Ugyan jól hangzik, hogy Magyarországon decembertől 15 százalékkal emelkedik a minimálbér, de a régióban más országokban is a várható infláció felett, és akár ennél jóval nagyobb mértékben tervezik emelni a legalacsonyabb béreket. Ezért várhatóan 2024-ben sem változik meg az a helyzet, hogy régiós összehasonlításban alacsonynak számít a magyar minimálbér:

• Szlovákiában januártól a minimálbér reálértéke várhatóan 2 százalék körül (7 százalékos emelés 5 százalékos várható infláció mellett),
• Romániában 4 százalék körül (10 százalékos, októberben bevezetett emelés 6 százalékos várható infláció mellett, de tárgyalások folynak a további emelésről),
• Csehországban 6-9 százalék körül (9-12 százalékos emelés 3 százalékos várható infláció mellett) emelkedik,
• amihez képest nem alacsony a magyar minimálbér reál értelemben várhatóan 10 százalékos emelkedése (5 százalékos várható infláció mellett). 

Az emelés mértékét tekintve is kiemelkedik viszont ebből az országcsoportból a mezőnyben legerősebbnek számító lengyel minimálbér, amit jövőre kétszer, januártól, majd júliustól is emelni terveznek, összesen 22 százalékkal. Ez a várhatóan 5-6 százalékos infláció mellett a régión belül is kiemelkedő, 16-17 százalékos emelést jelentene az árak változását is figyelembe véve. 

Az alábbi ábra alapján könnyen kiszámítható, hogy bruttóban és az árkülönbség kiszűrésére használt vásárlóerő-paritáson a cseh minimálbér 7 százalékkal magasabb idén a magyarnál, így a tervezett emelések hatására nem változik majd ebből a szempontból a két ország a régión belüli pozíciója. Sőt, várhatóan egyáltalán nem változik majd a régiós sorrend.

Nettóban már kicsit más a sorrend a régióban. A Mazars tanácsadócég 2013-ban kezdte el publikálni a közép- és kelet-európai országok adórendszerét bemutató kiadványát, így ekkortól egységes adatok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a bruttó bérek mekkora része maradt a dolgozóknál adózás után. 

Az alábbi grafikonon azt ábrázoltuk, hogy az egyes V4-es országokban és Romániában mennyi volt tavaly a minimálbér nettója vásárlóerő-paritáson úgy, hogy az Eurostat bruttó adatait nettósítottuk a Mazars-gyűjtés alapján. Az elvonás Csehországban volt 2023-ban a legalacsonyabb, ahol a nettó bér a 88,5 százaléka a bruttónak. Ezt követi Lengyelország (75,6 százalék), Szlovákia (67,6 százalék), Magyarország (66,5 százalék) és Románia (60,5 százalék). 

Ez alapján a lengyel minimálbér régiós vezető helye nettóban is megmarad, második helyre jön fel a cseh bérszínvonal, visszaesik a román, viszont az adók és járulékok levonása után is igaz marad, hogy csak a szlovák minimálbér volt alacsonyabb a régióban a magyarnál. 

A lengyel béreknél maradva abba is érdekes belegondolni, hogy idén a lengyel minimálbér nettójának vásárlóereje már több mint másfélszerese volt a magyarénak – tehát mintha itthon 154 ezer helyett 240 ezer forint lett volna a minimálbér nettója -, miközben 10 éve még csak 40 százalékkal volt magasabb. De ebben az időszakban a bruttó minimálbérek közti különbség még nagyobb mértékben növekedett: a 2013-as 23 százalékos lengyel előny idénre csaknem 37 százalékra nőtt. 

