A tatár származású Megdet Rahimkulov a negyvenes éveinek végén járt, amikor egy alig pár évvel korábban alapított orosz állami cég menedzsereként Magyarországra érkezett a rendszerváltás után. Cégvezetőből hamarosan milliárdos banktulajdonos lett, bő tíz évvel később pedig Magyarország leggazdagabb embereként tért vissza Oroszországba.

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején nem sok embernek volt nagyobb hatása a hazai vállalati szférára, és úgy általában a gazdasági élet egészére, mint Rahimkulovnak. Az orosz cégvezető dolgozta ki azt a megállapodást, amely alapján Oroszország húsz éven át szállította a gázt Magyarországnak, és amelyen majdnem dollármilliárdokat buktunk néhány éve.

Részben miatta kezdte el bekebelezni a TVK-t a Mol, majd tíz évvel később az ő részvénypakettjének megvásárlása után robbant ki a Mol-OMV háború, amelynek a végén kis híján hasonló sorsra jutott a magyar olajcég is. Volt többségi tulajdonos a Zalakerámiában, milliárdokat nyert az Antenna Hungária privatizációján, és ennél is egy nagyságrenddel többet a Borsodchem tőzsdei kivezetésén, majd megszerezte a OTP több mint tizedét.

Bár Megdet Rahimkulov már több mint tíz éve nem él Magyarországon, a rendszerváltás után összegyűjtött vagyona a mai napig meghatározó a magyar gazdaságban. Ahogy megírtuk, az örökségnek köszönhetően fiai, a magyar állampolgársággal is rendelkező Timur és Ruszlan közösen nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor együtt. A testvérek a két talán legfontosabb magyar vállalatcsoport, az OTP és a Mol legnagyobb tulajdonosai közé tartoznak.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy visszahúzódó magyar testvérpár gazdagabb, mint Mészáros és Csányi együttFontos magyar vállalatok legnagyobb tulajdonosai közé tartozik Rahimkulov Timur és Ruszlan, de nyilvános fotó sincs róluk.

A nyilvánosságot kerülő testvérpár közül a fiatalabb Ruszlan aktívabb üzletileg. Szállodapiaci terjeszkedése mellett számos ponton kötődik egy kulturális szervezetekből álló hálózathoz, amely milliárdos állami támogatásokat kapott, majd hirtelen összeomlott. Az ügyben az adóhatóság is nyomoz állítólagos fiktív előadások miatt. Ugyanakkor ezek az üzletek eltörpülnek az általa ellenőrzött vagyon felett, amelynek az eredetét – Megdet Rahimkulov meggazdagodásának történetét – két cikkben mutatjuk be.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKözpénz milliárdokkal tömték ki az egyik leggazdagabb magyar körüli együtteseket, mégis összeomlottakNyolc előadó-művészeti szervezet a kultúr-tao rendszerben milliárdokat vett fel, majd elsorvadt, a NAV pedig költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBemutatjuk a világ egyik legsikeresebb vállalkozását, az évi egymilliárdot kereső magyar kamarazenekartNégy év alatt 175-szörösére nőtt a Magyar Virtuózok árbevétele, közel hétmilliárd forint vagyont halmozott fel, a kultúr-tao megszüntetése után azonban összeomlott.

Egy nagyon fontos pozíció

A Szovjetunió szétesését követően^*igazából már jóval korábban, csak ezt hosszú ideig elrejtették különböző intézkedésekkel. a tagállamok, így Oroszország gazdasága is összeomlott. A GDP bezuhant, az infláció kilőtt, az élelmiszerárak elszabadultak, sokan nagyon rövid idő alatt az éhezésig elszegényedtek.

Ilyen körülmények között az országnak rendkívül fontos volt a jelentős keményvalutás^*Bármilyen más pénznemre átválható forgalomképes valuta. bevételt hozó külföldi gázértékesítés. Az oroszok még ebben az időszakban is bő 100 milliárd köbméter gázt szállítottak csak Európába, amiből több tízmilliárd dollárhoz jutottak. Ezt pedig egy pár évvel korábban alapított állami cég, a Gazprom felügyelte.

