Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. május 16. 18:37 Adat, Közélet

Magyarországon a legmagasabb a bebörtönzöttek aránya az EU-ban

Magyarországon 100 ezer emberre 191 bebörtönzött jutott 2021-ben, és ez holtversenyben Lengyelországgal a legmagasabb arány az Európai Unión belül.

Mihez képest magas? Magyarországot és Lengyelországot követi Szlovákia, Litvánia, Csehország, Lettország, Észtország, utóbbi országban 100 ezer lakosra 165 fogva tartott vagy bebörtönzött jut az Eurostat napokban közölt adatai alapján.

Az EU-átlag sokkal kedvezőbb, 104 fő. A legkevesebb fogva tartott Finnországban, Szlovéniában, Hollandiában és Németországban jut 100 ezer lakosra.

Mi a trend? 2020-ban Magyarország ugyanezen a listán csak a hatodik helyen állt. Ráadásul 2020-2021-ben lakosságarányosan a fogva tartottak száma csak Cipruson nőtt nagyobb mértékben, de Ciprus eleve a lista másik felén, az EU-átlag alatt szerepel. 

Vagyis 2020-ban már igen magas volt nálunk a fogva tartottak aránya, de ez nagyobb mértékben növekedett tovább, mint máshol. Például Lengyelországban is nőtt az arány, de a magyarénál kisebb mértékben. Észtországban és Szlovéniában csökkent leginkább a bebörtönzöttek aránya. 

Nem nálunk a legnagyobb a zsúfoltság. Az adatok szerint a magyar börtönök hivatalos kapacitása lényegében megegyezik a kihasználtsággal. A börtönök túlzsúfoltak Cipruson, Romániában, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Svédországban, Horvátországban, és Dániában. Ezekben az országokban a fogva tartottak száma több, mint a hivatalosan számon tartott kapacitás. 

Aktuális vetület: Gulyás Gergely miniszter a napokban hivatkozott a magyar börtönök túlzsúfoltságára, amikor arról kérdezték, hogy egy kormányrendelet miért teszi lehetővé közel ezer külföldi embercsempész szabadon engedését azzal a feltétellel, hogy elhagyják az országot. Azt a Helsinki Bizottság jelentése is megerősíti, hogy az elmúlt 33 évben nem voltak börtönben annyian, mint most.

Tágabb kontextus: Miután a 2010-es évek közepén az Emberi Jogok Európai Bíróságán több száz elítélt perelte be a magyar államot az embertelen börtönviszonyok miatt, és a bíróság kártérítések kifizetésére is kötelezte a magyar államot, a kormány felpörgette a férőhelybővítési programját. Akkor hirtelen nyolc településre terveztek új börtönöket építeni, azonban mostanra már csak egy település, Csenger számít arra, hogy valóban el is kezdődik az építkezés, írta a Hvg.hu márciusban.

Ugyanakkor a meglévő börtönöket könnyű szerkezetes konténerépületekkel bővítették, így korábban 10 büntetés-végrehajtási intézetben 2750 férőhelyet alakítottak ki.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet börtön büntetés-végrehajtás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.