Ennek önmagában túlmutató jelentősége is van, ez ugyanis egy nemrég publikált tanulmány szerint arról árulkodik, hogy habár a 2015-ben hatalomra jutó, majd a választásokat nemrég elvesztő lengyel Jog és Igazságosságra (PiS) és a Fideszre jobboldali populista politikájuk alapján gyakran testvérpártként tekintenek, a minimálbér-emelésekkel kapcsolatos politikájuk annyira különböző, ami nemcsak a gazdaságpolitikájukban, hanem a két ország gazdasági modelljében is jelentős eltéréseket okoz. Ez az eltérés raádásul a lengyel kormányváltás esetén is releváns marad, ugyanis egyes elemzések szerint a PiS gazdaságpolitikájának számos kulcselemét az új kormánykoalíció is továbbviszi várhatóan.

Mielőtt belemegyünk az Oxfordi Egyetem kutatója, Marek Naczyk és a Wrocław-i és Tartui Egyetem kutatója, Edgars Eihmanis által bemutatott különbségekbe, érdekes még a hasonlóságoknál maradni, mert a gazdaságstratégiai eltérések ezekből kibontva lesznek érthetőbbek.

A PiS és a Fidesz politikájában is közös pont ugyanis, hogy nagy hangsúlyt fektettek a minimálbérek emelésére. Ahogy arról a G7-en is írtunk, 2012 és 2022 között többet emelkedett itthon a minimálbér, mint 2002 és 2012 között (115 és 86 százalék), a PiS pedig 2019-ben azt ígérte, hogy 2023 végére 2250-ről 4000 zlotyra emelik a legkisebb béreket. Ez, habár várhatóan 11 százalékos éves infláció után, de 2024 januárjáról valóban teljesül is, hiszen 4242 zlotyra emelkednek a legalacsonyabb bérek. A másik fontos közös pont a két vezetés között annak a felismerése, hogy a rendszerváltás után kialakult duális gazdaságszerkezeten, amelyben a domináns exportképes multinacionális cégek mellett főleg hazai tulajdonban lévő és belföldi piacokra termelő kis- és középvállalkozások vannak, változtatni kell a hazai tulajdonú cégek erősítésével egyes stratégiainak tekintett ágazatokban.

A hasonló kiindulópontból ugyanakkor eltérő stratégiák születtek, amelyre a tanulmány szerzői szerint jó példa a két párt minimálbér-emelésekhez, és különösképpen a munkára rakodó adóterhekhez való hozzállása, és az ezzel kapcsolatos eltérő kommunikációjuk. A Fidesz ugyanis a nagyobb minimálbér-emeléseket a munkáltatók által fizetendő szociális hozzájárulási adó jelentős csökkentésével kötötte össze egy több éves megállapodás keretében, ezzel a kisebb, kevésbé termelékeny cégeket óvva a bérköltségek növekedésének pluszterhétől. Ezzel szemben a PiS a járulélékok szintjének változtatása nélkül vezette be az emeléseket, és hangsúlyozta, hogy ez az intézkedés a gyengébb cégeket arra ösztönzi, hogy fejlődjenek. Bár erre a tanulmány külön nem tér ki, fontos adalék, hogy ennek akár köze is lehetett ahhoz, hogy 2015 és 2022 között az OECD adatai szerint a lengyel gazdaság hatékonysága – az egy óra alatt megtermelt hozzáadott érték – jóval nagyobb mértékben javult, mint a magyaré.

Konkrét nyilatkozatok alapján is egyértelmű, hogy mennyire más elképzelések vezérelték a Fideszt és a PiS-t.

A tanulmány Orbán Viktor egy, a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodásról szóló 2021-es nyilatkoztatát idézi, amelyben a kormányfő arról beszélt, hogy azért csökkentik az adókat, hogy a pénzt a munkaadók béremelésre költsék. A 2016-os megállapodás alapján a munkaadók által fizetendő szocho-t 27-ről 2022-re 13 százalékra csökkentették, míg Lengyelországban a munkaadókra és munkavállalókra vonatkozó adóterhek is változatlanok maradtak (22,7, illetve 19,2-22,4 százalék). Amikor a PiS megígérte, hogy 4000 zlotyra emelik a minimálbért, az ellenzék azzal vádolta a kormánypártot, hogy csődbe akarják vinni a kisebb lengyel cégeket, a PiS-elnök Jarosław Kaczyński egy konferencián elmondott beszédét idézve visszatérően. Ebben arról beszélt, hogy ha valaki nem képes magasabb bérköltségek mellett üzemeltetni a cégét, az egyszerűen nem való vállalkozónak.

