Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint Kasnyik Márton
2020. február 3. 14:10 Közélet

Aranyáron vette meg Rogán Antal lakását Mészáros Lőrinc köre

Rogán Antal és környezete üzleti zsenijét már nem kevésszer megcsodálhattuk. Jó példa volt erre a fokozatosan növekvő luxuslakóparki lakása, a belvárosi lakásértékesítések, a Fidesz-közeli offshore cégeknek tízmilliárdokat hozó letelepedési kötvények, a korábban soha nem dolgozó exfelesége első vállalkozásának bombasztikus sikere vagy a továbbra is megmagyarázhatatlan feltalálókarrierje. A közvéleményben nagy visszhangot keltő helikopterezés mögött is igen bonyolult üzleti manőverek voltak.

A hétvégén ismét rácsodálkozhattunk Rogán Antal újabb húzásaira, miután kiderült, hogy a miniszter 809 millió forintos megtakarítással rendelkezik. Földhivatali adatokat a hétvégi közleményével összevetve kiderül, hogy novemberi válása után testvére, volt felesége és egy Mészáros Lőrinc üzleti köréhez tartozó cég segítségével átalakította a családi ingatlanvagyont, majd hatalmas pénzt szedett ki belőle.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője pénteken adta le a vagyonnyilatkozatát, ebből derült ki, hogy közel 800 millió forint bevételhez jutott egy év alatt. Rogán a bevétele növekedését két okra vezette vissza: az általa jegyzett szabadalomra, valamint arra, hogy a válását követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanát és ingóságát értékesítette.

A vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Rogán a szabadalmából 197 millió forint jövedelemhez jutott, így a nyilatkozat alapján mintegy 570 millió bevétele keletkezett*Volt nagyjából 40 millió forint megtakarítása az előző évből. az alábbi ingatlanok és ingóságok eladásából:

  • a 185 négyzetméteres Pasa Parkban lévő lakás 100 százaléka
  • egy 40 négyzetméteres teremgarázs 7 százaléka
  • egy 111 négyzetméteres balatonlellei nyaraló 50 százaléka
  • két (100 és 120 négyzetméteres) szakonyfalui házban lévő 25-25 százalékos tulajdonrésze
  • két festmény

Első ránézésre az elmúlt évek ingatlanpiaci árrobbanása ellenére is valószínűtlennek tűnik, hogy az ingatlanpiacon ennyi pénzért lehessen értékesíteni az alábbi ingatlanokat. Az egyes ingatlanok tulajdoni lapjait átnézve pedig valóban kiderült, hogy Rogán nem is a piacon értékesítette a tulajdonrészeit. Sőt, a közleményével ellentétben jellemzően nem is értékesítette azokat. 

Rogán Antal a Fidesz 2017-es tisztújító kongresszusán. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A szakonyfalui házakban lévő 25-25 százalékos részesedése testvéréhez, Rogán Valériához került tavaly novemberben, aki egyébként a település polgármestere. Ebből azonban semmilyen bevétele nem lett Rogánnak, mivel nem adásvétel, hanem csere történt. Ez önmagában ellentmond Rogán szombati közleményének, amelyben azt írta, hogy minden ingatlanjait “értékesítette”.

Rogán már a cserével hatalmas üzletet köthetett, ugyanis a szakonyfalui házakban lévő tulajdonrészeiért cserébe a balatonlellei nyaraló teljes tulajdonosává vált a tulajdoni lapok alapján. A nyaralót korábban Rogán Antal és testvére fele-fele arányban tulajdonolta. Azonban a szakonyfalui házcserékkel egy napon Rogán Valéria balatoni nyaralóban lévő 50 százalékos tulajdonrésze cserével Rogán Antalhoz került.


Az Átlátszó videója a balatoni nyaralóról.