Stratégiai jelentőségéből adódóan a Gazprom nagyon magas szintre volt bekötve a politikai elitnél. A vállalatot Viktor Csernomirgyin javaslatára hozták létre az általa vezetett gázipari minisztériumból 1989-ben. Három évig ő is vezette a céget, majd 1992-ben miniszterelnökké nevezték ki, azaz övé lett a második legfontosabb állami pozíció. Ekkorra már Csernomirgyin emberei irányították a Gazpromot, és ez majdnem az ezredfordulóig így is maradt.

Az egyre jelentősebbé váló export miatt (vagy legalábbis részben emiatt) a Gazprom számára fontos volt, hogy a célországokban is megbízható képviselői legyenek, akik irányítják a helyi ügymenetet.

Magyarországon ez az ember Megdet Rahimkulov lett.

Bár Magyarország ebben az időszakban sem volt a legfontosabb európai célpiaca az orosz gáznak, Rahimkulov így is jelentős befolyáshoz jutott. A több mint 10 milliárd köbméteres magyar gázfogyasztás önmagában is jelentősnek számított, ám ennél is fontosabb, hogy az oroszok már ekkor is fontos tranzitországként tekintettek Magyarországra, ahol a vezetékek birtoklásával vagy újak építésével más, nagyobb piacok ellátását is ellenőrizni tudják.

A választás nem véletlenül esett Rahimkulovra. A tatár származású menedzsernek korábban is volt már kapcsolata Magyarországgal. A kétezres évek elején maga mondta egy Figyelőnek adott interjúban, hogy már a hetvenes évek végétől foglalkozott a szovjet-magyar gázüzlettel. A Világgazdaság egy későbbi cikke szerint pedig a „gázért Ikarus buszokat és Videoton számítógépeket” projekt irányításáért volt felelős. A kiválasztásában tehát fontos szerepet játszott, hogy már a rendszerváltás előtt volt helyismerete.

A Gazprom helytartója

Rahimkulov neve először 1993 végén tűnt fel a magyar sajtóban: ő beszélt a Gazprom egyik leányának képviselőjeként a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárral kapcsolatos terveikről, miután a céget épp akkor vették meg az államtól. Ennél sokkal fontosabb volt azonban, hogy ebben az időben már a magyar-orosz gázipari kapcsolatok új alapokra helyezésén munkálkodott. Alig egy évvel később meg is alapították a Mol, illetve a Gazprom közös tulajdonában lévő Panrusgáz Rt-t^*A tulajdonosi szerkezet ennél már akkor bonyolultabb volt, de a kilencvenes évek közepén még közvetve, illetve közvetlenül ez a két cég birtokolta a Panrusgázt., amely az orosz gáz kizárólagos magyar importőre lett. Vezérigazgatónak Megdet Rahimkulovot nevezték ki.

A Gazprom által megvásárolt Dunántúli Kőolajipari Gépgyár 1993-ban. Fotó: MTI

A rendszer úgy működött, hogy az új cég megvette a Gazpromtól az orosz gázt, majd továbbadta a Molnak. Ez első ránézésére egy felesleges közvetítő közbeiktatásának tűnik, de egyáltalán nem véletlenül alakult így. Ahogy egy, a Gazpromon belüli hajdani viszonyokat bemutató tudományos cikkből is kiderül (pdf), a kilencvenes években a cég csak bonyolult engedélyeztetési folyamatok révén, nehézkesen vihetett volna ki Oroszországból pénzt külföldi felvásárlásokhoz. Ezért célszerűnek tűnt a határokon túl megszerzett pénz egy részét haza se vinni.

Ez azonban csak az egyik ok lehetett. Emellett ugyanis az exportbevétel Oroszországon kívül hagyása annak a lehetőségét is megteremtette, hogy – amint az említett cikk szerzője, Deák András György Oroszország-szakértő a G7-nek fogalmazott – a menedzsment ebből „kanalazzon”.

A Panrusgáz már 1995-re négymilliárd köbméter földgáz eladásáról írt alá szerződést a Mollal.

