Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. augusztus 13. 06:55 Vállalat

Legújabb cégszerzésébe talán még Mészáros Lőrinc is beleszédült

Mészáros Lőrinc általában megkapja, amit akar, annál nagyobb feltűnést kelt, ha valami látszólag nem sikerül neki. Ez volt a helyzet egy patinás Jász-Nagykun-Szolnok megyei mezőgazdasági vállalat, a Kunhalom Agrária Kft. esetében, amelyet 2017 elején megszerzett, aztán pár hónap után megvált tőle. Nemrég viszont újra megvette.

Az Index 2017 júliusában foglalkozott a történettel, bemutatva a társaság fénykorát is, amikor 600 tehén évi 5 millió liter tejet adott, és 4000 hektáron folyt a gazdálkodás. A vállalkozás politikai szempontból is érdekessé vált, amikor 2015 elején részben Ökrös Imre kezébe került, aki több cikk szerint is Orbán Viktor sógora (Lévai Gizellának, Lévai Anikó testvérének az élettársa).

A céget részben tőle vette meg Mészáros Lőrinc, aki 2017 májusában továbbadta egy egyfős budapesti cégnek, a Bétéel Média Kft.-nek, amelynek tevékenysége – kommunikáció és PR – elég messze esett az agráriumtól. Ahogy az Index megírta, ez aggodalmat keltett a kisebb beszállítók és a hitelezők körében, akik attól tartottak, hogy az új tulajdonos bedönti a céget, ők pedig hoppon maradnak.

A bedőlés meg is történt, november 22-én a bíróság elrendelte a Kunhalom Agrária felszámolását. A végzésből az is kiderült, hogy az erre irányuló kérelmet április 13-án, tehát még akkor adták be, amikor Mészáros Lőrinc volt a tulajdonos.

 

A 24.hu a felszámolás kezdetén írt cikkében kiemelte: a vállalkozás nagy értéke az a több mint 1500 hektár föld, amelyet a 90-es évek elején abban a rövid periódusban vásárolt meg, amikor cégeknek is lehetőségük volt erre. Jogi személyek azóta sem szerezhetnek földtulajdont, csak magánszemélyek, legfeljebb 300 hektárt.

Öt éve a Népszabadság írt arról, hogy Lévai Gizella családtagjai szerették volna megszerezni a Kunhalom Agrária földjeit, de végül csak a cégen keresztül tudták ezt megtenni. A felszámolás elindulásakor pedig az volt a gyanú, hogy a hitelekkel, szállítói követelésekkel súlyosan megterhelt céget hagyják kimúlni, az értékeket pedig kimazsolázzák belőle.

Ehhez a forgatókönyvhöz képest váratlanul alakultak idén a dolgok. Június 10-én ugyanis Mészáros Lőrinc ismét megszerezte az ekkor még mindig felszámolás alatt lévő társaságot, ezúttal egy másik családi érdekeltségén, a Talentis Agro Zrt.-n keresztül. Ezt követően pedig a jelek szerint rövid úton megegyezett a hitelezőkkel, mert július 27-én lezárult a Kunhalom Agrária felszámolása, mégpedig úgy – ami ritka kivételnek számít –, hogy a társaság tovább működik.

Eltűntek a tehenek

Megkerestük az érintetteket, hogy segítsenek a történtek megértésében, de sem a Bétéel Kft. ügyvezető-tulajdonosának, sem a Talentis Agro Kft.-nek küldött e-mailre nem érkezett válasz a megadott határidőig. A felszámoló pedig lényegében annyit közölt, hogy a felszámolási eljárás jogerősen lezárult, egyezségre tekintettel.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a hitelezők követelésük mekkora részéhez jutottak hozzá. A legnagyobb közülük alighanem az OTP, mert a hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint egy 650 milliós és egy 80 milliós biztosított követelése van a Kunhalom Agráriával szemben.