A kutatók Kaczyński egy másik nyilatkozatát is idézik ebből az időszakból, amiben az ellenzék vádjaira reagált. Ebben arról beszélt, hogy ahhoz, hogy a legalacsonyabb béreket emelni lehessen, a gazdaságot modernizálni kell, és a bérek emelése kikényszeríti ezt a modernizációt. Azt is megjegyezte, hogy a minimálbér emelése a munkavállalók mellett a “jó munkaadók” érdeke is, akik képesek előre tekinteni, és akik tesznek azért, hogy fejlődjenek, hogy így fennmaradjanak. Ezek egyébként még Kaczyński visszafogottabb megszólalásai, egy szintén idézett 2013-as interjúban azt mondta, hogy sok lengyel vállalat tele van exkommunistákkal, és emiatt sok vállalkozó egyáltalán nem innovatív, és a munkavállalók kizsákmányolásából él, erre pedig az a megoldás, ha az állam rákényszeríti őket a bérek emelésére. Az exminiszterelnök Mateusz Morawieczki hasonlóan érvelve azt mondta, hogy ez “alapvető váltást jelent” a gazdasági modellben, a PiS 2019-es kampányának pedig az egyik ígérete “a lengyel típusú jóléti állam” létrehozása volt.

A PiS politikusainak szavai alapján a skandináv országok gazdasági modelljének egyik lényegi mechanizmusa melletti elköteleződés sejlik ki. Az eredetileg Svédországban két szakszervezeti közgazdász által az 1950-es években kitalált, majd országos gazdaságpolitikává emelt Rehn-Meidner modell lényege éppen az, hogy a kamarák és szakszervezetek által meghatározott iparági szintű minimálbérekkel kényszerítették ki, hogy a kisebb és hatékonytalanabb cégek fejlődjenek, vagy adják át a terepet olyan cégeknek, amik képesek a magasabb bérek kigazdálkodására. Lengyelországban a modell több lényeges elemét nem vették át (a gyengébb cégeknél munkahelyüket elvesztők átképzésére alkalmas felnőttképzési rendszer, a magasabb bérek visszafogása az alacsonyabbak emelése mellett), ugyanakkor a tanulmány szerzői szerint már az is figyelemre méltó, hogy a PiS a minimálbéremelésekre a technológiai előrelépés eszközeként tekintett.

Magyarországon ehhez képest a kormány kesztyűs kézzel bánt a kevésbé termelékeny munkaadókkal, és a minimálbérek emelése kifejezetten a “versenyképtelen nyugati jóléti állam” helyett bevezetett munkaalapú társadalom koncepciójába illeszkedett. Eszerint pedig a minimálbért azért kellett emelni, hogy “szakítsunk a munka helyett segélyt kínáló politikával”. Itt érdemes még felidézni az PiS ettől eléggé eltérő vízióját, ami a 2019-es választási programjuk szerint azt jelölte ki célul, hogy “a gazdasági fejlődés minden lengyel helyzetét javítsa, foglalkozástól, lakóhelytől és társadalmi háttértől függetlenül.”

Az eltérő elképzelések a jövedelmi egyenlőtlenségekre is hatással voltak. A lengyel minimálbér ugyan eleve jobb helyen volt a jövedelmi eloszlásban a PiS 2015-ös hatalomra kerülése idején, de 2021-ig az átlagbérhez képest 41-ről 45 százalékra nőtt, a mediánbérekhez képest pedig 51-ről 55 százalékra. A Fidesz kormányzása alatt a minimálbér mindvégig megmaradt az átlagbérekhez képest 35 százalékos szinten, miközben a mediánbérekhez képest 47-ről 45 százalékra csökkent 2010 és 2021 között.