Egy évvel később pedig megkötötték azt a megállapodást, amely közel két és fél évtizedig határozta meg Magyarország földgázellátását.

Ezen a szerződésen néhány éve több ezer milliárd forintot is bukhatott volna a magyar állam, ha egy személyes találkozón Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin nem köt alkut a rendezéséről^*A szerződés részleteit végig üzleti titokként kezelték, így csak annyit lehet róla tudni, amennyi az elmúlt két és fél évtizedben a magyar és az orosz sajtóban kiszivárgott. Eredetileg 20 évre szólt, de mivel az időközben csökkenő magyar gázfogyasztás miatt nem vettük át a teljes mennyiséget, amire kötelezettséget vállaltunk, így még az elmúlt néhány évben is részben ennek keretében jött Magyarországra az orosz földgáz. A szerződés idejének kitolása pedig magyar szempontból a kedvezőbb kimenetel volt. A megállapodás ugyanis eredetileg úgy szólt, hogy azt a gázt is ki kell fizetnünk, amit nem veszünk át. Ez alapján pedig a Figyelő egy akkori becslése szerint kedvezőtlen esetben a szerződés kifutásakor akár ezermilliárdos nagyságrendű összeget is követelhetett volna az orosz fél azért a gázért, amit fel sem használtunk, de a szerződés alapján meg kellett volna vennünk. Végül 2015-ben Vlagyimir Putyin budapesti látogatásán az orosz elnök és Orbán Viktor – egy olyan alku keretében, amelynek részletei nem ismertek – abban állapodott meg, hogy az így felgyűlt mennyiséget utólag is lehívhatjuk. Azaz tulajdonképpen kitolták a szerződés idejét addig, amíg a teljes mennyiséget meg nem vásároljuk.. Az azóta sokat támadott, dollárban is tízmilliárdos értékű 1996-os megállapodás előkészítésében kulcsszerepe volt Rahimkulovnak, aki ekkor már egyértelműen a Gazprom magyarországi helytartójaként működött^*Később a magyar sajtóban is többször hivatkoztak így rá..

Gázipari szakemberből bankár

A Panrusgázon rengeteg pénz folyt át, amit a Gazprom, illetve menedzsmentje a kezdetektől szeretett volna minél szorosabban az ellenőrzése alatt tartani. Az orosz gázóriás (egészen pontosan saját bankja, a Gazprombank) ezzel a nem titkolt szándékkal vásárolta meg, és kezdte el feltőkésíteni 1996-ban Magyarország legrégebbi pénzintézetét, az Általános Értékforgalmi Bankot (ÁÉB), amelynek szintén Megdet Rahimkulov lett a vezetője.

A nagy hagyományokkal rendelkező, de a lakossági szegmensben marginális ÁÉB-nek azonban nem csak ezt a feladatot szánták: a banknak kellett volna megszerveznie a Gazprom itteni vezetékprojektjeinek finanszírozását is. Egy évvel később már konkrét projekttervekről nyilatkozott Rahimkulov a magyar sajtónak, ezekből azonban végül semmi nem lett, az elképzeléseket ugyanis elsodorta az 1998-as orosz krízis.

A bank ugyanakkor a válságban is jól jött. Kidolgoztak egy olyan konstrukciót, amelynek keretében Magyarország lényegében barterben kapta a gázt: élelmiszerrel és gyógyszerrel fizettünk érte.

Bár a vezetékprojektek nem jöttek össze, az ÁÉB-nek több befektetési terve maradt. Rahimkulov már 1997-ben arról beszélt a Népszavának, hogy több millió dollárt forgatnak a magyar tőzsdén, és például a Mol-ban is van 0,5-1,5 százalékos részesedésük. A Figyelőnek 1999-ben pedig már azt mondta, hogy Matáv-, TVK- és OTP-részvényekkel is kereskedtek, saját bevallása szerint kizárólag hozamszerzési céllal.

Csata a magyar vegyiparért

A Borsodchemet azonban már nem csak a hozam miatt kezdték el felvásárolni 2000-ben, és ebből lett az első nagyobb olyan magyarországi botrány, amelyben Rahimkulov érintett volt. Az egyik legfontosabb hazai vegyipari cégben 2000 szeptemberében szerzett közel 25 százalékos részesedést egy nem igazán ismert írországi bejegyzésű vállalat.

