Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. október 23. 10:35 Vállalat, Világ

A vanília már többe kerül, mint az ezüst

Madagaszkáron, ahol a világpiacon kapható vanília 80 százaléka terem, a gazdák jelentős része fogta a puskáját, és hónapokig felköltözött az ültetvényeire. A vanília olyan drága lett, és a helyi rendőrség annyira nem képes védelmet nyújtani a rablók ellen, hogy az értékes növény megvédésére másképp nem látszott esély.

A vanília világpiaci ára tavaly kilogrammonként 500-600 euró közé emelkedett, aminek elsősorban az az oka, hogy a fejlett világban nagyon nő a kereslet a kedvelt fűszernövény iránt, ám ezt az igényt nem tudja követni a termelés.

Pillanatnyilag egy kg vanília többe kerül, mint egy kg ezüst, és az összehasonlítás azért is érdekes, mert a modern ezüstpiaccal szemben a vanília ára alapvetően olyan módon dől el, ami felér egy időutazással.

A madagaszkári farmerek idén is július végén, augusztus elején vitték be a helyi piacokra a zölden leszedett vaníliatermésüket, és ezt még ma is többnyire úgy kell elképzelni, hogy az asszonyok és a férfiak akár napokig is gyalogolnak a legközelebbi faluig, fejükre és vállukra tett teli kosarakkal.

A helyi piacon a termelők megbeszélik, hogy mennyit szeretnénk kérni a nyers vaníliáért, majd fognak egy krétát, és felírják az összeget egy táblára. Idén a Cooksvanilla.com helyi tudósítása szerint 60-65 dollárt akartak kérni, amely azt jelentette volna, hogy a világpiacon nagy tételben a feldolgozott vanília ára már 520-600 dollár körül lett volna.

A felvásárlók azonban fogtak egy vizes szivacsot, letörölték a tábláról a 60 dollárt, és felírták azt az összeget, amelyet hajlandóak idén megadni: ez úgy 30 dollár körül mozgott. A kötélhúzás néha hetekig ment, amíg kisebb tételeknél sikerült megegyezni valahol 40-50 dollár között.

Az idei termés feldolgozott állapotban várhatóan a jövő héten éri el a nemzetközi piacokat, és a német Stern szerint 460 dolláros kilogrammonkénti árfekvés várható. Ez azt jelenti, hogy csillapodik az elmúlt évek drágulása, amely 2017-re már tarthatatlan méreteket öltött.

A madagszkári farmerek egyébként idén azt a trükköt próbálták bevetni, hogy tovább érlelték a termést, mint tavaly. Mivel tavaly az óriási kereslet miatt már az alig beérett vaníliát is sikerült elég magas áron eladniuk, idén azt tervezték, hogy a további áremelést azzal harcolják ki, hogy azt mondják: az idei érettebb, magasabb minőségű hozam. Ami egyébként igaz is, csakhogy a felvásárlók nem vették be, hogy alacsony szintről ugrott nagyott a termés.

Őket ugyanis az nyomja, hogy a fejlett világ kezdi megtalálni a válaszát a madagaszkári kitettségre. Egyrészt egyre jobban felfut a vaníliaíz mesterséges előállítása, ami az alacsonyabb árkategóriájú élelmiszerekben és kozmetikumokban át tudja venni a természetes vanília szerepét. Másrészt éledeznek az indonéziai és pápua új-guíneai termesztők is, akik próbálják növelni a termésterületüket, és ezzel a világpiaci szerepüket. Igaz, a feldolgozás módjában még nem érik el a madagaszkári minőséget, de az utóbbi években már sokat fejlődtek.

A kínálati oldal szűkössége így a jövőben enyhülhet, ami rossz hír a madagaszkári termelőknek. Nekik végső soron a minőség felé kellene elmozdulniuk, hiszen a magasabb minőséget ígérő élelmiszerekben továbbra is igazi vaníliát kell majd használni, amely egyre inkább luxusalapanyaggá válhat a jövőben.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ ezüst Madagaszkár termelés vanília Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Mészáros R. Tamás
2023. december 4. 04:34 Vállalat, Világ

Korea is kipróbálta Matolcsy csodafegyverét, de több kárt hozott, mint hasznot

Dél-Korea 2017 után jelentősen növelte a kkv-k állami hitelezését, de az olcsó hitelek hatására romlott a vállalkozások teljesítménye.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 6. 08:48 Támogatói tartalom

A sokkon túlestünk, de a balegyenesekhez is hozzászoktunk – így változtak egy év alatt a munkavállalói preferenciák

Az elmúlt évek egymást követő válságai a munkavállalói preferenciákra is hatással voltak, ahogy az idei reálbércsökkenés is. Reguly Mártával, a PwC Magyarország HR tanácsadási csoportjának vezetőjével ezekről a változásokról beszélgettünk.

Karsai Gábor
2023. december 5. 16:24 Közélet, Pénz

Korai még az infláció feletti győzelmet ünnepelni

Nem érdemes előre inni a medve bőrére, ugyanis nem mindegy, mitől csökken az infláció - egy korai lazítás csak elhúzódó problémákat generál.

Pálos Máté
2023. december 5. 12:42 Közélet

Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten

A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi különbségeket.