Az OTP nem válaszolt G7 kérdésére, hogy milyen arányban jutott hozzá követeléseihez a hitelezői egyezség során. Pedig a felszámolás kezdetén elkészített mérleg szerint

a hitelbiztosítékok egy része már nincs meg a cégnél. Ilyen például a teljes szarvasmarha-állomány.

A 2015-ös beszámoló kiegészítő mellékletében még ezt olvashattuk: az állattenyésztés, ezen belül a tejtermelés a gazdaság fő profilja. „A 2008-as gazdasági év végére a szarvasmarha-telep is teljes férőhely-kihasználtsággal dolgozik, modern technikával felszerelve.” Ennek megfelelően 2015 végén még több mint 133 millió forint értékben tartották számon a tenyészállatokat a társaság könyveiben.

A 2016-os beszámoló elhallgatta ezt a kérdést, a felszámolás kezdetén közzétettből viszont kiderült, hogy ennek az évnek a végén már egyáltalán nem voltak tenyészállatai a cégnek. Azaz még Mészáros Lőrinc első színre lépése előtt megvált a cég az állataitól, abban az időben, amikor egyebek mellett Ökrös Imre tulajdonolta a vállalkozást.

Ez valószínűleg két másik OTP-zálogfedezetet is eltüntetett: a Milktrader Kft.-vel és a Sole-Mizo Zrt.-vel kötött szerződésekből befolyó bevételt. Ebben ugyan mezőgazdasági termék adásvételéről van szó, de a cégek profilját ismerve minden bizonnyal tejről van szó, amit ugyebár tehén nélkül nem lehet előállítani. Így az OTP zálogfedezetei közül alighanem már csak egy Challenger erőgép lehet meg.

Az 1500 hektár föld viszont még valószínűleg megvan,

mert a könyvekben 2,67 milliárd forintos forgalmi értéken tartják nyilván az ingatlanokat. Ebbe belefér az 1500 hektár az átlagos megyei földárakkal, és párszáz millió az épületekre, telephelyre is marad. Annak sincs nyoma, hogy a felszámolás során a földet meghirdették volna eladásra. Ez a jelek szerint csak 98 darab borjúketreccel történt meg, amelyekért 6 millió forintért lehetett volna hozzájutni, de nem kellett senkinek. (Amúgy ezeken is OTP-jelzálog van.)

Többet hivatalosan akkor tudhatunk majd, amikor nyilvánosságra kerül a Kunhalom Agrária következő beszámolója. Ez ahhoz is támpontul szolgálhat majd, hogy miért alakult ilyen kacifántosan a cég sorsa. Az egyik lehetőség nyilván az, hogy Mészáros Lőrinc egyszerűen meggondolta magát, de ekkora kitérőket azért még ő sem szokott tenni a cégvásárlásai során.

Milliárdos kezességek

Egy felszámolás alkalmat adhat arra, hogy egy cég megszabaduljon a tartozásai egy részétől (ha ebbe a hitelezők is belemennek, cserébe azért, hogy valamennyit azért megkapnak). Ebben az esetben azonban a kötelezettségek 1,86 milliárdos összegénél sokkal jelentősebb tétel, hogy a cég összességében közel 3,8 milliárd forint értékben vállalt készfizető kezességet. Ebből 542,5 millió ugyan a Mészáros-féle Dráva Kalászhoz kapcsolódik, de a maradék is jelentős összeg. Hét vállalatról és egy magánszemélyről van szó, és ebben a halmazban mindenki mindenkivel kapcsolatban van közös cégtulajdonlás, ugyanarra a címre bejegyzett vállalkozások és valószínűsíthető rokoni kapcsolatok révén. Ökrös Imre ebben a csoportosulásban is felbukkan.

Az egyik cég, amelynek készfizető kezességet vállalt (229 millió forint erejéig) a Kunhalom Agrária, a Cider Alma Kft., az emlékezetes, állami hátterű, félresikerült almabiznisz főszereplője, amely szintén kapcsolódik Lévai Gizella családjához. A cég amúgy egy ideje már felszámolás alatt van.

