Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 25. 11:06 Vállalat

A Negro cukorka a magyarok kedvence, pont ezért kell elvinni Magyarországról

Ma még két műszakban gyártják a Negro és a Halls cukorkákat a Győri Keksz Kft.-nél, de az üzem (és a márkák) tulajdonosa, a Mondelez úgy döntött, hogy jövő június végéig fokozatosan csökkenti a termelést és végül bezárja az üzemet. A magyar találmánynak számító Negro nem szűnik meg, de a gyártását Törökországba helyezik át.

A Negro magyarországi gyártásának sorsa egy másik, két és fél évvel ezelőtti beruházási döntésnél vált kérdésessé. Akkor választotta a Mondelez a Halls cukorkák új gyárának helyszínéül a lengyelországi Skarmibierz városát. Kertész Péter, a cég kommunikációs tanácsadója azt mondta nekünk, hogy a Wroclaw melletti lengyel település elsősorban logisztikai megfontolások miatt nyert (például Győrrel szemben), mert egyrészt Lengyelország sokkal nagyobb cukorka-felvevőpiac, másrészt a nagy európai fogyasztók is könnyebben elérhetőek onnan.

Bár a Mondelez nem közöl konkrét gyártási adatokat, a Negro nagyságrendekkel kisebb forgalmú termék, mint a Halls, és ez baj a Győri Keksz szempontjából. A Halls nélkül maradt Negrónak ugyanis nem éri meg egy külön üzemet fenntartani. Egy olyan nagy szereplőnél, mint a Mondelez, egy ilyen réspiaci terméket csak egy nagyobb üzemhez csatolva éri meg gyártani.

A réspiac ebben az esetben Magyarország, és elenyésző mértékben a környező országok magyarlakta területei, a Negrót ugyanis csak itt fogyasztják.

Erre a termékre lehet igazán mondani, hogy hungarikum, csak ez ebben az esetben nem üzleti előny, hanem hátrány.

A Mondelez mindenesetre megfutotta az ilyenkor szokásos tiszteletköröket, és több mint 10 potenciális vevőnek ajánlotta eladásra a győri gyárat. Csodák azonban nincsenek, ha a Mondeleznek nem éri meg a vélhetően csekély hasznot hozó önálló gyártás, akkor másnak se nagyon. Nem tudni, hogy meddig jutottak az egyeztetések a vevőjelöltekkel, de nem meglepő módon sikertelen lett a kísérlet.

Ezek után döntött úgy a Mondelez, hogy egy másik nagy gyártóüzemébe, Törökországba viszi a Negrót. A magyar gyár folyamatosan áll le, október végén elköltöztetik Győrből a Halls előállítását, majd jövő június végére a Negróét is.

A cukorkagyártás nem munkaerő-intenzív folyamat, ez egyértelműen arra utal, hogy nem a munkaerő költségével vert meg minket Lengyelország és Törökország sem. Győrben összesen 35 munkavállalónak kell majd felmondani, és Kertész Péter azt mondja, fel fogják nekik ajánlani, hogy Székesfehérváron, a csoporthoz tartozó csokoládé- és kekszgyárban álljanak munkába. A kekszgyártást szintén Győrből költöztették oda korábban, vagyis a Mondelez kivonulása Győrből nem új folyamat, már évek óta tart.

Ismerve azonban a magyar munkaerő mobilitási hajlandóságát, illetve annak elég nagy hiányát, nem valószínű, hogy a győri dolgozók átköltöznének Fejér megyébe. Annál is inkább, mert Győrben a cukorgyárihoz hasonló állást manapság elég könnyű találni, a város környéki üzemek szinte kivétel nélkül munkaerőhiánnyal küszködnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat cukorka gyár Győr Győri Keksz Kft. Negro Törökország Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Debreczeni Anna
2023. szeptember 28. 13:22 Támogatói tartalom, Vállalat

Az Excel-mentes pénzügy még a jövő zenéje, de már elindultunk felé

Automatizációra, a kollégák képzésére és riportingra terveznek a legtöbbet költeni a CFO-k a következő években

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 28. 12:02 Vállalat, Világ

Rendőri felügyelet alá került az egykor második leggazdagabb kínai üzletember, szintet léphet a kínai ingatlanpiac válsága

Rendőri fellügyelet alatt van az Evergrande alapító-vezére, a Country Garden gigantikus veszteséget fog elszenvedni, a hitelezők futhatnak a pénzük után.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 28. 04:34 Vállalat

Logisztikai nyűgből kovácsolt sikeres, profitot termelő vállalkozást a magyar Booklog

A könyvkiadás és -kereskedelem sokszor rögtönzött raktározási megoldásain igyekezett javítani Banyó Péter és Banyó Tamás, aminek egy logisztikai cég alapítása lett a vége.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.