Ez már önmagában is komoly befolyásnak számított volna a hazai vegyiparban, de a Borsodchemnek a szektor másik legfontosabb magyar cégében, a TVK-ban is jelentős, 30 százalékos részesedése volt. Így a rejtélyes ír cég egycsapásra két stratégiai jelentőségű magyar vállalatban lett meghatározó tulajdonos.

A piacon a kezdetektől arról pletykáltak, hogy az új nagybefektető mögött a Gazprom áll,

már csak azért is, mert az ír céget Megdet Rahimkulov képviselte. Az orosz gázóriásnak volt otthon is vegyipari érdekeltsége, a Sibur nevű vállalat, ráadásul Ukrajnában is versenyben volt egy hasonló profilú vállalat megszerzéséért. A BC-t és a TVK-t pedig remekül lehetett volna egy termelési láncba illeszteni ezekkel a határon túli érdekeltségekkel. 

A Gazprom vélt nyomulása viszont itthon nagyon nem tetszett a politikai vezetésnek és gazdasági elitnek. Ekkor az elődeihez és utódaihoz képest az oroszokkal kevésbé baráti kapcsolatot ápoló első Orbán-kormány (1998-2002) volt hatalmon. Ráadásul a magyar vegyipari cégekre, és különösen a TVK-ra a Molnak is szüksége volt, hiszen komoly bevétele jött a vegyipari cégtől, amelynek rengeteg alapanyagot szállított.

Két héttel azt követően, hogy a Borsodchemben tulajdonrészt szerzett a Rahimkulov által képviselt ír cég, a BC vezetése tulajdonképpen puccsszerűen (tehát az új tulajdonos jóváhagyása nélkül) eladta TVK-részesedésének jelentős részét a Molnak^*Illetve egy részét az MKB-nak, de a Mol erre is vételi opciót szerzett, ahogy a BC maradék pakettjének felére is.. A három magyar tőzsdei cég részvényeinek kereskedését napokra felfüggesztették, a magyar újságok hetekig a sztorival voltak tele, a felek folyamatosan a sajtóban üzengettek egymásnak. Rahimkulov egy tévés interjúban finoman még a gázszállítások átgondolásával is megfenyegette a magyar oldalt, bár hamar visszakozott^*A szállítások leállítására ugyan nem utalt, de a korábban egyébként az oroszoknak fontos árubarteres megoldás felfüggesztését kilátásba helyezte..

Magyar részről viszont egyáltalán nem volt hajlandóság tárgyalásra az oroszokkal, akik így végül hoppon maradtak. A BC részesedésük ugyan megmaradt, de a TVK-t elbukták. A Magyar Nemzet akkori értesülései szerint Rahimkulov októberben még írt egy levelet Matolcsy György gazdasági és Járai Zsigmond pénzügyminiszternek, illetve egy ideig még fenyegetőzött perekkel, a Borsodchem vezetőségén pedig az első adandó alkalommal számon is kérte a TVK eladását, de változtatni már nem tudott a történteken. A BC negyede végül az ír cégtől a Gazprom-leány Siburhoz került, de már a jelentős TVK-pakett nélkül^*A Sibur viszonylag hamar opciót szerzett az ír cég részesedésére..

A nagy Gazprom-botrány

Az ír cégről egyébként a heteken át tartó konfliktus alatt hivatalosan senki nem mondta ki, hogy a Gazprom érdekeltsége, ezt állítólag csak a minisztereknek írt levélben ismerte el Rahimkulov. A piacon azonban már ekkor is voltak, akik azt gondolták, hogy a felvásárlás mögött nem is a gázóriás, hanem annak menedzsmentje állt^*Erre esetenként a magyar sajtóban is volt utalás. Ez a kettő ugyanis 2000-ben már nem teljesen ugyanazt takarta.

