Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán Kolozsi Ádám
2023. május 15. 18:15 Közélet, Világ

Erdogant már csak kiütéssel lehet megverni

Bokszmeccses hasonlattal élve Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök annak a bajnoknak a pozíciójában van, akit pontozással már nem lehet megverni, csak kiütéssel – ezt Bódi Mátyás, a Választási Földrajz szakértője mondta, amikor arra kértük, hogy a választás első fordulójának eredményeit értékelje.

Cikkünk írásakor a szavazatok 99,5 százalékát számolták össze, és Erdoğan 49,4 százalékos eredménnyel vezet, míg fő kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu 44,96 százalékon áll. Mivel az 50 százalék plusz egy szavazatot várhatóan egyikük sem lépi át, szinte biztos, hogy a választás május 28-án, a második fordulóban dől el – akkor már egyszerű többséggel.

Bódi Mátyás szerint azért valószínű Erdoğan végső győzelme, mert:

  • A szavazatok 5 százalékát megszerző Sinan Oğan az ultranacionalista választókat képviseli, az ő szavazóinak döntő többsége várhatóan Erdoğant erősíti majd, ha elmegy szavazni. De ellenfeléét aligha.
  • A két elnökjelölt között ettől függetlenül is közel 5 százalékos különbség van, amelyet két választási forduló között eleve nagyon nehéz lenne ledolgozni.
  • Az első fordulóban a részvételi arány a jelentések szerint 88,8 százalékos volt, vagyis olyan magas, hogy gyakorlatilag nem maradt új szavazó, akit még mozgósítani lehetne.

Felülnézet: A választási eredmény megerősíti, hogy az Erdoğan-rezsim az elmúlt két évtizedben eddig soha nem látott módon ágyazódott be a török társadalomba. A párt nem csupán egy politikai tömörülés, hanem egy jól felépített márka lett. A folyamatosan hozott jóléti, vagy legalábbis a szegényebb rétegek szempontjából annak tűnő intézkedések a politikai márkaépítés alapján nem alanyi alapon, hanem a kormányzó párt jóvoltából járnak, és számos társadalmi rétegben a támogatottság megkérdőjelezhetetlen.

Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Törökország-szakértője azt mondja, Erdoğannak sikerült mozgósítani a konzeravatív- vallásos bázisát, míg a billegő szavazókat az ellenzék nem tudta igazából megszólítani:

Mindenki arra számított, hogy a gazdasági-társadalmi elégedetlenség kikezdi ezt a tábort, de a törésvonalak melletti politizálás, az ígérgetések és a jó hajrá sokat segített.

Történelmi esélynek látszott ez a választás a rezsim leváltására. Úgy tűnt, hogy az ellenzék széles körű együttműködése, a gazdasági kataklizma és az Erdogan-féle unortodox monetáris politika látványos kudarca a februári pusztító földrengés utáni válságkezelés ellentmondásaival vissza nem térő politikai esélyt kínálnak a hatalomváltásra.

Erdoğan győzelme borítékolható, ha a következő két hétben nem történik eget rengető politikai vagy gazdasági fordulat. Bár a „földrengésszerű” változás szóhasználata a februári katasztrófa után nem ízléses, a gyakorlatban többek között pont az is a rezsim erős talapzatát bizonyítja, hogy a kezdeti várakozásokkal ellentétben még ez sem befolyásolta érdemben a választás eredményét.

A török líra értéke a választási eredmények hatására zuhanni kezdett, majd később korrigált. A török valuta egy év alatt 80 százalékot vesztett értékéből, az infláció pedig tavaly 85 százalék volt az országban. 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkErdogan simán vezet, de a török ellenzék nem hisz a számoknakA török elnök közel 10 százalékpontos előnnyel vezet az állami hírügynökség szerint, de az ellenzék szerint a jelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu reggelre így is győzni fog.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ Bódi Mátyás Erdogan Törökország választás Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Stubnya Bence
2024. október 8. 14:31 Adat, Közélet

Az első Orbán-kormány alatt épült annyi lakás, mint ami most ambiciózus cél lett

A Fidesz legelső kormányzása alatt évente átlagosan 24 ezer lakás épült, 2010 óta viszont már csak 15,5 ezer.

Jandó Zoltán
2024. október 7. 11:12 Közélet

Eladja Tihany utolsó beépítetlen partmenti ingatlanját az állam

Több mint ötmilliárd forintért hirdetnek egy ingatlant a félszigetnek azon a részén, amelynek beépítése ellen már tüntettek a helyiek.

Stubnya Bence
2024. október 5. 14:59 Közélet, Pénz

A Pénzügyminisztérium szerint kacsa a Nők 43+ról szóló hír, marad a Nők 40

Megjelent a hír, hogy 2025-től Nők 43+ lesz a Nők 40 helyett, és az OECD is javasolt a szigorítást, de a kormány nem tervez ilyesmit.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 7. 04:34 Pénz, Vállalat

Valódi pénzgyárat indíthatott volna be a magyar vállalkozó hamis brazil kötvénye

Alkalmas lehet a hamis kötvény kvázi tisztára mosására, ha valaki úgy viszi be egy cégbe, ahogy azt a papíron ezermilliárdokat érő brazil állampapírral tették.

Török Zoltán
2024. október 6. 05:39 Világ

Van már akkora bajban Európa, hogy Egyesült Államok legyen belőle?

A Draghi-jelentés jó látleletet nyújt az EU gazdasági kihívásairól, de erősen kérdéses, hogy érdemes és lehetséges-e a központosítás felé elmozdulni.

Stubnya Bence
2024. október 5. 05:00 Podcast

Nagyrészt kidobott közpénz a külföldi beruházások állami támogatása

Miért kritizálta Matolcsy György a kormányt azzal, hogy túl sok állami forrást fordít a külföldi működőtőke bevonásra és újraiparosításra? A G7 Podcastban Medve-Bálint Gergővel, a téma kutatójával beszéltük át.