Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. június 4. 10:21 Közélet, Vállalat

Újra kell építeni az atlétikai stadion elbontott felét a tegnap bejelentett verseny miatt?

Erős lesz 2026 a hazai sportéletben. Miután néhány hete kiderült, hogy két év múlva a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, hétfőn bejelentették: az év legfontosabb atlétikai világeseményének is Budapest adhat otthont. Kérdés, hogy mit kell csinálni ehhez a stadionnal.

Mi történt? A magyar fővárosban rendezik meg 2026 szeptemberében az első atlétikai világdöntőt – jelentette be Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke hétfőn Budapesten. Abban az évben ez lesz a szezon csúcseseménye, amelyen 70 ország 400 versenyzője vehet részt.

  • A világdöntőt most álmodta meg a sportág vezetése. Az elképzelés az, hogy minden olyan évben megtartják versenyt, amikor nincs világbajnokság. A világdöntőt elég magas díjazással tennék vonzóvá: az aranyérmesek 150 ezer dollárt kapnak, összesen pedig 10 millió dollárt osztanak ki.
  • Két héten belül a második fontos hazai rendezésű sporteseményt jelentik be 2026-ra. Az év májusában Budapesten rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét is. Most először lesz BL-döntő Magyarországon.

Felülnézet: a kormányzat 2010 óta kiemelt területként kezeli a sportot. Orbán Viktor már 2010 elején úgy fogalmazott, hogy „a sportot stratégiai ágazatnak kell nyilvánítani”, és bár ez tökéletesen nem valósult meg, a nemzetközi sportesemények rendezésére nagyon ráfeküdt a kabinet.

  • Míg a 2010-es évek elején évente jellemzően 15-30 ilyen rendezvény volt Magyarországon, jelenleg 120 és 150 között van ez a szám. Ráadásul nem csak mennyiségben volt előrelépés: ahogy telt az idő, egyre jelentősebb versenyeket sikerült idehozni. 2010 és 2017 között például csak két komolyabb világbajnokság volt hazánkban, 2017 óta viszont egy tucatnyi.

Számokban: a rendezvényekre rengeteg pénzt költött a kormányzat. Csak a 2017-es vizes világbajnokság több mint 100 milliárd forintba került, és jó 70 milliárd ment el a tavalyi atlétikai vb-re is. Utóbbi nagy része a hónapok óta futó háborús kampányt is felügyelő cégcsoporthoz került (pdf).

  • A rendezvényekre szánt összegnél egy nagyságrenddel több pénz ment el a sportinfrastruktúra kialakítására. A Budapesti Atlétikai Stadion több mint 200 milliárd forintból épült, a Puskás 190 milliárdból, mindkettő hatalmas hasznot hajtva Mészáros Lőrincnek, míg a 100 milliárdos MVM Dome és a az 55 milliárdos Duna Aréna Orbán Viktor kötélbarátját gazdagította.
  • Főleg a létesítmények és a versenysport támogatása miatt a 2010-es évek végére az állami sportbüdzsé az évtized elejére jellemző 30-40 milliárdról több mint tízszeresére bővült.

Következmények: a kormány eredetileg 2024-ben szeretett volna olimpiát rendezni, de a Momentum 2017-es kampányának hatására visszavonulót fújt. A megcélzott olimpia évére azonban így is szinte minden, rendezéshez szükséges sportinfrastruktúrát felhúztak a fővárosban, miközben az egyéb, például közlekedés területén tervezett fejlesztéseknek a töredéke valósult csak meg.

Mi várható? A ma bejelentett versennyel kapcsolatban érdekes kérdés, hogy milyen elvárásokat fogalmaz meg a szövetség a versenynek otthont adó helyszínnel szemben. Az atlétikai stadion ugyanis már jóval kisebb, mint a vb idején, hiszen a fejlesztésnek része volt a mobil lelátók visszabontása is.

