Szijjártó Péter gyakran szereti hangoztatni, hogy Magyarországon évről évre rekordot dönt a külföldi tőkebeáramlás értéke. A külgazdasági és külügyminiszter legutóbb január elején állt elő vele, hogy hazánkba a 2022-ben 6,5 milliárd, tavaly már 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett. Ezeket a számokat segít kontextusba helyezni, hogy 2022-ben a teljes, Magyarországon elszámolt nettó külföldi működőtőke-állomány százmilliárd eurót tett ki, azaz a 2023-as szám brutális növekedési ütemet jelentene. 

A történettel az egyik probléma, hogy a külgazdasági és külügyminiszter adatközlései zavarosak és nem megbízhatóak. Régi jelenség, hogy Szijjártó a számok forrásának pontosítása nélkül dob be hízelgő adatokat, amelyekre aztán a Magyar Nemzeti Bank statisztikái – fél-egy évvel később – rendre rácáfolnak. 

Ennél egy jóval meglepőbb érdekesség, hogy az erős tőkebeáramlás jellemzően nem tesz jót a termelékenységnek, azaz a gazdasági hatékonyság javításának.

Bár joggal gondolhatná az ember, hogy a tőke oda folyik a világban, ahol nagyobb a megtérülés (azaz erősebb a növekedés), illetve hogy egy ország jól jár vele, ha rengeteg külföldi pénz áramlik be és hasznosul a gazdaságban, az empirikus tapasztalatok a fejlődő és fejlett országokban is ellentmondanak a józan paraszti észnek.

A jelenség Magyarországon is tetten érhető: hiába érkezik egyre több külső tőke, az Eurostat adatai alapján a magyar termelékenység lassabban nő a visegrádi négyekhez és Romániához, sőt még a jóval fejlettebb Németországhoz viszonyítva is.

Sok pénz, lassuló felzárkózás

A furcsa jelenséget először egy évtizeddel ezelőtt figyelte meg Pierre-Olivier Gourinchas és Olivier Jeanne. Míg a neoklasszikus közgazdaságtan növekedési modelljeiből az következne, hogy a gyorsabb termelékenységnövekedést mutató országok több beruházást és magasabb külföldi tőkebeáramlást vonzanak, valójában az ellenkező az igaz: a tőke inkább olyan országok felé folyik, ahol alacsonyabb a növekedés és a beruházási ráta, míg a gyorsabban növekvő országok inkább exportálják, mintsem importálják a tőkét. 

Az okokat illetően számos elmélet kering. Egy potenciális, több relatíve friss empirikus elemzés által is megerősített magyarázó mechanizmus, hogy pénzügyi liberalizációt követően a fejlődő országokba beáramló tőke a fogyasztásban csapódik le, ami a belpiacra termelő, nem exportképes szektorok bővüléséhez vezet, elvonva a forrásokat az exportképes szektoroktól. Miután a nem exportképes szektorok jellemzően kevésbé dinamikusak, ez visszafogja a termelékenységet.

Ez Magyarország esetére ugyanakkor nehezebben húzható rá, mivel Szijjártó főként exportra termelő beruházásokról szokott beszélni. Ezzel szemben a fenti megközelítés inkább az európai uniós kohéziós források hatásaira lehet igaz: az elmúlt években számos elemzés foglalkozott vele, hogy a politikai lojalitás mentén osztogatott ingyenpénz súlyos torzításokat okoz és nem termelékeny gazdasági tevékenységeket finanszíroz. 

Az is régi elmélet, hogy a tőkebeáramlás erősíti a hazai valutát, ezzel rontja a nemzetközi versenyképességet és elsorvasztja az exportképes hazai ipart. Ez azonban Magyarország esetében szintén nem jellemző, hiszen a forint tartósan gyenge és alulértékelt, a munkaerő még régiós viszonylatban is olcsó.

Egy másik mechanizmus, amelyet a dél-európai országokban azonosítottak  neves közgazdászok, hogy a beáramló tőke hazai kedvezményezettjei jellemzően a nagyobb értékű vállalatok, ezek azonban nem feltétlenül a legdinamikusabb és legtermelékenyebb cégek. Emiatt a beruházások a kevésbé hatékony termelők növekedéséhez vezetnek, ám így nem növelik, inkább visszafogják a termelékenységet.

