Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. június 25. 12:53 Közélet

Világszerte szabadulnának az irodáktól a befektetők, míg a magyar állam gigaprojektet vesz

Az irodapiacot világszerte szorongatják a magas kamatok és az ingatlanár-csökkenés, sok befektető számára a kereskedelmi ingatlanok terhet jelentenek a Bloomberg cikke szerint. Eközben a magyar állam áprilisban vásárolta meg 244 milliárd forintért Tiborcz István üzlettársától a zuglói gigaprojektet, ami 168 lakást, 10 ezer négyzetméteres kereskedelmi részt és 153 ezer négyzetméternyi irodaterület foglal magába. 

Miért fontos ez? A befektetők még olcsó hitelekből húztak fel kereskedelmi ingatlanokat, ám a pandémia következtében az irodahasználattól a bevásárlási szokásokig számos, az ágazatot érintő korábbi norma felülíródott. A kihasználatlan épületektől most már szabadulni se tudnak a tulajdonosaik világszerte, a magas kamatok miatt csak jókora árengedmény mellett találnának rájuk vevőt.

Számokban: Az Egyesült Államokban az irodák értéke 27 százalékkal csökkent 2022 márciusa óta, továbbá az amerikai lap által idézett előrejelzések szerint az irodaárak Európában több mint 25 százalékkal, az ázsiai-csendes-óceáni térségben 13 százalékkal csökkennek majd, mielőtt mélypontra jutnának. 

Tágabb kontextus: az önkormányzatok is megszenvedik az irodák elnéptelenedését, az üres épületek nem kedveznek a városképnek és a költségvetésnek sem. A probléma nem csak az új beruházásokat érinti, New Yorkban például építészeti jelentőségű, modernista és art déco felhőkarcolók tulajdonosai is nehéz helyzetben vannak.

  • Budapesten hét éve nem volt példa akkora üresedési rátára, amekkorát 2023 első negyedévében regisztrált a Budapest Research Forum: 12,2 százalékig kúszott az üresen álló irodák arányát jelző mutató.

Mi várható? Egy, a Bloombergnek nyilatkozó szakértő szerint egyre szélesedik a szakadék a mostani helyzetben jobban és a rosszabbul járó szereplők között. A gyengébb besorolású irodaházak esetében érdemes lehet változtatni az épület rendeltetésén, ám ez nem minden esetben kivitelezhető: „Nagyon nehéz egy 1990-es évekbeli irodatornyot valami mássá alakítani, mint egy 1990-es évekbeli irodatorony.” – tette hozzá a Barclays kereskedelmi ingatlanelemzője.

  • A visszarendeződés hosszú évek kérdése, a Bloombergnek nyilatkozó szakértő szerint akár tíz évig is eltarthat, amire az irodaárak helyreállnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet ingatlanpiac iroda irodaház irodapiac Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2023. november 30. 19:06 Közélet

Kamatstop-hosszabbítás, mini-Dubaj, reptérvásárlás – a kormányinfó legfontosabb bejelentései

Heteken belül megvenné az állam a ferihegyi repteret, konzultálnának a rákosrendezői beruházásról.

Stubnya Bence
2023. november 30. 13:23 Közélet

Zuhanórepülésbe kezdtek a kormánynak kedves demográfiai mutatók

Harmadik hónapja csökkent a születések száma, miközben az év első 9 hónapjában a házasságok száma is zuhant.

Bucsky Péter
2023. november 29. 04:34 Közélet

Az alacsony büntetések nem akadályozzák meg, hogy szétdobálják az e-rollereket

Tízszer több e-roller van a fővárosban, mint ahány parkolóhelyet kijelölt a fővárosi önkormányzat.

Fontos

Torontáli Zoltán
2023. december 1. 04:34 Élet, Vállalat

Már nem igaz, hogy a munkaerőhiány miatt könnyű állást találni

Elég furcsa helyzet alakult ki a magyar munkaerőpiacon, mert a magas infláció miatt elkezdtek tömegével új állást keresni azok, akiknek egyébként van munkájuk.

Avatar Fazekas Dóra
2023. november 30. 16:11 Világ

A COP28 megrendezésével Dubaj kihívja maga ellen a sorsot

A fosszilis energiahordozók nagyobb hangsúlyt kaphatnak, mint bármelyik korábbi klímakonferencián.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.