(A G7 Ekonomi a G7 véleményrovata. A szerző politológus-közgazdász, egyetemi tanár.)
Az elmúlt hetekben bezártak az iskolák, az ország átállt a digitális oktatásra. Szerencsés helyzetű gyerekek számára ez akár jobb is lehet, mint a szokásos rendszer: nem kell korán kelni, reggel megkapják online a feladatokat, amit utána saját ütemben, akkor végeznek el, amikor szeretnék. Jó esetben a szülőknek is van idejük és lehetőségük, hogy segítsék őket. A nap pedig egy tágas lakásban, esetleg kertes házban, szerető családi légkörben telik.
Sajnos nem minden gyerek ilyen szerencsés. Hermann Zoltán (MTA-KRTK) számításai szerint a 6. osztályos gyerekek több mint 40 százalékának nincs saját számítógépe, azaz nem zökkenőmentes számukra a digitális oktatásban való részvétel. Azt is tudjuk, hogy a járvány kitörésekor jelentősen megnőtt a digitális eszközök értékesítése, azaz feltehetően a digitális oktatáshoz kapcsolódóan sok család vásárolt új eszközt. Már aki ezt megtehette. Akik olyan szektorokban dolgoznak, hogy súlyosan érintette őket a járvány, a megtakarításaikat feltehetően nem új eszközökre költötték, hanem élelmiszerre.
A legszegényebb gyerekek most olyan körülmények közé kerültek, ahol egy zsúfolt, rosszul fűtött lakásban nem csupán az eszköz hiányzik a digitális oktatásban való részvételhez, hanem a hely is, ahol a feladatokat megcsinálhatják.
Sokak számára nem is az oktatásból való kiesés a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem tudnak rendesen enni.
Azok a gyerekek, akik meleg étkezést az iskolában kaptak eddig, most otthon esznek, ha van mit.
A járvány idején a gyerekek a leginkább veszélyeztetett csoportot alkotják – nem egészségileg, hanem azért, mert az iskolából való tartós kiesés hosszú távra befolyásolhatja a jövőjüket. A családokra hatalmas teher és felelősség hárul amiatt, hogy a gyerekek ezt az időszakot átvészeljék súlyosabb következmények nélkül. A gyerekeket felügyelni, etetni és oktatni kell. A kormány válságkezelő csomagja erről teljesen elfeledkezett.
A családi pótlék 2008 óta forintban változatlan. Reálértéken hozzávetőlegesen 30 százalékkal ér kevesebbet, mint akkor. 2010 után a kormányzat a gyerekes családokat elsősorban lakásvásárlási hitelekkel és az adókedvezmények rendszerén keresztül támogatta. Ez utóbbi rendszer azonban tarthatatlanná válik egy olyan időszakban, amikor napi több ezer fővel nő a munkanélküliek száma, és már most több százezren keresnek állást. A hitelmoratórium pedig nem segít azokon, akik nem vettek fel, vagy nem tudtak kereskedelmi banknál hitelt felvenni már a járvány előtt sem.
A mostani válságban a családokra jelentős extra teher hárul,
és azt gondolhatnánk, hogy a gazdaságvédelmi csomag erre valamilyen választ ad. Ez lehetett volna a családi pótlék tartós emelése vagy pedig egyszeri juttatás. A családi pótlék megduplázása 2 millió gyerekkel számolva havi 30 milliárd forint. Már az is segített volna, hogyha egy-két havi extra családi pótlékot osztanak ki. Talán ennyi beleférhetett volna „minden idők legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervébe”. Különösen egy magát családbarátként meghatározó kormánytól. Az intézkedésnek még a politikai logika szerint is lenne értelme, hiszen a népszerűsége nem kérdéses. Mégis mi akadályozza? Hogyhogy éppen a családok számára nincs pénz egy oly sikeresnek mondott évtized után?
Hogyan lehet szándékosan leszakadásra ítélni a gyerekek 20-30 százalékát? Hogyan lehet várni a születések számának növekedését, ha nem veszünk tudomást a már megszületett gyerekekről? Hogyan lehet társadalmi bizalomról meg szolidaritásról beszélni ott, ahol a legsebezhetőbb csoportokat magukra hagyják? Amit ma nem költünk el ezekre a gyerekekre, azt hamarosan elkölthetjük közmunkára, segélyre és rendvédelemre.
