Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. augusztus 28. 20:49 Közélet

Annyira megépítené a kormány az Új Nemzeti Galériát a Városligetbe, hogy 26-ról 72 milliárdra drágult

A fővárosi Városliget fejlesztésére a kormány 2015-ben 157 milliárd forintot szánt, és 2019-re tervezték azt befejezni az erről szóló kormányrendelet szerint. A költségeket és a határidőket már biztosan nem fogják tartami.

Már 2017-ben 230 milliárdra lehetett a teljes költséget becsülni, amikor még ki sem írták az összes épület közbeszerzési eljárását. Tavaly év végén a leszerződött összegek is már 150 milliárd forintnál jártak*Ebben már a Biodóm fejlesztése is benne van, amit ugyan a kormány fizet részben, de a Fővárosi Állat- és Növénykertnek kellene megvalósítani – egyelőre azonban az elszálló költségek miatt nem látni, hogy miből.
, ami rögtön 222-re ugrik a Nemzeti Galéria tervezett költségeivel.

Azóta sok más munka is drágult, illetve még mindig vannak olyan munkák, amikre szerződést sem kötöttek.  Így a projekt megvalósítására létrehozott állami cég, a Városliget Zrt. sem időben, sem költségben nem tudta a vállalásokat tartani.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Liget-projekt 150 milliárdjának kétharmada kormányközeli vállalkozókat gazdagítottAz eddig elköltött pénz 40 százaléka végső soron két céghez vándorolt, és mindkettő köthető Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.

Az állami cég akkori közlése szerint 2017-ben még 26 milliárdot terveztek elkölteni az Új Nemzeti Galériára, ez később a tervezés során 48 milliárdra kúszott fel, egy mostani szerződésmódosításból azonban már az is kiderült, hogy immár 73 milliárd forinttal számolnak.

Az eredeti mérnöki szerződést még 2015-ben kötötték meg a Nemzeti Galériával kapcsolatban. Ebben a szerződésben az Óbuda-Újlak Zrt. és a Főber Zrt. a Városliget Zrt. részére az Új Nemzeti Galériához egyedileg meghatározott mérnöki feladatokat nyújt. A szerződés nem érhető el sem a Városliget Zrt. honlapján, sem az EKR portálon, sem a közbeszerzési szerződések keresőjében sem, pedig már kétszer is módosították. 

Ami azonban biztosan látszik, hogy megnőtt a mérnöki szolgáltatások utáni igény: az Óbuda-Újlak és a Főber közös szerződésében 375-ről 503 millióra nőttek a mérnöki szolgáltatások költségei a mostani, harmadik módosítás után.

A Nemzeti Galéria tervezését 2016-ban nyerte el a magyar Bánáti + Hartvig Kft. a japán HANAA Jimusho Ltd.-vel közösen 2,65 milliárd forintért, ez 2019 szeptemberében drágult 2,83 milliárd forintra. Ezek alapján tudták folyamatosan módosítani a mérnöki munkákat.

A mérnöki feladatokra megkötött szerződés módosítását indokolni is kellett. Ebből derül ki, hogy mivel a terveket a japán-magyar cégpáros már elkészítette, így aktualizálni lehetett költségterveket is. Így növekedhetett az eredetileg 26 milliárdosra tervezett múzeum ára első körben 48 milliárdra, majd a most nyilvánosságra hozott adatok alapján 72,7 milliárdra.

Bár még egyetlen kapavágás nem történt az Új Nemzeti Galéria építésében, a kivitelezés eredeti 26 milliárdos ára közel a háromszorosára emelkedett.

 

Ami igazán érdekes, hogy az Új Nemzeti Galériát a kormány nagyon szeretné megépíteni – erről nyilatkozott a projektért felelős Baán László idén februárban. A főváros viszont úgy gondolja, hogy nem szeretne több új épületet a Városligetbe. Ezért az Új Nemzeti Galéria megépítésére még nem is született szerződés; ahogy Baán László a G7-nek fogalmazott, a főváros ellenkezése miatt a kormány felfüggesztette a megépítését.

