Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a hazai közönség felé szereti úgy beállítani a magyar külpolitikát, mint szűken értelmezett nemzeti érdekek érvényesítése és a magyar gazdasági előnyszerzés érdekében folytatott kíméletlen, ádáz küzdelem. 

Ennek fényében elsőre talán meglepő lehet, hogy Magyarország az utóbbi években a kelet-közép-európai régió legbőkezűbb segélynyújtójává vált. 

A hazánk által folyósított hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) értéke 2021-ben elérte a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,28 százalékát, amely nem sokkal marad el a nagyrészt fejlett gazdaságokból álló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 0,33 százalékos átlagától, míg a lengyel, cseh, szlovák vagy román arány nagyjából duplája. A magyar költés 2015-ben még a régiós átlagot hozta, azóta GNI-alapon közel kétszeresére, dolláralapon triplájára nőtt.

A magyar támogatásokról szóló adatok, tanulmányok és jelentések alapján ugyanakkor mégsem arról van szó, hogy a magyar fejlesztéspolitika ellentmond a könyörtelen önérdekkövetést hangsúlyozó orbáni és szijjártói retorikának. 

A magyar fejlesztési támogatások jelentős részét közvetlenül magyar cégek kapják; a támogatások többsége nem szegény országokba, hanem közepes jövedelmű helyekre irányul; és a jelek szerint inkább stratégiai és gazdasági célokat szolgál, mintsem klasszikus fejlesztési célokat, mint például a szegénységcsökkentés, a fenntarthatóság vagy az egyenlőtlenségek mérséklése, és ezáltal a globális kihívások, mint a klímaváltozás, a járványok vagy az irreguláris migráció kezelése. 

Ez persze az önérdekkövető külpolitika hívei szemében vélhetően pozitív dolog. Ugyanakkor a kérdéskör sok évtizedes tapasztalatai alapján az effajta fejlesztési támogatások nem hatékonyak az arra rászoruló országok segítésében és a globális problémák enyhítésében – így egyebek mellett a magyar kormány által hangoztatott migrációs nyomás feltartóztatásában sem. 

99 százalék hazafolyik

A hivatalos fejlesztési támogatásokat (leánykori nevükön segélyeket) számos formában lehet kategorizálni. Az egyik ilyen a bilaterális és multilaterális támogatások megkülönböztetése. Utóbbi az jelenti, amikor a donorországok (támogatók) nemzetközi szervezeteken, például a Világbanknak befizetett tagdíjakon keresztül finanszíroznak projekteket. Magyarország fejlesztési támogatásainak döntő része (2017-ig több mint háromnegyede) is hagyományosan nemzetközi szervezeteken, elsősorban az Európai Unión keresztül bonyolódott. Ebben 2017 utáni időszak hozott nagy változást, azóta a kétoldalú támogatások, azaz közvetlenül a támogatott országokkal kötött megállapodások aránya 50 százalék körülre nőtt.

Egy másik alapvető kategória, hogy a támogatás kötött vagy kötetlen. Előbbi azt jelzi, hogy a donor a támogatás felhasználását formális vagy informális feltételekhez köti, megszabja például, hogy az adott fejlesztéshez szükséges árukat és szolgáltatásokat a donorországban bejegyzett cégtől kell megrendelni, vagy olyan korlátokat tesz a források felhasználásának folyamatába, amelyek miatt a donorországbeli vállalatok előnybe kerülnek a helyi vállalkozásokkal szemben – írja a Demnet egy 2019-es blogposztja. 

[2022] A year in review:

Development Assistance Committee donors awarded about half of the value of untied #ODA contracts to suppliers based in their country. They awarded the other half to suppliers from other countries.

Read more on untying aid: https://t.co/NsisL92IhE pic.twitter.com/fu7ujv6pRI

— OECD Development Co-operation (@OECDdev) January 8, 2023

Ezzel egy nyilvánvaló probléma, hogy mérsékli a támogatás pozitív gazdasági hozamát a kezdvezményezett országban: a projektek gyakran a donorország és nem a fogadóország gazdasági érdekeit és igényeit tükrözik, drágábbak, közvetlen pénzügyi hasznuk pedig nem a fogadóországban realizálódik, a pénz nem csorog le a helyi vállalkozók és a nép irányába. 

Ebből fakadóan az OECD fejlesztési segítségnyújtási bizottságának (DAC) ajánlásai között szerepel, hogy főként a legkevésbé fejlett, az erősen eladósodott és az egyéb alacsony jövedelmű országok számára kötetlen segélyeket nyújtsanak a szervezet tagjai; támogatásukat lehetőleg a globális szinten leginkább rászoruló országokra összpontosítsák; és kisebb számú támogatott államra fókuszáljanak.  

