Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. május 4. 12:00 Közélet

Végre nekiállnak a botrányos állapotú Nyugati pályaudvar felújításának

Ha esik az eső, akkor sem érdemes összecsukni az esernyőt, ha az ember belép a Nyugati pályaudvarra, mert belül, a vágánycsarnokban majdnem ugyanolyan eséllyel kap vizet a nyakába, mint kint. Az ország egyik legfontosabb, járványmentes időkben naponta több tízezer ember által használt vasúti létesítménye évek, lassan évtizedek óta rettenetes állapotban van, két éve például egy nagyobb vakolatdarab szakadt le.

A tetőszerkezet állapotát mindennél jobban mutatja az a videó, amelyet még 2014-ben tett közzé a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület:

Gyalázatos, szégyen, felháborító – ilyen szavakkal illették az utasok a Nyugati pályaudvar műemlék Eiffel csarnokának állapotát. Bent ugyanis néha jobban esik az eső, mint kint. Az állami tulajdonú, MÁV kezelésű épület évtizedek óta rohad, a beázások nem most kezdődtek. Utoljára a MÁV előző vezérigazgatója, Szarvas Ferenc ígérte meg három évvel ezelőtt, hogy megcsináltatja a tetőt, de ahogy látjuk abból sem lett semmi, és sajnos azóta sem foglalkozik senki a budapesti pályaudvarok sorsával. Végül is minek, csak napi hetvenezer ember használja. A víz lassan mindenhol utat tör, patakokban folyik le az oszlopokon, mellettük a falakon. A falak mállanak, csoda hogy még egyben van az épület. Megvárjuk míg szétrohad és összedől?(a felvétel 2014. augusztus 21-én délelőtt fél kilenckor készült, eddigre a nagy eső már rég elment, kint csak szemerkélt)

Közzétette: VEKE – 2014. augusztus 21., csütörtök

 

A felújítást évek óta ígérgetik, de úgy tűnik, hogy most már tényleg el is indul. A pályaudvar teteje és homlokzati üvegfalainak felújítására kiírt tenderen két cég adott le ajánlatot. A befutó végül a Puskás Stadionon és a Liget-projekt több beruházásán is tízmilliárdokért dolgozó Magyar Építő Zrt. lett, amely – legalábbis nagy valószínűség szerint – jó félmilliárddal olcsóbban vállalta a munkát, mint amennyiért a Mészáros-család cége, a Fejér B.Á.L. elvégezte volna.

A MÁV tavaly év végén írta ki a közbeszerzést, amely alapján

  • felújítják a pénztárcsarnok, a McDonald’s és a vágánycsarnok tetejét, utóbbit a csatlakozó üvegszerkezetekkel,
  • rekonstruálják a homlokzati hat kisebb toronytetőt,
  • részben átépítik a csapadékvíz-elvezető rendszert, és
  • megújítják az üveg függönyfalat az épület mindkét végén.

A kiírás szerint csak a tetőszerkezeten 1800 négyzetmétert kell leüvegezni, a homlokzaton pedig ennél is nagyobb üvegfelületet kell felújítani. Mindezt úgy, hogy műemlékről van szó.

Szóval már az elején látni lehetett, hogy masszívan milliárdos beruházásról van szó. A munkának azonban elvileg van fedezete, hiszen Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója korábban azt nyilatkozta, hogy a fejlesztésre európai uniós forrásokkal rendelkezik a vasúttársaság.

Múlt héten az is kiderült, hogy mennyi uniós forrás kellene erre, a MÁV ugyanis feltöltötte a közbeszerzési rendszerbe az ajánlatok elbírálásáról szóló összesítést. Ebből pedig az derül ki, hogy

a két beérkező ajánlatból az olcsóbb csak egy hajszállal marad el a 9 milliárd forinttól.