A legegyszerűbb munka sem halad

Egy nemzetközi építésztender nyomán megtervezett, valóban nem mindennapi elemeket is felvonultató múzeum megépítése több éves csúszásánál és a költségek emelkedésénél adja magát magyarázkodásként, hogy a különleges technológiák és az egyedi látvány miatt nem sikerült jól belőni kezdetben a költségeket.

Ennek kapcsán érdekes az ugyanúgy augusztus 25-én közzétett, szintén az Óbuda-Újlak Zrt. – Főber Zrt. konzorciummal még 2020. június 26-án aláírt szerződésmódosítás a Dózsa György úton már épülő mélygarázs építésével kapcsolatban.

Itt is a mérnöki munkák drágulnak – 290-ről 356 millió forintra. De ennek oka, hogy még 2019. decemberében a West Bau Hungária Kft. kivitelezési szerződését azért emelték meg 1,6 milliárddal, mert nem parkolót kellett végül építeni a mélygarázs felett, hanem zöldfelületet. Tehát a kivitelezés drágulása a mérnöki szolgáltatások díját is megemelte.

A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint ezt idén ősszel adják át, ám a mérnöki szerződés nyár elejei módosítása szerint ez csak 2021. január 31-én történik majd meg, egy évvel az eredeti határidő után. 

 

Pedig a mélygarázs építés egy igen egyszerű és jól tervezhető rutinfeladat, ráadásul sok éve volt a Városliget Zrt.-nek a felkészülésre és a tervezésre. Ha még ez is csak egyéves csúszással, a tervezettnél negyedével drágábban épülhet meg, az összetettebb feladatoknál csak ennél rosszabb eredményt remélhetünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBaán László szerint nem lehet megmondani, hogy mennyibe fog kerülni a Liget projektA Liget kormánybiztosa arról beszélt a G7-nek adott interjújában, hogy Karácsonyék nem értik a jogszabályokat, és valójában nagy esély van rá, hogy meg fognak épülni a Városligetbe tervezett épületek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet dózsa györgy út Liget Projekt mélygarázs nemzeti galéria Városliget városliget zrt. Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Bucsky Péter
2025. március 27. 06:08 Közélet, Vállalat

Rejtélyes közvetítőnek is csurran-cseppen az ezermilliárdos orosz-magyar olajbizniszből

A magyarországi orosz olajimport számottevő része egy olyan közvetítő cégen keresztül érkezett, amely rendre Mol-közeli ügyletekben tűnt fel.

Torontáli Zoltán
2025. március 25. 12:52 Közélet, Vállalat

Elindult az árrésstop veszteségének szétterítése a boltok alatti szinten

A magyar élelmiszeriparnak kellene állnia a veszteség egy részét, miközben hatékonysága gyenge, hazai értékesítése pedig a 2021-es szint alatt van.

Jandó Zoltán
2025. március 24. 12:56 Adat, Közélet

Kozmetikázni akarja az inflációt a kormány, vagy a választók árérzékelésére játszik?

A boltok után a bankok következnek, a cél egyszerre lehet a statisztika kozmetikázása és hogy a választói bázis kisebb inflációt érzékeljen.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. március 27. 15:40 Világ

Mélyütés a magyar gazdaságnak Trump 25 százalékos vámemelése

Ha a termékek teljes értékláncát végigkövetjük, hazánknak az USA-val szemben a legnagyobb a kereskedelmi többlete, főleg az autóiparnak köszönhetően.

Váczi István
2025. március 27. 12:56 Világ

A tűzszüneti területek mutatják legjobban, hol értek el sikereket az ukránok

Ahol az oroszoknak is van veszítenivalójuk, ott legalább nem esélytelen, hogy szüneteljenek a támadások. Más kérdés, hogy ez kinek kedvez jobban.

Gergely Péter
2025. március 26. 17:17 Pénz

Revolut, Wise és BinX, mire lehetnek ezek jók egy magyar cégnek?

Vannak előnyeik, de a magyar fintech szolgáltató a külkereskedelemhez nem passzol, nemzetközi versenytársai pedig az áfakörös működésnél esnek ki.