Ezeket a célokat a magyar kormány nem igazán követi. Az OECD 2022-es jelentése szerint a 2019-2020-as időszakban magyar kétoldalú támogatások kevesebb mint harmada volt kötetlen. 2017-ben és 2018-ban még 77, illetve 87 százalék volt ez az arány, bár 2016-ban nulla, azaz e téren nem valami konzisztens a magyar politika.

A másik kiugró érték, hogy a magyar támogatásoknak értékalapon 99 százaléka hazai beszállítót gazdagított, más szóval a külföldi országok fejlődését szolgálni hivatott összeg valójában teljes egészében magyar entitások zsebébe folyt vissza.

Gazdasági és külpolitikai érdekérvényesítés

A kötött segélyek esetében csak Lengyelország, Szlovénia és Görögország mutat hasonlóan magas arányt. A hazai beszállítók használatát illetően pedig egy ország van, amelynek ennyire erősen maga felé hajlik a keze: Ausztrália. 

Ezzel együtt számos további országra jellemző, hogy segélyezése nagyrészt hazai vállalkozásait gazdagítja, értékalapon az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Lengyelország, vagy a liberális aurát sugárzó Finnország esetében is 80 százalék körül mozog az arány.

Ezt az OECD jelentése szerint egyes esetekben a konkrét beruházások indokolják. Ausztrália segélyezésének például 70 százaléka a csendes-óceáni kis szigetállamok fejlesztését szolgálja, ahol nem adottak a helyi vállalati kapacitások komolyabb programok kivitelezésére. Az ausztrálok azt is igyekeznek hangsúlyozni, hogy alvállalkozóként igyekeznek bevonni a helyi gazdasági szereplőket, és törekednek a helyi munkaerő alkalmazására. A fejlett világ segélyezésére eleve jellemző, hogy minél “törékenyebb” a segélyezett ország, annál kisebb a helyi cégek aránya a segélyprojektekben. 

A magyar segélyek egy másik jellegzetessége ugyanakkor, hogy nem a legtörékenyebb országok a kedvezményezettek. Az OECD 2020-as adatai szerint a legkevésbé fejlett országok részesedése mindössze 6,4 százalék volt, míg a magyar segély legnagyobb része, 43 százaléka felső közepes jövedelmű országokba ment, további 40 százaléka az alacsony közepes jövedelmi szintet támogatta. 

Ennek okai a jelek szerint abban keresendők, hogy a magyar külpolitika nem elsősorban a szegénység felszámolását és a globális kihívások leküzdését célozza. Szent-Iványi Balázs, a Corvinus Egyetem kutatója egy 2020-ban megjelent tanulmányában a lengyel külügyi intézetben dolgozó Patryk Kugiellel azt írta, hogy az utóbbi években hangsúlyosabban “illiberális” irányba tartó Magyarországra és Lengyelországra is jellemző, hogy fejlesztési politikájukban nagyobb szerepet kapnak a gazdasági megfontolások és a migrációellenes retorika. 

Magyarország esetében a kétoldalú fejlesztési programok stratégiai jelleget kaptak, azaz tágabb külpolitikai célokat szolgálnak. Hazánk pedig abban is eltér Lengyelországtól, hogy a 2015-ös migrációs válság óta markánsan szembe megy az EU-s fejlesztéspolitikai elvekkel, és a bilaterális arány növekedése is az EU-tól való elfordulással magyarázható a tanulmány alapján. 

Már az első, 2014-es nemzetközi fejlesztési stratégiai is az akkoriban “globális nyitás” néven hirdetett külpolitikacéljainak támogatását célozta, és azóta a külgazdaságpolitikai célok is erősebbé váltak, amelyet önmagában az is jelez, hogy a magyar támogatási program eredményeit magasztaló 2021-es beszámolót a külügy akkori exportfejlesztési államtitkára jegyzi. A 2020 és 2025 közti időszakra vonatkozó stratégia is kiemeli, hogy a fejlesztési célok megvalósítása mellett a magyar külpolitikai és külgazdasági érdekek érvényesítése, a magyar vállalkozások bevonása is cél.

Szerbia kapja a legtöbbet

Mint egy, a magyar fejlesztési politikára rálátó forrásunk mesélte, számos más államra is jellemző, hogy tágabb külpolitikai célokra használja az ODA-t, illetve saját vállalatait támogatja. Szent-Iványi és Kugiel cikke is megjegyzi, hogy a 2004 után csatlakozott uniós országokra általában véve jellemző, hogy nem “europaizálták” fejlesztési politikájukat, azaz nem törekednek az EU-s költési szint elérésére és támogatásuk minőségének javítására, így a kötetlen segélyek arányának növelésére, a partnerországok számának csökkentésére, a leginkább rászoruló országok előnyben részesítésére.

Ugyanakkor mint forrásunk fogalmazott, a magyar támogatások növekedése ellenére az egész stratégiai a nemzetközi fejlesztés alapvető félreértelmezése, és a klasszikus fejlesztési célok (szegénységcsökkentés, egyenlőtlenségek csökkentése, fenntarthatóság) teljesen elsikkadtak.