Ez korábban nem volt jellemző Magyarországon: Liliana Varela, a London School of Economics professzora egy 2017-es tanulmányában hazai feldolgozóipari vállalati adatok alapján arra jutott, hogy 1992 és 2008 között a pénzügyi liberalizációval járó tőkebeáramlás folyományaként a korábban finanszírozási korlátokkal küzdő vállalatok növelni tudták technológiai beruházásaikat; ami növelte a versenyt, és másokat is fejlesztésekre kényszerített, azaz pozitívan hatott a termelékenységre. 2009 óta azonban az Eurostat adatai nagyon alacsony termelékenységnövekedést mutatnak, és számos közvetett jele van, hogy a tőke nem a hatékonyság mentén áramlik (illetve a kormány nem a hatékonyság mentén áramoltatja) a gazdaságban.

Indeed, this is one of the most interesting facts in international macro. Contrary to what standard models would predict, capital inflows are typically associated with poor growth performances in the data. https://t.co/5HEcBvj9SR pic.twitter.com/aKgsXWHX3i

— Luca Fornaro (@LucaFornaro3) December 17, 2023

Gianluca Benigno, Luca Fornaro és Martin Wolf, a Lausanne-i Egyetem, a Barcelonai Egyetem  és a St. Gallen-i egyetem kutatóinak modellje globális összefüggésekkel próbálja megmagyarázni a jelenséget. Ők abból indulnak ki, hogy főként az ázsiai fejlődő országok jellemzően magasabb megtakarítási hajlandósággal bírnak, a megtakarított összegeket pedig jelentős részt a fejlett világban, kiváltképp az Egyesült Államokban fektetik be. Az erős tőkebeáramlás az Egyesült Államokban növeli a fogyasztást, ami növeli az importot, és tartós kereskedelmi hiányhoz vezet. Ugyanakkor a fogyasztás növekedésének egy jelentős része a nem exportképes szektorokban csapódik le, hanem például a helyhez kötött szolgáltatások terén. Ennek hatására az amerikai beruházások az exportképes felől a nem exportképes szektorok felé tendálnak. Ezen folyamatok következtében az Egyesült Államok exportképes cégeinek világpiaci részesedése, nyeresége és beruházásai csökkenni fognak, ami visszafogja az amerikai termelékenységnövekedést. 

Az amerikai sztori azért érdekes, mert a termelékenység lassulása a fejlődő országokba is visszacsorog. A fejlődő országok a nemzetközi pénzügyi integrációval párhuzamosan tartós kereskedelmi többletre tesznek szert, ami serkenti az aktivitást az exportképes szektorokban, a nem exportképes szektorok kárára. Az exportképes szektorok magasabb profitja a beruházások növelésével és technológiai felzárkózással jár. Ugyanakkor a technológiai felzárkózás időszakának gyorsabb termelékenységnövekedése idővel kifullad: miután ezekben az országokban a felzárkózás alapja az amerikai (vagy nyugat-európai) tudás és technológia adaptálása volt, az amerikai innováció lassulása számukra is visszafogja a technológiai fejlődési potenciált. 

Globális jelenség

A magas ázsiai megtakarításokból fakadó tőkebőséget a kutatók a fentieken túl az előző évtized stabilan alacsony kamatszintjével is összekötik, amely a lassú termelékenység egy további oka lehet: miután a világban egyre olcsóbban és könnyebben lehetett forráshoz jutni, a kelleténél több pénz ment nem produktív tevékenységek finanszírozására.

Persze a külügyminisztériumi szóvivők fejével gondolkodva mondhatnánk, hogy Magyarország nem a lassuló Amerika, hanem a gyorsan növekvő Kína technológiájára hagyatkozik, ezért a fenti modell nem releváns. Ez azonban akkor sem igaz, ha eltekintünk attól, hogy az amerikai tudáshoz és technológiához való hozzáférés a kínai fejlődésben is kulcsfontosságú volt: a Kínai Népköztársaság termelékenységnövekedésének üteme ugyanis 2008 óta rendkívül alacsony, mindössze évi átlag 0,8 százalékos pluszt mutatott egy főre vetítve. Ez jelzi, hogy a termékenységnövekedés válsága globális jelenség, és nem csak a fejlett világot sújtja. 