De mi áll az eltérő megközelítések hátterében? Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert mindkét párt szavazói bázisa összetett, ezért a pártoknak annak a politikai kockázatát is mérlegelniük kellett, hogy miközben az alacsony jövedelmű szavazóiknak kedvezhettek a béremelésekkel, a kisvállalkozó szavazóik érdekeit sérthették vele. Mivel a Fidesz szavazótáborán belül nagyobb volt az iparban és szolgáltató szektorban dolgozók aránya, és kisebb kisvállalkozóké, mint PiS-ében, látszólag ellentmondásos, hogy éppen a PiS emelte úgy a legkisebb béreket, hogy nem kompenzálta a kisvállalkozókat járulékcsökkentésekkel.

A kutatók szerint a különbségeket az magyarázza, hogy

a két párt más érdekvédelmi szervezettekkel állt szövetségben, és így eltérő rétegek potenciális szavataira pályáztak.

A Fidesz esetében az egyik fontos szereplő Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a másik pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) volt. A szervezetekkel közös nyilatkozatok a 2010-es “Nemzeti Együttműködés Programja” nevű dokumentumba is bekerültek, ezek pedig külön ki is emelték, hogy az új kormánnyal közös prioritás az adók csökkentése. Demján Sándor, a VOSZ elnök 2010-ben még nyíltan arra is buzdította a VOSZ tagjait, hogy szavazzanak a Fideszre. Később azonban vele megromlott Orbán Viktor viszonya, és a későbbiekben már a korábban is stabil Fidesz-szövetségesnek számító Parragh László, és az MKIK vált a Fidesz elsődleges szövetségesévé a munkaadói szervezetek közül. Ezt a kormánnyal kötött további partnerségi megállapodás sora mellett az is alátámasztja, hogy az MKIK 2012-es beszámolójában önmagát a “kormány legfontosabb gazdaságpolitikai partnerének” nevezte.

A PiS ehhez képest nem állt szövetségben munkadói szervezetekkel, ellentétben szoros szövetségese volt az egyik nagy lengyel szakszervezeti szövetség, a Szolidaritás. Habár ez a szövetség soha nem vált hivatalossá, számos Szolidaritás-tag került fel a párt országos listáira, a szervezet regionális képviseletei rendszeresen támogatták nyíltan a PiS-t, és a szövetség hivatalosan is a PiS elnökjelöltjeit támogatta 2007-ben, 2015-ben és 2020-ban is. A Szolidaritás támogatásáért cserébe a PiS egyrészt a minimálbérek emelését, másrészt bizonyos szociális jutattások kiterjesztését garantálta (ezért sem csökkentették az ezeket finanszírozó járulékokat).

A kutatók szerint az eltérések ellenére viszont nem érdemes eltúlozni sem ezeknek a szövetségeknek a jelentőségét sem: a PiS “lengyel jóléti állam” modellje ugyanis azért nem volt annyira ambíciózus, számos nagy ellátórendszer alulfinanszírozottsága nem szűnt meg Lengyelországban, és a Szolidaritás fő követelését, az iparági szintű bértárgyalások rendszerét sem vezették be. Magyarország kapcsán pedig azt jegyzik meg, hogy az MKIK-val kötött megállapodásokban is benne van annak a lehetősége, hogy azok “fejlesztő állami” fordulatot vegyenek, és hozzájáruljanak a magyar kis- és középvállalkozások technológiai előrelelépéséhez és az exportteljesítményük javulásához.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Fidesz gazdaságpolitika Lengyelország minimálbér pis V4 Olvasson tovább a kategóriában