Ez a magyar támogatások földrajzi és szektoriális eloszlásán is tetten érhető. Magyarország legnagyobb kedvezményezettje Szerbia, amely az OECD-nek lejelentett 2020-as adatok szerint 49 millió dollárt, a külügy támogatási programokat listázó honlapja szerint 57 millió dollárt kapott, nagyrészt ipari és mezőgazdasági területen, kisebb részt kulturális és oktatási programokra. Ez azt jelenti, hogy a magyar kétoldalú fejlesztési források nagyjából negyede tart Szerbiába, egy közepes jövedelmű, a világátlagnál valamivel fejlettebb országba, amelynek a magyarhoz hasonlóan illiberális vezetésével az utóbbi időben látványosan jó viszonyt ápol a magyar kormány.  

Bár ez a magyar külpolitikai retorika alapján meglepő lehet, a nagyobb fogadóországok között van Ukrajna is (az OECD adatbázisa szerint 19 millió dollár, a külügynél 35 millió dollár). Ukrajnában és a környező térségben az oktatási mellett főleg kulturális programok szerepelnek a külügy által közzétett projektlistán, amelyek elsősorban Kárpátalját célozzák. Azt nehéz lenne vitatni, hogy a kárpátaljai régió vagy általában Ukrajna támogatása különösen a tavalyi orosz invázió óta (az adatok az invázió előtti időszakra vonatkoznak) ne lenne indokolt, ám a projektek listája alapján a fejlesztési támogatásként elszámolt projektek nagyrészt magyar “nemzetstratégiai” célokat követnek. Ezzel egyébként nem is lenne különösebb gond, ám az ilyesmit nem hivatalos fejlesztési támogatásnak szokás nevezni.

Az oktatási és kulturális programok más országokban is dominánsak, a magyar bilaterális ODA több mint 40 százalékát ösztöndíjak tették ki, nagyrészt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramon és más felsőoktatási és kutatási programokon keresztül. Az ilyen programok más országokban is a fejlesztéspolitika alapvető elemei, bár a magyar esetben annyi hátulütője van a dolognak, hogy ezáltal a támogatás nagyon elaprózódik: a külügy 2021-es brosúrája szerint 110 ország részesedik valamilyen magyar támogatásból, de ezek nagy része néhány tíz- vagy százezer dolláros ösztöndíjköltség, amely végső soron Magyarországra folyik vissza. 

Vízgazdálkodás

A magyar támogatások kiemelt célpontjai között szerepel több, konfliktus sújtotta, vagy egy térségbeli konfliktus közvetlen hatásaival küzdő ország, mint Szíria, Jordánia, Libanon vagy Irak. 

Szerbia után a második legnagyobb fogadóország pedig a világ egyik legszegényebb helye, Laosz, ahol magyar cégek által végrehajtott vízgazdálkodási és a mezőgazdasági projekteket finanszíroz a magyar állam.  

A vízgazdálkodásra a magyar diplomácia régóta a magyar gazdaság egyik erősségeként tekint, a szektort már Martonyi János második külügyminisztersége idején a kiemelt exportágazatok között emlegették, és Szijjártó alatt külön vízipari pályázati programot is indítottak. A magyar kötött segélyek többsége, 55 százaléka vízgazdálkodáshoz kötődik, harmada mezőgazdasági fejlesztési program az OECD adatai szerint. 

E téren a fejlesztéspolitika erősen összefonódik a vélt gazdasági haszonnal. Szent-Iványi Balázs, Végh Zsuzsanna és Simon Lightfoot egy 2020-ban megjelent tanulmányukban Magyarország az ENSZ fenntartható fejlesztési céljainak kialakítása során folytatott diplomáciai magatartását vizsgálták, és arra jutottak, hogy a magyar tárgyalási stratégia sikeres volt, ám azt nem a fenntartható globális fejlődés iránti elkötelezettség motiválta, hanem a magyar vízgazdálkodási szakértelem hangsúlyozása a potenciális üzleti lehetőségek reményében.

Az más országokra is jellemző, hogy olyan területeken igyekeznek “támogatni” a fejlődő világot, ahol erősnek érzik saját vállalataikat, és vélhetően Laoszban mindennemű segítség jól jön a helyi mezőgazdaság alacsony termelékenysége mellett.

Az ugyanakkor felvethet kételyeket a magyar vízipar nemzetközi hódítását illetően, hogy a külügy által erősségnek tartott szektor hazai pályán sem valami hatékony: mint a tavaly nyári aszályok idején született cikkünkben összefoglaltuk, az ország növekvő részét veszélyezteti a sivatagodás, és a mezőgazdaság egyáltalán nincs felkészülve a szárazabb időre, a vízgazdálkodás a klímaváltozás kihívásaira.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ állami támogatás fejlesztés külpolitika Magyarország segély Szijjártó Péter Olvasson tovább a kategóriában