Azzal, hogy Csernomirgyin a Gazprom vezérigazgatói székéből ült át a miniszterelnökibe, és a céget bizalmasaira, elsősorban Rem Vjahirev vezérigazgatóra hagyta, a gázipar – legalábbis orosz mértékkel – évekig a nyugalom szigete lett. A Gazprom menedzsmentje biztonságban érezhette magát, nem azzal törődött – ami az akkori orosz viszonyokra jellemző volt – hogy minél gyorsabban, minél nagyobb vagyont mentsen ki magának a rábízott államiból. Részben ennek volt köszönhető, hogy miközben az orosz olajipart a kilencvenes években szinte teljesen magánosították, és mindössze néhány százaléknyi részesedést tartott meg magának az állam, addig a Gazprom szinte végig nagyjából állami tulajdonban maradt^*Még ha az állami részvényekkel a menedzsment is rendelkezett egy idő után. (pdf).

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Gazprom pénzét ne csapolták volna meg rendszeresen. Egyes becslések szerint évi 2-3 milliárd dollár szivárgott el a nyereségből^*Borisz Fjodorov egykori orosz pénzügyminiszter ezt többször lenyilatkozta.. A hangsúly azonban a nyereségen van.

Ebben az időszakban nem a privatizáció volt a cél, a pénzügyi folyamatokból épp elég haszonhoz tudott jutni a menedzsment

– magyarázza Deák András György.

Ez a viszonylag stabil status quo akkor borult fel, amikor Csernomirgyin politikai hatalma megingott, majd 1998 elején eltávolították a miniszterelnöki posztról.

A politikai háttér nélkül maradt menedzsment ekkor elkezdte ténylegesen a saját nevére venni a Gazprom különböző eszközeit.

Az ügyet 2001-ben a német Frankfurter Rundschau tárta fel részletesen. A lap szerződésmásolatokra hivatkozva azt írta, hogy a Gazprom vezetésének rokonsága fillérekért szerzett meg olyan cégeket, amelyekbe előzőleg milliárdokat érő Gazprom eszközöket és szerződéseket szerveztek ki. Az így kijátszott vállalatok új tulajdonosai között voltak Vjahirevnek és helyettesének, valamint Csernomirgyinnek a gyermekei, és Megdet Rahimkulov ekkor mindössze húsz év körüli fiai, Timur és Ruszlan is.

Machinátor vagy csak haszonélvező

Megdet Rahimkulov szerepét a történetben elég eltérően mutatta be az ügyről szintén részletesen cikkező magyar, illetve az orosz sajtó. Itthon inkább mellékszereplőként tűnt fel a sztoriban, míg például egy orosz üzleti napilap, a Vedomosti szerint az egész folyamatot ő készítette elő azzal, hogy a környezetébe tartozó cégek és emberek fokozatosan átvették a Gazprom vagyonelemeit, majd eladták azokat Vjahirev és Csernomirgyin rokonságának.

A Frankfurter Rundschau, illetve az orosz sajtó által is dokumentált történet egyik legfontosabb szereplője az Interprocom nevű cég volt. A Vedomosti összefoglalója szerint az eredetileg részben orosz állami vállalat az évek során teljesen magántulajdonba került. Két legfontosabb részvényese Megdet Rahimkulov, illetve a szintén Panrusgáz tisztségviselő Oleg Vejnyerov lettek^*Utóbbira a nemzetközi sajtóban Rahimkulov helyetteseként hivatkoztak, a hazai cégadatbázis szerint azonban csak felügyelőbizottsági tag volt a Panrusgázban.. Az Interprocom szép fokozatosan csipegetett a Gazprom eszközeiből, a gázóriás számos leánycégében szerzett részesedést, mások mellett a Panrusgázban is.

A Vedomosti cégábrája a feltárt ügyletekről

Aztán 1997-ben az Interprocom részvényesei úgy döntöttek, hogy a vállalat 100 százalékos tulajdonjogát ingyen átruházzák egy Horhat nevű társaságra. A Horhat tulajdonosa ekkor egy Vejnyerovval egy lakásban élő nő, és Rahimkulov felesége volt. Ez a felállás azonban nem maradt sokáig így: alig egy évvel később ugyanis a társaság 90 százalékát egyforma részekben megvásárolta öt ember. Az új tulajdonosok között ott volt Vitalij Csernomirgyin, a leváltott miniszterelnök fia, a Gazprom-vezér Vjahirev lánya és Ruszlan Rahimkulov is.

