Kevés kétség férhet ahhoz, hogy a pedofíliát és a homoszexualitást összemosó törvénnyel (pdf), és ennek nyomán utólag bedobott nemzeti konzultációval, népszavazással a Fidesznek politikai jellegű céljai vannak. Az viszont már nem teljesen világos, hogy mi a konkrét terv: a tábor egyben tartása vagy inkább új szavazók megszerzése a 2022-es választások előtt. A magyar kormánypárt mögötti szellemi műhelyeknek kétségkívül részletesebb adatok állhatnak rendelkezésére a kérdés eldöntéséhez, de mi most nyilvánosan elérhető közvélemény- és társadalomkutatási adatokra támaszkodva próbálunk választ adni erre a kérdésre.
Amikor a politika ráveti magát valamilyen vitás társadalmi kérdésre, legyen szó az abortuszról, a halálbüntetésről, a klímaváltozásról vagy az LMBTQ-jogokról, általában két különböző folyamat indul be. Egyik oldalról a pártok elkötelezett támogatói, látva a politikusok jelzését, alkalmozkodnak saját oldaluk pozíciójához, akár saját korábbi nézeteiket is felülbírálva. Azoknál viszont, akik párthoz vagy politikai oldalhoz kevésbé kötődnek, de fontosnak tartják a vita központjába terelt ügyet, akár a pártválasztást is meghatározhatják ezek a kérdések. A politikusok tehát, ha jól ítélik meg a helyzetet és képesek meghatározni a közéleti témákat, akkor az ilyen ideológiai törésvonalak mélyítésével növelhetik saját táboruk elkötelezettségét, és akár új szavazókat is szerezhetnek.
A magyarországihoz számos kérdésben nagy hasonlóságot mutató lengyel kormánypárt a tavaly nyári elnökválasztáson sikeresen használta fel a homofóbkártyát. Andrzej Duda szinte kizárólag a lengyel iskolákban a diákokra leselkedő LMBTQ-ideológia rémképével kampányolt a varsói polgármester Rafal Trzaskowski ellen. Ennek egy szűk győzelem lett a jutalma 2020 nyarán. De nem is ez volt az első alkalom, hogy Lengyelországban valaki sikeresen lovagolta volna meg a melegellenességet, 2005-ben Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfőjelölt természetellenesnek nevezte a homoszexualitást, majd e kijelentését követően közel egy évig volt az ország miniszterelnöke.
A posztszocialista EU-tagokban, mint az alábbi térképen is látszik, általános a melegek és a heteroszexuálisok jogegyenlőségének elutasítása. Külösen a nyugat-európai országokhoz képest, ahol most már a túlnyomó többség támogatja a jogegyenlőséget.
Bizonyos kutatók szerint a homoszexuálisokkal szembeni kirekesztő attitűd a régióban részben a rendszerváltó országokban általános társadalmi bűnbak-keresés eredménye, vagyis a kulturális, vallási körülmények mellett a gazdasági helyzet is befolyással van a homofóbiára. Az uniós csatlakozással pedig a diszkriminációellenesség egyfajta európai értékként került be a közgondolkodásba, ami az EU-tagságból kiábrándultak körében visszatetszővé vált.
A lengyelhez hasonlóan a magyar társadalom is viszonylag homofób, ráadásul a 2010-es években még inkább fogékonyak lettek a szavazók a szexuális kisebbségekre nézve hátrányos intézkedések iránt. A European Social Survey (ESS) adatai szerint ez a változás lényegében 2014 és 2016 között következett be. Ekkor ugyanis a megelőző 10-12 évben viszonylag stabilan a társadalom felét kitevő elfogadó attitűdű lakosság aránya 30-40 százalék közé csökkent. A melegellenes attitűdök erősödése ráadásul mintha 2018-ban is folytatódott volna.
A melegek elutasítottsága már 2011-ben is erősebb volt a többi kisebbséggel – például romákkal – szembeni ellenérzésekhez képest Magyarországon. A magyar társadalmat európai összehasonlításban viszonylag mélyen átható homofóbiára utal továbbá, hogy még az idegenellenességre egyáltalán nem hajlamos csoportokban is csak 56 százalék támogatta Magyarországon, hogy a melegek szabadon, akaratuk szerint élhessék az életüket. A másik huszonhat országban átlagosan 70 százalék volt ez az arány ugyanebben az időszakban.
A Fidesz nem először nyúl az ellenségképzés kommunikációs gyakorlatához, ez eddig többnyire politikusok, politikai jelentőségű személyek (például Gyurcsány Ferenc, Vona Gábor, Soros György) és intézmények (például IMF, EU vagy éppen a rezsi) ellen irányult. De olyan is volt, hogy népcsoportok kerültek a célkeresztbe, ahogy az 2015-ben történt a bevándorlókkal. A melegekkel és a bevándorlókkal szembeni ellenérzések közötti fontos különbség, hogy a melegek megítélését eddig kevésbé határozta meg a párthovatartozás. Az alábbi ábrán látható eltérések a szavazásra jogosultak különböző csoportjai között statisztikailag nem jelentősek.
Ehhez képest a szegényebb országokból érkező bevándorlókkal a Fidesz tábora a 2018-as európai felmérés szerint is jelentősen ellenségesebb az ellenzéki szavazókhoz, illetve a választástól távol maradókhoz képest. Ez a különbség fennállt már a bevándorlásról szóló népszavazás, illetve azt megelőző kampány előtti időszakban is.
Igaz, mostanra a helyzet változott, június végi közvélemény-kutatási eredmények szerint az azonos neműek közötti kapcsolatot a kormánypárttal szimpatizálóknak 13-15 százaléka tartja természetesnek, az ellenzékieknek viszont a 68-70 százaléka. A friss felmérések szerint leginkább a Momentum szavazói bizonyultak elfogadóknak a melegekkel kapcsolatban. A pártok elkötelezett támogatói körében tehát olyan erős ez a kötődés, hogy az aktuális politikai vita erősen befolyásolta a véleményüket ebben a kérdésben.
Az is igaz viszont, hogy a kormánypárt joggal láthat tartalékot a homofób attitűdökkel rendelkező szavazókban. Az ESS 2018-as felmérése szerint a magyar felnőttek 15 százalékára igaz, hogy nem támogatja a Fideszt, ugyanakkor ellenzi, hogy a homoszexuálisok szabadon éljék az életüket. Ebben a társadalmi csoportban viszonylag felülreprezentáltak az
- a 30-49 évesek és a 65 év felettiek,
- szakmunkásképzőt, illetve a felsőoktatásban BA/BSc alapképzést végzettek,
- a falvakban élők.
Ugyanezért hasznos lehet a melegellenes retorika a kevésbé elkötelezett szavazók megtartásánál is. Egy tavaly decemberi nagymintás felmérés szerint míg a Fidesz leginkább elkötelezett szavazóinak 25 százalélka, addig a kevésbé elkötelezettek 15 százaléka értett egyet azzal, hogy hagyni kell a melegeknek, hogy szabadon éljék az életüket. Ezekre a szavazókra is igaz, hogy anyagilag nem érzik magukat a politikai berendezkedés nyerteseinek, de mivel jobboldali az alapállásuk, ezért forró kulturális-ideológiai kérdésekkel meg lehet szólítani őket.
