Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2017. október 2. 22:09 Vállalat

A kormánylap már temeti a magyar Tescót, a cég cáfol

A Magyar Idők névtelen londoni forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy a Tesco fontolgatja, hogy kivonul Magyarországról, sőt a négy kelet-közép-európai leányvállalatot összefogó Tesco Europától is megválhat jövőre. A cég rögtön cáfolta a hírt, ami épp akkor érkezett, amikor a bértárgyalások folytatódnak a Tesco vezetősége és a szakszervezetek között.

A kormányközeli lap állítólag egy londoni menedzsmenttagtól kapta az információt, aki arról beszélt, hogy az anyacég egyáltalán nem tervezi tovább emelni sem a béreket, sem a létszámot a régióban, és erre pénzügyi keret sincs az idei üzleti évben.

A lap beszámolója alapján, ha “az elégedetlen munkavállalók tovább feszítik a húrt”, akkor a Tesco kivonulhat az érintett piacokról, akár úgy, hogy a magyar, cseh, lengyel és szlovák leánycégeket egyesítő Tesco Europát megbontják, vagy ha sikerül, csomagban értékesítik 2018. március után.

Az informátor szerint a londoni vezetés a Brexit miatt egyáltalán nem tervez tartós beruházásokat a kelet-közép-európai régióban, inkább a költségek lefaragásával vennék ki a részüket az egyébként jelentős fogyasztásból. A magyar minimálbér-emelést elkerülhetetlen rossznak tartották a központban, ami állítólag a tervezettnél jobban megterhelte a pénzügyi eredményt. A cikk szerint tehát a Tesco hamarabb dönthet a kivonulás mellett, és úgy tudják, már zajlottak tárgyalások több lehetséges kereskedelmi befektetővel.

Közben a magyarországi leányvállalat röviden és tömören cáfolta a lap értesülését:

A Tesco továbbra is elkötelezett a hosszú távú és fenntartható magyarországi és közép-európai működés mellett.

A hír egyébként éppen akkor érkezett, amikor a Tesco és a kereskedelmi alkalmazottakat képviselő szakszervezetek újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Az valószínűnek tűnik, hogy a cég ajánlata alapján szeptember 1-jétől visszamenőleg bruttó 179 ezer forintra emelik a legkisebb keresetű munkavállalók bérét, azonban a létszámbővítést illetően még nincs megegyezés.

A tárgyalás eredményét befolyásolhatja a Tesco nemrég indított országos munkavállalói létszámfelmérése, amelynek célja, hogy boltméretre és bolttípusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatáshoz szükséges minimális dolgozói létszámot – írja a Magyar Idők.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bértárgyalás kiskereskedelem kivonulás multi Tesco Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Jandó Zoltán
2025. július 7. 06:03 Adat, Vállalat

Nem volt elég 63 milliárd forint egy évre a labdarúgó NB I-nek

A csapatok bevételei között elkezdtek markánsabban megjelenni piacinak tűnő elemek is, de ha jobban a számok mögé nézünk, kiderül, hogy nincs érdemi előrelépés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.