Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2019. október 22. 06:44 Közélet

A botrányhősök 18 milliárdot kaszáltak, mióta Borkai a polgármester

Számos korrupciós vád érte az elmúlt hetekben Borkai Zsolt győri polgármestert, ezért kíváncsiak voltunk, hogy a hírbe hozott vállalkozók és cégeik hogyan szerepeltek a győri közbeszerzéseken. A Borkai polgármestersége alatti, 2006 és 2018 közötti összes önkormányzati közbeszerzés átfésülése alapján az látszik, hogy tényleg hasítottak a Borkaihoz köthető vállalkozók.

A Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) önkormányzati beszerzési adatbázisát vettük alapul, és kigyűjtöttük a nyertes cégek tulajdonosi szerkezetét. Elemzésünk alapján 2006 és 2018 között a Győr által kiírt 

közbeszerzések 37 százaléka, a nem egészen 50-ből 18,3 milliárd forint landolt a Borkai-botrányban érintett szereplőknél, beleértve a Strabagot is.

 

 

Rákosfalvy Zoltán ügyvéd látszólag csupán egyetlen megbízást kapott a győri városházától: 2006-ban egy 6,3 millió forintos szerződést „kutatási hálózatok megszervezése, az együttműködések jogi és pénzügyi hátterének kialakítása” megnevezéssel. Ez azonban csak azt jelenti, hogy ez az egy volt közbeszerzésköteles: a hírek szerint több élő szerződése is van a várossal. Ez úgy lehetséges, hogy szolgáltatások esetében 15 millió forint alatt nincs szükség közbeszerzésre.

Áttekintésünk emiatt nem teljes körű, a kisebb összegű szerződések elemzése ugyanis nagyon nehézkes: a győri önkormányzatnál osztályonként és szervezetenként szétbontották a szerződések listáját, így 1273 darab csatolt fájlt kellene átbogarászni.

Forintosítva a legtöbb közbeszerzést (közel 6 milliárdnyit) az osztrák-orosz tulajdonú Strabag nyerte Győrben. A cég területi igazgatója a győrújbaráti Ackermann István, aki több Strabag-cégben is vezető szerepet töltött be, és a botrány részleteit nyilvánosságra hozó blog szerint rendszeres vendége volt a Borkai-kör mulatozásainak.

Arról már mi is beszámoltunk korábban, hogy a Strabag a magyar állami közbeszerzések sztárja: 2017-ben az összes magyar, uniós határértéket elérő beszerzés 17 százalékát ez a csoport nyerte el.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz uniós támogatások fele a NER-cégekhez és két osztrák építőipari vállalathoz vándorolAz uniós támogatásokból finanszírozott állami megrendelések közel fele megrendelés formájában visszakerül a befizető országokhoz. A szűken kormányközelinek számító cégek 394 milliárdhoz jutottak egyetlen évben.

A Strabagot rengeteg korrupciós vád érte már nemcsak Magyarországon, de Ausztriában és számos más országban is. Az OLAF jelentése alapján a budapesti 4-es metró uniós támogatásából többek között a Strabagot érintő szerződések miatt úszott el 60 milliárd forint.

A Strabag nemcsak önállóan, de konzorciumban is szívesen dolgozott a Borkai-Rákosfalvy körhöz köthető cégekkel. A legnagyobb falat az erősen vitatott Dunakapu téri mélygarázs volt: ezt a 3,8 milliárdos megbízást a Strabag a Paár Attila tulajdonában álló West Hungária Bau-val és az akkor még kormányzati kedvenc Közgéppel konzorciumban nyerte el. A szerződést nem töltötték fel a Közbeszerzési Adatbázisba, sehol nem leltük fel. Ebből derülne ki, hogy a felek hogyan osztották meg egymás között ezt az óriási projektet.

A 3,8 milliárdos fejlesztés Győr legdrágább közbeszerzése volt 2006 óta: 272 parkolóhelyet építettek egy mélygarázsban, emellett felújították és díszkövezték a teret. Ez az óriási összegű beruházás elég komoly vitát váltott ki, mert a Fidesz által lefokozott és leépített örökségvédelem már nem tudta megakadályozni, hogy jelentős történeti emlékeket áldozzanak fel a kényelmes parkolásért. Az építkezés során ugyanis európai történelmi jelentőségű reneszánsz bástya és várrom került elő. Hiába áll jól anyagilag Győr városa, ezt a beruházást csak úgy tudták finanszírozni, hogy 2027-ben lejáró 2 milliárdos hitelt vett fel a város kommunális üzemeltető cége, a Győr-Szol Zrt., amihez a parkolás is tartozik.