  • A világbajnokság idejére 35 ezresre kialakított arénába a munkák lezárása után elvileg csak 15 ezren férhetnek be. A stadion körüli politikai alku része volt, hogy azt megnyitják a nagyközönség számára, és a létesítmény tetején egy nyitott futó- és görkorcsolya kört alakítanak ki. A fejlesztésnek elvileg az idén augusztus végére meg kellene valósulnia.
  • Az azonban egyáltalán nem egyértelmű, hogy a nemzetközi szövetség a vadonatúj nagyszabású eseményéhez beéri egy 15 ezres stadionnal. Ha nagyobb elvárásokat fogalmaznak meg, akkor vélhetően vissza kell építeni a mobil lelátók egy részét.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNagyobb állami szerepvállalással sem lett megfizethetőbb a magyar atlétikai világbajnokság, mint az amerikaiMegnéztük, hogy olcsók vagy drágák-e a jegyek Budapesten a korábbi vb-helyszínekhez képest, ha mindenhol a helyi keresetekhez viszonyítjuk az árakat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMintegy 80 százalékos kihasználtságot hozott az atlétikai vb, jöhet a helyén az új MargitszigetA záróbeszédek alapján több mint 400 ezer jegyet adtak el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem az a baj, hogy ezermilliárdokat költ a kormány sportra, hanem az, ahogy elköltiBő másfél évtized alatt feleannyi pénz sem jutott a szabadidősportra, mint amennyibe az atlétikai stadion került. A versenysport egy év alatt többet kap ennél.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHiába ölt bele ezermilliárdokat a kormány, nem lett stratégiai ágazat a sportUniós összevetésben kifejezetten kevés embert foglalkoztat Magyarországon a kormány által többször is stratégiai ágazatnak minősített sport.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat atlétika világbajnokság atlétikai stadion Bajnokok Ligája Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Váczi István
2024. október 4. 11:43 Közélet

A minimálbért már euróban számolja Orbán Viktor, de mi lesz közben a forinttal?

Ha komolyan vesszük a miniszterelnök szavait és a minimálbér szintjére kitűzött célt, abból 450 forintos euróárfolyam adódik hároméves távlatban.

Bucsky Péter
2024. október 4. 05:22 Közélet

Kétséges a megtérülése, mégis egyre csak nő a külföldi egyetemisták ösztöndíjkerete

Évi tízmilliárdokat költ arra a kormány, hogy fejlődő országokból Magyarországra hozzon egyetemistákat, de végzés után nem ösztönzi, hogy itt is helyezkedjenek el.

Stubnya Bence
2024. október 3. 14:55 Közélet

Szélsőségesen egyenlőtlennek látják az egészségügyi rendszert a magyarok

Globálisan átlagosan körülbelül ugyanannyian látják egyenlőtlennek a saját országuk egészségügyi rendszerét, ahányan egyenlőnek, utóbbi véleményt viszont csak a magyarok hatoda osztja.

Fontos

Váczi István
2024. október 4. 14:42 Világ

Elbukott a magyar-német blokk, jöhet a kínai ellencsapás az autóipari vámok miatt

Nem sikerült újabb szövetségeseket találni, így maradnak a vámok a kínai elektromos autókkal szemben. Kérdés, hogy mit lép válaszként Kína.

Torontáli Zoltán
2024. október 3. 10:59 Közélet, Pénz

A bankok azonnal elkezdték áthárítani az új adót, amit a nyakukba kaptak

A devizaváltásra vonatkozó illeték a jegybank szerint nem fogja úgy emelni az inflációt, ahogy a tranzakciós illeték emelése. Kérdés, hogy mit lép a Revolut, a Wise és a hasonló, határokon átnyúló fintech szereplők.

Jandó Zoltán
2024. október 3. 04:42 Adat, Élet

Adóparadicsom a focisták számára Magyarország

Még Monacónál is kedvezőbb adózási feltételeket teremtett a kormány a hazai futballban. Ennek is köszönhetően versenyezhet a Fradi már nyugat-európai klubokkal is játékosokért.