó cégeket kiszűrjék.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cég cégérték Concorde MB Partners lista top100 vagyon Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Bucsky Péter
2025. július 10. 06:00 Közélet, Vállalat

Külföldi hitelek miatt akadt el az állam és Tiborcz István nagy vasúti üzlete

A jelek szerint túl nagy lendülettel adták el Lázárék a GYSEV Cargót Tiborcznak, miután kicsavarták az irányítást az osztrák tulajdonostárs kezéből.

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Fontos

Stubnya Bence
2025. július 11. 09:06 Közélet

270 milliárdot osztogat el idén a kormány, és ez még csak a bemelegítés

Egyre gyűlnek a választás előtti hangulatjavítás céljából bedobott tételek, jövőre az ezer milliárdot is bőven meghaladja majd a számla.

Vámosi Ágoston
2025. július 10. 10:38 Világ

Hiába a Trump-barátság, 35 százalékos amerikai vámot kap a nyakába Szerbia

Ezt írta levelében Donald Trump, pedig a fia háromszor is járt Szerbiában az elmúlt évben, Belgrádban pedig a tervek szerint Trump-torony épül.

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.