A dollármilliárdokat érő részesedésért az öt ember összesen 40 rubelt és 50 kopejkát, azaz akkori árfolyamon nagyjából ötszáz forintot fizetett.

A történet egyáltalán nem egyedi: lényegében ezzel megegyező ügyletek zajlottak le egy másik Gazprom érdekeltségnél is. Az Intergazkomplekt^*Amely a gázelosztásokhoz kapcsolódó eszközök beszerzésével foglalkozott. nevű vállalatot épp ugyanazon a napon vette nevére a Gazprom-menedzsment rokonsága, mint az Horhatot. Azzal a különbséggel, hogy ezért már durván 20 ezer forintnak megfelelő rubelt fizettek, a Rahimkulov családot pedig Megdet másik fia, Timur képviselte.

A Rahimkulov-családot megkérdeztük, hogy valóban úgy történt-e a Gazprom-vagyont érintő tranzakciósorozat, ahogy arról az ügyet feltáró cikkekben beszámoltak, illetve kíváncsiak voltunk, hogy ők hogyan látták az eseményeket, ám megkeresésünkre nem válaszoltak.^*A kétezres évek elején feltárt eseteken kívül egyébként más hasonló kísérletek is voltak. Valerij Panyuskin és Mihail Zigar orosz újságírók a Gazprom történetéről írt könyvükben viszonylag hosszan számolnak be arról, hogyan próbálták meg a cégvezetők a nem sokkal korábban a Borsodchemet megvásárló Sibur többségi részesedését kijátszani a Gazpromból. Ezért is vélték utólag többen úgy, hogy már a magyar vegyipari felvásárlási kísérlet is a Gazprom-menedzsment ügyeskedéséről szólt.

Bankárból banktulajdonos

A Gazprom magyarországi érdekeltségei körül is elég hasonló ügyletek történtek. A cégiratok szerint 2001-re a Panrusgáz 10 százalékos részesedése^*A fent bemutatott ügyletsorozat eredményeként. közvetve a Gazprom-menedzsmenthez került, további 9 százaléka pedig az ÁÉB-hez.

Utóbbi elvileg nem jelentett volna érdemi változást, hiszen a magyar pénzintézet eredetileg a Gazprom tulajdonában volt.

Csakhogy a 2000-es évek elejére már az ÁÉB-ben is új tulajdonosok tűntek fel.

A magyar bank körüli kavarásról a Frankfurter Rundschau külön is megemlékezett, a magyar sajtó pedig már hónapokkal korábban arról írt, hogy átalakult az ÁÉB tulajdonosi köre.

A Magyar Nemzet 2001 februárjában mutatta be részletesen a bank tulajdonosi hátterét, illetve annak alakulását. Ez alapján a Gazprombanknak az ezredfordulón már csak kisebbségi részesedése volt az ÁÉB-ben, amelynek 57 százalékát Rahimkulovhoz köthető magyar cégek, és furcsa tőkeemelésekkel felhizlalt offshore vállalatok tulajdonolták.

A Magyar Nemzet 2001-es cégábrája az ÁÉB tulajdonosi viszonyairól. Forrás: Arcanum Adatbázis

Később a magyar bank szóvivője azt állította, hogy a Gazprombank 2000 előtt nem adott el a saját részvényeiből. Részesedése szerinte azért csökkent, mert a magyarországi pénzintézet 1997-ben új részvényeket bocsátott ki, amelyeket két szingapúri és három magyar cég jegyezett le. Két évvel később az ügylet megismétlődött, ekkor esett az orosz gázóriás tulajdonhányada 50 százalék alá.

A tulajdonosi átalakulásról megjelenő első magyarországi hírek idején azonban Megdet Rahimkulov neve hivatalosan még mindig nem szerepelt az ÁÉB tulajdonosai között. Ez néhány hónappal később változott meg, amikor a bankvezér bevásárolta magát az ÁÉB-ba. Rahimkulov és egy vele szoros kapcsolatban álló magyar üzletember egyaránt 8,5-8,5 százalékos részesedést szerzett, méghozzá a Gazprombanktól, amelynek birtokában így már csak az ÁÉB negyede maradt.

