Több mint egymilliárd forinttal csökkentette a kikiáltási árát az MNV annak a tihanyi ingatlannak, amelyet két hete sikertelenül próbált meg eladni.
A korábbi árveréseket rengeteg kritika érte, ugyanakkor az utóbbi években csökkent mind a nagyon nagy, mind a törpebirtokok száma és az általuk használt terület.
A Győri ETO több védjegyét is árverésre bocsátották a napokban, köztük magát a Győri ETO szóösszetételt, illetve a Fehér Miklósról elnevezett díjat és kupát is.
Az utolsó bő háromnegyed órában egymásnak esett két licitáló, és átlagosan három másodpercenként srófolták feljebb és feljebb az árat.
A 176 milliós vételár úgy sem tűnik magasnak, hogy a kastélyt erősen fel kell újítani, az épület ugyanis elég jól hasznosítható turisztikai célokra.
Az árverések hatékonnyá tételéért díjazták Robert Wilsont és Paul Milgromot az idei közgazdaságtani Nobel-emlékéremmel.
A 2015-ben eladott 100 legdrágább műalkotásból 99-et férfiak készítettek, de a helyzet így is sokat javult az utóbbi pár évtizedben.
Tavaly több mint 6 ezer termék és 200 ingatlan talált gazdára az adóhatóság által végrehajtások, valamint vám- és bűnügyi eljárások során lefoglalt ingóságok és ingatlanok közül a NAV elektronikus árverési felületén.
A Salvator Mundi című festmény lett a világ legdrágábban elárverezett műalkotása, két és félszer többet adtak érte, mint az eddigi csúcstartó Picasso műért.