Másfelől a fentieket nem érdemes ráhúzni a külföldi és a hazai tőke növekedésben betöltött szerepével kapcsolatos hazai vitára sem. Ebben egy régi álláspont, hogy az alacsony hozzáadott értékű külföldi termelőberuházásokra nem lehet tartós fejlődést alapozni, mert azok jellemzően zárványként működnek, nem használnak hazai beszállítókat és nem adnak át technológiai- és menedzsmenttudást a hazai szereplőknek, nem serkentik az innovációt, és hasznuk a kifizetett bérekre korlátozódik; ahogy régi ellenérv, hogy a hazai vállalatok termelékenysége pocsék, ezért tőlük még kevésbé lehet felzárkózást remélni.

A fenti elmélet ugyanakkor nem arról szól, hogy a beáramló tőke alacsonyabb hatékonysággal hasznosul, mint a hazai tőke, hanem arról, hogy a globális tőkeáramlás szerkezete nem kedvez a technológiai fejlődésnek és a felzárkózási potenciálnak. Hogy általánosabb problémáról van szó, azt az is jelzi, hogy a feldolgozóipari termelés a világon mindenhol egyre kevésbé, illetve csak egyre alacsonyabb korlátok mellett képes megteremteni a fejlődés alapjait. 

Megtévesztő számmágia

Szijjártó nyilatkozataiból ezektől független már csak azért sem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a magyar gazdaság helyzetéről és irányáról, mert az adatok látszólag politikai félremagyarázáson alapulnak. Szijjártó jellemzően az adott évben a beruházók által bejelentett összegeket adja össze, a nemzetközi tőkebefektetések azonban nem úgy zajlanak, hogy a sajtótájékoztató után rögtön utalják az összeget a külföldi vállalatok: hiába sorolta a Portfolió szerint az idei évhez az egész, 7,6 milliárdos összeget, a CATL debreceni akkumulátorgyára a tervek szerint 2030-ra éri el teljes kapacitását, azaz a pénz hétéves távlatban hasznosul majd. 

Az ilyen számmágia másik nyilvánvaló problémája, hogy a sajtóközleményekben szereplő összegek nem feltétlenül egyeznek meg az országba érkező tőke valós mértékével. Ennek egyik alapvető oka, hogy a külföldi beruházók gyakran hazai hiteleket vesznek fel a finanszírozás érdekében, és később a hazánkban megtermelt profitból törlesztik azokat. Ebben a felállásban technikailag hazai pénz forog a külföldi beruházásokban, így a nettó külföldi tőkeállomány nem nő, vagy legalábbis nem annyival, ami a prospektusban szerepel.

A szép nagy számokat illetően azt is érdemes tudni, hogy egy nagy és fejlett ipari beruházás értékének jelentős és növekvő része nem Magyarországon csapódik le, hanem az importban: a CATL vagy a BMW például várhatóan nem a Mészáros és Mészáros Zrt.-től fog ipari robotokat vagy vállalatirányítási szoftvert vásárolni debreceni üzemébe, hanem nyugati vagy kínai beszállítóktól. 

Az is jellemző, hogy a tervek a világgazdasági helyzet fényében kisiklanak, elhúzódnak, megdrágulnak, vagy a tervezettnél szerényebb formában valósulnak meg. Jó példa erre a BMW debreceni gyára, amelyet 2018-ben jelentettek be, de a koronavírus-járvány alatt az autóipar válságának fényében parkolópályára került, majd a fellendülést követően újraindult, és a jelen állás szerint 2025-ben nyithat meg. Nem tudni, Szijjártó Péter melyik évre számolta el a gyár költségeit, de minden bizonnyal nem 2025-re. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ beruházás feldolgozóipar külföldi közvetlen tőke külföldi működőtőke Szijjártó Péter tőkebevonás Olvasson tovább a kategóriában