Putyin mindent visszavett, de nem Magyarországon

A Frankfurter Rundschau cikkének megjelenésekor már nagyjából másfél éve Vlagyimir Putyin volt Oroszország elnöke. Putyin hatalomra kerülését követően az addigra széthordott orosz olajiparban hamar elkezdett rendet vágni, a Gazpromhoz azonban egészen 2001-ig nem nyúlt, megvárta, amíg lejár Vjahirev ötéves megbízatása.

Vlagyimir Putyin és Rem Vjahirev 2000-ben, még a botrány kirobbanása előtt. Fotó: AFP/Europress

Bár Vjahirev sorsa valószínűleg már korábban eldőlt, a Gazprom-menedzsmentet leleplező cikkek végleg megpecsételték. A Gazprom élére a csoportot azóta is vezető Alexej Millert nevezték ki, akinek ugyan sok tapasztalata nem volt a gáziparban, de Putyin korábbról ismerte. Miller gyorsan belekezdett a tisztogatásba, és rövid időn belül megtörtént a teljes generációcsere a gázipari cégnél^*Erről Panyuskin és Zigar elég részletesen beszámol könyvében, és hosszan ír róla Deák András György is a már idézett cikkében..

A menedzsment leváltása után a Gazprom szép fokozatosan visszavette azoknak a vagyonelemeknek a nagy részét is, amit a korábbi években az előző vezetés megpróbált magának kimenteni

– mondta a Gazprom-ügy következményeiről a G7-nek Deák András György.

Ez egy viszonylag békés folyamat volt, néhány embert bevittek ugyan a börtönbe, és volt, aki néhány hónapot bent is töltött, de végül nagyjából mindenki önként lemondott ezekről az eszközökről. Komoly következménye nem is lett az ügynek a résztvevőkre nézve. A Gazprom-menedzsment az oligarchákhoz képest nem követett el olyan hatalmas bűnt. Az, hogy megpróbálták ellopni a gázmonopóliumot, Oroszországban a kilencvenes években benne volt a pakliban

– folytatta.

Magyarországon azonban máshogy alakultak a dolgok.

A hazai sajtó már a Gazprom-vezetés leváltásának másnapján arról cikkezett, hogy a gázipari cég magyar helytartójának pozíciói is veszélybe kerülhetnek, és a következő hónapok eseményei is ezt erősítették. Rahimkulov 2002 tavaszán lemondott a Pannrusgáznál betöltött szerepéről, és ezzel párhuzamosan az ÁÉB is eltűnt a gázimportőr vállalat részvényesei közül. A cég teljes egészében visszakerült a Gazprom, illetve a Mol tulajdonába^*A cégiratok szerint az Interprocom is részvényes maradt, de ekkor ez már a Gazpromot takarta..

Sokáig úgy tűnt, hogy az ÁÉB-t sem engedi ki a kezéből az új orosz vezetés. A Gazprombank többször is egyértelművé tette, hogy igényt tart a magyar pénzintézetre, és 2002 elején már arról volt szó, hogy itt is pozíciót veszít Rahimkulov: az elnöki tisztséget megtarthatja, de a vezérigazgatót a Gazprom küldi. Végül azonban nem így történt.

A kormányváltás is segíthetett

Bár Rahimkulov kapott egy másik vezérigazgatót maga mellé, ezt a pozícióját is megtarthatta. Mindemellett ezt követően részletekben, szép fokozatosan elkezdte megszerezni az ÁÉB részvényeit is. 2003-ban a Rahimkulov család vagyonkezelő vállalata, a Kafijat (amely ma is a vagyonuk jelentős részét kezeli) elkezdte bekebelezni azoknak a magyar és offshore cégeknek a részesedéseit, amelyek a kilencvenes évek tőkeemeléseivel jelentek meg a bankban. A Kafijat részesedése 2004 elején már 46 százalék volt.