Rogán vagyonnyilatkozata alapján más ingatlant nem vonhattak be a cserébe, ez pedig meglehetősen aránytalan üzletet feltételez. Az Ingatlan.com-on két eladó házat hirdetnek Szakonyfalun, az egyiket 12 millióért, a másikat 26-ért. Ezzel szemben a Rogán Antalék által felújított 111 négyzetméteres balatonlellei nyaralóban az Átlátszó szerint csak a medence legalább 10 millió forintba került.

A balatonlellei nyaraló nem sokáig maradt Rogán Antalé, mivel egy december 23-i bejegyzés szerint volt felesége, Rogán-Gaál Cecília 100 százalékos tulajdonába került. Szintén nem adásvétel történt, hanem “házastársi vagyonközösség megszüntetése” révén került a balatoni ház Rogán-Gaál Cecília tulajdonába, ez gyakorlatilag az osztozkodás.

A házastársi vagyonközösség megszüntetése révén Rogán is jutott ingatlanhoz. Amikor a Pasa Parkban lévő lakásuk növekedése miatt számos cikk született, kiderült, hogy a 185 négyzetméteres lakáshoz lényegében hozzácsatoltak egy fél lakást, így a valós méret 250 négyzetméter körül lehet. A felosztott lakás egyik tulajdonosa nem Rogán, hanem felesége volt (a másik rész pedig egy szomszéd, Puskás András feleségének van. Puskás korábban Rogán helyettese volt az V. kerületi önkormányzatnál).

Ugyanaznap, amikor Rogán Cecíliáé lett a balatoni nyaraló, Rogánhoz került a Pasa Parkban lévő hozzácsatolt lakás. Így tehát karácsony előtt Rogán lett az egyedüli tulajdonosa a mintegy 250 négyzetméteres luxuslakóparki lakásnak. Ez sem tartott azonban sokáig, január 28-án ugyanis a lakást*Amely ugye két albetéten van. megvásárolta egy négy nappal korábban bejegyzett bicskei cég, a Hankóczy 4-6. Ingatlan Kft., amely a Pasa Park címéről kapta a nevét.

A vevő többségi, 91 százalékos tulajdonosa egy magánszemély, aki egyben a cég ügyvezetője is. A kisebbségi tulajdonos pedig a Takarékbank vagyonkezelő cége, a MATAK (Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.). A többségi tulajdonos és ügyvezető magánszemély 2016 óta tölt be különböző vezető pozíciókat a Vida József takarékszövetkezeti világához tartozó cégekben*Ő volt Vida takarékszövetkezete, a B3 Takarék ügyvezetője, amely a jelenlegi Takarékbank legfontosabb szervezője lett. Jelenleg az AB Banksoft Plus Kft.-ben és az ANTAK 2000 Kft.-ben ügyvezető, de több másik Vida-vállalkozásban tölt be felügyelőbizottsági tisztséget, így a Takarékinfo és a Vida Sercegés és Erdőzúgás című könyvét is kiadó Pannon Értéktár nevű vállalkozásokban..

Az ingatlanok mozgását a következő ábrán foglaltuk össze:

 

Vida József és Mészáros Lőrinc kapcsolata évtizedekre nyúlik vissza, hiszen mint Vida egy interjúban elmesélte, családjának egyik ingatlanán az akkor még gázszerelőként dolgozó Mészáros Lőrinc vezette be a gázt. Üzleti kapcsolatukat először az jelezte, hogy a korábban még különálló, Vida-vezette B3 Takarék hitelezte Mészáros Lőrinc vállalatbirodalmának egy részét. Később, Spéder Zoltán kegyvesztése után Vida József lett takarékszövetkezeti integráció fő szervezője, és azóta számos emberi és céges összefonódás alakult ki a Takarék-világ és Mészáros Lőrinc birodalma között. Azt a G7 írta meg tavaly, hogy éveken át nem Andy Vajna, hanem Vida József volt a TV2 tulajdonosa.

A bicskei cég adásvétellel szerezte meg Rogán Antal lakóparki lakását, a tulajdonlapok szerint a két albetéten lévő ingatlant 650 millió forint jelzálogjoggal terhelték meg.