Amúgy is kórság tizedeli azokat a cégeket, amelyeknek készfizető kezességet vállalt a Kunhalom Agrária. A Páhok-Szolg (10 milliós kezesség) ellen öt nappal a Kunhalom Agrária után indult felszámolás, a Cider Alma ellen – egy téves januári közzétételt követően – májusban. A TISA Trade Kft.-nél (976 milliós kezesség) csődeljárás indult idén június 19-én.

Mindennek azért van jelentősége, mert a felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben valamennyi követelés lejárttá válik, ezért a jogosult azonnal a kezeshez fordulhat, felszámolása esetén hitelezőként jelentkezhet be a folyamatba. Egyéb esetekben (csődeljárásnál is) akkor fordulnak élesbe a dolgok a kezes szempontjából, ha az eredeti adós nem fizet. Így az is kérdés, ebben a körben mennyit kellett esetleg áldozni arra, hogy visszatérhessen a Kunhalom Agrária a rendben működő cégek sorába.

A G7 által megkérdezett felszámolási szakember nem zárta ki, hogy a felszámolás során, ha nem elég rámenős az eredeti adós cég hitelezője, akkor a készfizető kezes megszabadulhat kötelezettségétől.

Van olyan jogértelmezés, hogy amíg az eredeti adós rendben fizet, függő követelésként sem lehet bejelentkezni a kezes cég felszámolásába. Ebben az esetben viszont az egyezség révén megszabadulhat a kezességtől a Kunhalom Agrária. Ezt elkerülheti a hitelező, ha erőlteti a kezesség nyilvántartásba vételét, akár bírósági úton is, vagy arra kötelezi adósát, hogy másik kezest hozzon helyette.

Az valószínűtlennek tűnik, hogy az Orbán-rokonság követeléseitől szeretett volna megszabadulni Mészáros Lőrinc, az ő alkalmi üzlettársaik esetében viszont ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat föld Kunhalom Agrária Lévai Gizella Mészáros Lőrinc Ökrös Imre tehenek Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Hajdu Miklós
2024. július 10. 13:31 Közélet, Vállalat

Hiába az állami tulajdon, a budapesti reptér zsúfoltságát még nagyon sokáig nem enyhíti új terminál

A nemrég kivásárolt üzemeltető korábbra tervezte a hármas terminál megvalósítását, de a friss bejelentés szerint erre legalább 2032-ig várni kell.

Stubnya Bence
2024. július 10. 05:02 Közélet, Vállalat

Komoly probléma vagy autóipari kamu, hogy nincs elég elektromos töltő?

A szigorúbb klímavédelmet követelők azzal vádolják az autóipart, hogy ürügyként használja az infrastruktúra hiányát, hogy késleltesse az elektromos átállást. De mit mutatnak a számok?

Torontáli Zoltán
2024. július 9. 16:54 Közélet, Vállalat

A kormány mint biztosítási ügynök: vásárlás után eladás Tiborcznak és az osztrákoknak

A tavalyi eladással messzebbre került a többségi magyar tulajdon a biztosítási szektorban, de most legalább Tiborcz István cégbirodalmát sikerül gyarapítani.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. július 16. 12:47 Adat, Élet

Sokkal jobban drágulnak most az albérletek, mint az eladó lakások

Nagyon mennek fel az albérleti díjak, pedig még ki sem hirdették a felvételi ponthatárokat.

Mészáros R. Tamás
2024. július 16. 05:03 Közélet, Világ

A korrupciónál is nagyobb probléma van az uniós pénzekkel

Az uniós költségvetés harmadát felemésztő kohéziós politika hatása nem csak a források elosztásáról döntő tagállami kormányok inkompetenciája vagy korruptsága miatt marad mérsékelt.

Jandó Zoltán
2024. július 15. 15:12 Adat

Másfél éve nem láttunk ilyet az építőiparban

Hajszál híján 3100 milliárd forint volt a hazai építőipar szerződésállománya május végén, és ezúttal nemcsak értékben, hanem mennyiségben is növekedést mutattak az adatok.