Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán Kasnyik Márton
2019. július 8. 12:05 Közélet, Vállalat

Kisöpörték a padlást Andy Vajna vagyonkezelőjénél, egyetlen örökösre utalnak a cégiratok

A Vajna András György által 2018. évben felvett osztalékelőleg (…) Vajna András Györgyöt, illetve az örökösét illeti meg.

– ezzel a mondattal ér véget egy dokumentum, ami Andy Vajna fő vagyonkezelő cége 25 millió dollárjának, azaz hétmilliárd forintjának sorsáról rendelkezik. Ennyi osztalékot fizetett ugyanis 2018-ra az év elején meghalt filmproducer és üzletember legfontosabb vagyonelemeit – kaszinókat, rádiókat, korábban papíron a TV2-t is – összefogó AV Investments Kft., amely közel egy hónapos késéssel adta le 2018-as beszámolóját.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak a tavalyi, több mint tízmillió dolláros nyereséget, hanem a korábban felhalmozott profitot is kivették a cégből. A 25 millió dolláros osztalékfizetés több mint másfélszer annyi, mint amennyit a tulajdonos a korábbi években kivett ebből a társaságból.

 

Bár már a cég kisöprése is fontos fejlemény, ennél is jóval érdekesebb, hogy ki kapja ezt a pénzt. Andy Vajna ugyanis halála előtt átszervezte cégbirodalmát, amelynek jelenleg így kizárólagos tulajdonosa egy korábban szintén a néhai filmügyi biztoshoz kötött amerikai cég, a Cinergi Picture Entertainment Inc. lett. Elvileg tehát az Egyesült Államokba kellene mennie a pénznek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmátVajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.

Az osztalék azonban mégsem került át teljes egészében az óceán túlpartjára. Az AV Investments ugyanis tavaly úgy döntött, hogy osztalékelőleget is fizet, és a mostani, június 19-re dátumozott alapítói határozat szerint ebből

4,52 millió dollár (1,3 milliárd forint) közvetlenül Andy Vajnát, illetve, mint a határozat nyíltan kimondja, az örökösét illeti meg.

A határozatot a Cinergi ügyvezetőjeként írta alá Samuel R. Falconello, aki Vajna régi bizalmasa és egyébként az AV Investments társ-ügyvezetője is.

Ez az eljárás több szempontból is érdekes. Egyrészt a megfogalmazás egyetlen örökösre utal.*Igaz, a szövegben hivatkoznak az alapító okiratra, így ez lehet, hogy csak formalitás. Másrészt eddigi ismereteink szerint a Cinergi is Andy Vajna tulajdonában volt, tehát az oda kerülő osztaléknak is az örököst kellene illetnie. Annak kiemelése azonban, hogy ez a 4,5 milliós rész lehet a Vajna-örökösé, utalhat arra is, hogy a Cinergit már más birtokolja.

A Cinergi tulajdonviszonyai alkalmasak lehetnek egy ilyen tulajdonosváltás elkendőzésére, hiszen a céget az Egyesült Államoknak abban az államában jegyezték be, ami lehetőséget ad az offshore-jellegű anonim cégtulajdonlásra. Korábban ennek ellenére, hivatalos közzétételek alapján tudni lehetett, hogy Vajna a Holland Antillákon – azon belül Curaçao-n – bejegyzett Valdi NV nevű cégen keresztül birtokolta a delawere-i Cinergit. Ha ennek a duplán offshore láncolatnak bármelyik pontján lett volna tulajdonosváltás a néhai filmügyi biztos halála óta, arról nem lenne hivatalos közzététel.

A Cinergi tulajdonosi háttere azért fontos, mert a Vajna-vagyon valódi birtokosa az lesz, akié az amerikai társaság, és

könnyen lehet, hogy az „örökös” kénytelen beérni a tavaly kifizetett 1,3 milliárd forinttal.

A helyzetet bonyolítja, hogy Andy Vajna a halála előtt nem sokkal átszervezte a cégcsoportot, és a Cinergi szűken többségi tulajdonosa az AV Investments frissen létrehozott anyacége, az AV Perfect Kft. lett. Az AV Perfect még nem adott le beszámolót.

Az AV Investments mostani beszámolója szerint közel másfél tucat céget birtokol. Köztük a Vajna érdekeltségébe tartozó, tavaly 12 milliárdnyi osztalékot fizető kaszinókat, a Nobu éttermet, a Rádió 1-et és az annak a reklámidejét értékesítő céget, és tavaly év végén még papíron közvetve ez a társaság volt a TV2-t birtokló cégháló végén is, igaz, a kereskedelmi tévé valójában akkor már másé volt.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAndy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnekEgy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.

A vagyonkezelő éves beszámolója az osztalékfizetésen túl kevés fontos változást mutat. Úgy tűnik, hogy a cégháló tagjai rendezték egymás közötti tartozásaikat, többnyire úgy, hogy elengedték őket. Emellett – vélhetően az átszervezés miatt – látványosan megugrottak az AV Investments jogi tanácsadással kapcsolatos költségei is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Vállalat Andy Vajna AV Investments Vajna Tímea Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2023. december 3. 04:34 Közélet

Milyen a jó halál és ki döntheti el?

A Karsai vs. Magyarország per évtizedekre meghatározhatja az eutanáziáról szóló magyar párbeszédet. Megnéztük a strasbourgi tárgyalást és átvettük a létező európai szabályozásokat.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.