Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. január 26. 12:30 Vállalat, Világ

Földrengéseket okoz, ezért betiltják a kitermelést Európa egyik legnagyobb gázmezőjén

A groningeni gázmező annak 1959-es felfedezése idején a világ legnagyobb gázmezőjének számított, de Európában ma is a legnagyobb földgáz-lelőhelyek között van. Van azonban egy probléma vele: a kitermelés miatt az 1990-es évek óta egyre több földrengés rázza meg a területet, ami a helyieknek rengeteg kárt okoz. Emiatt a holland kormány 2015 óta korlátozza is a kitermelést, ám a legutóbbi, január eleji földmozgás után eldöntötték, hogy 2022-től teljesen betiltják a tevékenységet.

A Guardian cikke szerint a legnagyobb holland vállalatok közül 200 cég is közvetlenül érintett a szigorításban, miszerint négy éven belül fel kell hagyniuk a gázkitermeléssel a groningeni mezőn, amit egyébként a Royal Dutch Shell és az ExxonMobil vegyesvállalatként működtet.

Tüntetés a gázkitermelés ellen Groningenben 2014 januárjában. Fotó: AFP/Europress

A kitermelés már az 1960-as évek óta folyik, ám a földrengések csak a kilencvenes évek elejétől kezdve váltak gyakorivá. Groningenben korábban egyáltalán nem számoltak a rengésekkel a házak tervezésénél, így rengeteg épület – beleértve otthonokat, üzleteket és középkori templomokat is – megrongálódott. Összesen 3500 károsult fogott össze és nyújtott be keresetet a vegyesvállalat ellen, amiben azt állítják, hogy a földrengések miatt körülbelül 100 ezer groningeni épület rongálódott meg, együttes káruk pedig az egymilliárd eurót is elérheti. A bíróság áprilisban vizsgálatot rendelt el az ügyészségtől, hogy állapítsák meg, a Royal Dutch Shell-Exxon páros mulasztott-e, amikor 1993 után, amikor a gázkitermelés és a földrengések közötti összefüggést felfedezték, nem mérte fel a kitermeléssel kapcsolatos kockázatokat.

Legutóbb január 8-án rázta meg egy 3,4-es erősségű földmozgás a területet, ami a második legnagyobb jegyzett rengés a gázmezőn és egyben az elmúlt öt évben a legerősebb. Eric Wiebes gazdasági miniszter ezt követően értesítette a vállalatokat, hogy elkerülhetetlen, hogy beszüntessék a kitermelést Groningenben, és hogy 2022-ig alternatív energiaforrásokra kell áttérniük.

Az ICIS energetikai elemző cég szakértője szerint a kínálat csökkenése akár növelheti is az európai gázárakat, de ez persze attól is függ, pontosan miben egyezik meg a holland kormány az energiacégekkel.

A jelenség egyébként nem egyedi, Texas államban is egyre gyakoribbak a földrengések az olaj- és gázkitermelés miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ energia földgáz földrengés gázkitermelés Hollandia Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Vámosi Ágoston
2025. március 20. 12:56 Vállalat

Akár bírságot is kaphat a BYD a magyar gyára miatt az Európai Bizottságtól

A BYD számára nem lesz magyar munkaerő, magyar energia, de a hazai beszállítók sem állnak készen.

Torontáli Zoltán
2025. március 19. 17:06 Vállalat, Világ

Megbukott Ausztriában az a modell, hogy az ételfutárok alkalmazottként dolgozzanak

A Lieferando elbocsátja az összes alkalmazottját, a futárok csak szerződéses vállalkozóként dolgozhatnak tovább.

Stubnya Bence
2025. március 19. 05:50 Vállalat

Kitörési lehetőséget is látnak a magyar beszállítók az autóipar válságában

A szűkülő piacon nehéz alkalmazkodni az elektromos átálláshoz, de nem lehetetlen, ilyen most a magyar járműipar alulnézetből.

Fontos

Váczi István
2025. március 21. 12:47 Közélet, Pénz

Még kényelmetlenenebb helyzetbe került az alapítványi botrány nyomán Varga Mihály

Korábban jó ötletnek tűnhetett a jegybanki alapítvány vagyonának beolvasztása az MNB-be, de a botrány és vagyonvesztés után már nagyon más a helyzet.

Lukács András
2025. március 20. 16:12 Élet

Ne támogassuk tovább a gazdagokat!

Közvetlenül és közvetve is sok pénzzel támogatja a földgáz, a benzin és a gázolaj felhasználását az állam, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Karsai Gábor
2025. március 20. 05:50 Közélet

Az ellenzéki győzelem esélye esztelen állami költekezéshez vezet

A kormány természetének megfelelően saját politikai hatalmának biztosítására törekszik, a társadalmi jólét tartós emelésére csak a látszat szintjén.