Paár Attila nem csak ezzel a megbízással keresett a városi parkoláson: 2009-ben egy 220 férőhelyes parkolóházat építettek a Révai utcában a Fidesz által egyébként üldözött ppp-konstrukcióban. A Győr-Szol Zrt. a megbízást az Arrabona Parkolóház Kft.-nek adta, amelynek tulajdonosa egy luxemburgi társaság volt (ilyeneket a Rákosfalvy-kör is előszeretettel használt). A City Győr Luxembourg S.A. azóta már nem lelhető fel a luxemburgi cégregiszterben. Miután a céget sok támadás érte a médiában, 2013-tól egy szír lakóhelyű és állampolgárságú ügyvezetője és tulajdonosa lett. 2016-ban átnevezték Boga Book Kft.-re, és 2018-ra kényszertörléssel szűnt meg. Mindenesetre amikor a Győr-Szol 2012-ben megvette a parkolóházat az Arrabonától, a szerződést utóbbi nevében ügyvezetőként Paár Attila írta alá.

A parkolás más téren is segítette a Borkai-körhöz köthető cégeket:

247 milliót kapott például az adriai partikat állítólag szintén gyakran látogató Gasztonyi László cége, a Vill-Korr Kft. a mélygarázsprojektek villamos rendszereinek kiépítésére, üzemeltetésére a Győr-Szol Zrt.-től. A városházától pedig 1,4 milliárdnyi megbízást kaptak az elmúlt években. 2014 és 2018 között a cég jól teljesített, az adózott eredmény alapján számolt profitrátája 14 százalék volt. A cég árbevételének 56 százalékát tették ki az elnyert közbeszerzések 2016 és 2018 között.

Gasztonyi segített a HVG információi szerint a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios közbeszerzési karrierjének beindításában referencia nyújtásával, és neki is van ingatlana a Borkai-kör balatonfüredi villájában.

Ami a már többször említett Paár Attilát illeti, neki Rákosfalvy Zoltánnal volt közös üzlete, amelynek szálai Luxemburgba vezetnek. A budapesti, Pollack Mihály téri mélygarázs ügyéről van szó, amelynek állami felvásárlásán valaki kétmilliárd forintot kaszált. A történet egyik kulcsfigurája Rákosfalvy volt a luxemburgi Kagemi A.G. kézbesítési megbízottjaként, a másik pedig Paár, akinek több közös cége is van a Kagemivel. (A nem egyszerű üzletet a Heti Válasz tárta fel 2017-ben, illetve a Magyar Nemzet és a 444.hu is írt róla).

A Borkai-kör közbeszerzéseit az alábbi toplistában is összegyűjtöttük:

 

A Fodor Építőipari Kft. tulajdonosa Fodor Géza és Paár Attila. Velük pont a botrány kirobbanásakor szerződött le a győri önkormányzat, 1,5 milliárdos szerződést kaptak egy másik céggel konzorciumban a győri állatkert bővítésére.

Neumann Zoltánt, a Kultúrmérnök Kft. ügyvezető-tulajdonosát is az adriai partik résztvevőjeként írta le a híres-hírhedt blog, és ő ezt azóta sem tisztázta. A generálkivitelező cég 2016 és 2018 közötti 2,8 milliárd forintos árbevételének 28 százaléka származott közbeszerzésekből, és igen magas profitot termelt. Adózott eredménye ebben a három évben 704 millió forint volt, ami igen magas, 25 százalékos profitrátát jelent.

Szabó Ervin, a Diákolimpia 2017 Kft. tulajdonosa is feltűnt az adriai videókon. Cége négyszer drágábban, 896 millió forintos ajánlattal nyerte el az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál étkeztetési feladatait, mint az érvénytelennek minősített másik induló. A sportverseny évében a cég árbevétele 897 millió forint volt, és ebben az évben 237 millió forintos osztalékot ki is vettek a cégből, ami azt mutatja, hogy egyrészt csak a győri önkormányzattól származhatott a cég bevétele, másrészt 26 százalékos, igen magas haszonkulccsal dolgoztak. Szabó Ervintől vette meg Borkai lánya a Királysarok Kft. nevű céget, aminek fióktelepe továbbra is Szabó Pálffy nevű éttermében van.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMutyigyanús biznisz termeli a százmilliókat a Borkai-botrány ügyvédjénekRákosfalvy Zoltán a Vajna-örökös után az ország legnagyobb kaszinókirálya, a koncessziókat pályázat nélkül szórta ki a kormány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRövid út vezet a Borkai-ügytől a Fidesz-KDNP legfelső köreiigA Borkai-ügy kevés konkrétan megnevezett korrupciógyanús ügylete közül csak az Audi-telek adásvételén 4-5 milliárd forintot kereshetett valaki.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTízmilliárdokat költött Borkai városában telkekre az AudiKifejezetten sokat áldozott az Audi azokra a korábbi szántókra, ahol később az autógyártó logisztikai központja épült fel.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Borkai Zsolt Borkai-botrány Győr korrupció Rákosfalvy Zoltán Strabag Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Hartvig Áron
2024. április 10. 04:34 Közélet

Ezentúl csak akkor lesz napelem a magyar háztartásokban, ha a hozzá tartozó akkumulátorra nagy támogatás jár

A jelenleg zajló háztartási napelempályázat egy dolgot már a lezárása előtt bizonyított: akkumulátorok nélkül többé nem kerülnek napelemek a háztetőkre.