Az nem derül ki és az általunk megkeresett Hankóczy 4-6 Kft. sem válaszolt arra, hogy a Takarékbank által biztosított 650 milliós jelzáloghitelt fedezi-e más ingatlan a két Rogán-ingatlanon kívül.

Az általunk átnézett tulajdoni lapok és Rogán Antal szombati közleménye alapján mindenesetre életszerű lenne, ha valóban 650 millió forint környéki áron vásárolták volna meg a Pasa Parkban található lakást. Rogán ugyanis azt állította, hogy a szabadalma mellett az összes plusz bevétele az ingatlanjai és ingóságai értékesítéséből származtak. A ingatlanos ügyletekkel megkerestük Rogán Antalt is, de a Miniszterelnöki Kabinetiroda annyit írt, hogy “minden tételesen szerepel Rogán Antal vagyonnyilatkozatában, amit a vonatkozó törvények szerint nyilvánosságra kell hozni“.

Ahogy azonban a tulajdoni lapokról kiderült, sem a szakonyfalui tulajdonrészeit, sem a balatonlellei nyaralóban lévő részesedését nem értékesítette. Értékes ingóságként pedig mindössze két festmény tűntetett fel. Ezekből adódóan az a közel 600 millió forintos bevételtöbblet, amely nem a szabadalmából származik, kizárólag a luxuslakóparki lakás eladásából származhatott.

Ha valóban 650 millió körüli áron adta volna el a lakását, az 2,5 millió forint körüli egy négyzetméterre jutó árat jelentene. A NAV adatbázisa szerint a Hankóczy Jenő utcában 2018-ban az átlagos négyzetméterár 737 ezer forint volt.

(Cikkünk eredeti verziója megnevezte a Hankóczy 4-6 Kft. többségi tulajdonosát, ezt február 5-én megváltoztattuk.)

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Rogán Antal Takarék-csoport vagyonnyilatkozat Vida József Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Jandó Zoltán
2024. október 14. 15:17 Adat, Közélet

Senkinek nem kellett az ötmilliárdos tihanyi ingatlan

Az aukció három napja alatt egyetlen licit sem érkezett a közel 40 ezer négyzetméteres, 5,2 milliárdért kínált tihanyi ingatlanra.

Jandó Zoltán
2024. október 14. 05:25 Közélet

Szakmai egyeztetés itthon: címet cserélt, a javaslatokat ignorálta a minisztérium

A szakmabeliek részletes visszajelzést adtak a minisztérium anyagára. A minisztérium meghallotta a kritikát: stratégia helyett koncepció lett az anyag címe.

Stubnya Bence
2024. október 11. 16:23 Közélet

Álmodozásban évek óta erősebb a magyar gazdaságpolitika, mint a növekedés előrejelzésében

Egyre bátrabbak a kormányzati tervek, miközben az előző években az előrejelzések a valóság közelébe se értek.

Fontos

Jandó Zoltán
2024. október 14. 11:16 Adat, Élet

Elbukott a fociakadémia, árverezik a közpénzből épített öltözőt

Húszmilliós uniós támogatás és több mint százmilliónyi tao sem volt elég a túléléshez, most az öltöző eladásával fizetnék vissza a tartozásokat.

Koczóh Levente András
2024. október 12. 05:23 Élet

Ez van az ingyenes padlásfödém-szigetelés ajánlatok mögött

Nem átverés az ingyenes vagy majdnem ingyenes ajánlat, de érdemes megérteni a dolog hátterét is - hívja fel írásában a figyelmet a Green Policy Center szakértője.

Al-Hilal István
2024. október 11. 04:41 Pénz

Hogyan lehet befektetni egészségügyi cégekbe, hogy az ne legyen dupla vagy semmi játék?

A tudományos eredmények előrejelzése helyett a megbízható alapokkal rendelkező minőségi vállalkozások azonosítás lehet a nyerő megközelítés.