A Magyar Építő Zrt. vállalta elvileg ennyiért a munkát, de ez azért nem teljesen egyértelmű, mert a dokumentumot valószínűleg rosszul töltötték ki. Az ajánlatok felsorolásánál a Magyar Építő mellett ez az összeg szerepel, a nyertes megnevezésénél azonban már – szintén a cég neve mellett – egy ennél bő félmilliárddal magasabb. Azért tűnik szinte biztosnak, hogy utóbbi a hibás, mert az ott megadott 9,52 milliárd épp megegyezik a másik pályázó, a Mészáros Lőrinc és gyermekei tulajdonában álló Fejér B.Á.L. Zrt. ajánlatával.

A Magyar Építő a mostani megbízással viszonylag hosszú idő után nyert újabb állami munkát. Legutóbb tavaly augusztusban a labdarúgó Eb-hez szükséges kiegészítő beruházásokat bízták rájuk, illetve a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Záév Zrt.-re, amellyel a Puskás Stadiont is közösen építette a vállalat. Az a nyolcmilliárdos projekt – annak ellenére, hogy az Eb-t elhalasztották – lassan befejeződik.

A cég egyébként korábban közvetve annak a Szíjj Lászlónak a tulajdonában volt, akit épp Homolya Róberttel közösen fényképezett le 2018-ban egy luxusjachton az Átlátszó. Szíjj azonban már 2017-ben megvált a társaságtól, amely azonban így is Fidesz-közeli tulajdonban maradt. A Magyar Építő ugyanis Szíjjtól a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila és a sajtóinformációk szerint a kormányfő vejével és lányával szintén összekapcsolható Szeivolt István érdekeltségébe került. A vállalatnak pedig azóta is jól megy: 2017 nyara óta önállóan 17, más cégekkel közösen pedig több mint 40 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHuszonhat munkással kaszált 3,6 milliárdot az állami megbízásokkal kitömött építőcégÁrbevételét megduplázta, nyereségét pedig megháromszorozta tavaly a 190 milliárdból épülő Puskás Stadion kivitelezésén is dolgozó Magyar Építő Zrt.

Közélet felújítás Magyar Építő Mészáros Lőrinc nyugati pályaudvar Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2022. január 17. 16:34 Közélet

Több mint 1000 milliárd forintnyi koronába került a norvégoknak az e-autók tavalyi tarolása

Az értékesített új autók kétharmada elektromos volt, ami után adókedvezmény jár.

Hobot Péter
2022. január 16. 17:13 Adat, Közélet

Egyenlőbb társadalom és szigorú versenypolitika kell egyre több közgazdász szerint

Egyre nagyobb az egyetértés az amerikai közgazdászok körében, hogy kezdeni kell valamit a monopóliumokkal és a növekvő egyenlőtlenséggel.

Pálos Máté
2022. január 16. 07:28 Adat, Közélet

A babaváró hitel látványosabban hatott a születési adatokra, mint a csok

A családtámogatásoknak is köszönhetően emelkedett a termékenységi mutató, de bevándorlás nélkül 2050-re így is 8,2 millióra csökkenhet az ország népessége.

Fontos

Katona Hajnalka
2022. január 17. 17:04 Élet

Ha hiteles az érvelés, még a leginkább elutasító országokban is könnyen lehet növelni a másság elfogadását

Az emberek azonban külön kérdésnek tartják a gazdasági és a társadalmi egyenlőséget.

Stubnya Bence
2022. január 17. 06:49 Pénz

Hosszabb távon is velünk maradhat az év végén rekordokat döntögető drágulás

A 14 éves rekordot döntő inflációt idén még mindig külső tényezők okozhatják, de a belföldi hatások is erősödnek. Két trendből pedig hosszabb távon is gyors drágulás lehet.

Hajdu Miklós Váczi István
2022. január 15. 16:07 Adat, Közélet

Az Aldinak és a Lidlnek többet kell engednie áraiból az átlagosnál a kormány miatt

Október óta az árstop által érintett termékek jellemzően meredekebben drágultak a diszkontokban az átlagosnál, noha még így is viszonylag olcsón lehetett őket megvásárolni.