Hírlevél feliratkozás
Avatar
2019. március 28. 12:21 Közélet

Úgy volt, csökkentik a tranzakciós illetéket, de mégsem

(A cikk eredetileg az mfor.hu-n jelent meg.)

Bár az elemzők, szakértők még tegnap is azt számolták, hogy mennyit nyernek a számlatulajdonosok, ha évi 800 forintban maximálja a kormány a pénzügyi tranzakciós illetéket, könnyen lehet, hogy felesleges időtöltés volt a matekozás. A parlament honlapján ugyanis megjelent egy, módosító indítvány, ami felülírja a kormány szándékait. Ráadásul az is a kormány iránymutatásai alapján készülhetett.

Varga Mihály pénzügyminiszter jegyzi azt a törvényjavaslatot (pdf), mely az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosítását tartalmazza. Ennek része a pénzügyi tranzakciós illeték szabályainak átírása, mégpedig úgy, hogy a 20 ezer forintot meghaladó átutalások esetén egységesen évi 800 forintot határoz meg, vagyis ennyit kell fizetni a számlák után (20 ezer forint alatt illetékmentességet élveznek a számlatulajdonosok). Ezt a 800 forintot kellene tehát évente megfizetni, függetlenül attól, hogy mennyi tranzakció lépi túl az említett 20 ezer forintot. Ha egy sem, akkor nincs fizetési kötelezettség.

A javaslat értelmében a lakossági átutalások esetén az éves illetéket a következő év január 20-ig kell megállapítani, bevallani és megfizetni. A csomagnak ez a része egyébként 2019. június elsején lépne hatályba, a mostani tört évre pedig 400 forintot számolhatnának fel a bankok.

De nem fognak, amennyiben a gazdasági bizottság ehhez kapcsolódó módosítóját elfogadja a parlament. A fideszes Bánki Erik vezette testület – amely jellemzően a kormány álláspontját tükröző módosításokra szokott javaslatot tenni – ugyanis egy szerdán benyújtott indítványában (pdf) a pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozó részt egy az egyben kiveszi az eredeti előterjesztésből. Mindezt azzal indokolja, hogy kell a pénz a kormány családvédelmi akciótervére, demográfiai csomagjára.

A rendelkezésre álló költségvetési forrásokat a családvédelmi intézkedések megvalósítására kell összpontosítani, következésképpen az egyéb módosítások költségvetési hatását részletesen kell vizsgálni. A törvényjavaslat szerinti módosítás hatása nem illeszkedik a fenti célokhoz és kedvezőtlenül érintheti a kormány által meghatározott prioritások megvalósítását

– áll az indoklásban.

Ezeket a módosítókat nem a kormány tudta nélkül szokta benyújtani a gazdasági bizottság, vagyis a helyzet a következő: a pénzügyminiszter által megfogalmazott, a kormány támogatását nyilván élvező intézkedést a költségvetési hatások miatt inkább már nem támogatja a kormány.

Ez azt jelenti, hogy marad a január eleji szabályozás, melynek értelmében 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a 0,3 százalékos illeték – maximum 6000 forint – megfizetése alól, de ezen összeg felett a bank továbbra is a százalékosan meghatározott díjat fogja levonni tranzakciónként, nem az egyszeri fix összeget.

Ahhoz, hogy a 0,3 százalékos illeték mellett éves szinten 800 forint fizetési kötelezetség keletkezzen, az alapeseteket figyelembe véve 266 ezer forint értékben kell illetékköteles tranzakciót végrehajtani. Ez havi szinten 22 ezer forint körüli összeget jelent, a 20 ezres illetékmentes határ felett. Vagyis havi 42 ezer forint illetékköteles utalás felett a 800 forintos fix összeg már megtakarítást jelentene a számlatulajdonosoknak. Illetve a dolgok jelenlegi állása szerint jelentett volna.

Az idei költségvetési törvény alapján 228,1 milliárd forint bevétel származik a pénzügyi tranzakciós illetékből. Az első két hónapban ebből már 45,5 milliárd forint befolyt a büdzsébe. Tavaly 233,2 milliárd forint illetékkel lett gazdagabb a költségvetés az előzetes teljesítés alapján. A családvédelmi akcióterv végrehajtása a kormányzati bejelentések szerint idén a második félévben 75 milliárd forintot igényel a költségvetésből, jövőre 150 milliárdot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet adó bank Bánki Erik tranzakciós illeték Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Bucsky Péter
2025. május 20. 06:05 Közélet

Alig talál átláthatóan gazdálkodó egyházat, aki felajánlja az egy százalékot

A felajánlásokból legtöbb pénzhez jutó húsz egyház közül csak négy teszi lehetővé, hogy a közvélemény is betekinthessen a gazdálkodásába.

Jandó Zoltán
2025. május 19. 10:31 Közélet, Vállalat

Rekord rezsibiznisz, 900 milliárd forintos szerződést kötött öt céggel az állam

Minden idők egyik legnagyobb közbeszerzése volt az állami intézmények áramellátására kiírt tender. A nyertesek 50-100 százalékos árréssel futottak be.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.