Az orosz vezetés valószínűleg kiegyezett Rahimkulovval

– mondta Deák András György.

A kutató szerint ennek több magyarázata lehet. Egyrészt Putyinék a reprivatizációs törekvéseiket jellemzően igyekeztek Oroszország határain belül tartani, szinte egyáltalán nem mentek bele nemzetközi konfliktusokba ilyen ügyek miatt. Emellett az ÁÉB, és az egyéb magyarországi érdekeltségek orosz mértékkel nem is jelentettek jelentős vagyont. A harmadik fontos tényező pedig az volt, hogy időközben Magyarországon új kormány alakult, az Orbán kabinetet ismét a szocialisták váltották, akikkel sokkal erősebb nexusa volt Rahimkulovnak.

Ilyen környezetben jól jöhetett egy, a helyi viszonyokat jól ismerő orosz üzletember Magyarországon. A gazpromos ügyekből ugyan teljesen kikerült, és el is távolodott a moszkvai vezetéstől, de teljesen nem szakadt meg a kapcsolat. Kicsit olyan lett, mint Roman Abramovics. Formailag független, de még sokáig meg lehetett kérni, hogy bizonyos ügyekben járjon el Magyarországon

– mondta Deák András György.

Rahimkulov ugyan a kétezres évek elején nagyjából évente adott egy interjút a magyar sajtónak, ezekben azonban már ritkán esett szó a Gazpromhoz vagy éppen Putyinhoz fűződő kapcsolatáról. Amikor a Figyelő 2004-ben arról kérdezte, hogyan tartotta meg pozícióját akkor, amikor Putyin lényegében a teljes Gazprom-vezetést lecserélte, azt válaszolta, ő nem mérhető az orosz elnökhöz, Putyin

nem foglalkozik azzal a szinttel, ahol egy Rahimkulov működik.

Egy másik interjúban pedig arról beszélt: a gázóriás új vezetésével tárgyalt a váltás után, sőt, állítása szerint fel is ajánlották, hogy maradjon, de mivel nem egyeztek az elképzeléseik a jövőről, ő döntött a távozás mellett. Ennek a békés elválásról szóló narratívának ugyanakkor ellentmond, hogy egy Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentum szerint néhány évvel később

Veres János, a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere nyíltan ellenségesnek írta le a Gazprom és Rahimkulov kapcsolatát.

Mindenesetre az ÁÉB átvétele folytatódott, és a Gazprombank, amely három évvel korábban még lényegében fenyegette Rahimkulovot, 2005 szeptemberében már úgy döntött, a maradék 25 százalékos részesedésén is túlad. A vevő Rahimkulovék egyik ciprusi cége lett, és ezzel a teljes pénzintézet a család tulajdonába került. Az ÁÉB ekkor már kifejezetten aktív szereplő volt a hazai tőkepiacon, komoly tőzsdei érdekeltségekkel is rendelkezett, több nagyszabású ügyleten túl volt^*A Rahimkulov család tőzsdei ügyleteiről a cikksorozat következő részében írunk részletesebben..

Ezt a bank egészének átvételét jelentő utolsó tulajdonosváltást 2005. október 12-én jegyezték be. Épp aznap, amikor először megjelent a Népszabadság 150 leggazdagabb magyarországi lakost bemutató kiadványa. A listát 83 milliárd forintos vagyonnal a kilencvenes évek elején egyszerű Gazprom-menedzserként Magyarországra érkező Megdet Rahimkulov vezette.

A cikksorozat következő részében azt mutatjuk be, hogyan gyarapodott tovább ez a vagyon elsősorban magyarországi tőzsdei ügyleteknek köszönhetően az elmúlt másfél évtizedben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA leggazdagabb magyarországi család vagyonának története – 2. részRahimkulovék megforgatják a pénzüket a magyar tőzsdén, kaszálnak a Zalakerámiával, kavarnak a Mollal és beveszik magukat az OTP-be, ezzel óriási vagyonra tesznek szert.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat gazprom Megdet Rahimkulov Mol OTP Rahimkulov Ruszlan Rahimkulov Timur Olvasson tovább a kategóriában