Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2023. augusztus 14. 11:56 Közélet, Vállalat

Megalapította első cégét, rögtön kapott 8 milliárd állami támogatást, most a kormánymédiában promózzák balatoni “topszállodáját”

Az elmúlt hetekben több kormányközeli újságban jelent meg beszámoló a Balaton “legújabb topszállodája”, a keszthelyi Sirius Hotel megnyitásáról. A szállodát májusban adták át, és azóta is több alkalommal jelentek meg róla látszólag fizetetlen promótálások online újságokban.

Miért fontos ez? A Hotel Sirius üzemeltetője az elmúlt évek egyik kirívóan visszás állami támogatási programjának egyik legnagyobb nyertese. Az állami Turisztikai Ügynökség 2020-ban 83 milliárd forintot osztott szét, amelynek újszerűségét az adta, hogy áttetszően, a látszatra sem ügyelve transzformálódtak közpénz-tízmilliárdok a politikával szoros kapcsolatot ápoló gazdasági elit magántermészetű gazdagodására.

  • Az MTÜ idő előtt lezárta a pályázatot, a keretösszeget ezután négyszeresére emelte, a döntést egyáltalán nem kommunikálta és semmit nem árult el a döntési mechanizmusáról. Később a 24.hu bírósági úton derítette ki, hogy Guller Zoltán MTÜ-vezető egyszemélyben dönt a turisztikai támogatásokról.
  • Csányi Sándor, Garancsi István és Hernádi Zsolt közös cége például két körben 11,5 milliárd forintot, szobánként 77 milliót kapott egy tihanyi kastélyszállóra

A pályázaton nyolcmilliárd forintot nyert a keszthelyi hotelt is üzemeltető Adventor Hotel Kft., amelyet a pályázat megnyitása előtt egy nappal alapított meg az akkor 31 éves Sáfrány Tamás. A volt tiszakécskei amatőr labdarúgó élete első cégével úgy pályázott sikeresen 8 milliárd forintos állami támogatásra, hogy azt is igazolni tudta, hogy rendelkezésére áll a mintegy 3 milliárd forintos önerő.

  • A pályázat lezárása után hónapokkal és az eredmény kihirdetése előtt néhány nappal az Adventorban 50 százalékos tulajdonrészt szerzett a Themis Magántőkealap, amely a leginkább Szijjártó Péter jachtoztatásáról ismertté vált Szíjj László érdekeltsége.
  • Sáfrány később azt nyilatkozta, hogy “ott kezdődött a turisztikai karrierje”, amikor munkája révén “folyamatosan kapcsolatban volt” Szíjj Lászlóval, ugyanis az egyetem elvégzése után a Duna Aszfaltnál dolgozott számviteli ügyintézőként. Szíjj ennek a kapcsolatnak köszönhetően kérte fel Sáfrányt a “cégcsoportja induló szálloda üzletága élére”.


Számokban: az Adventor jelenleg három szállodát üzemeltet. A most átadott, 128 szobás, 4 milliárd forintos állami támogatással épült keszthelyi Sirius mellett a részben 2-2 milliárdos állami támogatásból felújított soproni Fagus Hotelt és a bükkfürdői Greenfield Hotelt.

  • Az Adventor beszámolóiból annyi derül ki, hogy 2021-ben kapott 3,4 milliárd forint tagi kölcsönt a Szíjj-féle Themistől. Egy évvel később már 11,6 milliárd kölcsönt mutatott ki ezen a soron, ugyanakkor ennek a pontos forrását nem részletezte.

Igen, de: az Adventor eredetileg ötcsillagos szállodára kapta az állami támogatást Keszthelyen, nem világos, hogy miért lett ebből négycsillagos. Erre hétfő reggel rákérdeztünk az Adventornál, illetve arra is, hogy miből finanszírozták az önrészt, de egyelőre nem kaptunk választ. Frissítés: cikkünk publikálása után megérkezett az Adventor válaszlevele, amelyben kérdéseinkre konkrét választ nem adtak, de kérésükre változtatás nélkül közöljük a levelet, amely a csillagra kattintva olvasható*“Az Adventor Hotel Kft. a működése során, minden törvényi feltételnek megfelel. Ismert, hogy a 2020-ban kitört világjárvány, majd a 2022-ben felerősödött infláció rendkívül nehéz helyzetet teremtett a turizmus egészében. Így természetesen az Adventor Hotel Kft.-nek a korábbi üzleti tervét is a körülményekhez kellett igazítani.
Az Adventor Hotel Kft.-nek az elmúlt években tett üzleti lépései sikeresnek mondhatóak, hiszen mára mind a büki Greenfield Hotel Golf & Spa-ban, mind a soproni Fagus Hotel Conference & Spa-ban, mind pedig a keszthelyi Sirius Hotel-ban, a hosszú távú fejlesztéseink hatására, magas elvásároknak megfelelő környezetben várjuk a vendégeinket.”
.

Alulnézet: az interneten eddig szinte csak kimagaslóan jó értékeléseket kap a kesztehelyi hotel, amelybe a következő hétvégére 138 ezer forintért lehet lefoglalni egy kétágyas szobát két éjszakára.

Tágabb kontextus: ahogy nemrég írtunk róla, sorra épülnek fel a kormányközeli vállalkozók részben jelentős állami támogatásból készült négy- és ötcsillagos szállodái. Tiborcz Istvánnak már tucatnyi ötcsillagos szállodában van érdekeltsége, amellyel a prémiumhotelek piacán a legfőbb szereplőjévé vált Magyarországon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Balaton Guller Zoltán idegenforgalom Keszthely Magyar Turisztikai Ügynökség Szíjj László turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Török Zoltán
2023. szeptember 28. 17:50 Közélet

Németország gazdasági gyengülése egész Európának rossz hír – de mi áll mögötte?

Egyre borúsabbak a kilátások a német gazdaságban, mely a recesszióból még kilábalhat, de hosszú távon komoly kihívásokkal néz szembe.

Stubnya Bence
2023. szeptember 28. 08:24 Közélet

Egyre több ellenzéki párt próbálkozik a vendégmunkásokkal fogást találni a Fideszen

A Mi Hazánk, a Jobbik, a DK, és a Momentum után az MSZP is a vendégmunkások beengedését kritizálja, amiben még a fideszesek szűk többsége is velük van.

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.